Sziasztok!
Mindenkitől szeretnék bocsánatot kérni, hogy eddig nem írtam és nem jelentkeztem, de mostanában elég sok tragédián mentem keresztül. Ezeket nem szeretném részletezni és untatni se szeretnélek titeket a gondjaimmal. A holnapi naptól kezdve újult erővel vetem bele magamat az írásba és folytatom mind a két történetemet. Még annyit akarok mondani, hogy ti dönthetitek el, hogy melyik történetből legyen előbb friss. A szavazást is nem sokára kiteszem. Még egyszer nagyon Sajnálom. Ha valaki szeretne valamit vagy kérdezett valamit és nem válaszoltam az nyugodtan keressen fel.
2010. május 31., hétfő
2009. december 18., péntek
Sziasztok!
Itt a következő fejezet. Ne haragudjatok, de nincs kijavítva. Teszek fel hozzá néhány lépet is. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Kritikákat kérek. Ha nem nagy kérés akkor olyan 10 megjegyzést írjatok, mert ez a rész is 10 oldal lett. Ez idáig a leghosszabb rész. Dupla olyan hosszú mint szokott lenni.
Kellemes olvasást!
Alice ruhája sárgában
Alice cipője sárgában
Bella ruhája kékben
Bella cipője kékben
Rosalie ruhája vörösben
Rosalie cipője
A Bál 2/2
A hazafelé út nem tartott sokáig. Ez annak is köszönhető, hogy végig tövig nyomtam a gázt. Alig vártam már, hogy hazaérjünk és elmenjünk Jasperrel vadászni, hogy mind a ketten kiheverjük a mai vásárlás okozta feszültséget. Emmett úgy döntött, hogy Ő inkább a tévé előtt lazít. 15 perc után már a ház előtt parkoltam. Akkor még nem tudhattam, hogy meglepetés vár Ránk. Már a lépcsőn sétáltunk fel, amikor hirtelen kicsapódott a bejárati ajtó és egy apró teremtés rohant ki rajta és egyenesen a karjaimba ugrott.
-Nagypapi! – kiabálta Lilly. – Olyan jó téged újra látni. Hiányoztál. – lelkendezett.
-Szia Lilly! - Köszöntem neki meglepődve. Nem gondoltam volna, hogy vendégeink lesznek. Még Bella se szólt, hogy a fiunk és családja látogatóba jönnek.
-Hát ez nagyon jó. Nagypapi! Tudom, hogy már hallottam, de ez akkor is vicces. Kíváncsi vagyok, mit szólnának az emberek, ha ezt meghallanák. Biztos, hogy furcsán néznének, ha egy 3 éves kislány egy 17 évesnek azt mondja, hogy Nagypapi. Amúgy, szia Törpilla. Rég láttalak. – köszönt neki Emmett. Tudtam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni azt, hogy Lilly Nagypapinak szólított. De, abba igaza van, hogy kicsit meglepődnének az emberek, ha ezt hallották volna.
-Ebben igazad van Emmett. Edward is kicsit meg van lepődve rajta és neki is furcsa ez az egész. Először megtudta, hogy van egy lánya és egy fia, majd ezek után még az is kiderült, hogy már unokája is van. – mondta Jasper majd Ő is elkezdett nevetni.
– Ja, és szia Lilly. Apádék hol vannak? – kérdezte tőle Jasper.
-Nektek is, szia! Apu és Anyu a nappaliban vannak Esmé-vel, Carlilse-l, Oliverrel és Nessi-vel. – mondta Lilly! – Oh tehát nem csak a fiam, hanem a lányom is itt van. Ezek szerint együtt az egész család. Na, jó ez nem igaz, hiszen a lányok nincsenek itt, de Ők is nemsokára jönnek majd. Várjunk csak! – Lilly azt mondta, hogy Carlilse is itthon van? Úgy tudtam, hogy Ő csak este ér haza. Kíváncsi vagyok, hogy került haza ilyen korán.
-Hát ezek szerint a mai vadászat elmarad. – tette ezt a megállapítást Jasper.
-Igen. Szerintem menjünk be és köszönjünk a többieknek is. – mondtam majd Lillyvel a kezembe beléptem a házba. Emmett és Jasper is követték a példámat. Tényleg ott ültek mind a hatan.
-Sziasztok! – köszöntünk egyszerre mind a hárman.
-Sziasztok fiuk! Na, milyen volta vásárlás? – kérdezte Esme kedvesen.
-Egyszerűen borzalmas. Nem tudom, hogy a lányok mit szeretnek ebben annyira. Szerintem kin szenvedés az egész. – mondta Emmett mielőtt vagy Én, vagy Jazz megszólaltunk volna.
-Szia Apa! – jött oda a lányom és adott egy puszit az arcomra. Ő teljesen olyan, mint Bella. Ugyan olyan csokoládébarna szemei vannak. A haja göndör és a háta közepéig ér. Neki is barna haja van, csak neki több benne a vörös árnyalat, amit tőlem örökölt. A járása is kecses. Majdnem annyira, mint Bellának. Akár ikrek is lehetnének.
-Jó újra látni téged Edward. – mondta fiam, majd Ő is odajött köszönni. A fiam teljesen olyan, mint Én. Magas és izmos. A haja ugyan olyan bronzvörös és kuszált, mint az Enyém. A szeme zöld. Carlilse szerint nekem is ugyan ilyen színű volt még emberként.
- Ne vegyétek bántásnak, de hogy-hogy itt vagytok? – kérdeztem.
-Anyu nem mondta? – kérdezte Nessi meglepődve.
-Nem. Nem mondta. Ő tud róla, hogy itt vagytok?- kérdeztem most Én meglepődve. Ezek szerint Bella tudod róla. Akkor miért nem szólt? És ha tudta, hogy jönnek a gyerekek akkor miért ment el itthonról?
-Ez furcsa. Pedig Ő hívott fel minket. Azt mondta, hogy jöjjünk ide, mert van egy fontos dolog, amit meg akar velünk beszélni. Mondjuk Esme és Carlisle is meglepődött, amikor beállítottunk. – mondta Nessi majd megjelentek a homlokán a ráncok, amik azt jelentenék, hogy valamin nagyon gondolkozik. De a legnagyobb gond az, hogy nem tudom, hogy min. Se az Ő gondolatait, sem Edwardét nem hallom. Ebbe mind a ketten Bellához hasonlítanak. Számomra ez iszonyatidegesítő. Megszoktam, hogy mindenki gondolatát hallom. Ezek után jött Bella, akinek az elméje zárva volt előttem. Eddig Ő volt az egyetlen, de a gyerekek is örökölniük kellett ezt a képességét. Csak akkor hallom a gondolataikat, ha Ők is úgy akarják. Bosszantó!
-Apa! Minden rendben? – kérdezte lányom. Észre se vettem, hogy ennyire elgondolkoztam.
-Igen. Semmi baj, csak elgondolkoztam. – nyugtattam meg.
-Amúgy Belláék mikor jönnek? Kíváncsi vagyok, hogy mit forgat az a lány már megint a fejében. - kérdezte Carlilse.
-Nem tudom, ugyan is a jövőbe látó hugicánk is vele van. De szerintem majd csak este fele. – adtam választ a kérdésére.
-Akkor még sok időnk van. – mondta Esme, majd az unokái felé fordult. – Addig meséljetek. Mi történt veletek az óta? – kérdezte.
-Rendben. – mondta egyszerre Nessi és Edward. Mindannyian leültünk a kanapéra. Edward Kristen mellé ült, aki szerelmesen hozzábujt. Lilly is kiugrott a karjaimból és Edward ölébe ült. Nessi is Oliver karjaiba találta meg a helyét. Esme az egyik fotelba ült, míg Carlisle a fotel karfáján foglalt helyet, majd megfogta Esme kezét, aki ezt egy boldog mosollyal jutalmaztam. Bátyáim a szabad helyekre ültek le. Én a zongorám előtti széken találtam meg a helyemet és onnan hallgattam a beszámolójukat. Most tényleg úgy éreztem magam, mint egy kívülálló. Láttam, ahogy a családom milyen felszabadultan beszélget. Emmett néha, előtt néhány poént, amin jókat mulattak. Látszik rajtuk, hogy boldogok így együtt. Ismerik egymást. Tudják, hogy ki mit szeret. Olyan dolgokról beszélgetnek és nevetgélnek, amiről Én nem tudok. Ez nem az Ő hibájuk, hanem az enyém. Én volt olyan hülye, hogy megfosztottam saját magamat ezektől a szép pillanatoktól. Ha tehetném, visszaforgatnám az idő kerekeit és mindent máshogy csinálnék. De ami a legfontosabb, hogy soha, de soha nem hagynám el azt a nőt, aki a világon a legfontosabb nekem, és aki az életemet jelenti. Őt, akinek sikerült elérnie, hogy újra legyen értelme az életemnek. Neki, akinek sikerült elérni, hogy a rég nem dobogó szívem, csak érte dobogjon, de ami a legfontosabb ráébresztett arra, hogy nem vagyok egy lelketlen szörnyeteg. Visszaadta a lelkemet. Neked köszönhetem minden boldogságom és, hogy megtanítottál arra, hogy milyen újra teljes szívből szeretni. Köszönök mindent Én egyetlen Kicsi Bellám.
-Uram isten Edward kérlek, fejezd be. Egyszerűen megörülök az érzéseidtől. Egyszer saját magadat hibáztatod mindenért, majd teli vagy boldogsággal, hálával és mérhetetlen nagy szerelemmel. Egyszerűen kiakasztasz. Amúgy meg jobb, ha befejezed, mert a lányok pár percen belül itt vannak, és ha Bella megérzi az érzéseidet, akkor Ő is szomorú lesz. Tudod nagyon jól, hogy Bella jó és rossz kedve csak és kizárólag Tőled függ. A mi kedvünk pedig Bella hangulatától. Ha boldog mi is boldogok vagyunk. Ha szomorú, akkor mi is azok vagyunk, és ha lehet, nem akarom Alice-t többé szomorúnak látni. Tehát kérlek, fejezd be és szerintem menjünk ki segíteni a lányoknak és amúgy is a mi ruháinkat is be kell hozni a kocsiból. Úgy hogy indulás. – adta ki a parancsot Jasper.
Emmett is és Én is felkeltünk a helyünkről, majd elindultunk a bejárati ajtó felé. Igaza volt Jaspernek. Tényleg néhány perc múlva meghallottuk Bella kocsijának a hangját, majd nemsokára rá már a ház előtt parkolt. Szinte egyszerre szálltak ki a kocsikból és mindenki elindult a saját párja felé. Emmett és Rosalie egy szenvedélyes csókot váltottak. Jasper és Alice ennél sokkal diszkrétebb volt. Ők csak megölelték egymást majd mélyen egymás szemébe néztek. Ők ebből is megértették egymást. Nem kellett ahhoz beszélniük, vagy megcsókolniuk egymást, hogy tudassák a másikkal mennyire hiányzott. Az Ők kapcsolatuk szinte olyan, mint nekem Bellával. Nem figyeltem tovább testvéreimet, mert ez idő alatt kedvesem is hozzám ért, majd megállt előttem és a szemeimbe nézett. Nem láttam semmi mást az Ő gyönyörű aranybarna szemeibe, mint a mérhetetlen nagy szerelmet és vágyat. Az enyémbe se láthatott semmi mást. Mind a ketten ugyan úgy éreztünk. Még néhány percig így álltunk, majd kedvesem átszelte a köztünk megmaradt távolságot és hozzám bujt. Én már reflexszerűen a karjaimat a dereka köré fontam és a fülébe súgtam: Hiányoztál.
-Te is nekem. – válaszolta majd finoman megcsókolt, amit Én viszonoztam is.
-Na jó. Most már ideje lenne abba hagyni fiatalok. Segítsünk a lányoknak, majd menjünk vissza a nappaliba. A kölykök már úgy is várnak minket. – szakította meg a csókunkat Emmett.
-Milyen kölykök? – kérdezte Rose.
-Hát szerinted kik Cicám? Hát Nessi és Edward. – adott választ Emmett Rose kérdésére.
-HOGY MI? – kérdezte majd mindent otthagyott és beszaladt a házba. Ezen mindenki jókat nevetett csak Én és Emmett nem. Nem tudtam, hogy mi ebben a vicces. Bella láthatta az arcomon az értetlenséget, mert el kezdte magyarázni.
-Tudod, amikor terhes voltam, Rose volt, aki mindenbe mellettem állt és ez által a gyerekekhez is és azt te is tudod, hogy Rosenak egy kisbaba volt minden vágy. Na, ezt soha nem kaphatja meg, de Őt már az kárpótolta, hogy gondoskodhatott Nessivel és Edwardnak. Rose volt a gyerekeknek a pótanya. Tudták nagyon jól, hogy rá ugyan úgy számíthatnak, mint rám és hogy Ő is mindent megtenne nekik, amit csak kérnek. Rose az életét is feláldozta volna értük, ha kell. Ezért is hagyott itt mindenkit és mindent Rose, hogy minél előbb láthassa Őket. Na meg persze, hogy újra kiélhesse anyai ösztöneit Lillyn. Egyszerűen imádja azt a kis tündért. – mesélte kedvesem mosolyogva.
Most már értem Rose reakcióját. Csak szegény Emmettet sajnálom, hogy itt hagyta Őt imádott felesége. Tehát akkor Ő ezért nem nevetett a többiekkel Rose reakcióján.
-Jaj Emmett ne aggódjál már. Tudod nagyon jól, hogy te vagy Rosenak a legfontosabb. De te is tudod, hogy olyankor, amikor kisbaba van, a közelben egyszerűen nem tud megálljt parancsolni az anyai ösztöneinek. Ezt meg kell, hogy értsd. Ha tudná, akkor rajtad élné ki az anyai ösztöneit, de milyen lenne, már ha téged babusgatna, mint egy kisbabát. Szerintem annak te se örülnél. De ahogy ezt igy elképzelem, iszonyat vicces lenne, tehát lehet, hogy felvettem ezt az ötletet Rose-nak. Akkor legalább minden nap lenne valami jó móka. – mondta Jasper, majd láttam, hogy elképzeli az egész szituációt. Meg kell hagyni tényleg elég vicces, lenne. Jaspernek is nagyon tetszett az elképzelése és hirtelen hangos nevetésbetört ki, amihez szerelmem csilingelő nevetése is társult. Ezt már Én se hagyhattam ki és belőlem is kitört a nevetés. Alice valamit suttogott szerelmem fülébe, aki bólintott, majd megfonta Alice kezét és megmutatta mire gondolt Jasper, majd pöttöm húgom is elkezdett nevetni.
-Ha kinevettétek magatokat rajtam, akkor talán be is mehetnénk. Ja és Jasper meg ne merd említeni Rose-nak ezt a hülye ötletedet. Nem hiányzik, hogy babusgasson. Így is elég sokat pesztrál. – mondta Emmett durcásan, majd megfogott néhány szatyrot és elindult a ház felé. A lányok is elindultak a kocsihoz, majd mind a ketten kivettek néhány szatyrot és a kezünkbe nyomták.
-Ezeket tegyétek le a nappaliba valahova. Addig Bella és Én felvisszük a ruháinkat a szobámba. És most induljatok. – adta ki a parancsot Alice. Jasperrel együtt hátraarcot csináltunk majd bementünk vissza a házba. Követtük Alice utasítását és a zongora mellé lepakoltuk a cuccokat, oda ahova Emmett is letette. A lányok is nem sokkal utánunk bejöttek.
-Mindjárt jövünk, csak lepakoljuk ezeket. – mondta kedvesem, majd Alice-el együtt eltűntek. Mindenki ugyan ott ült, mint mikor kimentünk. Rose is helyet foglalt már Edwardék mellett és a kis Lillyvel játszott. Ilyenkor teljesen más Rose. Soha nem láttam még Őt ilyennek. Most nem csak magára gondolt. Tényleg remek anyuka lehetett volna belőle. Kár, hogy nem adatik meg nekünk, hogy gyermekeink szülessenek. Szívesen megnéztem, volna, hogy milyen lehet Esme, Alice, Rose és az Én szerelmem terhesen. Nekik megadathatna. Ők olyan kedvesek és teli vannak szeretettel.
-Ebben igazad van Szerelmem. – suttogta Bella a fülembe. – Tényleg megérdemelnék. Remek anyukák lennének. Sajnálom Őket azért, hogy nem tapasztathatják meg, hogy milyen érzés boldog és büszke anyukának lenni. Talán Esme valamennyire ismeri ezt az érzést, de nem teljesen. De ha minden nem így történt volna, akkor soha nem találkozott volna Carlisle-al és nem lehetne neki 5 ilyen csodálatos gyermeke és 2 ilyen gyönyörű unokája és azt se élte volna meg, hogy legyen egy dédunokája. – suttogta tovább kedvesem.
-Egy valamiben tévedsz kedvesem. – mondtam neki.
-Igen? És mi lenne az? – kérdezte kíváncsian.
-Nem csak 5 csodálatos gyermeke van, hanem 6. Saját magadat kifelejtetted. Sőt végül is igazad van, hogy nem soroltad magadat közénk. Te sokkal fontosabb vagy a család körében, mint közülünk bárki más. Te ebbe a családba csupa szeretettet és boldogságot hoztál. Soha nem volt a családom ennyire boldog, mint amilyen az óta amióta itt vagy. Köszönöm Neked. – mondtam Bellának az igazat. Tényleg így gondoltam. Bella előtt is boldogok voltunk, de nem annyira, mint most. Most mindenki szemében ott csillog a boldogság. Ugyan úgy, mint Bella szemeibe. Sokkal tarozunk Neki ezért, de legfőképpen Én. Soha nem tudom majd nem viszonozni azt a sok szeretettet.
-Már megháláltad. És tudod mivel? – kérdezte.
-Nem – válaszoltam. Kíváncsi vagyok, mire gondol.
-Azzal, hogy újra itt vagy velem, és hogy viszont szeretsz, és hogy annak idején engem választottál. Köszönök neked mindent. – mondta majd megpuszilta az arcomat.
-Ne nekem köszönd azt, hogy újra veled vagyok. TE voltál az, aki megbocsátott nekem azok után, amit tettem. Sajnálom. – mondtam Neki. A hangomba csak a mérhetetlen nagy hálát lehetett hallani.
-Kérlek Edward ne kezd. Nem tehetsz semmiről. Kérlek, ezt most fejezzük be és inkább beszéljük meg a dolgokat. Rendben? – kérlelt.
-Rendben. – adtam meg magam.
-Sziasztok! – köszönt kedvesem mindenkinek, majd elindult és elkezdett húzni a kanapék felé. Látták a többiek, hogy hova tarunk ezért Alice beleült Jasper ölébe, hogy mi is elférjünk mellettük. Leültünk mind a ketten, majd Bellát az ölembe akartam ültetni, de intett, hogy most nem.
-Szia Anya! – köszönt Neki Nessi és Edward.
-Jó újra látni téged Bella. – mondta neki kedvesen Kristen.
-Én is örülök. – mondta Oliver.
-Szerbusz Bella. – mondta Lilly, majd kiugrott Rose öléből és Bella kinyújtott karjaiba ugrott, hogy megpuszilhassa.
-Anya elmondanád nekünk, hogy miért akartad, hogy mindannyian jöjjünk? Amúgy meg, hogy-hogy senki nem tudta, hogy jövünk? – kérdezte Nessi kíváncsian. Mintha Bella lenne tényleg.
-Először is azért nem szóltam senkinek, mert meglepetésnek szántam, főleg Neked szerelmem. – fordult felém Bella majd megajándékozott egy gyönyörű szép mosollyal. Majd mikor visszafordult a többiekhez az arca elkomorult és gondterhelté vált. – A másik, hogy van egy dolog, amit meg kellene beszélnünk és majd kérni is szeretnék valamit.
-Hallgtunk lányom! – mondta Carlisle. Az Ő arcáról is eltűnt a mosoly csak úgy, mint a többiekéről. Szerelmem nagy levegőt vett és belekezdett.
-Tudjátok volt egy dolog, ami nem hagyott nyugodni. Nem értettem, hogy Aro miért engedte el Edwardot. Nem jellemző ez rá. Csak akkor szokott csinálni ilyet, amikor készül valamire. Ezt az aggodalmamat Jasperrel is megosztottam. Akkor még csak találgatni tudtam, hogy mit akarhat. Azóta már tisztában vagyok a szándékával. Aro azért engedte el Edwardot, hogy engem megszerezzen magának. – mondta kedvesem.
-HOGY MI? – hördült fel egyszerre mindenki.
-De, hát miért? – kérdezte anyám.
-Azért mert kell neki a tudásom. Tudja nagyon jól, hogy csak akkor csatlakoznék hozzájuk, ha elveszteném a szeretteimet. – mondta szerelmem komoran.
-De hát akkor mért engedte el Edwardot? – kérdezte apánk.
-Mert tudta, nagyon jól, hogy azzal nem érne el semmit, ha megöli, Őt vagy csak megfenyeget azzal, hogy megöli. Tudta, hogy ha ezt megtudom, akkor elmegyek Olaszországba, és ha akarom, akkor az egész Volturi bagázst kiirthatom. Ő ezt nem akarta. Félti az életét. Ezért elengedte és megvárja míg újra nagyon közel kerülünk egymáshoz és akkor cselekszik. De azt, hogy pontosan mit tervez, nem tudom. De tudom, hogy semmi jót. – fejezte be kedvesem. Ezt nem hiszem el. Tehát ezért engedett el ilyen egyszerűen. Meg akarja magának szerezni Bellát. Ha megkapja, akkor legyőzhetetlenek lesznek, és akkor azt tehetnek, majd amit akarnak, mert nem lesz, aki megállítsa Őket. Tényleg el kell mennem innen. Nem hagyhatom, hogy miattam hulljon szét a család. Mert ha netalántán tényleg sikerülne nekik megszerezni Bellát, akkor a családom teljesen széthullana. Nem lenne, aki összetartsa Őket.
-Eszedbe ne jusson elmenni Edward Anthony Masen Cullen mert akkor kitekerem a nyakadat. Megértetted? Nem hagyhatsz el engem újra. Még egyszer nem élném túl. – kiabálta nekem Bella kétségbe esve.
-De Bella. Értsd meg. Nem tudnék tovább úgy élni, hogy tudom, hogy miattam hullik szét a család. Inkább én, mint te. És mi van, ha gyerekeket is bántani akarja. Szerintem ezt te se akarod. ÉS nincs semmi, amit tehetnénk. Ha a Volturi akar valamit, azt el is éri. Ezt sikerült megtapasztalnom az alatt a több mint száz év alatt. Ezt nem fogom hagyni. – mondta neki dühösen.
Nem rá voltam dühös, hiszen Ő semmiről se tehet. Csak és kizárólag magamat hibáztattam. Csak Én tehetem arról, hogy a családom boldogságát beárnyékolja valami. Az a valami pedig Én voltam.
-Edward ezt most azonnal fejezd be. Nem akarom érezni és hallani ezeket a dolgokat. Nem te tehetsz ezekről. Nekem nem szabadott volna vámpírnak lennem. Nem szabadna már rég élnem. Az a hatalom, amivel rendelkezem, csak bajt hoz. Ha valakit itt valamiért hibáztatni kell, az Én vagyok és nem te. – mondta kedvesem majd megjelent az első könnycsepp a szemeibe, ami szép lassan lefojt az arcán és az ölébe hullott.
Már megint megbántottam azt, akit a világon a legjobban szeretek. Megfogtam szerelmemet és az ölembe ültettem, majd elkezdtem ringatni, hogy megnyugodjon. Az altatódalát is elkezdtem dúdolni. Tudom, hogy már úgy se aludna el, de legalább talán hamarabb megnyugszik. Igazam is volt. Néhány perc múlva már megnyugodott majd a vállamra hajtotta a fejét és a fülembe súgott egy köszönömöt. A családom ez alatt az idő alatt csöndben várakozott. Jasper és Carlisle a gondolataikba merültek. Bella előbbi szavain gondolkoztak.
-Anya! – szólította meg fiunk. Bella felé fordult és kíváncsian nézet rá. Érdekelte, hogy mit akarhat megtudni a fiunk. – Azt mondtad, hogy akarsz tőlünk kérni valamit. Mi lenne az?
-Ja igen. - Kapott észbe Bella. – Arra akartalak megkérni titeket, hogy ameddig nem tudjuk, hogy mik a Volturi tervei költözettek vissza hozzánk, a régi házaitokba. Szeretném, ha a közelembe legyetek, hogy ha kell, meg tudjalak titeket védeni. Remélem jó ez így nektek? – kérdezte Bella reménykedve.
Látszott rajta, hogy szeretné, ha a gyerekek újra a közelébe lenének.
-Hát ha Nessi is beleegyezik, és a többieknek sincs ellenvetésük akkor szívesen maradunk addig, amíg meg nem oldódik a probléma. – válaszolta Eddy.
-Felőlem rendben. – mondta Nessi boldogan.
-Szerintem az egész család nevébe mondhatom, hogy Üdvözlünk újra titeket köztünk. – mondta Carlisle. A többiek heves bólogatással jelezték, hogy örülnek Ők is. Hirtelen mindenki arcán megjelent a boldog mosoly.
A hétvégéig maradt időnk nyugalomba telt el. Míg mi iskolába voltunk addig a többiek rendbe tették a háztól nem messze lévő két lakást. Az egyik Nessi-é és Oliveré volt, a másik pedig Edward-é, Kristen-é és Lilly-é volt. Elmondták a többiek, hogy a gyerekek ezt kapták mikor összeházasodtak. Ez volt a nászajándékuk. Mikor hazaértünk az iskolából mi is segítettünk a felújításba. Elég hamar eljött a szombat délelőtt. A lányok elvonultak Alice-k szobájába és ott készülődtek az esti bálra. Teljesen be voltak zsongva. Alig várták már az estét. Ami azt illeti Én is vártam már. Legutóbb akkor voltam ilyen eseményen, amikor még Bella ember volt. Este hét óra fele a lányok elindultak lefele. Alig vártam már hogy megpillantsam szerelmemet. Biztos csodásan néz majd, ki mint mindig. A testvéreim és Én a lépcső alján vártuk Őket. A család többi tagja is a nappaliba várta a lányokat, hogy megcsodálják Őket és, hogy jó szórakozást kívánjanak nekünk. Először Rose jelent meg a lépcső tetején. Rajta egy hosszú mély kivágású, alul felvágott vörös estélyi ruha volt. A haja mondhatni szokásosan állt. Apró csillogó csattok voltak benne, amik szintén vörösek voltak. A sminkje is elég kihívó volt. Vérvörös rúzs volt az ajkaira kenve. A ruhához hasonlóan vörös magas sarkú cipőt vett fel. Emmett elismerően füttyentett. Rose elismerően elmosolygót majd Emmett mellé sétált. Alice is hirtelen megjelent a lépcső tetején. Rajta hasonló ruha volt, mint, Rosalien. Sárga színű volt, csak a ruhának nem volt mély kivágása és alul se volt nyitott. Az Ő haja szokásos formájában állt. Ő is magas sarkú cipőt vett fel, csak annyi különbséggel, hogy neki citromsárga volt, ami remekül passzolt a ruhájához. Jasper is elismerően mérte végig kedvesét, majd, mint egy úriember meghajolt Alice előtt és a karját nyújtotta neki. Ezek után már alig vártam, hogy megpillantsam kedvesemet. Nem is kellett sokat várnom rá. Mikor megláttam egyszerűen szóhoz se tudtam jutni. Egyszerűen káprázatosan nézett ki. Emmett is és Jasper is kicsit tovább bámulta Bellát a kelleténél. Ezek szerint nem csak engem tud megbabonázni a szépségével. Rose ezért egy kicsit féltékenyen is nézett Bellára. Nem Ő tehet róla, hogy ilyen csodálatosan néz ki. Szerelmemen egy mélykék színű ruha volt. A kedvenc színembe pompázott. Mély kivágása volt a ruhának, de még sem annyira, mint amennyire Rosaline-nak. Neki is alul fel volt vágva a ruha alja és a formás lábait fedetlenül hagyta. A ruhához illő mélykék nyitott szandált viselt. A haja göndörödve hullott le háta közepéig. Egyszerűen tüneményesen nézett ki. Nem tudnám leírni szavakkal, hogy milyen gyönyörű volt. Nem tudtam megvárni, míg kedvesem leér ezért vámpír sebességemmel felszáguldottam hozzám, majd óvatosan a karjaimba kaptam, hogy se neki se a ruhájának ne essen semmi baja, majd lesétáltam vele a nappaliba a többiekhez. Mikor leértünk szépen lassan letettem és a lábaira állítottam.
- Egyszerűen gyönyörűek vagytok. – mondta Esme boldogan. A gondolatai is csak e körül forogtak. – Érezzétek jól magatokat. - mondták egyszerre.
-Köszönjünk. Majd jövünk. – mondta kedvesem.
Elindultunk ki a kocsikhoz. Rose és Emmett Rosalie piros BMW-jével mentek. Alice és Jasper Carlisle Mercedese-vel mentek. Bella és Én pedig az Aston Martinnal. Néhány perccel később már a suli parkolójába álltunk. Kisegítettem Bellát a kocsiból, majd elindultunk be az iskolába. Bent a tornaterem lett feldíszítve a bál alkalmára. Bent már javába tartott a buli, de mikor beléptünk akkor mindenki megállt és ránk kapta a tekintettét. A fiuk nyál csorgatva figyelték a lányokat, míg a lányok féltékenyen néztek rájuk. Nem foglakoztunk velük. Fogtunk magunkat és terem közepére sétáltunk és a saját ütemünkre elkezdtünk táncolni. Ezek után senkinek se volt kedve táncolni. Megbabonázva néztek minket. Egyikünket se zavarta most ez a helyzet. Csak egymásra koncentráltunk. Belenéztem Bella gyönyörű aranybarna szemeibe, amik csak úgy csillogtak a boldogságtól. Szerelmemet ez a boldogság tette még szebbé. Teljesen elvarázsolt. Nem tudtam elszakítani a tekintetemet az övétől. Alig vártam már, hogy újra együtt legyünk kettesbe. Alig vártam már, hogy újra a karjaimba tartsam és, hogy egész testét csókokkal hintsem be. Újra magamnak akartam. Tudom egy kicsit önző dolog, de most csak és kizárólag magamnak akartam. Csak Én akartam csodálni gyönyörű tekintetét és testét. Nem akartam, hogy bárki más ránézzen. Egyszerűen már nem bírtam tovább magammal. Hallottam, hogy húgom felkuncog mellettünk és Bella is csodálkozva és egyben vágyakozva nézett rám. Ezek szerint Alice és Bella is látta, hogy mi a szándékom. Megfogtam a kezét és kivezettem a tornateremből. Mikor kiértünk a szabad levegőre az erdő felé vezettem kedvesemet. Mikor már elég mélyen jártunk és nem hallottam senki gondolatát, neki döntöttem kedvesem egy fához és szenvedélyesen megcsókoltam. Egyszerűen alig bírtam már magammal. Nem érdekelt, hogy hol vagyunk. Azt akartam, hogy itt és most az enyém legyen. Bella belekapaszkodott a vállamba és egy kicsit felugrott, hogy a lábait a derekam köré csavarja. Ezek szerint Őt se izgatta, hogy hol vagyunk. Hál istennek Ő nem olyan mit a húgaim. Őt nem érdekli, hogy tönkre megy a ruhája. Ezért is szeretem annyira. Még jó, hogy nem foglalkozik ilyesmikkel, mert szegény ruhája elég gyászosan festett azok után, hogy a vágy hevében leszaggattam kedvesemről. Ezek után Ő se kímélte az Én ruháimat. Már csak a fehérneműink voltak rajtunk, de attól is elég hamar megszabadítottuk egymást. Egy csodálatos éjszakát töltöttünk kedvesemmel a szabad ég alatt. Nem tudom, mikor jöhettünk el a bálról, de nem is érdekelt. Egyedül most az volt a fontos, hogy az Én angyalom itt fekszik mellettem. Ennél többet nem is kívánhatok. Csendben feküdtünk egymás mellett a fűben. Bella fejét mellkasomra hajtotta és onnan nézet engem. Néha- néha Én is megcsókoltam feje búbját.
-Lassan szerintem indulnunk kellene. – mondta Szerelmem. – A többiek már nem tudják szerintem elképzelni, hogy hol vagyunk. Biztos, hogy aggódnak már. Főleg Esme és Alice.
-Már mért aggódna Alice? Ő úgy is tudja, hogy mi történt. Ne felejtsd el, hogy a mi kis idegesítő húgunk látja a jövőt. – válaszoltam Neki.
-Ebben igazad van szerelmem, de tudod mennyire kíváncsi. Képes és megkeres minket, hogy mindent mondjunk el Neki és gondolom, nem szeretnéd, ha így látna minket. – mondta Bella, majd végigmutatott gyönyörű meztelen testén. Ahogy követtem tekintettemmel újra elkapott a vágy, de megálljt parancsoltam magamnak. Igaza volt. Alice képes lett volna megkeresni minket és ebben mind a két bátyám segített volna neki, hiszen Emmett nem hagyna ki egy ilyen helyzetet. Szép lassan felkeltem, majd a kezemet Bella felé nyújtottam, hogy felsegítsem, amit mosolyogva el is fogadott. Mikor már mind a ketten állva voltunk körbenéztünk. Leesett az állam a döbbenettől. Mindenhol kidőlt fák voltak és a ruháink szanaszét szakítva. Azaz a ruháinkból csak cafatok maradtak, ugyan is csak a színűkből tudtunk következtetni arra, hogy melyik volt Belláé és melyik az enyém. Szerelmemre néztem, hogy megtudjam, hogy mit szól ehhez az egészhez. Láttam rajta, hogy Őt nagyon nem izgatja ez az egész dolog. Úgy gondoltam, ha Ő nem foglalkozik ezzel, akkor Én sem. De egy kérdést muszáj volt feltennem.
-Hogy megyünk haza? – kérdeztem. – A ruháink használhatatlanok és a kocsi is a suli parkolójába maradt.
-Ne aggódj. A kocsit már Alice réges-rég hazavitte. A ruhákat pedig gyorsan összeszedem és hazafutunk. Mást úgy sem tudunk tenni? – mondta kedvesem nyugodtan.
-Ez eddig oké, de a házba, hogy akarsz bejutni? Mindenki a nappaliba lesz. Úgy-e nem akarsz Emmettnek adni egy jó indokot, hogy rajtunk mulasson Jasperrel? – kérdeztem aggódva. Főleg a legutolsó dolog miatt aggódtam.
-Ki mondta, hogy az ajtót fogjuk használni? Az ablakon fogunk beugrani és mire a többiek rájönnek, hogy mi a házban vagyunk, addigra már mind a ketten felöltözve leszünk. – mondta Bella és elkezdte összeszedegetni a ruhákat. Én is segítettem Neki. Elég hamar végeztünk.
-Indulhatunk? – kérdezte.
-Igen. – mondtam majd megfogtuk egymás kezét és futva indultunk haza. Elég hamar a házunkhoz értünk. Gyorsan beugrottunk az ablakon, majd Bella elengedte a kezemet és a szekrényhez sietett, hogy kihalásszon nekünk néhány ruhadarabot. Nekem odadobott egy egyszerű, de mégis márkás farmernadrágot és hozzá egy drapp színű pólót, míg Ő felvett szintén egy cső szárú fekete farmernadrágot és hozzá egy nem túl kivágott fehér felsőt, majd belebújt egy edzőcipőbe. Pont végeztünk mind a ketten, mikor Emmett berontott az ajtón kezében egy kamerával.
-Meg vagytok! – kiabálta, boldogan majd mikor ránk nézett ez a boldogság egyből elpárolgott.
-Kik vannak meg Em? Miről beszél te? – kérdezte kedvesem majd hangos nevetésben tört ki, amihez Én is csatlakoztam.
-Ezt nem hiszem el. Hogy a fészkes fenébe csináltátok? Alice azt mondta, hogy elmentettek az erdőbe, mert, hogy már Edward nem bírt magával és, hogy elég hiányos öltözékbe jöttök majd haza és még azt is elárulta, hogy majd az ablakon át jöttök be. Ja és a látomása szerint még csak most kellet volna bejönnötök az ablakon. Ezt nem hiszem el. Alice biztos átvert az időponttal kapcsolatba. – mérgelődött Em.
-Azt hitted, hogy hagyom, hogy lekamerázd Belláékat. .Ennyire nem ismersz már Em. – szólt föl Alice.
-Ezt még nagyon megkeserülőd Hugi. Azt hittem, hogy most az egyszer nem véded meg Bellát. – kiabálta Neki vissza Emmett.
-Azt hitted Emmett, hogy engem ki tudsz játszani? Tudod nagyon jól, hogy engem lehetetlen átverni és azt se felejtsd el, hogy Én is ugyan úgy látom a jövőt, mint Alice. DE azért próbálkozni lehet. – mondta kedvesem evvel megadva Emmettnek a kegyelemdöfést. Ezek után Emmett kikullogott a szobánkból, hogy visszatérjen a többiekhez a nappaliba. Ezek után már csak kettesben maradtunk a szobánkba.
-Köszönöm ezt a mai estét. Gyönyörű volt. – mondta kedvesem.
-Ne nekem köszönd. A ti ötletetek volt nem az enyém. Én csak a kísérőd voltam. – mondtam neki majd megajándékoztam Őt kedvenc féloldalas mosolyával.
-Hát pont ezért köszönöm. Ha te nem lettél volna, akkor idén se mentem volna el a bálba, hiszen nem lett volna kísérőm és akkor soha nem töltöttem volna el egy ilyen szép estét. – mondta Bells.
-Már, hogy ne lett volna neked kísérőd? Hányan akartak téged elhívni és te még is engem választottál. Nálam jobbat is találhattál volna. – mondtam neki, de ahogy arra gondoltam, hogy Bella mással ment volna el a bálra egyből magába kerített a féltékenység. Egyszerűen nem tudnám elviselni, hogy valaki más csókolgassa és ölelgesse, az Én szerettet Nőmet.
-Nálad jobb kísérőt nem találtam volna, hiszen Nekem csak te kellesz és senki más a világon. – mondta kedvesem majd megcsókolt. – Gyere, menjünk mi is. A többiek már várnak minket.
Kézen fogva indultunk le a többiekhez, hogy a mai napból hátralévő időt együtt töltsük el.
Itt a következő fejezet. Ne haragudjatok, de nincs kijavítva. Teszek fel hozzá néhány lépet is. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Kritikákat kérek. Ha nem nagy kérés akkor olyan 10 megjegyzést írjatok, mert ez a rész is 10 oldal lett. Ez idáig a leghosszabb rész. Dupla olyan hosszú mint szokott lenni.
Kellemes olvasást!
Alice ruhája sárgában
Alice cipője sárgában
Bella ruhája kékben
Bella cipője kékben
Rosalie ruhája vörösben
Rosalie cipőjeA Bál 2/2
A hazafelé út nem tartott sokáig. Ez annak is köszönhető, hogy végig tövig nyomtam a gázt. Alig vártam már, hogy hazaérjünk és elmenjünk Jasperrel vadászni, hogy mind a ketten kiheverjük a mai vásárlás okozta feszültséget. Emmett úgy döntött, hogy Ő inkább a tévé előtt lazít. 15 perc után már a ház előtt parkoltam. Akkor még nem tudhattam, hogy meglepetés vár Ránk. Már a lépcsőn sétáltunk fel, amikor hirtelen kicsapódott a bejárati ajtó és egy apró teremtés rohant ki rajta és egyenesen a karjaimba ugrott.
-Nagypapi! – kiabálta Lilly. – Olyan jó téged újra látni. Hiányoztál. – lelkendezett.
-Szia Lilly! - Köszöntem neki meglepődve. Nem gondoltam volna, hogy vendégeink lesznek. Még Bella se szólt, hogy a fiunk és családja látogatóba jönnek.
-Hát ez nagyon jó. Nagypapi! Tudom, hogy már hallottam, de ez akkor is vicces. Kíváncsi vagyok, mit szólnának az emberek, ha ezt meghallanák. Biztos, hogy furcsán néznének, ha egy 3 éves kislány egy 17 évesnek azt mondja, hogy Nagypapi. Amúgy, szia Törpilla. Rég láttalak. – köszönt neki Emmett. Tudtam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni azt, hogy Lilly Nagypapinak szólított. De, abba igaza van, hogy kicsit meglepődnének az emberek, ha ezt hallották volna.
-Ebben igazad van Emmett. Edward is kicsit meg van lepődve rajta és neki is furcsa ez az egész. Először megtudta, hogy van egy lánya és egy fia, majd ezek után még az is kiderült, hogy már unokája is van. – mondta Jasper majd Ő is elkezdett nevetni.
– Ja, és szia Lilly. Apádék hol vannak? – kérdezte tőle Jasper.
-Nektek is, szia! Apu és Anyu a nappaliban vannak Esmé-vel, Carlilse-l, Oliverrel és Nessi-vel. – mondta Lilly! – Oh tehát nem csak a fiam, hanem a lányom is itt van. Ezek szerint együtt az egész család. Na, jó ez nem igaz, hiszen a lányok nincsenek itt, de Ők is nemsokára jönnek majd. Várjunk csak! – Lilly azt mondta, hogy Carlilse is itthon van? Úgy tudtam, hogy Ő csak este ér haza. Kíváncsi vagyok, hogy került haza ilyen korán.
-Hát ezek szerint a mai vadászat elmarad. – tette ezt a megállapítást Jasper.
-Igen. Szerintem menjünk be és köszönjünk a többieknek is. – mondtam majd Lillyvel a kezembe beléptem a házba. Emmett és Jasper is követték a példámat. Tényleg ott ültek mind a hatan.
-Sziasztok! – köszöntünk egyszerre mind a hárman.
-Sziasztok fiuk! Na, milyen volta vásárlás? – kérdezte Esme kedvesen.
-Egyszerűen borzalmas. Nem tudom, hogy a lányok mit szeretnek ebben annyira. Szerintem kin szenvedés az egész. – mondta Emmett mielőtt vagy Én, vagy Jazz megszólaltunk volna.
-Szia Apa! – jött oda a lányom és adott egy puszit az arcomra. Ő teljesen olyan, mint Bella. Ugyan olyan csokoládébarna szemei vannak. A haja göndör és a háta közepéig ér. Neki is barna haja van, csak neki több benne a vörös árnyalat, amit tőlem örökölt. A járása is kecses. Majdnem annyira, mint Bellának. Akár ikrek is lehetnének.
-Jó újra látni téged Edward. – mondta fiam, majd Ő is odajött köszönni. A fiam teljesen olyan, mint Én. Magas és izmos. A haja ugyan olyan bronzvörös és kuszált, mint az Enyém. A szeme zöld. Carlilse szerint nekem is ugyan ilyen színű volt még emberként.
- Ne vegyétek bántásnak, de hogy-hogy itt vagytok? – kérdeztem.
-Anyu nem mondta? – kérdezte Nessi meglepődve.
-Nem. Nem mondta. Ő tud róla, hogy itt vagytok?- kérdeztem most Én meglepődve. Ezek szerint Bella tudod róla. Akkor miért nem szólt? És ha tudta, hogy jönnek a gyerekek akkor miért ment el itthonról?
-Ez furcsa. Pedig Ő hívott fel minket. Azt mondta, hogy jöjjünk ide, mert van egy fontos dolog, amit meg akar velünk beszélni. Mondjuk Esme és Carlisle is meglepődött, amikor beállítottunk. – mondta Nessi majd megjelentek a homlokán a ráncok, amik azt jelentenék, hogy valamin nagyon gondolkozik. De a legnagyobb gond az, hogy nem tudom, hogy min. Se az Ő gondolatait, sem Edwardét nem hallom. Ebbe mind a ketten Bellához hasonlítanak. Számomra ez iszonyatidegesítő. Megszoktam, hogy mindenki gondolatát hallom. Ezek után jött Bella, akinek az elméje zárva volt előttem. Eddig Ő volt az egyetlen, de a gyerekek is örökölniük kellett ezt a képességét. Csak akkor hallom a gondolataikat, ha Ők is úgy akarják. Bosszantó!
-Apa! Minden rendben? – kérdezte lányom. Észre se vettem, hogy ennyire elgondolkoztam.
-Igen. Semmi baj, csak elgondolkoztam. – nyugtattam meg.
-Amúgy Belláék mikor jönnek? Kíváncsi vagyok, hogy mit forgat az a lány már megint a fejében. - kérdezte Carlilse.
-Nem tudom, ugyan is a jövőbe látó hugicánk is vele van. De szerintem majd csak este fele. – adtam választ a kérdésére.
-Akkor még sok időnk van. – mondta Esme, majd az unokái felé fordult. – Addig meséljetek. Mi történt veletek az óta? – kérdezte.
-Rendben. – mondta egyszerre Nessi és Edward. Mindannyian leültünk a kanapéra. Edward Kristen mellé ült, aki szerelmesen hozzábujt. Lilly is kiugrott a karjaimból és Edward ölébe ült. Nessi is Oliver karjaiba találta meg a helyét. Esme az egyik fotelba ült, míg Carlisle a fotel karfáján foglalt helyet, majd megfogta Esme kezét, aki ezt egy boldog mosollyal jutalmaztam. Bátyáim a szabad helyekre ültek le. Én a zongorám előtti széken találtam meg a helyemet és onnan hallgattam a beszámolójukat. Most tényleg úgy éreztem magam, mint egy kívülálló. Láttam, ahogy a családom milyen felszabadultan beszélget. Emmett néha, előtt néhány poént, amin jókat mulattak. Látszik rajtuk, hogy boldogok így együtt. Ismerik egymást. Tudják, hogy ki mit szeret. Olyan dolgokról beszélgetnek és nevetgélnek, amiről Én nem tudok. Ez nem az Ő hibájuk, hanem az enyém. Én volt olyan hülye, hogy megfosztottam saját magamat ezektől a szép pillanatoktól. Ha tehetném, visszaforgatnám az idő kerekeit és mindent máshogy csinálnék. De ami a legfontosabb, hogy soha, de soha nem hagynám el azt a nőt, aki a világon a legfontosabb nekem, és aki az életemet jelenti. Őt, akinek sikerült elérnie, hogy újra legyen értelme az életemnek. Neki, akinek sikerült elérni, hogy a rég nem dobogó szívem, csak érte dobogjon, de ami a legfontosabb ráébresztett arra, hogy nem vagyok egy lelketlen szörnyeteg. Visszaadta a lelkemet. Neked köszönhetem minden boldogságom és, hogy megtanítottál arra, hogy milyen újra teljes szívből szeretni. Köszönök mindent Én egyetlen Kicsi Bellám.
-Uram isten Edward kérlek, fejezd be. Egyszerűen megörülök az érzéseidtől. Egyszer saját magadat hibáztatod mindenért, majd teli vagy boldogsággal, hálával és mérhetetlen nagy szerelemmel. Egyszerűen kiakasztasz. Amúgy meg jobb, ha befejezed, mert a lányok pár percen belül itt vannak, és ha Bella megérzi az érzéseidet, akkor Ő is szomorú lesz. Tudod nagyon jól, hogy Bella jó és rossz kedve csak és kizárólag Tőled függ. A mi kedvünk pedig Bella hangulatától. Ha boldog mi is boldogok vagyunk. Ha szomorú, akkor mi is azok vagyunk, és ha lehet, nem akarom Alice-t többé szomorúnak látni. Tehát kérlek, fejezd be és szerintem menjünk ki segíteni a lányoknak és amúgy is a mi ruháinkat is be kell hozni a kocsiból. Úgy hogy indulás. – adta ki a parancsot Jasper.
Emmett is és Én is felkeltünk a helyünkről, majd elindultunk a bejárati ajtó felé. Igaza volt Jaspernek. Tényleg néhány perc múlva meghallottuk Bella kocsijának a hangját, majd nemsokára rá már a ház előtt parkolt. Szinte egyszerre szálltak ki a kocsikból és mindenki elindult a saját párja felé. Emmett és Rosalie egy szenvedélyes csókot váltottak. Jasper és Alice ennél sokkal diszkrétebb volt. Ők csak megölelték egymást majd mélyen egymás szemébe néztek. Ők ebből is megértették egymást. Nem kellett ahhoz beszélniük, vagy megcsókolniuk egymást, hogy tudassák a másikkal mennyire hiányzott. Az Ők kapcsolatuk szinte olyan, mint nekem Bellával. Nem figyeltem tovább testvéreimet, mert ez idő alatt kedvesem is hozzám ért, majd megállt előttem és a szemeimbe nézett. Nem láttam semmi mást az Ő gyönyörű aranybarna szemeibe, mint a mérhetetlen nagy szerelmet és vágyat. Az enyémbe se láthatott semmi mást. Mind a ketten ugyan úgy éreztünk. Még néhány percig így álltunk, majd kedvesem átszelte a köztünk megmaradt távolságot és hozzám bujt. Én már reflexszerűen a karjaimat a dereka köré fontam és a fülébe súgtam: Hiányoztál.
-Te is nekem. – válaszolta majd finoman megcsókolt, amit Én viszonoztam is.
-Na jó. Most már ideje lenne abba hagyni fiatalok. Segítsünk a lányoknak, majd menjünk vissza a nappaliba. A kölykök már úgy is várnak minket. – szakította meg a csókunkat Emmett.
-Milyen kölykök? – kérdezte Rose.
-Hát szerinted kik Cicám? Hát Nessi és Edward. – adott választ Emmett Rose kérdésére.
-HOGY MI? – kérdezte majd mindent otthagyott és beszaladt a házba. Ezen mindenki jókat nevetett csak Én és Emmett nem. Nem tudtam, hogy mi ebben a vicces. Bella láthatta az arcomon az értetlenséget, mert el kezdte magyarázni.
-Tudod, amikor terhes voltam, Rose volt, aki mindenbe mellettem állt és ez által a gyerekekhez is és azt te is tudod, hogy Rosenak egy kisbaba volt minden vágy. Na, ezt soha nem kaphatja meg, de Őt már az kárpótolta, hogy gondoskodhatott Nessivel és Edwardnak. Rose volt a gyerekeknek a pótanya. Tudták nagyon jól, hogy rá ugyan úgy számíthatnak, mint rám és hogy Ő is mindent megtenne nekik, amit csak kérnek. Rose az életét is feláldozta volna értük, ha kell. Ezért is hagyott itt mindenkit és mindent Rose, hogy minél előbb láthassa Őket. Na meg persze, hogy újra kiélhesse anyai ösztöneit Lillyn. Egyszerűen imádja azt a kis tündért. – mesélte kedvesem mosolyogva.
Most már értem Rose reakcióját. Csak szegény Emmettet sajnálom, hogy itt hagyta Őt imádott felesége. Tehát akkor Ő ezért nem nevetett a többiekkel Rose reakcióján.
-Jaj Emmett ne aggódjál már. Tudod nagyon jól, hogy te vagy Rosenak a legfontosabb. De te is tudod, hogy olyankor, amikor kisbaba van, a közelben egyszerűen nem tud megálljt parancsolni az anyai ösztöneinek. Ezt meg kell, hogy értsd. Ha tudná, akkor rajtad élné ki az anyai ösztöneit, de milyen lenne, már ha téged babusgatna, mint egy kisbabát. Szerintem annak te se örülnél. De ahogy ezt igy elképzelem, iszonyat vicces lenne, tehát lehet, hogy felvettem ezt az ötletet Rose-nak. Akkor legalább minden nap lenne valami jó móka. – mondta Jasper, majd láttam, hogy elképzeli az egész szituációt. Meg kell hagyni tényleg elég vicces, lenne. Jaspernek is nagyon tetszett az elképzelése és hirtelen hangos nevetésbetört ki, amihez szerelmem csilingelő nevetése is társult. Ezt már Én se hagyhattam ki és belőlem is kitört a nevetés. Alice valamit suttogott szerelmem fülébe, aki bólintott, majd megfonta Alice kezét és megmutatta mire gondolt Jasper, majd pöttöm húgom is elkezdett nevetni.
-Ha kinevettétek magatokat rajtam, akkor talán be is mehetnénk. Ja és Jasper meg ne merd említeni Rose-nak ezt a hülye ötletedet. Nem hiányzik, hogy babusgasson. Így is elég sokat pesztrál. – mondta Emmett durcásan, majd megfogott néhány szatyrot és elindult a ház felé. A lányok is elindultak a kocsihoz, majd mind a ketten kivettek néhány szatyrot és a kezünkbe nyomták.
-Ezeket tegyétek le a nappaliba valahova. Addig Bella és Én felvisszük a ruháinkat a szobámba. És most induljatok. – adta ki a parancsot Alice. Jasperrel együtt hátraarcot csináltunk majd bementünk vissza a házba. Követtük Alice utasítását és a zongora mellé lepakoltuk a cuccokat, oda ahova Emmett is letette. A lányok is nem sokkal utánunk bejöttek.
-Mindjárt jövünk, csak lepakoljuk ezeket. – mondta kedvesem, majd Alice-el együtt eltűntek. Mindenki ugyan ott ült, mint mikor kimentünk. Rose is helyet foglalt már Edwardék mellett és a kis Lillyvel játszott. Ilyenkor teljesen más Rose. Soha nem láttam még Őt ilyennek. Most nem csak magára gondolt. Tényleg remek anyuka lehetett volna belőle. Kár, hogy nem adatik meg nekünk, hogy gyermekeink szülessenek. Szívesen megnéztem, volna, hogy milyen lehet Esme, Alice, Rose és az Én szerelmem terhesen. Nekik megadathatna. Ők olyan kedvesek és teli vannak szeretettel.
-Ebben igazad van Szerelmem. – suttogta Bella a fülembe. – Tényleg megérdemelnék. Remek anyukák lennének. Sajnálom Őket azért, hogy nem tapasztathatják meg, hogy milyen érzés boldog és büszke anyukának lenni. Talán Esme valamennyire ismeri ezt az érzést, de nem teljesen. De ha minden nem így történt volna, akkor soha nem találkozott volna Carlisle-al és nem lehetne neki 5 ilyen csodálatos gyermeke és 2 ilyen gyönyörű unokája és azt se élte volna meg, hogy legyen egy dédunokája. – suttogta tovább kedvesem.
-Egy valamiben tévedsz kedvesem. – mondtam neki.
-Igen? És mi lenne az? – kérdezte kíváncsian.
-Nem csak 5 csodálatos gyermeke van, hanem 6. Saját magadat kifelejtetted. Sőt végül is igazad van, hogy nem soroltad magadat közénk. Te sokkal fontosabb vagy a család körében, mint közülünk bárki más. Te ebbe a családba csupa szeretettet és boldogságot hoztál. Soha nem volt a családom ennyire boldog, mint amilyen az óta amióta itt vagy. Köszönöm Neked. – mondtam Bellának az igazat. Tényleg így gondoltam. Bella előtt is boldogok voltunk, de nem annyira, mint most. Most mindenki szemében ott csillog a boldogság. Ugyan úgy, mint Bella szemeibe. Sokkal tarozunk Neki ezért, de legfőképpen Én. Soha nem tudom majd nem viszonozni azt a sok szeretettet.
-Már megháláltad. És tudod mivel? – kérdezte.
-Nem – válaszoltam. Kíváncsi vagyok, mire gondol.
-Azzal, hogy újra itt vagy velem, és hogy viszont szeretsz, és hogy annak idején engem választottál. Köszönök neked mindent. – mondta majd megpuszilta az arcomat.
-Ne nekem köszönd azt, hogy újra veled vagyok. TE voltál az, aki megbocsátott nekem azok után, amit tettem. Sajnálom. – mondtam Neki. A hangomba csak a mérhetetlen nagy hálát lehetett hallani.
-Kérlek Edward ne kezd. Nem tehetsz semmiről. Kérlek, ezt most fejezzük be és inkább beszéljük meg a dolgokat. Rendben? – kérlelt.
-Rendben. – adtam meg magam.
-Sziasztok! – köszönt kedvesem mindenkinek, majd elindult és elkezdett húzni a kanapék felé. Látták a többiek, hogy hova tarunk ezért Alice beleült Jasper ölébe, hogy mi is elférjünk mellettük. Leültünk mind a ketten, majd Bellát az ölembe akartam ültetni, de intett, hogy most nem.
-Szia Anya! – köszönt Neki Nessi és Edward.
-Jó újra látni téged Bella. – mondta neki kedvesen Kristen.
-Én is örülök. – mondta Oliver.
-Szerbusz Bella. – mondta Lilly, majd kiugrott Rose öléből és Bella kinyújtott karjaiba ugrott, hogy megpuszilhassa.
-Anya elmondanád nekünk, hogy miért akartad, hogy mindannyian jöjjünk? Amúgy meg, hogy-hogy senki nem tudta, hogy jövünk? – kérdezte Nessi kíváncsian. Mintha Bella lenne tényleg.
-Először is azért nem szóltam senkinek, mert meglepetésnek szántam, főleg Neked szerelmem. – fordult felém Bella majd megajándékozott egy gyönyörű szép mosollyal. Majd mikor visszafordult a többiekhez az arca elkomorult és gondterhelté vált. – A másik, hogy van egy dolog, amit meg kellene beszélnünk és majd kérni is szeretnék valamit.
-Hallgtunk lányom! – mondta Carlisle. Az Ő arcáról is eltűnt a mosoly csak úgy, mint a többiekéről. Szerelmem nagy levegőt vett és belekezdett.
-Tudjátok volt egy dolog, ami nem hagyott nyugodni. Nem értettem, hogy Aro miért engedte el Edwardot. Nem jellemző ez rá. Csak akkor szokott csinálni ilyet, amikor készül valamire. Ezt az aggodalmamat Jasperrel is megosztottam. Akkor még csak találgatni tudtam, hogy mit akarhat. Azóta már tisztában vagyok a szándékával. Aro azért engedte el Edwardot, hogy engem megszerezzen magának. – mondta kedvesem.
-HOGY MI? – hördült fel egyszerre mindenki.
-De, hát miért? – kérdezte anyám.
-Azért mert kell neki a tudásom. Tudja nagyon jól, hogy csak akkor csatlakoznék hozzájuk, ha elveszteném a szeretteimet. – mondta szerelmem komoran.
-De hát akkor mért engedte el Edwardot? – kérdezte apánk.
-Mert tudta, nagyon jól, hogy azzal nem érne el semmit, ha megöli, Őt vagy csak megfenyeget azzal, hogy megöli. Tudta, hogy ha ezt megtudom, akkor elmegyek Olaszországba, és ha akarom, akkor az egész Volturi bagázst kiirthatom. Ő ezt nem akarta. Félti az életét. Ezért elengedte és megvárja míg újra nagyon közel kerülünk egymáshoz és akkor cselekszik. De azt, hogy pontosan mit tervez, nem tudom. De tudom, hogy semmi jót. – fejezte be kedvesem. Ezt nem hiszem el. Tehát ezért engedett el ilyen egyszerűen. Meg akarja magának szerezni Bellát. Ha megkapja, akkor legyőzhetetlenek lesznek, és akkor azt tehetnek, majd amit akarnak, mert nem lesz, aki megállítsa Őket. Tényleg el kell mennem innen. Nem hagyhatom, hogy miattam hulljon szét a család. Mert ha netalántán tényleg sikerülne nekik megszerezni Bellát, akkor a családom teljesen széthullana. Nem lenne, aki összetartsa Őket.
-Eszedbe ne jusson elmenni Edward Anthony Masen Cullen mert akkor kitekerem a nyakadat. Megértetted? Nem hagyhatsz el engem újra. Még egyszer nem élném túl. – kiabálta nekem Bella kétségbe esve.
-De Bella. Értsd meg. Nem tudnék tovább úgy élni, hogy tudom, hogy miattam hullik szét a család. Inkább én, mint te. És mi van, ha gyerekeket is bántani akarja. Szerintem ezt te se akarod. ÉS nincs semmi, amit tehetnénk. Ha a Volturi akar valamit, azt el is éri. Ezt sikerült megtapasztalnom az alatt a több mint száz év alatt. Ezt nem fogom hagyni. – mondta neki dühösen.
Nem rá voltam dühös, hiszen Ő semmiről se tehet. Csak és kizárólag magamat hibáztattam. Csak Én tehetem arról, hogy a családom boldogságát beárnyékolja valami. Az a valami pedig Én voltam.
-Edward ezt most azonnal fejezd be. Nem akarom érezni és hallani ezeket a dolgokat. Nem te tehetsz ezekről. Nekem nem szabadott volna vámpírnak lennem. Nem szabadna már rég élnem. Az a hatalom, amivel rendelkezem, csak bajt hoz. Ha valakit itt valamiért hibáztatni kell, az Én vagyok és nem te. – mondta kedvesem majd megjelent az első könnycsepp a szemeibe, ami szép lassan lefojt az arcán és az ölébe hullott.
Már megint megbántottam azt, akit a világon a legjobban szeretek. Megfogtam szerelmemet és az ölembe ültettem, majd elkezdtem ringatni, hogy megnyugodjon. Az altatódalát is elkezdtem dúdolni. Tudom, hogy már úgy se aludna el, de legalább talán hamarabb megnyugszik. Igazam is volt. Néhány perc múlva már megnyugodott majd a vállamra hajtotta a fejét és a fülembe súgott egy köszönömöt. A családom ez alatt az idő alatt csöndben várakozott. Jasper és Carlisle a gondolataikba merültek. Bella előbbi szavain gondolkoztak.
-Anya! – szólította meg fiunk. Bella felé fordult és kíváncsian nézet rá. Érdekelte, hogy mit akarhat megtudni a fiunk. – Azt mondtad, hogy akarsz tőlünk kérni valamit. Mi lenne az?
-Ja igen. - Kapott észbe Bella. – Arra akartalak megkérni titeket, hogy ameddig nem tudjuk, hogy mik a Volturi tervei költözettek vissza hozzánk, a régi házaitokba. Szeretném, ha a közelembe legyetek, hogy ha kell, meg tudjalak titeket védeni. Remélem jó ez így nektek? – kérdezte Bella reménykedve.
Látszott rajta, hogy szeretné, ha a gyerekek újra a közelébe lenének.
-Hát ha Nessi is beleegyezik, és a többieknek sincs ellenvetésük akkor szívesen maradunk addig, amíg meg nem oldódik a probléma. – válaszolta Eddy.
-Felőlem rendben. – mondta Nessi boldogan.
-Szerintem az egész család nevébe mondhatom, hogy Üdvözlünk újra titeket köztünk. – mondta Carlisle. A többiek heves bólogatással jelezték, hogy örülnek Ők is. Hirtelen mindenki arcán megjelent a boldog mosoly.
A hétvégéig maradt időnk nyugalomba telt el. Míg mi iskolába voltunk addig a többiek rendbe tették a háztól nem messze lévő két lakást. Az egyik Nessi-é és Oliveré volt, a másik pedig Edward-é, Kristen-é és Lilly-é volt. Elmondták a többiek, hogy a gyerekek ezt kapták mikor összeházasodtak. Ez volt a nászajándékuk. Mikor hazaértünk az iskolából mi is segítettünk a felújításba. Elég hamar eljött a szombat délelőtt. A lányok elvonultak Alice-k szobájába és ott készülődtek az esti bálra. Teljesen be voltak zsongva. Alig várták már az estét. Ami azt illeti Én is vártam már. Legutóbb akkor voltam ilyen eseményen, amikor még Bella ember volt. Este hét óra fele a lányok elindultak lefele. Alig vártam már hogy megpillantsam szerelmemet. Biztos csodásan néz majd, ki mint mindig. A testvéreim és Én a lépcső alján vártuk Őket. A család többi tagja is a nappaliba várta a lányokat, hogy megcsodálják Őket és, hogy jó szórakozást kívánjanak nekünk. Először Rose jelent meg a lépcső tetején. Rajta egy hosszú mély kivágású, alul felvágott vörös estélyi ruha volt. A haja mondhatni szokásosan állt. Apró csillogó csattok voltak benne, amik szintén vörösek voltak. A sminkje is elég kihívó volt. Vérvörös rúzs volt az ajkaira kenve. A ruhához hasonlóan vörös magas sarkú cipőt vett fel. Emmett elismerően füttyentett. Rose elismerően elmosolygót majd Emmett mellé sétált. Alice is hirtelen megjelent a lépcső tetején. Rajta hasonló ruha volt, mint, Rosalien. Sárga színű volt, csak a ruhának nem volt mély kivágása és alul se volt nyitott. Az Ő haja szokásos formájában állt. Ő is magas sarkú cipőt vett fel, csak annyi különbséggel, hogy neki citromsárga volt, ami remekül passzolt a ruhájához. Jasper is elismerően mérte végig kedvesét, majd, mint egy úriember meghajolt Alice előtt és a karját nyújtotta neki. Ezek után már alig vártam, hogy megpillantsam kedvesemet. Nem is kellett sokat várnom rá. Mikor megláttam egyszerűen szóhoz se tudtam jutni. Egyszerűen káprázatosan nézett ki. Emmett is és Jasper is kicsit tovább bámulta Bellát a kelleténél. Ezek szerint nem csak engem tud megbabonázni a szépségével. Rose ezért egy kicsit féltékenyen is nézett Bellára. Nem Ő tehet róla, hogy ilyen csodálatosan néz ki. Szerelmemen egy mélykék színű ruha volt. A kedvenc színembe pompázott. Mély kivágása volt a ruhának, de még sem annyira, mint amennyire Rosaline-nak. Neki is alul fel volt vágva a ruha alja és a formás lábait fedetlenül hagyta. A ruhához illő mélykék nyitott szandált viselt. A haja göndörödve hullott le háta közepéig. Egyszerűen tüneményesen nézett ki. Nem tudnám leírni szavakkal, hogy milyen gyönyörű volt. Nem tudtam megvárni, míg kedvesem leér ezért vámpír sebességemmel felszáguldottam hozzám, majd óvatosan a karjaimba kaptam, hogy se neki se a ruhájának ne essen semmi baja, majd lesétáltam vele a nappaliba a többiekhez. Mikor leértünk szépen lassan letettem és a lábaira állítottam.
- Egyszerűen gyönyörűek vagytok. – mondta Esme boldogan. A gondolatai is csak e körül forogtak. – Érezzétek jól magatokat. - mondták egyszerre.
-Köszönjünk. Majd jövünk. – mondta kedvesem.
Elindultunk ki a kocsikhoz. Rose és Emmett Rosalie piros BMW-jével mentek. Alice és Jasper Carlisle Mercedese-vel mentek. Bella és Én pedig az Aston Martinnal. Néhány perccel később már a suli parkolójába álltunk. Kisegítettem Bellát a kocsiból, majd elindultunk be az iskolába. Bent a tornaterem lett feldíszítve a bál alkalmára. Bent már javába tartott a buli, de mikor beléptünk akkor mindenki megállt és ránk kapta a tekintettét. A fiuk nyál csorgatva figyelték a lányokat, míg a lányok féltékenyen néztek rájuk. Nem foglakoztunk velük. Fogtunk magunkat és terem közepére sétáltunk és a saját ütemünkre elkezdtünk táncolni. Ezek után senkinek se volt kedve táncolni. Megbabonázva néztek minket. Egyikünket se zavarta most ez a helyzet. Csak egymásra koncentráltunk. Belenéztem Bella gyönyörű aranybarna szemeibe, amik csak úgy csillogtak a boldogságtól. Szerelmemet ez a boldogság tette még szebbé. Teljesen elvarázsolt. Nem tudtam elszakítani a tekintetemet az övétől. Alig vártam már, hogy újra együtt legyünk kettesbe. Alig vártam már, hogy újra a karjaimba tartsam és, hogy egész testét csókokkal hintsem be. Újra magamnak akartam. Tudom egy kicsit önző dolog, de most csak és kizárólag magamnak akartam. Csak Én akartam csodálni gyönyörű tekintetét és testét. Nem akartam, hogy bárki más ránézzen. Egyszerűen már nem bírtam tovább magammal. Hallottam, hogy húgom felkuncog mellettünk és Bella is csodálkozva és egyben vágyakozva nézett rám. Ezek szerint Alice és Bella is látta, hogy mi a szándékom. Megfogtam a kezét és kivezettem a tornateremből. Mikor kiértünk a szabad levegőre az erdő felé vezettem kedvesemet. Mikor már elég mélyen jártunk és nem hallottam senki gondolatát, neki döntöttem kedvesem egy fához és szenvedélyesen megcsókoltam. Egyszerűen alig bírtam már magammal. Nem érdekelt, hogy hol vagyunk. Azt akartam, hogy itt és most az enyém legyen. Bella belekapaszkodott a vállamba és egy kicsit felugrott, hogy a lábait a derekam köré csavarja. Ezek szerint Őt se izgatta, hogy hol vagyunk. Hál istennek Ő nem olyan mit a húgaim. Őt nem érdekli, hogy tönkre megy a ruhája. Ezért is szeretem annyira. Még jó, hogy nem foglalkozik ilyesmikkel, mert szegény ruhája elég gyászosan festett azok után, hogy a vágy hevében leszaggattam kedvesemről. Ezek után Ő se kímélte az Én ruháimat. Már csak a fehérneműink voltak rajtunk, de attól is elég hamar megszabadítottuk egymást. Egy csodálatos éjszakát töltöttünk kedvesemmel a szabad ég alatt. Nem tudom, mikor jöhettünk el a bálról, de nem is érdekelt. Egyedül most az volt a fontos, hogy az Én angyalom itt fekszik mellettem. Ennél többet nem is kívánhatok. Csendben feküdtünk egymás mellett a fűben. Bella fejét mellkasomra hajtotta és onnan nézet engem. Néha- néha Én is megcsókoltam feje búbját.
-Lassan szerintem indulnunk kellene. – mondta Szerelmem. – A többiek már nem tudják szerintem elképzelni, hogy hol vagyunk. Biztos, hogy aggódnak már. Főleg Esme és Alice.
-Már mért aggódna Alice? Ő úgy is tudja, hogy mi történt. Ne felejtsd el, hogy a mi kis idegesítő húgunk látja a jövőt. – válaszoltam Neki.
-Ebben igazad van szerelmem, de tudod mennyire kíváncsi. Képes és megkeres minket, hogy mindent mondjunk el Neki és gondolom, nem szeretnéd, ha így látna minket. – mondta Bella, majd végigmutatott gyönyörű meztelen testén. Ahogy követtem tekintettemmel újra elkapott a vágy, de megálljt parancsoltam magamnak. Igaza volt. Alice képes lett volna megkeresni minket és ebben mind a két bátyám segített volna neki, hiszen Emmett nem hagyna ki egy ilyen helyzetet. Szép lassan felkeltem, majd a kezemet Bella felé nyújtottam, hogy felsegítsem, amit mosolyogva el is fogadott. Mikor már mind a ketten állva voltunk körbenéztünk. Leesett az állam a döbbenettől. Mindenhol kidőlt fák voltak és a ruháink szanaszét szakítva. Azaz a ruháinkból csak cafatok maradtak, ugyan is csak a színűkből tudtunk következtetni arra, hogy melyik volt Belláé és melyik az enyém. Szerelmemre néztem, hogy megtudjam, hogy mit szól ehhez az egészhez. Láttam rajta, hogy Őt nagyon nem izgatja ez az egész dolog. Úgy gondoltam, ha Ő nem foglalkozik ezzel, akkor Én sem. De egy kérdést muszáj volt feltennem.
-Hogy megyünk haza? – kérdeztem. – A ruháink használhatatlanok és a kocsi is a suli parkolójába maradt.
-Ne aggódj. A kocsit már Alice réges-rég hazavitte. A ruhákat pedig gyorsan összeszedem és hazafutunk. Mást úgy sem tudunk tenni? – mondta kedvesem nyugodtan.
-Ez eddig oké, de a házba, hogy akarsz bejutni? Mindenki a nappaliba lesz. Úgy-e nem akarsz Emmettnek adni egy jó indokot, hogy rajtunk mulasson Jasperrel? – kérdeztem aggódva. Főleg a legutolsó dolog miatt aggódtam.
-Ki mondta, hogy az ajtót fogjuk használni? Az ablakon fogunk beugrani és mire a többiek rájönnek, hogy mi a házban vagyunk, addigra már mind a ketten felöltözve leszünk. – mondta Bella és elkezdte összeszedegetni a ruhákat. Én is segítettem Neki. Elég hamar végeztünk.
-Indulhatunk? – kérdezte.
-Igen. – mondtam majd megfogtuk egymás kezét és futva indultunk haza. Elég hamar a házunkhoz értünk. Gyorsan beugrottunk az ablakon, majd Bella elengedte a kezemet és a szekrényhez sietett, hogy kihalásszon nekünk néhány ruhadarabot. Nekem odadobott egy egyszerű, de mégis márkás farmernadrágot és hozzá egy drapp színű pólót, míg Ő felvett szintén egy cső szárú fekete farmernadrágot és hozzá egy nem túl kivágott fehér felsőt, majd belebújt egy edzőcipőbe. Pont végeztünk mind a ketten, mikor Emmett berontott az ajtón kezében egy kamerával.
-Meg vagytok! – kiabálta, boldogan majd mikor ránk nézett ez a boldogság egyből elpárolgott.
-Kik vannak meg Em? Miről beszél te? – kérdezte kedvesem majd hangos nevetésben tört ki, amihez Én is csatlakoztam.
-Ezt nem hiszem el. Hogy a fészkes fenébe csináltátok? Alice azt mondta, hogy elmentettek az erdőbe, mert, hogy már Edward nem bírt magával és, hogy elég hiányos öltözékbe jöttök majd haza és még azt is elárulta, hogy majd az ablakon át jöttök be. Ja és a látomása szerint még csak most kellet volna bejönnötök az ablakon. Ezt nem hiszem el. Alice biztos átvert az időponttal kapcsolatba. – mérgelődött Em.
-Azt hitted, hogy hagyom, hogy lekamerázd Belláékat. .Ennyire nem ismersz már Em. – szólt föl Alice.
-Ezt még nagyon megkeserülőd Hugi. Azt hittem, hogy most az egyszer nem véded meg Bellát. – kiabálta Neki vissza Emmett.
-Azt hitted Emmett, hogy engem ki tudsz játszani? Tudod nagyon jól, hogy engem lehetetlen átverni és azt se felejtsd el, hogy Én is ugyan úgy látom a jövőt, mint Alice. DE azért próbálkozni lehet. – mondta kedvesem evvel megadva Emmettnek a kegyelemdöfést. Ezek után Emmett kikullogott a szobánkból, hogy visszatérjen a többiekhez a nappaliba. Ezek után már csak kettesben maradtunk a szobánkba.
-Köszönöm ezt a mai estét. Gyönyörű volt. – mondta kedvesem.
-Ne nekem köszönd. A ti ötletetek volt nem az enyém. Én csak a kísérőd voltam. – mondtam neki majd megajándékoztam Őt kedvenc féloldalas mosolyával.
-Hát pont ezért köszönöm. Ha te nem lettél volna, akkor idén se mentem volna el a bálba, hiszen nem lett volna kísérőm és akkor soha nem töltöttem volna el egy ilyen szép estét. – mondta Bells.
-Már, hogy ne lett volna neked kísérőd? Hányan akartak téged elhívni és te még is engem választottál. Nálam jobbat is találhattál volna. – mondtam neki, de ahogy arra gondoltam, hogy Bella mással ment volna el a bálra egyből magába kerített a féltékenység. Egyszerűen nem tudnám elviselni, hogy valaki más csókolgassa és ölelgesse, az Én szerettet Nőmet.
-Nálad jobb kísérőt nem találtam volna, hiszen Nekem csak te kellesz és senki más a világon. – mondta kedvesem majd megcsókolt. – Gyere, menjünk mi is. A többiek már várnak minket.
Kézen fogva indultunk le a többiekhez, hogy a mai napból hátralévő időt együtt töltsük el.
2009. november 24., kedd
Sziasztok!
Íme egy kis előzetes a következő részből. Remélem tetszeni fog. Ha minden igaz akkor ma fel is fog kerülni, igaz csak úgy, hogy nem lesz kijavítva. Ja és amúgy ha bárkinek bármilyen kérdése van a történettel kapcsolatba az nyugodtan kérdezzen és válaszolni fogok rá.
És akkor íme egy kis előzetes.
A hazafelé út nem tartott sokáig. Ez annak is köszönhető, hogy végig tövig nyomtam a gázt. Alig vártam már, hogy hazaérjünk és elmenjünk Jasperrel vadászni, hogy mind a ketten kiheverjük a mai vásárlás okozta feszültséget. Emmett úgy döntött, hogy Ő inkább a tévé előtt lazít. 15 perc után már a ház előtt parkoltam. Akkor még nem tudhattam, hogy meglepetés vár Ránk. Már a lépcsőn sétáltunk fel, amikor hirtelen kicsapódott a bejárati ajtó és egy apró teremtés rohant ki rajta és egyenesen a karjaimba ugrott.
-Nagypapi! – kiabálta Lilly. – Olyan jó téged újra látni. Hiányoztál. – lelkendezett.
-Szia Lilly! - Köszöntem neki meglepődve. Nem gondoltam volna, hogy vendégeink lesznek. Még Bella se szólt, hogy a fiunk és családja látogatóba jönnek.
-Hát ez nagyon jó. Nagypapi! Tudom, hogy már hallottam, de ez akkor is vicces. Kíváncsi vagyok, mit szólnának az emberek, ha ezt meghallanák. Biztos, hogy furcsán néznének, ha egy 3 éves kislány egy 17 évesnek azt mondja, hogy Nagypapi. Amúgy, szia Törpilla. Rég láttalak. – köszönt neki Emmett. Tudtam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni azt, hogy Lilly Nagypapinak szólított. De, abba igaza van, hogy kicsit meglepődnének az emberek, ha ezt hallották volna.
-Ebben igazad van Emmett. Edward is kicsit meg van lepődve rajta és neki is furcsa ez az egész. Először megtudta, hogy van egy lánya és egy fia, majd ezek után még az is kiderült, hogy már unokája is van. – mondta Jasper majd Ő is elkezdett nevetni.
– Ja, és szia Lilly. Apádék hol vannak? – kérdezte tőle Jasper.
-Nektek is, szia! Apu és Anyu a nappaliban vannak Esmé-vel, Carlilse-l, Oliverrel és Nessi-vel. – mondta Lilly! – Oh tehát nem csak a fiam, hanem a lányom is itt van. Ezek szerint együtt az egész család. Na jó ez nem igaz, hiszen a lányok nincsenek itt, de Ők is nemsokára jönnek majd. Várjunk csak! – Lilly azt mondta, hogy Carlilse is itthon van? Úgy tudtam, hogy Ő csak este ér haza. Kíváncsi vagyok, hogy került haza ilyen korán.
-Hát ezek szerint a mai vadászat elmarad. – tette ezt a megállapítást Jasper.
-Igen. Szerintem menjünk be és köszönjünk a többieknek is. – mondtam majd Lillyvel a kezembe beléptem a házba. Emmett és Jasper is követték a példámat. Tényleg ott ültek mind a hatan.
-Sziasztok! – köszöntünk egyszerre mind a hárman.
-Sziasztok fiuk! Na, milyen volta vásárlás? – kérdezte Esme kedvesen.
-Egyszerűen borzalmas. Nem tudom, hogy a lányok mit szeretnek ebben annyira. Szerintem kin szenvedés az egész. – mondta Emmett mielőtt vagy Én, vagy Jazz megszólaltunk volna.
-Szia Apa! – jött oda a lányom és adott egy puszit az arcomra. Ő teljesen olyan, mint Bella. Ugyan olyan csokoládébarna szemei vannak. A haja göndör és a háta közepéig ér. Neki is barna haja van, csak neki több benne a vörös árnyalat, amit tőlem örökölt. A járása is kecses. Majdnem annyira, mint Bellának. Akár ikrek is lehetnének.
-Jó újra látni téged Edward. – mondta fiam, majd Ő is odajött köszönni. A fiam teljesen olyan, mint Én. Magas és izmos. A haja ugyan olyan bronzvörös és kuszált, mint az Enyém. A szeme zöld. Carlilse szerint nekem is ugyan ilyen színű volt még emberként.
Íme egy kis előzetes a következő részből. Remélem tetszeni fog. Ha minden igaz akkor ma fel is fog kerülni, igaz csak úgy, hogy nem lesz kijavítva. Ja és amúgy ha bárkinek bármilyen kérdése van a történettel kapcsolatba az nyugodtan kérdezzen és válaszolni fogok rá.
És akkor íme egy kis előzetes.
A hazafelé út nem tartott sokáig. Ez annak is köszönhető, hogy végig tövig nyomtam a gázt. Alig vártam már, hogy hazaérjünk és elmenjünk Jasperrel vadászni, hogy mind a ketten kiheverjük a mai vásárlás okozta feszültséget. Emmett úgy döntött, hogy Ő inkább a tévé előtt lazít. 15 perc után már a ház előtt parkoltam. Akkor még nem tudhattam, hogy meglepetés vár Ránk. Már a lépcsőn sétáltunk fel, amikor hirtelen kicsapódott a bejárati ajtó és egy apró teremtés rohant ki rajta és egyenesen a karjaimba ugrott.
-Nagypapi! – kiabálta Lilly. – Olyan jó téged újra látni. Hiányoztál. – lelkendezett.
-Szia Lilly! - Köszöntem neki meglepődve. Nem gondoltam volna, hogy vendégeink lesznek. Még Bella se szólt, hogy a fiunk és családja látogatóba jönnek.
-Hát ez nagyon jó. Nagypapi! Tudom, hogy már hallottam, de ez akkor is vicces. Kíváncsi vagyok, mit szólnának az emberek, ha ezt meghallanák. Biztos, hogy furcsán néznének, ha egy 3 éves kislány egy 17 évesnek azt mondja, hogy Nagypapi. Amúgy, szia Törpilla. Rég láttalak. – köszönt neki Emmett. Tudtam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni azt, hogy Lilly Nagypapinak szólított. De, abba igaza van, hogy kicsit meglepődnének az emberek, ha ezt hallották volna.
-Ebben igazad van Emmett. Edward is kicsit meg van lepődve rajta és neki is furcsa ez az egész. Először megtudta, hogy van egy lánya és egy fia, majd ezek után még az is kiderült, hogy már unokája is van. – mondta Jasper majd Ő is elkezdett nevetni.
– Ja, és szia Lilly. Apádék hol vannak? – kérdezte tőle Jasper.
-Nektek is, szia! Apu és Anyu a nappaliban vannak Esmé-vel, Carlilse-l, Oliverrel és Nessi-vel. – mondta Lilly! – Oh tehát nem csak a fiam, hanem a lányom is itt van. Ezek szerint együtt az egész család. Na jó ez nem igaz, hiszen a lányok nincsenek itt, de Ők is nemsokára jönnek majd. Várjunk csak! – Lilly azt mondta, hogy Carlilse is itthon van? Úgy tudtam, hogy Ő csak este ér haza. Kíváncsi vagyok, hogy került haza ilyen korán.
-Hát ezek szerint a mai vadászat elmarad. – tette ezt a megállapítást Jasper.
-Igen. Szerintem menjünk be és köszönjünk a többieknek is. – mondtam majd Lillyvel a kezembe beléptem a házba. Emmett és Jasper is követték a példámat. Tényleg ott ültek mind a hatan.
-Sziasztok! – köszöntünk egyszerre mind a hárman.
-Sziasztok fiuk! Na, milyen volta vásárlás? – kérdezte Esme kedvesen.
-Egyszerűen borzalmas. Nem tudom, hogy a lányok mit szeretnek ebben annyira. Szerintem kin szenvedés az egész. – mondta Emmett mielőtt vagy Én, vagy Jazz megszólaltunk volna.
-Szia Apa! – jött oda a lányom és adott egy puszit az arcomra. Ő teljesen olyan, mint Bella. Ugyan olyan csokoládébarna szemei vannak. A haja göndör és a háta közepéig ér. Neki is barna haja van, csak neki több benne a vörös árnyalat, amit tőlem örökölt. A járása is kecses. Majdnem annyira, mint Bellának. Akár ikrek is lehetnének.
-Jó újra látni téged Edward. – mondta fiam, majd Ő is odajött köszönni. A fiam teljesen olyan, mint Én. Magas és izmos. A haja ugyan olyan bronzvörös és kuszált, mint az Enyém. A szeme zöld. Carlilse szerint nekem is ugyan ilyen színű volt még emberként.
2009. október 29., csütörtök
A bál 2/1
(Edward szemszöge)
- Elárulnátok, hogy mért jöttünk ide? – kérdeztem.
- Hát nem világos? – kérdezte felháborodva Alice. – Természetesen azért, hogy vásároljunk.
- Azt értem, de mért pont estélyi ruhát és szmokingot? – kérdeztem. Még mindig nem volt világos előttem, hogy mire készül Alice és, hogy ennek mért örül annyira Bella.
- Jaj istenem Edward, hát ennyire nem világos. A hétvégi iskola bálra veszünk magunknak ruhákat – mondta Alice boldogan. Na, ettől teljesen ledöbbentem. Mért örülne Bella annak, hogy mi a hétvégén bálra megyünk. Soha nem szerette, ha mi vagyunk a középpontba, és ha mi elmegyünk, akkor az elkerülhetetlen lenne. Kíváncsi vagyok, hogy mitől gondolta meg magát.
- Bella! – szóltam neki.
- Tessék Edward. Hallgatlak – mondta kedvesem mosolyogva. Még mindig csillogott a szeme a boldogságtól.
- Tudom, hogy hülye kérdés lesz, de te mért örülsz annyira, hogy elmegyünk a bálba? Eddig soha nem szerettél a középpontba lenni. Most még is mért várod ennyire?
- Jaj Edward ez tényleg egy elég hülye kérdés volt. Azért mert eddig soha nem volt alkalmam elmenni mióta vámpír vagyok, és hát most legalább van egy kísérőm, akivel szívesen elmennék, feltéve, ha elhívsz – mondta majd lehajtotta a fejét és úgy várta a válaszomat. Az álla alá nyúltam, hogy fel tudjam emelni a fejét és, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Micsoda kérdés volt ez Bella. Még szép, hogy veled szeretnék elmenni a bálra és alig várom, már, hogy menjünk. Isabella. Lenne kedved elkísérni az iskolai bálra? – kérdeztem és közben elmosolyogtam.
- Hát persze. – mondta kedvesem majd a nyakamba ugrott és megcsókolt. –Köszönöm!- suttogta a fülembe.
- Nem én köszönöm, hogy vagy nekem. Szeretlek – mondtam neki majd megcsókoltam. Mikor véget ért a csókunk elhúzódott, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Én is szeretlek Edward Cullen – mondta azon a csodálatosan érzéki hangján.
- Khm… Nem akarunk zavarni titeket, de jó lenne, ha már bemennénk. Alig várom már, hogy felpróbálhassam ezeket a gyönyörű szép ruhákat - mondta Alice.
- Mintha nem tudnád, melyik ruhába leszel Hugi. Szerintem már akkor tudtad mit veszel fel, amikor még csak gondolkoztál rajta – mondta neki Emmett.
- Ez igaz, de akkor is. Imádok vásárolni és lehet, hogy meggondolom magamat és még se azt a ruhát veszem meg. Tudjátok, a látomásaim változhatnak – mondta Alice kis mindentudóan.
- Na jó menjünk –adtam meg magam. Megfogtam szerelmem kezét és elkezdtem befelé húzni az ajtón. Mikor beljebb értünk teljesen megfagytam. Iszonyat nagy volt a választék, és ahogy a Húgaimat ismertem ők ezeket itt mind fel fogják próbálni, ami azt jelenti, hogy egy ideig ki nem szabadulunk innen. A testvéreim is ilyen dolgokon gondolkozhattak, mert ők is teljesen megfagytak miután körbenéztek. Emmett tért először magához, aki hangot is adott a mi problémánknak.
- Nem gondoljátok komolyan, hogy ezt itt ti mind felpróbáljátok? Mire itt végeztek addigra teljesen besötétedik. Én meg nem fogok addig itt gubbasztani az egyik sarokba – mondta Emmett dühösen.
- Ki mondta, hogy ti itt lesztek. Azt hiszed engedni, fogjuk, hogy lássátok, milyen ruhát veszünk magunknak? Az nektek meglepetés lesz. Nektek csak addig kell itt lennetek, amíg a ti ruháitokat megvesszük, aztán húztok haza a picsába. Nem kell az nekünk, hogy itt rontsátok a levegőt. Remélem megértettétek – kelt ki teljesen magából Alice.
- Jól van hugi nyugi. Megértettük. Nem kell így felkapni a vizet. Hidd el nem fogunk láb alatt lenni. Sőt! Szerintem mi fejvesztve fogunk kirohanni a boltból. Igaz öcskös? –kérdezte Emmett, majd jól oldalba bökte Jaspert.
- Ebben az egy dologban igazad van. Szerintem most semmivel nem tudnának minket rávenni arra, hogy itt maradjunk. Na, jó talán Bella rá tudná venni Edwardot ha, akarná – mondta Jasper de közben majd meg fulladt a röhögéstől.
- Szerintem nem talán, hanem biztos. Mióta visszajött mindig Bella mellett sündörög, és ha hívják, akkor, mint egy pincsi, már szalad is. Nem igaz Edward? – kérdezte Emmett majd újra elkezdtek Jasperrel hangosan nevetni.
- Emmett McCarthy Cullen! – kiabált rá hirtelen szerelmem, majd megfogta a karját és elkezdte kihúzni a boltból. Többiekre néztem, akik szintén megdöbbenve álltak, kivéve persze Alice-t, aki a kasát fogta a röhögéstől. Tehát tudja, hogy mi fog történni. Mielőtt megleshettem volna a gondolatait emberi tempóban kirohant a boltból és Bella-ék után indult. Mi is utánuk indultunk. Az erdőben meg is találtuk őket. Soha nem felejtem el azt, amit akkor láttam. Bella szinte tajtékzott a dühtől és fel alá járkált, míg Emmett az egyik fa előtt ült és teljesen meg volt rémülve. Látszott rajta, hogy ha tehetné, most eltüntetné magát. Mivel, hogy ez lehetetlen volt ezért megpróbálta magát olyan apróra összehúzni amekkorára csak tudta. Én hirtelen nagyon megijedtem. Soha nem láttam még Emmett ilyennek. Bellán is teljesen meg voltam lepődve. Ő, aki mindig a nyugalmára volt híres, most fel-alá járkál az erdőben és tombol. Nem tudtam mit csináljak. Közbeavatkozzak vagy hagyjam, hogy kedvesem kitombolja magát. Ránéztem testvéreimre hátha tőlük választ kapok. Mikor rájuk néztem láttam rajtuk, hogy a hasukat fogják a nevetéstől. Kérdőn néztem rájuk. Nem értettem, hogy mit találnak viccesnek. Mikor Alice rám nézet láthatta rajtam, hogy milyen értetlen képet vágok és gondolatba szólt hozzám.
-„ Edward ne vágj már ilyen bamba képet. Ne aggódj nem lesz semmi baj. Nem fogja Bella bántani Emmettet csak egy kicsit ráijeszt. Inkább élvezd ki a helyzetet, hogy ilyennek látod Emmett-et.”
Újra ránéztem az Emmett és Bella párosra. Még mindig ugyan az volt a felállás. Még pár perc telhetett el, így amikor Bella megállt a mászkálásba és Emmett felé fordult.
- Most mit csináljak veled? Mikor tanulod már meg, hogy velem ne szórakozz? Hányszor kértelek már meg rá? Tudod jól, hogy elviselem a poénjaidat, de néha már nagyon túlzásba tudsz esni. Utoljára kérlek meg arra, hogy vegyél vissza egy kicsit. Rendben? – kérdezte kedvesem, de még mindig látszott rajta, hogy dühös.
- Ígérem Bella és megpróbálom magamat egy kicsit visszafogni. Csak kérlek, ne néz így rám. Lehet, hogy vámpír vagyok és utánad a második legerősebb, de ettől a tekintettől még én is megijedek. Fejezd, be, kérlek – könyörgött neki Emmett. Hirtelen Bella elkezdett hangosan nevetni. Az egész erdő az ő csilingelő nevetésétől zenget. Emmett és mindenki más hitetlenkedve nézett Bellára.
- Kedvesem minden rendben? –kérdeztem meg tőle félve.
- Hát persze semmi bajom. Komolyan azt hittétek, hogy rátámadok Emmett-re egy ilyen kis apróság miatt – mondta kedvesem még mindig mosolyogva.
- Tehát nem is voltál rám dühös? – kérdezte Emmett még mindig döbbenten.
- Dehogy voltam. Már mért lettem volna? Nem engem cikiztél, hanem Edwardot. Komolyan azt hittétek, hogy haragszom Emmette-re? – kérdezte kedvesem hitetlenkedve.
- Hát ami azt illeti igen – hebegte neki Emmett.
- Jaj Bátyuskám! Hogy hihetted ezt. Tudjátok nagyon jól, hogy soha egyikkőtöket se bántanálak – mondta Bella majd leguggolt Emmett elé és megölelte. – Szeretlek titeket!
- Mi is Bells. Amúgy meg abban nem volt igazad, hogy soha egyikünket se bántanád – mondta neki Emmett. Mindannyian döbbenten néztünk rá? Nem tudtuk, hogy mért mondja ezt.
- Kifejtenéd ezt bővebben is. Nem igazán értem mire gondolsz – kérte meg Bella.
- Hát legelőszőr is ott volt Carlisle – kezdte el neki sorolni Emmett.
- Igen ebben igazad van. Azóta is próbálom jóvátenni az akkori hibámat – válaszolta neki Bella bűntudatosan.
- A másik eset pedig akkor volt mikor a Volturinál voltunk. Akkor ott Edwardnak kevertél le egy hatalmasat – mondta neki Emmett majd röhögve rám nézett. – Úgy-e, hogy akkor mekkorát kaptál Bellától?
Igen emlékszem arra a napra. Aznap láttam száz év után először a családomat és tudtam meg, hogy Bella vámpír. Igaza van Emmettnek. Tényleg hatalmas pofont kaptam Bellától. Ha elképzelem, még mindig érzem azt a fájdalmat, de végül is igazságos volt. De amit azóta se értek, hogy Bellának, hogy volt ahhoz lelki ereje, hogy megüssön, főleg ha még szeretett is és még mindig szeret. Ha én valakit szeretek, akkor nem ütöm meg. Egyszerűen nem vinne rá a lélek, hogy megtegyem. A gondolataimat Bella dühös morgása szakította félbe.
- Még hogy nem érted miért kaptad anno azt a pofont? – kérdezte idegesen kedvesem.
- Azt tudom, hogy miért kaptam, csak azt nem hogy- hogy tudtad megtenni – válaszoltam neki nyugodtan. Hoppsz. Elfejtettem, hogy olvassa a gondolataimat. Akkor tehát azt is tudja, hogy legutóbb hazudtam neki és akkor azt is tudja, hogy kihallgattam őket. Ilyen nincs. Edward, hogy lehettél ilyen hülye. Hogy felejthettél el egy ilyen dolgot?
- Igen Edward tudom, hogy hazudtál és azt is, hogy hallottad miről beszélgettem Jasperrel. Én ezért nem haragszom rád. Amúgy meg azért is akartam elmondani a többieknek is, mert ha már te tudod, akkor hadd tudják meg ők is.
- Miről nem tudunk?- kérdezte hirtelen Alice.
- Majd ma este, ha hazaért Carlisle megtudjátok ti is. Rendben? De most menjünk vissza, hiszen vásárolni jöttünk vagy nem? – kérdezte kedvesem mosolyogva.
Hirtelen mindenkinek visszatért a jókedve. A lányok megint teljesen el voltak varázsolva a vásárlás gondolatától, még a fiuk is szívesebben indultak vissza boltba, hisz tudták, hogy csak addig kell ott lenniük, míg maguknak meg nem veszik a szmokingot, ami csak maximum tíz perc náluk és már mehetnek is haza. Én mondjuk szívesebben maradtam volna Bellával, hogy addig, amíg ő a ruhát veszi, magának meg tudjunk beszélni néhány dolgot.
- Ne is álmodj róla Edward. Nem maradhatsz itt Bellával. Te is szépen fogod magadat és hazamész a fiukkal. Megértettük egymást? – kérdezte csípősen Alice.
- Jó rendben megyek én is haza – adtam meg magam végül.
Nem baj majd este beszélek vele. Akkor legalább kettesben is leszünk. Nem fog minket majd senki se megzavarni. Teszek majd róla.
Mikor visszaértünk a boltba a lányok egyből belevetették magukat a keresésbe és felváltva hozták nekünk a ruhákat, amiket a kezünkbe nyomtak és már be is tuszkoltak minket a próbafülkékbe, hogy próbáljuk fel azokat. Mikor azt hittük, hogy csak tíz percig fog tartani hát nagyon tévedtünk. Legalább két órán át öltöztettek minket a lányok miután állításuk szerint megtalálták a tökéletes ruhadarabot. Számunkra az összes ugyan olyannak tűnt. Miután mind a hárman kifizettük a saját ruháinkat megkönnyebbülve távoztunk a boltból és már el akartunk indulnia a kijárat felé, amikor a lányok elénk álltak. Mind a hármójuknak össze volt fonva a kezük a mellkasuk előtt és kérdőn néztek Ránk.
- Még is hova lesz a séta fiúkák. Csak nem azt hittétek, hogy megvan a ruhátok és már végeztetek is? – kérdezte Rosalie kicsit gúnyosan. – Mert ha igen, akkor nagyon tévedtek. Még hátra vannak a cipőitek szóval indulás a legközelebbi cipőbolt. Sipirc
- Ezek után elkezdtek minket tolni a legközelebbi boltba. Ott is legalább egy órát töltöttünk mire sikerült kiválasztaniuk nekünk a megfelelő cipőt. Ezek után elbúcsúztunk ki-ki a maga párjától és a fiukkal együtt elindultunk a kocsim felé.
- Ezt nem hiszem el. Hogy tudnak ezek ennyi ideig válogatni. El sem hiszem. Három órájukba telt az, hogy nekünk megvegyék a dolgokat. Kíváncsi vagyok akkor ők meddig fognak válogatni saját maguknak – dühöngött Emmett majd gondolatba folytatta tovább a szitkozódást. Jasper is hasonló állapotban volt. Teljesen lestrapáltnak érzi magát. Ezért el is tervezte, hogy miután hazaértünk rögtön el is megy vadászni, hogy egy kicsit jobban érezze magát.
- Veled tartok – mondtam neki.
- Rendben ahogy gondolod – válaszolta Jasper majd visszamerült a gondolataiba.
Tudtam nagyon jól, hogy egy ideig még nem tudok majd Bellával beszélni és mivel, hogy nem volt más dolgom ezért is döntöttem úgy, hogy elkísérem Jaspert legalább addig is telik az idő. Ekkor még nem tudtam, hogy a terveimből semmi nem lesz megvalósítható, hiszen nem várt személyek vártak minket otthon.
(Edward szemszöge)
- Elárulnátok, hogy mért jöttünk ide? – kérdeztem.
- Hát nem világos? – kérdezte felháborodva Alice. – Természetesen azért, hogy vásároljunk.
- Azt értem, de mért pont estélyi ruhát és szmokingot? – kérdeztem. Még mindig nem volt világos előttem, hogy mire készül Alice és, hogy ennek mért örül annyira Bella.
- Jaj istenem Edward, hát ennyire nem világos. A hétvégi iskola bálra veszünk magunknak ruhákat – mondta Alice boldogan. Na, ettől teljesen ledöbbentem. Mért örülne Bella annak, hogy mi a hétvégén bálra megyünk. Soha nem szerette, ha mi vagyunk a középpontba, és ha mi elmegyünk, akkor az elkerülhetetlen lenne. Kíváncsi vagyok, hogy mitől gondolta meg magát.
- Bella! – szóltam neki.
- Tessék Edward. Hallgatlak – mondta kedvesem mosolyogva. Még mindig csillogott a szeme a boldogságtól.
- Tudom, hogy hülye kérdés lesz, de te mért örülsz annyira, hogy elmegyünk a bálba? Eddig soha nem szerettél a középpontba lenni. Most még is mért várod ennyire?
- Jaj Edward ez tényleg egy elég hülye kérdés volt. Azért mert eddig soha nem volt alkalmam elmenni mióta vámpír vagyok, és hát most legalább van egy kísérőm, akivel szívesen elmennék, feltéve, ha elhívsz – mondta majd lehajtotta a fejét és úgy várta a válaszomat. Az álla alá nyúltam, hogy fel tudjam emelni a fejét és, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Micsoda kérdés volt ez Bella. Még szép, hogy veled szeretnék elmenni a bálra és alig várom, már, hogy menjünk. Isabella. Lenne kedved elkísérni az iskolai bálra? – kérdeztem és közben elmosolyogtam.
- Hát persze. – mondta kedvesem majd a nyakamba ugrott és megcsókolt. –Köszönöm!- suttogta a fülembe.
- Nem én köszönöm, hogy vagy nekem. Szeretlek – mondtam neki majd megcsókoltam. Mikor véget ért a csókunk elhúzódott, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Én is szeretlek Edward Cullen – mondta azon a csodálatosan érzéki hangján.
- Khm… Nem akarunk zavarni titeket, de jó lenne, ha már bemennénk. Alig várom már, hogy felpróbálhassam ezeket a gyönyörű szép ruhákat - mondta Alice.
- Mintha nem tudnád, melyik ruhába leszel Hugi. Szerintem már akkor tudtad mit veszel fel, amikor még csak gondolkoztál rajta – mondta neki Emmett.
- Ez igaz, de akkor is. Imádok vásárolni és lehet, hogy meggondolom magamat és még se azt a ruhát veszem meg. Tudjátok, a látomásaim változhatnak – mondta Alice kis mindentudóan.
- Na jó menjünk –adtam meg magam. Megfogtam szerelmem kezét és elkezdtem befelé húzni az ajtón. Mikor beljebb értünk teljesen megfagytam. Iszonyat nagy volt a választék, és ahogy a Húgaimat ismertem ők ezeket itt mind fel fogják próbálni, ami azt jelenti, hogy egy ideig ki nem szabadulunk innen. A testvéreim is ilyen dolgokon gondolkozhattak, mert ők is teljesen megfagytak miután körbenéztek. Emmett tért először magához, aki hangot is adott a mi problémánknak.
- Nem gondoljátok komolyan, hogy ezt itt ti mind felpróbáljátok? Mire itt végeztek addigra teljesen besötétedik. Én meg nem fogok addig itt gubbasztani az egyik sarokba – mondta Emmett dühösen.
- Ki mondta, hogy ti itt lesztek. Azt hiszed engedni, fogjuk, hogy lássátok, milyen ruhát veszünk magunknak? Az nektek meglepetés lesz. Nektek csak addig kell itt lennetek, amíg a ti ruháitokat megvesszük, aztán húztok haza a picsába. Nem kell az nekünk, hogy itt rontsátok a levegőt. Remélem megértettétek – kelt ki teljesen magából Alice.
- Jól van hugi nyugi. Megértettük. Nem kell így felkapni a vizet. Hidd el nem fogunk láb alatt lenni. Sőt! Szerintem mi fejvesztve fogunk kirohanni a boltból. Igaz öcskös? –kérdezte Emmett, majd jól oldalba bökte Jaspert.
- Ebben az egy dologban igazad van. Szerintem most semmivel nem tudnának minket rávenni arra, hogy itt maradjunk. Na, jó talán Bella rá tudná venni Edwardot ha, akarná – mondta Jasper de közben majd meg fulladt a röhögéstől.
- Szerintem nem talán, hanem biztos. Mióta visszajött mindig Bella mellett sündörög, és ha hívják, akkor, mint egy pincsi, már szalad is. Nem igaz Edward? – kérdezte Emmett majd újra elkezdtek Jasperrel hangosan nevetni.
- Emmett McCarthy Cullen! – kiabált rá hirtelen szerelmem, majd megfogta a karját és elkezdte kihúzni a boltból. Többiekre néztem, akik szintén megdöbbenve álltak, kivéve persze Alice-t, aki a kasát fogta a röhögéstől. Tehát tudja, hogy mi fog történni. Mielőtt megleshettem volna a gondolatait emberi tempóban kirohant a boltból és Bella-ék után indult. Mi is utánuk indultunk. Az erdőben meg is találtuk őket. Soha nem felejtem el azt, amit akkor láttam. Bella szinte tajtékzott a dühtől és fel alá járkált, míg Emmett az egyik fa előtt ült és teljesen meg volt rémülve. Látszott rajta, hogy ha tehetné, most eltüntetné magát. Mivel, hogy ez lehetetlen volt ezért megpróbálta magát olyan apróra összehúzni amekkorára csak tudta. Én hirtelen nagyon megijedtem. Soha nem láttam még Emmett ilyennek. Bellán is teljesen meg voltam lepődve. Ő, aki mindig a nyugalmára volt híres, most fel-alá járkál az erdőben és tombol. Nem tudtam mit csináljak. Közbeavatkozzak vagy hagyjam, hogy kedvesem kitombolja magát. Ránéztem testvéreimre hátha tőlük választ kapok. Mikor rájuk néztem láttam rajtuk, hogy a hasukat fogják a nevetéstől. Kérdőn néztem rájuk. Nem értettem, hogy mit találnak viccesnek. Mikor Alice rám nézet láthatta rajtam, hogy milyen értetlen képet vágok és gondolatba szólt hozzám.
-„ Edward ne vágj már ilyen bamba képet. Ne aggódj nem lesz semmi baj. Nem fogja Bella bántani Emmettet csak egy kicsit ráijeszt. Inkább élvezd ki a helyzetet, hogy ilyennek látod Emmett-et.”
Újra ránéztem az Emmett és Bella párosra. Még mindig ugyan az volt a felállás. Még pár perc telhetett el, így amikor Bella megállt a mászkálásba és Emmett felé fordult.
- Most mit csináljak veled? Mikor tanulod már meg, hogy velem ne szórakozz? Hányszor kértelek már meg rá? Tudod jól, hogy elviselem a poénjaidat, de néha már nagyon túlzásba tudsz esni. Utoljára kérlek meg arra, hogy vegyél vissza egy kicsit. Rendben? – kérdezte kedvesem, de még mindig látszott rajta, hogy dühös.
- Ígérem Bella és megpróbálom magamat egy kicsit visszafogni. Csak kérlek, ne néz így rám. Lehet, hogy vámpír vagyok és utánad a második legerősebb, de ettől a tekintettől még én is megijedek. Fejezd, be, kérlek – könyörgött neki Emmett. Hirtelen Bella elkezdett hangosan nevetni. Az egész erdő az ő csilingelő nevetésétől zenget. Emmett és mindenki más hitetlenkedve nézett Bellára.
- Kedvesem minden rendben? –kérdeztem meg tőle félve.
- Hát persze semmi bajom. Komolyan azt hittétek, hogy rátámadok Emmett-re egy ilyen kis apróság miatt – mondta kedvesem még mindig mosolyogva.
- Tehát nem is voltál rám dühös? – kérdezte Emmett még mindig döbbenten.
- Dehogy voltam. Már mért lettem volna? Nem engem cikiztél, hanem Edwardot. Komolyan azt hittétek, hogy haragszom Emmette-re? – kérdezte kedvesem hitetlenkedve.
- Hát ami azt illeti igen – hebegte neki Emmett.
- Jaj Bátyuskám! Hogy hihetted ezt. Tudjátok nagyon jól, hogy soha egyikkőtöket se bántanálak – mondta Bella majd leguggolt Emmett elé és megölelte. – Szeretlek titeket!
- Mi is Bells. Amúgy meg abban nem volt igazad, hogy soha egyikünket se bántanád – mondta neki Emmett. Mindannyian döbbenten néztünk rá? Nem tudtuk, hogy mért mondja ezt.
- Kifejtenéd ezt bővebben is. Nem igazán értem mire gondolsz – kérte meg Bella.
- Hát legelőszőr is ott volt Carlisle – kezdte el neki sorolni Emmett.
- Igen ebben igazad van. Azóta is próbálom jóvátenni az akkori hibámat – válaszolta neki Bella bűntudatosan.
- A másik eset pedig akkor volt mikor a Volturinál voltunk. Akkor ott Edwardnak kevertél le egy hatalmasat – mondta neki Emmett majd röhögve rám nézett. – Úgy-e, hogy akkor mekkorát kaptál Bellától?
Igen emlékszem arra a napra. Aznap láttam száz év után először a családomat és tudtam meg, hogy Bella vámpír. Igaza van Emmettnek. Tényleg hatalmas pofont kaptam Bellától. Ha elképzelem, még mindig érzem azt a fájdalmat, de végül is igazságos volt. De amit azóta se értek, hogy Bellának, hogy volt ahhoz lelki ereje, hogy megüssön, főleg ha még szeretett is és még mindig szeret. Ha én valakit szeretek, akkor nem ütöm meg. Egyszerűen nem vinne rá a lélek, hogy megtegyem. A gondolataimat Bella dühös morgása szakította félbe.
- Még hogy nem érted miért kaptad anno azt a pofont? – kérdezte idegesen kedvesem.
- Azt tudom, hogy miért kaptam, csak azt nem hogy- hogy tudtad megtenni – válaszoltam neki nyugodtan. Hoppsz. Elfejtettem, hogy olvassa a gondolataimat. Akkor tehát azt is tudja, hogy legutóbb hazudtam neki és akkor azt is tudja, hogy kihallgattam őket. Ilyen nincs. Edward, hogy lehettél ilyen hülye. Hogy felejthettél el egy ilyen dolgot?
- Igen Edward tudom, hogy hazudtál és azt is, hogy hallottad miről beszélgettem Jasperrel. Én ezért nem haragszom rád. Amúgy meg azért is akartam elmondani a többieknek is, mert ha már te tudod, akkor hadd tudják meg ők is.
- Miről nem tudunk?- kérdezte hirtelen Alice.
- Majd ma este, ha hazaért Carlisle megtudjátok ti is. Rendben? De most menjünk vissza, hiszen vásárolni jöttünk vagy nem? – kérdezte kedvesem mosolyogva.
Hirtelen mindenkinek visszatért a jókedve. A lányok megint teljesen el voltak varázsolva a vásárlás gondolatától, még a fiuk is szívesebben indultak vissza boltba, hisz tudták, hogy csak addig kell ott lenniük, míg maguknak meg nem veszik a szmokingot, ami csak maximum tíz perc náluk és már mehetnek is haza. Én mondjuk szívesebben maradtam volna Bellával, hogy addig, amíg ő a ruhát veszi, magának meg tudjunk beszélni néhány dolgot.
- Ne is álmodj róla Edward. Nem maradhatsz itt Bellával. Te is szépen fogod magadat és hazamész a fiukkal. Megértettük egymást? – kérdezte csípősen Alice.
- Jó rendben megyek én is haza – adtam meg magam végül.
Nem baj majd este beszélek vele. Akkor legalább kettesben is leszünk. Nem fog minket majd senki se megzavarni. Teszek majd róla.
Mikor visszaértünk a boltba a lányok egyből belevetették magukat a keresésbe és felváltva hozták nekünk a ruhákat, amiket a kezünkbe nyomtak és már be is tuszkoltak minket a próbafülkékbe, hogy próbáljuk fel azokat. Mikor azt hittük, hogy csak tíz percig fog tartani hát nagyon tévedtünk. Legalább két órán át öltöztettek minket a lányok miután állításuk szerint megtalálták a tökéletes ruhadarabot. Számunkra az összes ugyan olyannak tűnt. Miután mind a hárman kifizettük a saját ruháinkat megkönnyebbülve távoztunk a boltból és már el akartunk indulnia a kijárat felé, amikor a lányok elénk álltak. Mind a hármójuknak össze volt fonva a kezük a mellkasuk előtt és kérdőn néztek Ránk.
- Még is hova lesz a séta fiúkák. Csak nem azt hittétek, hogy megvan a ruhátok és már végeztetek is? – kérdezte Rosalie kicsit gúnyosan. – Mert ha igen, akkor nagyon tévedtek. Még hátra vannak a cipőitek szóval indulás a legközelebbi cipőbolt. Sipirc
- Ezek után elkezdtek minket tolni a legközelebbi boltba. Ott is legalább egy órát töltöttünk mire sikerült kiválasztaniuk nekünk a megfelelő cipőt. Ezek után elbúcsúztunk ki-ki a maga párjától és a fiukkal együtt elindultunk a kocsim felé.
- Ezt nem hiszem el. Hogy tudnak ezek ennyi ideig válogatni. El sem hiszem. Három órájukba telt az, hogy nekünk megvegyék a dolgokat. Kíváncsi vagyok akkor ők meddig fognak válogatni saját maguknak – dühöngött Emmett majd gondolatba folytatta tovább a szitkozódást. Jasper is hasonló állapotban volt. Teljesen lestrapáltnak érzi magát. Ezért el is tervezte, hogy miután hazaértünk rögtön el is megy vadászni, hogy egy kicsit jobban érezze magát.
- Veled tartok – mondtam neki.
- Rendben ahogy gondolod – válaszolta Jasper majd visszamerült a gondolataiba.
Tudtam nagyon jól, hogy egy ideig még nem tudok majd Bellával beszélni és mivel, hogy nem volt más dolgom ezért is döntöttem úgy, hogy elkísérem Jaspert legalább addig is telik az idő. Ekkor még nem tudtam, hogy a terveimből semmi nem lesz megvalósítható, hiszen nem várt személyek vártak minket otthon.
2009. október 24., szombat
Látomás és döbbenet
(Edward szemszöge)
Azt hittem a nap folyamán, hogy Bella elmondja nekem a kételyeit, de nem így történt. Rákérdezni se akartam, mert akkor magamat is lebuktatom. A viselkedésünk nem változott, hiszen ugyan úgy viszonyultunk egymáshoz, mint eddig. Bellával az ebédlő felé tartottunk, amikor odajött az egyik srác és a kezét nyújtotta felém.
- Szia! Mi még nem ismerjük egymást. A nevem Alex Newton és csak azt akartam mondani…
Nem tudta befejezni, mert megjelent Rosalie és rákiabált a srácra.
- Te meg mit keresel itt már megint. Nem voltam világos a múltkor? Mért kell neked mindig bepróbálkoznod Bellánál? Már egy éve egyfolytában zaklatod. Fogd már fel, hogy soha nem fog neked igent mondani. Meg amint látod, már jár valakivel úgy, hogy kopjál le és soha többet meg ne lássalak Bella közelébe - kiabálta a srác képébe Rose. A srác annyira megdöbbent, hogy nem tudod megmozdulni, majd fél perccel később észbe kapott és elrohant.
- Ez meg mi volt? – kérdeztem döbbenten. Mikor ránéztem a többiekre Ők csak röhögtek. Na, jó kivéve Rose. Ő még mindig dühös volt.
- Tudod Öcskös ő Bella udvarlója volt és egyben az iskola nagymenője. Már egy éve, hogy megtetszett Neki Bella és ráhajtott. Minden egyes alkalommal, amikor bál van, a suliban megkérdezi Bellától, hogy el megy-e vele, de mielőtt Bella válaszolhatna, Neki Rose mindig leüvölti szegény fiú fejét. – mondta Emmett, de közben majdnem megfulladt a nevetéstől.
- Most mit csináljak. Annyira egy kis…. áh, nincs semmi olyan szavam rá, ami jellemezné. Amúgy meg teljesen olyan a viselkedése, mint a valahányadik ükapjának. Le sem tagadhatnák, hogy rokonok – mérgelődött tovább Rose.
- Miért kinek a rokona? – kérdeztem kíváncsian.
- Hát nem hallottad a vezetéknevét? Azt hittem, ha meghallod, egyből rá támadsz – kérdezte meglepődve kedvesem.
Elkezdtem gondolkodni a fiú nevén. Mit is mondod, hogy hívják? Majd hirtelen beugrott. Newton. Ilyen nincs. Annak a kis féreg Mike Newtonnak a rokona. Miért Én fogom ki az ilyeneket. Hirtelen elöntött a féltékenység. Legszívesebben utána mentem volna, hogy letépjem a fejét. Mért kellett neki is pont Bellát kinéznie? Elég volt nekem, annak idején Mike. Most meg jön ez a kis Alex. Ilyen nincs.
- Látom leesett. De azért fogd vissza magad Edward. Nem igazán tudom kezelni a féltékenykedésedet. – mondta Jasper.
- Ilyen nincs az öcskös féltékeny. Ezt nem hiszem el. Még soha nem láttalak ilyennek – röhögött Emmett.
- Nyugalom Edward. Én csak a tied vagyok senki másé – suttogta kedvesem majd végigsimított arcomon. Tudta, hogy ettől megnyugszom. Így is lett.
- Köszönöm – mondtam neki majd megcsókoltam.
- Na gyertek menjünk „Ebédelni” –mikor az utolsó szót kimondta Alice macskakörmöket rajzolt a levegőbe, hogy jelezze csak jelképesen mondta az ebédelni szót.
- Kíváncsi vagyok mi a mai választék. Remélem most már lesz egy kis grizzly vér vagy bármi más – mondta Emmett, majd elkezdett röhögni a saját poénján. Egymás után elindultunk az ebédlő felé. Mikor beléptünk az ajtón megpillantottam azt az Alex gyereket, aki épp Bellát bámulta és hirtelen újra elöntött a féltékenység. Közelebb húztam magamhoz Bellát és birtoklóan átöleltem a derekát. A srác erre elkapta róla a tekintetét és az asztalt kezdte el bámulni. Odavezettem kedvesemet a sorhoz majd beálltunk, hogy megvegyük a kajánkat. Mikor végeztünk elindultunk az asztalunk felé a többiekhez.
- Ez nem igaz. Már megint nincs vér. Esküszöm szólni, fogok a titkárságon. Kérvényezni fogom, hogy áruljanak állatvért is. Utána pedig beperelem az iskolát, amiért éheztetnek minket. Minden nap üres hassal kell hazamennem. Ez nem állapot. Persze a kis emberkék mindig teli hassal mennek haza. Ez nem ér. Én is éhes vagyok! – mondta Emmett durcásan.
- Jaj Emmett! Hogy lehetsz te ekkora egy hülye? Nem értem honnan veszed ezt a sok hülyeséget. Soha nincsen semmi normális gondolatod. Te csak két dologgal kapcsolatba vannak gondolataid. Az egyik, hogy mindenből poént csinálj, a másik pedig a perverz gondolataid – mondta Neki Alice.
- Ez fájt Hugi. Amúgy meg nincs igazad. Nekem vannak értelmes gondolataim is. Kérdezd csak meg Edwardot vagy Bellát. Ők majd megmondják. Igaz, hogy vannak nekem értelmes gondolataim is? – fordult hozzám és Bellához. Én is ránéztem Bellára, akin egy ravasz mosoly volt az arcán. Tudtam, hogy mit akar csinálni. Én is erre gondoltam. Mind a ketten visszafordultunk Emmetthez és egyszerre mondtuk ki a kérdésére a választ.
- Nem. Nincs. – mondtuk egyszerre, majd mind a ketten hangos nevetésbe törtünk ki. A többiek is csatlakoztak hozzánk miután szembe találták magukat Emmett döbbent arcával. Az egész ebédlő a mi csilingelő nevetésünktől zengett. Hirtelen minden szempár ránk szegeződött. A tekintetük nem árulkodott semmi másról csak arról, hogy bolondnak néznek minket, de a gondolataik is e körül forogtak. Sokáig tartott, míg lenyugodtunk.
- Na Emmett ezt most megkaptad – mondta neki Jasper.
- Ez nem igazság. Bella és Edward hazudnak. Mielőtt válaszoltak volna sunyin összenéztek. Ezt direkt csinálták – mondta Emmett, majd bevágta a durcit.
- Most legalább megtanulod, hogy ne szórakozz velünk – mondta neki kedvesem majd odament Emmett háta mögé és átölelte. – Na, ne haragudj, kérlek. Tudod, hogy szeretlek és, hogy nem akartunk megbántani, de néha tényleg sok már belőled.
- Tudom és sajnálom. Megpróbálom majd magamat visszafogni – válaszolta neki Emmett majd hátrafordult és visszaölelte Bellát.
- Szerintem ideje lenne elindulnunk. A végén még lekéssük a következő óráinkat – mondta Jasper majd mindenki elindult a saját órája felé. Már csak 2 unalmas órát kellett végigülnünk és utána indultunk is haza. Otthon Esme várt minket.
- Sziasztok! – köszönt nekünk.
- Szia Esme! – mondtuk egyszerre majd Bella odasétált Esméhez és megpuszilta az arcát.
- Milyen volt a mai napotok?- kérdezte kedvesen anya.
- Unalmas – foglalta össze tömören Emmett. – De volt valami jó is. Bellát megint betalálta az a Newton gyerek.
- Jaj drágaságom úgy sajnállak. Nem lehet könnyű – mondta neki Esme.
- Ne aggódj. Engem nem zavar. Már megszoktam, hogy mindenki így néz rám és csak ki akar használni. Amúgy Carlilse hol van? – kérdezte kedvesem.
- Dolgozik. Majd csak este fele ér haza. Miért?
- Oh csak beszélni szeretnék vele. Van néhány dolog, amit meg kell vele osztanom, és amit majd veletek is, de előtte kíváncsi vagyok a véleményére – mondat Bella anyánknak.
Tehát velünk is meg akarja osztani azt, amit ma Jaspernek is elmondott. Kíváncsi vagyok a többieknek mi a véleményük erről. Lehet, igaza van Bellának és miattam veszélyben van a családom? Ha miattam fog történni valami is a családommal azt nem fogom túlélni. Ha mind úgy gondolják, hogy igaza van, Bellának akkor még aznap összepakolom a cuccaimat és elhagyom őket. Most talán könnyebb lenne elmenni, hiszen most azért mennék el, hogy biztonságba tudjam a családomat. Igaz fájdalmas lenne, de meg kell tennem. Nem hagyhatom, hogy bárkinek bármi baja essen. Az még nagyobb fájdalom lenne. Azt a fájdalmat már nem élném túl. Szükségem van rájuk, de legfőképpen Bellára ahhoz, hogy éljek.
- Edward! Edward! – szólongatott Bella.
- Tessék? – kérdeztem.
- Minden rendben? – kérdezte aggódva Bella.
- Igen persze. Mi baj lenne? Csak elgondolkoztam egy kicsit – hazudtam. Ez ma már a második hazugságom és mind a kétszer Bellának hazudtam. Annak a személynek, akit a világon mindennél jobban szeretek.
- Akkor jó. Lenne kedved vadászni? – kérdezte azon az ellenállhatatlan hangján.
- Igen persze. Ha akarod, akkor már indulhatunk is – mondtam neki mosolyogva majd megfogtam a kezét és már a kilincsen volt a kezem, amikor Alice utánunk kiabált.
- Álljatok meg most azonnal – kiabálta.
- Mi a baj Alice? – kérdeztem.
- Nem mehettek sehova. Ma délutánra vásárlást terveztem és nektek, fiuknak is jönnötök kell – mondta.
Látszott Emmetten, hogy nagyon nem tetszik neki Alice ötlete. Ugyan is soha nem szeretet vásárolni, menni.
- Jaj Alice muszáj nekünk is menni. Nem elég, ha ti lányok elmentek. Hidd, el nem kellünk mi is oda. Csak rontanánk a hangulaton – nyavajgot Emmett mint egy kislány.
- Igen! Mindenkinek kell jönnie. Ugyan is ez nem egy sima ruhavásárlás lesz – mondta Alice sejtelmesen.
- Mit tervezel hugi?- kérdeztem. Csak akkor viselkedett, így ha valamit titkolni akart előlünk.
- Oh Alice! – kiáltott fel hirtelen Bella, majd odarohant Alice-hez és megölelte.
- Ez nem ér. Előled soha semmit nem lehet eltitkolni. Te mindent látsz, de azért örülök. Azt hittem, hogy nem fogsz neki örülni. Legutóbb is dühös voltál rám.
- Elmondanátok nekünk is, hogy mi folyik itt?- fakadt ki hirtelen Emmett.
- Nem. Majd megtudjátok Ti is idővel és most mindenki kifelé és üljön be valamelyik kocsiba. Bella majd mutatja az utat. Indulás – adta ki a parancsot pöttöm húgom.
- Ne haragudj Edward, de a mai vadászat elmarad. Jaj, istenem alig várom már. Induljunk – mondta kedvesem majd megragadta a kezemet és kiráncigált az ajtón, majd betuszkolt a kocsiba és már indított is. Soha nem láttam még Bellát ilyen izgatottnak. Főleg nem akkor, ha vásárlásról volt szó. Kíváncsi vagyok mit láthatott Alice gondolatai közt. Engem is kíváncsivá tett ez az egész helyzet. Már nagyon akartam tudni, hogy mi lehet. Alig vártam már, hogy odaérjünk. Egészen Seattle-ig meg sem álltunk, ott is egy hatalmas pláza előtt. Bella gyorsan kézen ragadott és már vonszolt is egy bolt felé. Hátranéztem és láttam, hogy Jaspert és Emmettett is kézen fogták a lányok és vonszolják őket utánunk. Hirtelen Bella lefékezett egy bolt előtt. Mikor jobban körbenéztem akkor döbbentem rá, hogy mért mondta Alice azt, hogy ez egy különleges vásárlás lesz. Egyszerűen nem tudtam elhinni. Hitetlenségemnek hangot is adtam.
- Ez most komoly?- kérdeztem még mindig ledöbbenve. Mikor körbenéztem láttam, hogy a lányok szeme csillog a boldogságtól, míg a fiuk arcán ugyan olyan döbbenet ült, mint az ennyimén.
2009. október 18., vasárnap
SORRY!!!!!!!!!!!!
Sziasztok!
Ne haragudjatok Rám, de mostanában nem igazán van időm írni. Szinte éjjel-nappal dolgoznom kell. A történetre meg általában csak egy-két percem van. Ilyenkor szoktam írni egy pár mondatot, hogy addig is előrébb legyek. Én nagyon, de nagyon próbálom megírni,de nem megy. Most is csak egy oldal van meg. Mivel, hogy jót akarok Nektek addig azt felteszem ide cím nélkül. Megpróbálom még ma megírni a történet folytatását és fel is tenni, de nem garantálok semmit. Még egyszer ne haragudjatok. Puszika mindenkinek!!!!!!!!!
"Azt hittem a nap folyamán, hogy Bella elmondja Nekem a kételyeit, de nem így történt. Rákérdezni se akartam, mert akkor magamat is lebuktatom. A viselkedésünk nem változott, hiszen ugyan úgy viszonyultunk egymáshoz, mint eddig. Bellával az ebédlő felé tartottunk, amikor odajött az egyik srác és a kezét nyújtotta felém.
-Szia! Mi még nem ismerjük egymást. A nevem Alex Newton és csak azt akartam mondani…
Nem tudta befejezni, mert megjelent Rosalie és rákiabált a srácra.
-Te meg mit keresel itt már megint. Nem voltam világos a múltkor? Mért kell Neked mindig bepróbálkoznod Bellánál? Már egy éve egyfolytában zaklatod. Fogd már fel, hogy soha nem fog Neked igent mondani. Meg amint látod, már jár valakivel úgy, hogy kopjál le és soha többet meg ne lássalak Bella közelébe. - kiabálta a srác képébe Rose. A srác annyira megdöbbent, hogy nem tudod megmozdulni, majd fél perccel később észbe kapott és elrohant.
-Ez meg mi volt? – kérdeztem döbbenten. Mikor ránéztem a többiekre Ők csak röhögtek. Na, jó kivéve Rose. Ő még mindig dühös volt.
-Tudod Öcskös Ő Bella udvarlója volt és egyben az iskola nagymenője. Már egy éve, hogy megtetszett Neki Bella és ráhajtott. Minden egyes alkalommal, amikor bál van, a suliban megkérdezi Bellától, hogy el megy-e vele, de mielőtt Bella válaszolhatna, Neki Rose mindig leüvölti szegény fiú fejét. – mondta Emmett, de közben majdnem megfulladt a nevetéstől.
-Most mit csináljak. Annyira egy kis…. áh, nincs semmi olyan szavam rá, ami jellemezné. Amúgy meg teljesen olyan a viselkedése, mint a valahányadik ükapjának. Le sem tagadhatnák, hogy rokonok. – mérgelődött tovább Rose.
-Mért kinek a rokona? – kérdeztem kíváncsian.
-Hát nem hallottad a vezetéknevét? Azt hittem, ha meghallod, egyből rá támadsz. – kérdezte meglepődve kedvesem."
Ne haragudjatok Rám, de mostanában nem igazán van időm írni. Szinte éjjel-nappal dolgoznom kell. A történetre meg általában csak egy-két percem van. Ilyenkor szoktam írni egy pár mondatot, hogy addig is előrébb legyek. Én nagyon, de nagyon próbálom megírni,de nem megy. Most is csak egy oldal van meg. Mivel, hogy jót akarok Nektek addig azt felteszem ide cím nélkül. Megpróbálom még ma megírni a történet folytatását és fel is tenni, de nem garantálok semmit. Még egyszer ne haragudjatok. Puszika mindenkinek!!!!!!!!!
"Azt hittem a nap folyamán, hogy Bella elmondja Nekem a kételyeit, de nem így történt. Rákérdezni se akartam, mert akkor magamat is lebuktatom. A viselkedésünk nem változott, hiszen ugyan úgy viszonyultunk egymáshoz, mint eddig. Bellával az ebédlő felé tartottunk, amikor odajött az egyik srác és a kezét nyújtotta felém.
-Szia! Mi még nem ismerjük egymást. A nevem Alex Newton és csak azt akartam mondani…
Nem tudta befejezni, mert megjelent Rosalie és rákiabált a srácra.
-Te meg mit keresel itt már megint. Nem voltam világos a múltkor? Mért kell Neked mindig bepróbálkoznod Bellánál? Már egy éve egyfolytában zaklatod. Fogd már fel, hogy soha nem fog Neked igent mondani. Meg amint látod, már jár valakivel úgy, hogy kopjál le és soha többet meg ne lássalak Bella közelébe. - kiabálta a srác képébe Rose. A srác annyira megdöbbent, hogy nem tudod megmozdulni, majd fél perccel később észbe kapott és elrohant.
-Ez meg mi volt? – kérdeztem döbbenten. Mikor ránéztem a többiekre Ők csak röhögtek. Na, jó kivéve Rose. Ő még mindig dühös volt.
-Tudod Öcskös Ő Bella udvarlója volt és egyben az iskola nagymenője. Már egy éve, hogy megtetszett Neki Bella és ráhajtott. Minden egyes alkalommal, amikor bál van, a suliban megkérdezi Bellától, hogy el megy-e vele, de mielőtt Bella válaszolhatna, Neki Rose mindig leüvölti szegény fiú fejét. – mondta Emmett, de közben majdnem megfulladt a nevetéstől.
-Most mit csináljak. Annyira egy kis…. áh, nincs semmi olyan szavam rá, ami jellemezné. Amúgy meg teljesen olyan a viselkedése, mint a valahányadik ükapjának. Le sem tagadhatnák, hogy rokonok. – mérgelődött tovább Rose.
-Mért kinek a rokona? – kérdeztem kíváncsian.
-Hát nem hallottad a vezetéknevét? Azt hittem, ha meghallod, egyből rá támadsz. – kérdezte meglepődve kedvesem."
2009. október 8., csütörtök
Kételyek és hazugságok
(Edward szemszöge)
Másnap reggel Alice robbant be a szobánkba.
- Gyertek már. Mindenki csak rátok vár. Emmett-be már nagyon benne van a mehetnék - csicseregte Alice.
- Rendben van. Mindjárt megyünk – mondta kedvesem mosolyogva.
- Amúgy Emmett miért siet most ennyire a suliba? Soha nem szeretett oda járni - kérdeztem.
- Ez egyszerű. Most se a suli miatt akar már menni. Alig várja, hogy újra Bella vezessen. A fiúk azon szoktak fogadni, hogy Bella mennyi idő alatt teszi meg az utat a sulitól hazáig vagy fordítva. Ja meg élvezi, ahogy Bella száguld. Őrültebb a vezetési stílusa, mint a tied, vagy mint Emmett-é. Ezért Esme mindig leszidja Bellát. Igaz?- mondta Alice.
- Igen, de azt se felejtsd el, hogy Emmett szoktatott rá a gyorsaságra. Minden az ő hibája - mondta kedvesem mosolyogva.
- Nem kellett sokat unszolni téged hugi. Csak egyszer kellett ráérezned az izére és onnantól már nem volt megállás. Amúgy most ki megy majd kivel? Most, hogy Edward itt van, nem férünk be egy kocsiba hatan – kérdezte lentről Emmett.
- Nekem mindegy, hogy megyünk, de Edward velem jön. A Többit pedig rendezzétek le egymás között - kiabált vissza neki kedvesem, majd hozzám lépet. – Feltéve, ha velem akarsz jönni - incselkedet.
- Ki nem hagynám –mondtam neki majd megcsókoltam a homlokán.
- Na menjünk - mondta Alice majd megfogta Bella kezét és elkezdte lefele húzni a nappaliba. Én is elindultam utánuk. Esme a nappaliba várt már minket.
- Legyetek jók. Délután majd találkozunk. Ja és Bella ésszel legyél - dorgálta meg anyánk mosolyogva Bellát.
- Ígérem anya - mondta Bella majd megölelte Esmét és utána még hozzáfűzte. – most csak 12 perc alatt fogok a suliba érni.
- Na azt próbáld meg! – mondta Esme majd fejbe akarta verni Bellát, de ő gyorsabb volt és már csak az ajtóból szólt vissza neki, hogy délután találkozunk – Edward jó lenne, ha megnevelnéd Bellát. Emmett és Jasper csak rossz hatással voltak rá eddig.
- Ez nem is igaz. Amúgy meg Bella már nálunk is rosszabb. Az az új hobbija, hogy engem ugrat. Pedig ezt én szoktam. Elveszi a játékomat a kis boszorkány – mondta Emmett durcásan.
- Hallottam. Amúgy meg Emmett ha velünk akarsz jönni, akkor, told ki a seggedet a házból, mert különben itthon hagyunk és futva jössz suliba, de nem vámpírsebességgel, hanem emberi tempóban – szólt neki kintről Bella.
- Úgy sem mered. Amúgy meg Edward is itt van még. Szóval úgy se hagynál itt - szólt vissza neki Emmett vigyorogva.
- Te azt csak hiszed – mondta kedvesem majd hallottuk, hogy elhajt a kocsival.
- Ilyen nincs. Tényleg itt hagyott minket – háborodott fel Emmett.
- Hahahah - jött le röhögve Alice. - Ez jó volt. Én tudtam, hogy Bella el fog menni. Ja, Edward siess. Téged vár az erdő közepén. Emmett te pedig tedd be a seggedet Rose kocsijába.
Nekem se kellett több. Elindultam Bella után. Meg is találtam nem messze a háztól várt.
- Látom Alice szólt. Bocs, hogy nem vártalak meg, de nem volt most kedvem Emmett poénkodását hallgatni - mentegetőzött.
- Semmi baj. Nem volt terhemre. Ha akarod, akkor már indulhatunk - mondtam neki a kedvenc féloldalas mosolyommal.
- Nem akarsz te vezetni?- kérdezte meg Bella.
- Nekem mindegy – mondtam neki. Ez igaz is volt. Engem soha nem zavart, amikor Bella vezetett.
- Akkor üljünk be - mondta Bella majd beült a kocsiba és beindította motort. Én is gyorsan bevetettem magam az anyós ülésbe és már száguldottunk is az iskola felé. Bella tényleg elég őrült módjára vezetett. Kb. 10 perc után megpillantottam az iskola épületét. Semmit se változott azóta mióta utoljára itt jártam. Bella leparkolt arra a helyre ahol én parkoltam régen a Volvómmal. A Többiek is megérkeztek utánunk nem sokkal. Egyszerre szálltunk ki mindannyian a kocsikból majd Alice vezetésével odajöttek hozzánk. Elég feltűnő jelenség lehettünk. Igaz a többieket látták már a diákok csak engem nem, de még is megbámultak minket.
- Na gyere Edward. Ideje neked is beiratkoznod. Majd elintézzem, hogy Bellával közös legyen az órarended – mondta Alice és elkezdett húzni a bejárat felé. A többiek is követtek minket.
- Hugi ez nem volt szép dolog tőled. Miért hagytál minket otthon? Ez nagyon bántó dolog volt. A szívem teljesen meghasad – mondta tetetett fájdalommal a hangjába Emmett, még az arcára is kitett egy fájdalmas fintort.
- Jaj Emmett. Ne játszd már meg magad. Tudod, hogy nem hatsz meg vele. Amúgy meg Drága Bátyuskám a te szíved már rég nem dobog, szóval ez egy elég hülye poén volt. Tőled jobbra számítottam volna - oltotta le kedvesem.
- Na végre. Valaki legalább beolvas Emmettnek. Egyedül tőled fogadja el a negatív kritikákat úgy, hogy nem ugrik neked – mondta Jasper.
-Ó ez csak azért lehet, mert fél tőlem a kis Emm mackó. Fél, hogy megint ki fog kapni –mondta kedvesem gonosz mosollyal az arcán.
- Ebben van igazság. Emlékeztek még arra, amikor Bella még újszülött volt és először verte meg Emmettet? Akkor mindig azt hajtogatta, hogy ez azért van, mert Bella most még sokkal erősebb nála. Soha nem ismerte be volna, hogy egy lánytól kapott ki. – mondta Jasper miközben nagyokat nevetgélt. Soha nem láttam Jaspert ennyire felszabadultnak az emberek közelébe. Bella tényleg megváltoztatta az egész családod. Egyáltalán nem hallok Jasper gondolatai közt olyanokat, hogy „Milyen finom a vére.” meg hogy „Olyan jó lenne megkóstolni.” Semmi ilyen gondolata nincs. Még nem is képzeli el a szituációt, hogy hogy végezne vele. Teljesen érzéketlen lett a vér illatára. Tényleg sok hálával és köszönettel tartozunk Bellának.
- És amikor letelt az egy év újra kihívta Bellát egy erőfitogtatásra és kikapott újra. Azóta hányszor is próbálkoztál Emmett? - Kérdezte mosolyogva Alice.
- Legalább százszor. De azért nyert, mindig mert használta a hülye képességeit. Anélkül nem tudna legyőzni - mondta Emmett és még jobban kidüllesztette az izmait.
- Én csak azért használom bátyus, mert te mindig hátulról akarsz támadni. Szerintem ez se valami sportszerű. Amúgy meg csak az elején használom. Utána ki szoktam kapcsolni – mondta Bella még mindig mosolyogva.
- Hiszi a piszi. Én is ezt mondanám – mondta Emmett majd bevágta a hisztit.
Annyira belemerültem, hogy észre se vettem, hogy megérkeztünk az irodához, és hogy egy nő néz rám kíváncsi szemekkel.
- Üdvözlöm. Miben segíthetek? – kérdezte, de közben többször is megakadt és a szíve is sebesen kezdett el verni, amikor rám nézett. Hallottam, hogy Bella mellkasából egy halk morgás tör fel és gyilkos tekintettel figyeli a titkárnőt.
- Szeretnék beiratkozni. A nevem Edward Cullen – mondtam neki. Semmi elkápráztatás nem volta a hangomba, de a titkárnő még jobban elpirult és a gondolatai is megrohamoztak. „Uram isten. Olyan helyes és jóképű, de túl fiatal hozzám, de akkor is nézni és ábrándozni azért csak lehet. Azt nem büntetik. Remélem, elég sokszor össze fogok vele futni. Egyszerűen elolvadok a pillantásától. Na és a hangja. Egyszerűen lenyűgöző. Úgy érzem, ő bármit kérhet tőlem. Rögtön igent mondanék neki mindenre.” Mosolyognom kellett ezen a gondolatmeneten. A titkárnő azt hitte, hogy ez a mosoly neki szól ezért még jobban begerjedt. „Te jó ég rám mosolygott. Olyan szexi a mosolyával. Alig tudom már visszatartani magam. Már most ráugranék itt helyben. Kíváncsi vagyok, hogy hogy tud csókolni azzal az érzékien szexi ajkaival.” – hirtelen csak azt hallottam, hogy az ajtó hangosan becsapódik. Mikor hátranéztem láttam, hogy Bella nincs sehol és Jasper is elindul az ajtó felé.
- Itt vannak a papírok és egy térkép. Ezt pedig írassa alá a tanáraival és a tanítás végén hozza vissza – mondta a titkárnő. Én csak egy köszönömöt mondtam és elindultam, hogy megkeressem Bellát és Jaspert és hogy megtudjam mi történt. Elég hamar meg is találtam őket. Kint voltak az udvaron és az egyik padón ültek. Vagyis csak Bella ült. Jasper ott térdelt előtte.
- Bella kérlek, nyugodj meg. Nem mehetsz vissza. Tudod, hogy semmi butaságot nem csinálhatsz. Ne akard, hogy Esme és Carlisle csalódjon benned. Amúgy meg Edward nem tehet róla. Ez a természetünkből fakad. Nem csinált semmit – mondta neki Jasper és éreztem, hogy nyugalom hullámot küld Bella felé.
- Ne véd. Nagyon jól láttam, hogy mi volt. Láttam rajta, hogy élvezi a helyzetet és, hogy tetszik neki, amiket az a nő gondolt róla. De már nem sokáig fog ilyen gondolatai lenni. Sőt. Semmilyen gondolata nem lesz azok után, amit tenni fogok vele. Már azt is kigondoltam, hogy mit hogyan fogok csinálni. De az első és legfontosabb az, hogy szenvedni fog. Élvezettel fogom megölni - mondta Bella hidegen és élvezettel. Csak akkor vettem észre, hogy koromfeketék a szemei mikor közelebb értem. Ezek szerint ő is hallotta a titkárnő gondolatait. Jó igaza van. Tényleg egy kicsit elég durvák voltak a gondolatai. Főleg a végén. De nekem ez az egész csak nevetséges volt. Bella meg totál kiakadt tőlük. A legrosszabb nekem az volt, hogy azt hitte, hogy nekem ez mind tetszik. Hogy hihette ezt azok után mikor már százszor elmondtam neki, hogy csak őt szeretem és senki más nem kell nekem rajta kívül. Teljesen elment az esze.
- Ezt most azonnal verd ki a fejedből. Ez nem te vagy Bella. Az a Bella, akit ismerek, egy ilyenen nem akadna ki, hanem csak mosolyogna és nevetne ezen az egészen. Nem pedig ilyen forrófejű és csak az jár az eszébe, hogy hogy öljön meg egy szerencsétlen embert – próbálta meggyőzni Bellát.
- Neked is voltak hasonló gondolataid Jasper. Én mindet hallottam. Nekem itt ne játszd meg magad. Én minden apró kis taktikádról tudok. A te ötleted volt az is, amit én tervezem. Tőled vettem az ötletet. Senki se jönne rá. Hiszen te mindig tudod, hogy mit csinálsz. Nem hiába vagy te a legjobb stratéga a családban. Neked mindig jó ötleteid vannak – mondta Neki Bella egy ördögi mosoly kíséretében.
- De az már rég volt. És utálom is magam azokért a gondolatokért. Azóta már megváltoztam hála neked –válaszolta neki Jasper. Hangjában érezni lehetett a hálát.
- Én se akarok embert bántani, de annak a nőcskének halnia kell. Amúgy meg rajtad és rajtam kívül soha senki nem tudná meg. Ez csak a mi kis titkunk maradna. Még Edward se jönne rá soha. Ő most csak úgy is azzal van elfoglalva, hogy visszanyerje mindenki bizalmát. Azon kívül most semmi más nem érdekli. Alice-t pedig könnyen ki tudom játszani. Ő se látná meg. Most se látta, hogy elterveztem.
- Bella iszonyat hülyeségeket hordasz most itt össze vissza ugye tudod? Honnan veszed azt, hogy Edwardot csak az érdekli a legjobban, hogy visszanyerje a bizalmunkat? – kérdezte Jasper meglepődve.
- Ó hát ez egyszerű. Csak erre tud gondolni. Tudod, erről senki nem tud, de figyelem Edward minden egyes gondolatát. Még senkinek se mondtam eddig, de most neked elmondom. Kíváncsi vagyok a véleményedre. Tudod, eléggé furcsállom, hogy Aroék csak úgy simán elengedték Edwardot. Ez nem vall rájuk. Ismerem már annyira a szokásukat, hogy gyanakodjak. Valami tervük van és Edwardot akarják hozzá felhasználni. Nem tudom, hogy mire készülhetnek. Ne értsd, félre én nem gyanakszom Edwardra, hogy ő is benne van, és azért hallgatom ki a gondolatait, hanem azért mert hátha hallott valamit, amit ő nem tart fontosnak, de lehet, hogy nekünk az lehet. Szerinted? - Kérdezte Bella kíváncsian. Láttam rajta, hogy a szemei már nem feketék és nem a gyűlölet sugárzik a tekintetéből. Helyette újra arany barnák voltak a szemei és csak a kíváncsiság látszódott. Nagyon megdöbbentett, amit mondott. Van benne valami igazság. Aroék eddig nem igazán engedtek el eddig senkit. Sőt. Csak Elezart eddig, de őt is, csak azért mert találtak valakit, aki tehetségesebb nála.
- Lehet, hogy igazad van Bella. Ezt Carlisle is meg kellene beszélned –mondta neki Jasper. Látszott rajta, hogy valamin még mindig gondolkodik.
- Én arra gondoltam, hogy elmegyek Aroékhoz. Ott talán több mindent tudok kideríteni. És hogy ne gyanakodjanak, majd azt mondom látogatóba jöttem. Amúgy is megígértem Felixnek, hogy meglátogatom. Hisz még is csak a volt vőlegényem – mondta neki Bella majd egy nagyot sóhajtott.
- Edwardnak és a többieknek mit mondasz? Mert nem csak egy-két napról lenne szó. Amúgy még mindig nem tudom mért mondtál akkor igent Felixnek. Mindenkit nagyon megleptél vele. Képes lettél volna hozzámenni egy Volturihoz? – kérdezte Jasper kíváncsian.
Felix megkérte Bella kezét és Ő igent mondott? Hogy lehet ez? Miért nem mondta ezt el nekem senki? Bellától elvártam volna.
- Azt még nem tudom. De az igazat csak te és Carlisle fogjátok tudni. Azért mert muszáj volt. Ha akkor nem mondtam volna igent, akkor valamivel kényszerítettek volna, hogy álljak be hozzájuk és hagyjam el a családomat. Én ezt nem akartam. Ezért Aro egyességet ajánlott. Ha hozzámegyek valamelyik Volturi talpnyalóhoz, akkor békén hagy és élhetem tovább az életem. – mondta Bella szomorúan.
- Akkor megint csak a családunk miatt tetted? Mért vagy te ennyire önfeláldozó Bella? Mindig más boldogságát helyezed előtérbe. Miért van ez?
- Tudod Jasper akkor nem volt veszteni valóm. Amikor ez az egész történt még nem tudtam, hogy Edward él. De ezt hagyjuk. Nem szeretek erre emlékezni. Amúgy meg köszönöm, hogy meghallgattál. Most már megnyugodtam – mondta kedvesem majd küldött Jasper felé egy hálás mosolyt.
- Szívesen. Te is mindig segítesz nekünk. Most legalább törlesztettem egy kicsit. De most már menjünk, mert a végén még elkésünk - válaszolta Jasper majd felállt és Bellát is felsegítette. Elindultak a bejárat felé. Nem akartam, hogy megtudják, hogy kihallgattam őket ezért gyorsan bementem abba a terembe ahol az órám lesz. Rá nem sokkal Bella is belépett a terembe és odabújt hozzám.
- Ne haragudj, hogy elmentem. Szükségem volt egy kis friss levegőre – hazudta kedvesem. Ha nem hallottam volna, hogy mi történt még el is hittem volna. Nagyon jó színésznő lett belőle az évek során. Mivel nem akartam elárulni magamat és én is elég jól színészkedtem. Felöltöttem féloldalas mosolyomat és úgy válaszoltam Bellának.
- Semmi baj szerelmem. Megértem. De gyere, üljünk le. Mindjárt jön a tanár is - mondtam neki majd leültünk. Nem szerettem hazudni, főleg nem Bellának, de a helyzet most ezt kívánta. Nem hittem volna, hogy Bella képes erre. Ő már tényleg nem az a Bella, akibe Én annak idején beleszerettem. Olyan mintha mást zártak volna imádatom testébe. Ezek után már kíváncsi vagyok, mit hoz nekünk a jövő. Ez a jövő lehet fájdalmas és boldog. Remélem az utóbbi fog teljesülni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)