Itt a következő fejezet. Ne haragudjatok, de nincs kijavítva. Teszek fel hozzá néhány lépet is. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Kritikákat kérek. Ha nem nagy kérés akkor olyan 10 megjegyzést írjatok, mert ez a rész is 10 oldal lett. Ez idáig a leghosszabb rész. Dupla olyan hosszú mint szokott lenni.
Kellemes olvasást!
Alice ruhája sárgában
Alice cipője sárgában
Bella ruhája kékben
Bella cipője kékben
Rosalie ruhája vörösben
Rosalie cipőjeA Bál 2/2
A hazafelé út nem tartott sokáig. Ez annak is köszönhető, hogy végig tövig nyomtam a gázt. Alig vártam már, hogy hazaérjünk és elmenjünk Jasperrel vadászni, hogy mind a ketten kiheverjük a mai vásárlás okozta feszültséget. Emmett úgy döntött, hogy Ő inkább a tévé előtt lazít. 15 perc után már a ház előtt parkoltam. Akkor még nem tudhattam, hogy meglepetés vár Ránk. Már a lépcsőn sétáltunk fel, amikor hirtelen kicsapódott a bejárati ajtó és egy apró teremtés rohant ki rajta és egyenesen a karjaimba ugrott.
-Nagypapi! – kiabálta Lilly. – Olyan jó téged újra látni. Hiányoztál. – lelkendezett.
-Szia Lilly! - Köszöntem neki meglepődve. Nem gondoltam volna, hogy vendégeink lesznek. Még Bella se szólt, hogy a fiunk és családja látogatóba jönnek.
-Hát ez nagyon jó. Nagypapi! Tudom, hogy már hallottam, de ez akkor is vicces. Kíváncsi vagyok, mit szólnának az emberek, ha ezt meghallanák. Biztos, hogy furcsán néznének, ha egy 3 éves kislány egy 17 évesnek azt mondja, hogy Nagypapi. Amúgy, szia Törpilla. Rég láttalak. – köszönt neki Emmett. Tudtam, hogy nem fogja szó nélkül hagyni azt, hogy Lilly Nagypapinak szólított. De, abba igaza van, hogy kicsit meglepődnének az emberek, ha ezt hallották volna.
-Ebben igazad van Emmett. Edward is kicsit meg van lepődve rajta és neki is furcsa ez az egész. Először megtudta, hogy van egy lánya és egy fia, majd ezek után még az is kiderült, hogy már unokája is van. – mondta Jasper majd Ő is elkezdett nevetni.
– Ja, és szia Lilly. Apádék hol vannak? – kérdezte tőle Jasper.
-Nektek is, szia! Apu és Anyu a nappaliban vannak Esmé-vel, Carlilse-l, Oliverrel és Nessi-vel. – mondta Lilly! – Oh tehát nem csak a fiam, hanem a lányom is itt van. Ezek szerint együtt az egész család. Na, jó ez nem igaz, hiszen a lányok nincsenek itt, de Ők is nemsokára jönnek majd. Várjunk csak! – Lilly azt mondta, hogy Carlilse is itthon van? Úgy tudtam, hogy Ő csak este ér haza. Kíváncsi vagyok, hogy került haza ilyen korán.
-Hát ezek szerint a mai vadászat elmarad. – tette ezt a megállapítást Jasper.
-Igen. Szerintem menjünk be és köszönjünk a többieknek is. – mondtam majd Lillyvel a kezembe beléptem a házba. Emmett és Jasper is követték a példámat. Tényleg ott ültek mind a hatan.
-Sziasztok! – köszöntünk egyszerre mind a hárman.
-Sziasztok fiuk! Na, milyen volta vásárlás? – kérdezte Esme kedvesen.
-Egyszerűen borzalmas. Nem tudom, hogy a lányok mit szeretnek ebben annyira. Szerintem kin szenvedés az egész. – mondta Emmett mielőtt vagy Én, vagy Jazz megszólaltunk volna.
-Szia Apa! – jött oda a lányom és adott egy puszit az arcomra. Ő teljesen olyan, mint Bella. Ugyan olyan csokoládébarna szemei vannak. A haja göndör és a háta közepéig ér. Neki is barna haja van, csak neki több benne a vörös árnyalat, amit tőlem örökölt. A járása is kecses. Majdnem annyira, mint Bellának. Akár ikrek is lehetnének.
-Jó újra látni téged Edward. – mondta fiam, majd Ő is odajött köszönni. A fiam teljesen olyan, mint Én. Magas és izmos. A haja ugyan olyan bronzvörös és kuszált, mint az Enyém. A szeme zöld. Carlilse szerint nekem is ugyan ilyen színű volt még emberként.
- Ne vegyétek bántásnak, de hogy-hogy itt vagytok? – kérdeztem.
-Anyu nem mondta? – kérdezte Nessi meglepődve.
-Nem. Nem mondta. Ő tud róla, hogy itt vagytok?- kérdeztem most Én meglepődve. Ezek szerint Bella tudod róla. Akkor miért nem szólt? És ha tudta, hogy jönnek a gyerekek akkor miért ment el itthonról?
-Ez furcsa. Pedig Ő hívott fel minket. Azt mondta, hogy jöjjünk ide, mert van egy fontos dolog, amit meg akar velünk beszélni. Mondjuk Esme és Carlisle is meglepődött, amikor beállítottunk. – mondta Nessi majd megjelentek a homlokán a ráncok, amik azt jelentenék, hogy valamin nagyon gondolkozik. De a legnagyobb gond az, hogy nem tudom, hogy min. Se az Ő gondolatait, sem Edwardét nem hallom. Ebbe mind a ketten Bellához hasonlítanak. Számomra ez iszonyatidegesítő. Megszoktam, hogy mindenki gondolatát hallom. Ezek után jött Bella, akinek az elméje zárva volt előttem. Eddig Ő volt az egyetlen, de a gyerekek is örökölniük kellett ezt a képességét. Csak akkor hallom a gondolataikat, ha Ők is úgy akarják. Bosszantó!
-Apa! Minden rendben? – kérdezte lányom. Észre se vettem, hogy ennyire elgondolkoztam.
-Igen. Semmi baj, csak elgondolkoztam. – nyugtattam meg.
-Amúgy Belláék mikor jönnek? Kíváncsi vagyok, hogy mit forgat az a lány már megint a fejében. - kérdezte Carlilse.
-Nem tudom, ugyan is a jövőbe látó hugicánk is vele van. De szerintem majd csak este fele. – adtam választ a kérdésére.
-Akkor még sok időnk van. – mondta Esme, majd az unokái felé fordult. – Addig meséljetek. Mi történt veletek az óta? – kérdezte.
-Rendben. – mondta egyszerre Nessi és Edward. Mindannyian leültünk a kanapéra. Edward Kristen mellé ült, aki szerelmesen hozzábujt. Lilly is kiugrott a karjaimból és Edward ölébe ült. Nessi is Oliver karjaiba találta meg a helyét. Esme az egyik fotelba ült, míg Carlisle a fotel karfáján foglalt helyet, majd megfogta Esme kezét, aki ezt egy boldog mosollyal jutalmaztam. Bátyáim a szabad helyekre ültek le. Én a zongorám előtti széken találtam meg a helyemet és onnan hallgattam a beszámolójukat. Most tényleg úgy éreztem magam, mint egy kívülálló. Láttam, ahogy a családom milyen felszabadultan beszélget. Emmett néha, előtt néhány poént, amin jókat mulattak. Látszik rajtuk, hogy boldogok így együtt. Ismerik egymást. Tudják, hogy ki mit szeret. Olyan dolgokról beszélgetnek és nevetgélnek, amiről Én nem tudok. Ez nem az Ő hibájuk, hanem az enyém. Én volt olyan hülye, hogy megfosztottam saját magamat ezektől a szép pillanatoktól. Ha tehetném, visszaforgatnám az idő kerekeit és mindent máshogy csinálnék. De ami a legfontosabb, hogy soha, de soha nem hagynám el azt a nőt, aki a világon a legfontosabb nekem, és aki az életemet jelenti. Őt, akinek sikerült elérnie, hogy újra legyen értelme az életemnek. Neki, akinek sikerült elérni, hogy a rég nem dobogó szívem, csak érte dobogjon, de ami a legfontosabb ráébresztett arra, hogy nem vagyok egy lelketlen szörnyeteg. Visszaadta a lelkemet. Neked köszönhetem minden boldogságom és, hogy megtanítottál arra, hogy milyen újra teljes szívből szeretni. Köszönök mindent Én egyetlen Kicsi Bellám.
-Uram isten Edward kérlek, fejezd be. Egyszerűen megörülök az érzéseidtől. Egyszer saját magadat hibáztatod mindenért, majd teli vagy boldogsággal, hálával és mérhetetlen nagy szerelemmel. Egyszerűen kiakasztasz. Amúgy meg jobb, ha befejezed, mert a lányok pár percen belül itt vannak, és ha Bella megérzi az érzéseidet, akkor Ő is szomorú lesz. Tudod nagyon jól, hogy Bella jó és rossz kedve csak és kizárólag Tőled függ. A mi kedvünk pedig Bella hangulatától. Ha boldog mi is boldogok vagyunk. Ha szomorú, akkor mi is azok vagyunk, és ha lehet, nem akarom Alice-t többé szomorúnak látni. Tehát kérlek, fejezd be és szerintem menjünk ki segíteni a lányoknak és amúgy is a mi ruháinkat is be kell hozni a kocsiból. Úgy hogy indulás. – adta ki a parancsot Jasper.
Emmett is és Én is felkeltünk a helyünkről, majd elindultunk a bejárati ajtó felé. Igaza volt Jaspernek. Tényleg néhány perc múlva meghallottuk Bella kocsijának a hangját, majd nemsokára rá már a ház előtt parkolt. Szinte egyszerre szálltak ki a kocsikból és mindenki elindult a saját párja felé. Emmett és Rosalie egy szenvedélyes csókot váltottak. Jasper és Alice ennél sokkal diszkrétebb volt. Ők csak megölelték egymást majd mélyen egymás szemébe néztek. Ők ebből is megértették egymást. Nem kellett ahhoz beszélniük, vagy megcsókolniuk egymást, hogy tudassák a másikkal mennyire hiányzott. Az Ők kapcsolatuk szinte olyan, mint nekem Bellával. Nem figyeltem tovább testvéreimet, mert ez idő alatt kedvesem is hozzám ért, majd megállt előttem és a szemeimbe nézett. Nem láttam semmi mást az Ő gyönyörű aranybarna szemeibe, mint a mérhetetlen nagy szerelmet és vágyat. Az enyémbe se láthatott semmi mást. Mind a ketten ugyan úgy éreztünk. Még néhány percig így álltunk, majd kedvesem átszelte a köztünk megmaradt távolságot és hozzám bujt. Én már reflexszerűen a karjaimat a dereka köré fontam és a fülébe súgtam: Hiányoztál.
-Te is nekem. – válaszolta majd finoman megcsókolt, amit Én viszonoztam is.
-Na jó. Most már ideje lenne abba hagyni fiatalok. Segítsünk a lányoknak, majd menjünk vissza a nappaliba. A kölykök már úgy is várnak minket. – szakította meg a csókunkat Emmett.
-Milyen kölykök? – kérdezte Rose.
-Hát szerinted kik Cicám? Hát Nessi és Edward. – adott választ Emmett Rose kérdésére.
-HOGY MI? – kérdezte majd mindent otthagyott és beszaladt a házba. Ezen mindenki jókat nevetett csak Én és Emmett nem. Nem tudtam, hogy mi ebben a vicces. Bella láthatta az arcomon az értetlenséget, mert el kezdte magyarázni.
-Tudod, amikor terhes voltam, Rose volt, aki mindenbe mellettem állt és ez által a gyerekekhez is és azt te is tudod, hogy Rosenak egy kisbaba volt minden vágy. Na, ezt soha nem kaphatja meg, de Őt már az kárpótolta, hogy gondoskodhatott Nessivel és Edwardnak. Rose volt a gyerekeknek a pótanya. Tudták nagyon jól, hogy rá ugyan úgy számíthatnak, mint rám és hogy Ő is mindent megtenne nekik, amit csak kérnek. Rose az életét is feláldozta volna értük, ha kell. Ezért is hagyott itt mindenkit és mindent Rose, hogy minél előbb láthassa Őket. Na meg persze, hogy újra kiélhesse anyai ösztöneit Lillyn. Egyszerűen imádja azt a kis tündért. – mesélte kedvesem mosolyogva.
Most már értem Rose reakcióját. Csak szegény Emmettet sajnálom, hogy itt hagyta Őt imádott felesége. Tehát akkor Ő ezért nem nevetett a többiekkel Rose reakcióján.
-Jaj Emmett ne aggódjál már. Tudod nagyon jól, hogy te vagy Rosenak a legfontosabb. De te is tudod, hogy olyankor, amikor kisbaba van, a közelben egyszerűen nem tud megálljt parancsolni az anyai ösztöneinek. Ezt meg kell, hogy értsd. Ha tudná, akkor rajtad élné ki az anyai ösztöneit, de milyen lenne, már ha téged babusgatna, mint egy kisbabát. Szerintem annak te se örülnél. De ahogy ezt igy elképzelem, iszonyat vicces lenne, tehát lehet, hogy felvettem ezt az ötletet Rose-nak. Akkor legalább minden nap lenne valami jó móka. – mondta Jasper, majd láttam, hogy elképzeli az egész szituációt. Meg kell hagyni tényleg elég vicces, lenne. Jaspernek is nagyon tetszett az elképzelése és hirtelen hangos nevetésbetört ki, amihez szerelmem csilingelő nevetése is társult. Ezt már Én se hagyhattam ki és belőlem is kitört a nevetés. Alice valamit suttogott szerelmem fülébe, aki bólintott, majd megfonta Alice kezét és megmutatta mire gondolt Jasper, majd pöttöm húgom is elkezdett nevetni.
-Ha kinevettétek magatokat rajtam, akkor talán be is mehetnénk. Ja és Jasper meg ne merd említeni Rose-nak ezt a hülye ötletedet. Nem hiányzik, hogy babusgasson. Így is elég sokat pesztrál. – mondta Emmett durcásan, majd megfogott néhány szatyrot és elindult a ház felé. A lányok is elindultak a kocsihoz, majd mind a ketten kivettek néhány szatyrot és a kezünkbe nyomták.
-Ezeket tegyétek le a nappaliba valahova. Addig Bella és Én felvisszük a ruháinkat a szobámba. És most induljatok. – adta ki a parancsot Alice. Jasperrel együtt hátraarcot csináltunk majd bementünk vissza a házba. Követtük Alice utasítását és a zongora mellé lepakoltuk a cuccokat, oda ahova Emmett is letette. A lányok is nem sokkal utánunk bejöttek.
-Mindjárt jövünk, csak lepakoljuk ezeket. – mondta kedvesem, majd Alice-el együtt eltűntek. Mindenki ugyan ott ült, mint mikor kimentünk. Rose is helyet foglalt már Edwardék mellett és a kis Lillyvel játszott. Ilyenkor teljesen más Rose. Soha nem láttam még Őt ilyennek. Most nem csak magára gondolt. Tényleg remek anyuka lehetett volna belőle. Kár, hogy nem adatik meg nekünk, hogy gyermekeink szülessenek. Szívesen megnéztem, volna, hogy milyen lehet Esme, Alice, Rose és az Én szerelmem terhesen. Nekik megadathatna. Ők olyan kedvesek és teli vannak szeretettel.
-Ebben igazad van Szerelmem. – suttogta Bella a fülembe. – Tényleg megérdemelnék. Remek anyukák lennének. Sajnálom Őket azért, hogy nem tapasztathatják meg, hogy milyen érzés boldog és büszke anyukának lenni. Talán Esme valamennyire ismeri ezt az érzést, de nem teljesen. De ha minden nem így történt volna, akkor soha nem találkozott volna Carlisle-al és nem lehetne neki 5 ilyen csodálatos gyermeke és 2 ilyen gyönyörű unokája és azt se élte volna meg, hogy legyen egy dédunokája. – suttogta tovább kedvesem.
-Egy valamiben tévedsz kedvesem. – mondtam neki.
-Igen? És mi lenne az? – kérdezte kíváncsian.
-Nem csak 5 csodálatos gyermeke van, hanem 6. Saját magadat kifelejtetted. Sőt végül is igazad van, hogy nem soroltad magadat közénk. Te sokkal fontosabb vagy a család körében, mint közülünk bárki más. Te ebbe a családba csupa szeretettet és boldogságot hoztál. Soha nem volt a családom ennyire boldog, mint amilyen az óta amióta itt vagy. Köszönöm Neked. – mondtam Bellának az igazat. Tényleg így gondoltam. Bella előtt is boldogok voltunk, de nem annyira, mint most. Most mindenki szemében ott csillog a boldogság. Ugyan úgy, mint Bella szemeibe. Sokkal tarozunk Neki ezért, de legfőképpen Én. Soha nem tudom majd nem viszonozni azt a sok szeretettet.
-Már megháláltad. És tudod mivel? – kérdezte.
-Nem – válaszoltam. Kíváncsi vagyok, mire gondol.
-Azzal, hogy újra itt vagy velem, és hogy viszont szeretsz, és hogy annak idején engem választottál. Köszönök neked mindent. – mondta majd megpuszilta az arcomat.
-Ne nekem köszönd azt, hogy újra veled vagyok. TE voltál az, aki megbocsátott nekem azok után, amit tettem. Sajnálom. – mondtam Neki. A hangomba csak a mérhetetlen nagy hálát lehetett hallani.
-Kérlek Edward ne kezd. Nem tehetsz semmiről. Kérlek, ezt most fejezzük be és inkább beszéljük meg a dolgokat. Rendben? – kérlelt.
-Rendben. – adtam meg magam.
-Sziasztok! – köszönt kedvesem mindenkinek, majd elindult és elkezdett húzni a kanapék felé. Látták a többiek, hogy hova tarunk ezért Alice beleült Jasper ölébe, hogy mi is elférjünk mellettük. Leültünk mind a ketten, majd Bellát az ölembe akartam ültetni, de intett, hogy most nem.
-Szia Anya! – köszönt Neki Nessi és Edward.
-Jó újra látni téged Bella. – mondta neki kedvesen Kristen.
-Én is örülök. – mondta Oliver.
-Szerbusz Bella. – mondta Lilly, majd kiugrott Rose öléből és Bella kinyújtott karjaiba ugrott, hogy megpuszilhassa.
-Anya elmondanád nekünk, hogy miért akartad, hogy mindannyian jöjjünk? Amúgy meg, hogy-hogy senki nem tudta, hogy jövünk? – kérdezte Nessi kíváncsian. Mintha Bella lenne tényleg.
-Először is azért nem szóltam senkinek, mert meglepetésnek szántam, főleg Neked szerelmem. – fordult felém Bella majd megajándékozott egy gyönyörű szép mosollyal. Majd mikor visszafordult a többiekhez az arca elkomorult és gondterhelté vált. – A másik, hogy van egy dolog, amit meg kellene beszélnünk és majd kérni is szeretnék valamit.
-Hallgtunk lányom! – mondta Carlisle. Az Ő arcáról is eltűnt a mosoly csak úgy, mint a többiekéről. Szerelmem nagy levegőt vett és belekezdett.
-Tudjátok volt egy dolog, ami nem hagyott nyugodni. Nem értettem, hogy Aro miért engedte el Edwardot. Nem jellemző ez rá. Csak akkor szokott csinálni ilyet, amikor készül valamire. Ezt az aggodalmamat Jasperrel is megosztottam. Akkor még csak találgatni tudtam, hogy mit akarhat. Azóta már tisztában vagyok a szándékával. Aro azért engedte el Edwardot, hogy engem megszerezzen magának. – mondta kedvesem.
-HOGY MI? – hördült fel egyszerre mindenki.
-De, hát miért? – kérdezte anyám.
-Azért mert kell neki a tudásom. Tudja nagyon jól, hogy csak akkor csatlakoznék hozzájuk, ha elveszteném a szeretteimet. – mondta szerelmem komoran.
-De hát akkor mért engedte el Edwardot? – kérdezte apánk.
-Mert tudta, nagyon jól, hogy azzal nem érne el semmit, ha megöli, Őt vagy csak megfenyeget azzal, hogy megöli. Tudta, hogy ha ezt megtudom, akkor elmegyek Olaszországba, és ha akarom, akkor az egész Volturi bagázst kiirthatom. Ő ezt nem akarta. Félti az életét. Ezért elengedte és megvárja míg újra nagyon közel kerülünk egymáshoz és akkor cselekszik. De azt, hogy pontosan mit tervez, nem tudom. De tudom, hogy semmi jót. – fejezte be kedvesem. Ezt nem hiszem el. Tehát ezért engedett el ilyen egyszerűen. Meg akarja magának szerezni Bellát. Ha megkapja, akkor legyőzhetetlenek lesznek, és akkor azt tehetnek, majd amit akarnak, mert nem lesz, aki megállítsa Őket. Tényleg el kell mennem innen. Nem hagyhatom, hogy miattam hulljon szét a család. Mert ha netalántán tényleg sikerülne nekik megszerezni Bellát, akkor a családom teljesen széthullana. Nem lenne, aki összetartsa Őket.
-Eszedbe ne jusson elmenni Edward Anthony Masen Cullen mert akkor kitekerem a nyakadat. Megértetted? Nem hagyhatsz el engem újra. Még egyszer nem élném túl. – kiabálta nekem Bella kétségbe esve.
-De Bella. Értsd meg. Nem tudnék tovább úgy élni, hogy tudom, hogy miattam hullik szét a család. Inkább én, mint te. És mi van, ha gyerekeket is bántani akarja. Szerintem ezt te se akarod. ÉS nincs semmi, amit tehetnénk. Ha a Volturi akar valamit, azt el is éri. Ezt sikerült megtapasztalnom az alatt a több mint száz év alatt. Ezt nem fogom hagyni. – mondta neki dühösen.
Nem rá voltam dühös, hiszen Ő semmiről se tehet. Csak és kizárólag magamat hibáztattam. Csak Én tehetem arról, hogy a családom boldogságát beárnyékolja valami. Az a valami pedig Én voltam.
-Edward ezt most azonnal fejezd be. Nem akarom érezni és hallani ezeket a dolgokat. Nem te tehetsz ezekről. Nekem nem szabadott volna vámpírnak lennem. Nem szabadna már rég élnem. Az a hatalom, amivel rendelkezem, csak bajt hoz. Ha valakit itt valamiért hibáztatni kell, az Én vagyok és nem te. – mondta kedvesem majd megjelent az első könnycsepp a szemeibe, ami szép lassan lefojt az arcán és az ölébe hullott.
Már megint megbántottam azt, akit a világon a legjobban szeretek. Megfogtam szerelmemet és az ölembe ültettem, majd elkezdtem ringatni, hogy megnyugodjon. Az altatódalát is elkezdtem dúdolni. Tudom, hogy már úgy se aludna el, de legalább talán hamarabb megnyugszik. Igazam is volt. Néhány perc múlva már megnyugodott majd a vállamra hajtotta a fejét és a fülembe súgott egy köszönömöt. A családom ez alatt az idő alatt csöndben várakozott. Jasper és Carlisle a gondolataikba merültek. Bella előbbi szavain gondolkoztak.
-Anya! – szólította meg fiunk. Bella felé fordult és kíváncsian nézet rá. Érdekelte, hogy mit akarhat megtudni a fiunk. – Azt mondtad, hogy akarsz tőlünk kérni valamit. Mi lenne az?
-Ja igen. - Kapott észbe Bella. – Arra akartalak megkérni titeket, hogy ameddig nem tudjuk, hogy mik a Volturi tervei költözettek vissza hozzánk, a régi házaitokba. Szeretném, ha a közelembe legyetek, hogy ha kell, meg tudjalak titeket védeni. Remélem jó ez így nektek? – kérdezte Bella reménykedve.
Látszott rajta, hogy szeretné, ha a gyerekek újra a közelébe lenének.
-Hát ha Nessi is beleegyezik, és a többieknek sincs ellenvetésük akkor szívesen maradunk addig, amíg meg nem oldódik a probléma. – válaszolta Eddy.
-Felőlem rendben. – mondta Nessi boldogan.
-Szerintem az egész család nevébe mondhatom, hogy Üdvözlünk újra titeket köztünk. – mondta Carlisle. A többiek heves bólogatással jelezték, hogy örülnek Ők is. Hirtelen mindenki arcán megjelent a boldog mosoly.
A hétvégéig maradt időnk nyugalomba telt el. Míg mi iskolába voltunk addig a többiek rendbe tették a háztól nem messze lévő két lakást. Az egyik Nessi-é és Oliveré volt, a másik pedig Edward-é, Kristen-é és Lilly-é volt. Elmondták a többiek, hogy a gyerekek ezt kapták mikor összeházasodtak. Ez volt a nászajándékuk. Mikor hazaértünk az iskolából mi is segítettünk a felújításba. Elég hamar eljött a szombat délelőtt. A lányok elvonultak Alice-k szobájába és ott készülődtek az esti bálra. Teljesen be voltak zsongva. Alig várták már az estét. Ami azt illeti Én is vártam már. Legutóbb akkor voltam ilyen eseményen, amikor még Bella ember volt. Este hét óra fele a lányok elindultak lefele. Alig vártam már hogy megpillantsam szerelmemet. Biztos csodásan néz majd, ki mint mindig. A testvéreim és Én a lépcső alján vártuk Őket. A család többi tagja is a nappaliba várta a lányokat, hogy megcsodálják Őket és, hogy jó szórakozást kívánjanak nekünk. Először Rose jelent meg a lépcső tetején. Rajta egy hosszú mély kivágású, alul felvágott vörös estélyi ruha volt. A haja mondhatni szokásosan állt. Apró csillogó csattok voltak benne, amik szintén vörösek voltak. A sminkje is elég kihívó volt. Vérvörös rúzs volt az ajkaira kenve. A ruhához hasonlóan vörös magas sarkú cipőt vett fel. Emmett elismerően füttyentett. Rose elismerően elmosolygót majd Emmett mellé sétált. Alice is hirtelen megjelent a lépcső tetején. Rajta hasonló ruha volt, mint, Rosalien. Sárga színű volt, csak a ruhának nem volt mély kivágása és alul se volt nyitott. Az Ő haja szokásos formájában állt. Ő is magas sarkú cipőt vett fel, csak annyi különbséggel, hogy neki citromsárga volt, ami remekül passzolt a ruhájához. Jasper is elismerően mérte végig kedvesét, majd, mint egy úriember meghajolt Alice előtt és a karját nyújtotta neki. Ezek után már alig vártam, hogy megpillantsam kedvesemet. Nem is kellett sokat várnom rá. Mikor megláttam egyszerűen szóhoz se tudtam jutni. Egyszerűen káprázatosan nézett ki. Emmett is és Jasper is kicsit tovább bámulta Bellát a kelleténél. Ezek szerint nem csak engem tud megbabonázni a szépségével. Rose ezért egy kicsit féltékenyen is nézett Bellára. Nem Ő tehet róla, hogy ilyen csodálatosan néz ki. Szerelmemen egy mélykék színű ruha volt. A kedvenc színembe pompázott. Mély kivágása volt a ruhának, de még sem annyira, mint amennyire Rosaline-nak. Neki is alul fel volt vágva a ruha alja és a formás lábait fedetlenül hagyta. A ruhához illő mélykék nyitott szandált viselt. A haja göndörödve hullott le háta közepéig. Egyszerűen tüneményesen nézett ki. Nem tudnám leírni szavakkal, hogy milyen gyönyörű volt. Nem tudtam megvárni, míg kedvesem leér ezért vámpír sebességemmel felszáguldottam hozzám, majd óvatosan a karjaimba kaptam, hogy se neki se a ruhájának ne essen semmi baja, majd lesétáltam vele a nappaliba a többiekhez. Mikor leértünk szépen lassan letettem és a lábaira állítottam.
- Egyszerűen gyönyörűek vagytok. – mondta Esme boldogan. A gondolatai is csak e körül forogtak. – Érezzétek jól magatokat. - mondták egyszerre.
-Köszönjünk. Majd jövünk. – mondta kedvesem.
Elindultunk ki a kocsikhoz. Rose és Emmett Rosalie piros BMW-jével mentek. Alice és Jasper Carlisle Mercedese-vel mentek. Bella és Én pedig az Aston Martinnal. Néhány perccel később már a suli parkolójába álltunk. Kisegítettem Bellát a kocsiból, majd elindultunk be az iskolába. Bent a tornaterem lett feldíszítve a bál alkalmára. Bent már javába tartott a buli, de mikor beléptünk akkor mindenki megállt és ránk kapta a tekintettét. A fiuk nyál csorgatva figyelték a lányokat, míg a lányok féltékenyen néztek rájuk. Nem foglakoztunk velük. Fogtunk magunkat és terem közepére sétáltunk és a saját ütemünkre elkezdtünk táncolni. Ezek után senkinek se volt kedve táncolni. Megbabonázva néztek minket. Egyikünket se zavarta most ez a helyzet. Csak egymásra koncentráltunk. Belenéztem Bella gyönyörű aranybarna szemeibe, amik csak úgy csillogtak a boldogságtól. Szerelmemet ez a boldogság tette még szebbé. Teljesen elvarázsolt. Nem tudtam elszakítani a tekintetemet az övétől. Alig vártam már, hogy újra együtt legyünk kettesbe. Alig vártam már, hogy újra a karjaimba tartsam és, hogy egész testét csókokkal hintsem be. Újra magamnak akartam. Tudom egy kicsit önző dolog, de most csak és kizárólag magamnak akartam. Csak Én akartam csodálni gyönyörű tekintetét és testét. Nem akartam, hogy bárki más ránézzen. Egyszerűen már nem bírtam tovább magammal. Hallottam, hogy húgom felkuncog mellettünk és Bella is csodálkozva és egyben vágyakozva nézett rám. Ezek szerint Alice és Bella is látta, hogy mi a szándékom. Megfogtam a kezét és kivezettem a tornateremből. Mikor kiértünk a szabad levegőre az erdő felé vezettem kedvesemet. Mikor már elég mélyen jártunk és nem hallottam senki gondolatát, neki döntöttem kedvesem egy fához és szenvedélyesen megcsókoltam. Egyszerűen alig bírtam már magammal. Nem érdekelt, hogy hol vagyunk. Azt akartam, hogy itt és most az enyém legyen. Bella belekapaszkodott a vállamba és egy kicsit felugrott, hogy a lábait a derekam köré csavarja. Ezek szerint Őt se izgatta, hogy hol vagyunk. Hál istennek Ő nem olyan mit a húgaim. Őt nem érdekli, hogy tönkre megy a ruhája. Ezért is szeretem annyira. Még jó, hogy nem foglalkozik ilyesmikkel, mert szegény ruhája elég gyászosan festett azok után, hogy a vágy hevében leszaggattam kedvesemről. Ezek után Ő se kímélte az Én ruháimat. Már csak a fehérneműink voltak rajtunk, de attól is elég hamar megszabadítottuk egymást. Egy csodálatos éjszakát töltöttünk kedvesemmel a szabad ég alatt. Nem tudom, mikor jöhettünk el a bálról, de nem is érdekelt. Egyedül most az volt a fontos, hogy az Én angyalom itt fekszik mellettem. Ennél többet nem is kívánhatok. Csendben feküdtünk egymás mellett a fűben. Bella fejét mellkasomra hajtotta és onnan nézet engem. Néha- néha Én is megcsókoltam feje búbját.
-Lassan szerintem indulnunk kellene. – mondta Szerelmem. – A többiek már nem tudják szerintem elképzelni, hogy hol vagyunk. Biztos, hogy aggódnak már. Főleg Esme és Alice.
-Már mért aggódna Alice? Ő úgy is tudja, hogy mi történt. Ne felejtsd el, hogy a mi kis idegesítő húgunk látja a jövőt. – válaszoltam Neki.
-Ebben igazad van szerelmem, de tudod mennyire kíváncsi. Képes és megkeres minket, hogy mindent mondjunk el Neki és gondolom, nem szeretnéd, ha így látna minket. – mondta Bella, majd végigmutatott gyönyörű meztelen testén. Ahogy követtem tekintettemmel újra elkapott a vágy, de megálljt parancsoltam magamnak. Igaza volt. Alice képes lett volna megkeresni minket és ebben mind a két bátyám segített volna neki, hiszen Emmett nem hagyna ki egy ilyen helyzetet. Szép lassan felkeltem, majd a kezemet Bella felé nyújtottam, hogy felsegítsem, amit mosolyogva el is fogadott. Mikor már mind a ketten állva voltunk körbenéztünk. Leesett az állam a döbbenettől. Mindenhol kidőlt fák voltak és a ruháink szanaszét szakítva. Azaz a ruháinkból csak cafatok maradtak, ugyan is csak a színűkből tudtunk következtetni arra, hogy melyik volt Belláé és melyik az enyém. Szerelmemre néztem, hogy megtudjam, hogy mit szól ehhez az egészhez. Láttam rajta, hogy Őt nagyon nem izgatja ez az egész dolog. Úgy gondoltam, ha Ő nem foglalkozik ezzel, akkor Én sem. De egy kérdést muszáj volt feltennem.
-Hogy megyünk haza? – kérdeztem. – A ruháink használhatatlanok és a kocsi is a suli parkolójába maradt.
-Ne aggódj. A kocsit már Alice réges-rég hazavitte. A ruhákat pedig gyorsan összeszedem és hazafutunk. Mást úgy sem tudunk tenni? – mondta kedvesem nyugodtan.
-Ez eddig oké, de a házba, hogy akarsz bejutni? Mindenki a nappaliba lesz. Úgy-e nem akarsz Emmettnek adni egy jó indokot, hogy rajtunk mulasson Jasperrel? – kérdeztem aggódva. Főleg a legutolsó dolog miatt aggódtam.
-Ki mondta, hogy az ajtót fogjuk használni? Az ablakon fogunk beugrani és mire a többiek rájönnek, hogy mi a házban vagyunk, addigra már mind a ketten felöltözve leszünk. – mondta Bella és elkezdte összeszedegetni a ruhákat. Én is segítettem Neki. Elég hamar végeztünk.
-Indulhatunk? – kérdezte.
-Igen. – mondtam majd megfogtuk egymás kezét és futva indultunk haza. Elég hamar a házunkhoz értünk. Gyorsan beugrottunk az ablakon, majd Bella elengedte a kezemet és a szekrényhez sietett, hogy kihalásszon nekünk néhány ruhadarabot. Nekem odadobott egy egyszerű, de mégis márkás farmernadrágot és hozzá egy drapp színű pólót, míg Ő felvett szintén egy cső szárú fekete farmernadrágot és hozzá egy nem túl kivágott fehér felsőt, majd belebújt egy edzőcipőbe. Pont végeztünk mind a ketten, mikor Emmett berontott az ajtón kezében egy kamerával.
-Meg vagytok! – kiabálta, boldogan majd mikor ránk nézett ez a boldogság egyből elpárolgott.
-Kik vannak meg Em? Miről beszél te? – kérdezte kedvesem majd hangos nevetésben tört ki, amihez Én is csatlakoztam.
-Ezt nem hiszem el. Hogy a fészkes fenébe csináltátok? Alice azt mondta, hogy elmentettek az erdőbe, mert, hogy már Edward nem bírt magával és, hogy elég hiányos öltözékbe jöttök majd haza és még azt is elárulta, hogy majd az ablakon át jöttök be. Ja és a látomása szerint még csak most kellet volna bejönnötök az ablakon. Ezt nem hiszem el. Alice biztos átvert az időponttal kapcsolatba. – mérgelődött Em.
-Azt hitted, hogy hagyom, hogy lekamerázd Belláékat. .Ennyire nem ismersz már Em. – szólt föl Alice.
-Ezt még nagyon megkeserülőd Hugi. Azt hittem, hogy most az egyszer nem véded meg Bellát. – kiabálta Neki vissza Emmett.
-Azt hitted Emmett, hogy engem ki tudsz játszani? Tudod nagyon jól, hogy engem lehetetlen átverni és azt se felejtsd el, hogy Én is ugyan úgy látom a jövőt, mint Alice. DE azért próbálkozni lehet. – mondta kedvesem evvel megadva Emmettnek a kegyelemdöfést. Ezek után Emmett kikullogott a szobánkból, hogy visszatérjen a többiekhez a nappaliba. Ezek után már csak kettesben maradtunk a szobánkba.
-Köszönöm ezt a mai estét. Gyönyörű volt. – mondta kedvesem.
-Ne nekem köszönd. A ti ötletetek volt nem az enyém. Én csak a kísérőd voltam. – mondtam neki majd megajándékoztam Őt kedvenc féloldalas mosolyával.
-Hát pont ezért köszönöm. Ha te nem lettél volna, akkor idén se mentem volna el a bálba, hiszen nem lett volna kísérőm és akkor soha nem töltöttem volna el egy ilyen szép estét. – mondta Bells.
-Már, hogy ne lett volna neked kísérőd? Hányan akartak téged elhívni és te még is engem választottál. Nálam jobbat is találhattál volna. – mondtam neki, de ahogy arra gondoltam, hogy Bella mással ment volna el a bálra egyből magába kerített a féltékenység. Egyszerűen nem tudnám elviselni, hogy valaki más csókolgassa és ölelgesse, az Én szerettet Nőmet.
-Nálad jobb kísérőt nem találtam volna, hiszen Nekem csak te kellesz és senki más a világon. – mondta kedvesem majd megcsókolt. – Gyere, menjünk mi is. A többiek már várnak minket.
Kézen fogva indultunk le a többiekhez, hogy a mai napból hátralévő időt együtt töltsük el.
