1.fejezet

Emlékek

Már 100 éve annak, hogy Edward elhagyott. A mai napig nem tudom a pontos okát, hogy miért. Azon a bizonyos estén láttam őt utoljára. Azon a gyönyörű estén, amikor minden fal leomlott. Alice segítségével sikerült rávennem, hogy megtörténjen az a bizonyos dolog. Másnap reggel mikor felkeltem, már nem volt mellettem az ágyba. Azt hittem, hogy csak hazament szólni a többieknek, hogy minden rendben ment. Addig is felkeltem, hogy elvégezzem szokásos emberi teendőimet, de amikor végignéztem magamon akkor láttam, hogy van rajtam néhány horzsolás. Akkor rájöttem, hogy azért ment el, mert azt hitte bántott. Gyorsan felöltöztem és elintéztem az emberi teendőimet, majd bevágódtam a furgonomba és a Cullen ház felé hajtottam, hogy megbeszéljem a dolgokat az én görög istenemmel. Ismertem már annyira, hogy tudjam bűntudata van, és most Önmagát hibáztatja, mert azt hitte, hogy bántott. 15 perc után leparkoltam a Cullen ház előtt. A verandán már Alice várt. Mikor odaértem és ránéztem már tudtam, hogy valami baj van. Nem az a mindig vidám és csacsogós Alice ált előttem, hanem egy szomorú és bánatos Alice.

-Bella én úgy sajnálom.

-Alice mond mi történt.

-Látnom kellet volna, hogy ez fog történni. Az én hibám minden. – mondta bűntudatosan.

-Alice mond már meg, hogy mi történt-kértem kétségbe esve, mert már sejtettem, hogy Edwarddal történt valami.

-Edward elhagyott minket. Volt egy látomásom róla. Láttam, hogy Volterába megy és…-nem tudta már tovább folytatni. A hangja elcsuklott.

Alice ugye nem? –már a könnyeimmel küzdöttem.

Sajnálom Bella, de igen-majd a nyakamba borult és együtt sirattuk Edwardot

„-És akkor az oroszlán beleszerettet a bárányba.”

„-Micsoda egy buta bárány.

„-Micsoda egy beteg, mazochista oroszlán”

Ezekkel a mondatokkal, szavakkal vallottuk be egymásnak, hogy mennyire szeretjük a másikat. Ez a pár sor jellemzi a mi kapcsolatunkat.

A mi kapcsolatunk furcsa és beteges volt. Hiszen Edward volt a vadász én pedig a zsákmány. És a természetben a vadász megöli az áldozatát, de Edward engem életben hagyott, mert az irántam érzett szerelme erősebb volt, mint az ösztöne. Minden egyes percét meg kellet szenvednünk, de neki rosszabb volt. A vérem számára olyan volt neki, mint a saját íze szerint kever heroin, mint a legtisztább drog.

A Cullen házban egy gyönyörű zongorajáték szól. Edward a nekem irt altatót játssza a zongorán. Azt mondta, hogy az altatódalom ritmusa az egyben a szívem ritmusa. Vannak benne gyors és lassú ütemek. Gyorsan akkor vert a szívem, amikor megcsókolt, vagy amikor belenéztem abba a gyönyörű aranybarna szemeibe. Istenem úgy hiányzik. A mai napig nem tudom elfelejteni a vele töltött szép időket. Igaz ezek az emlékek homályosak, hiszen ezek még emberi emlékek. De nem panaszkodhatok, hiszen nekem legalább megmaradtak. Van mire emlékeznem.

A visszaemlékezésemből Alice hangja húz vissza a valóságba.

-Bella! Figyelsz te rám egyáltalán?

-Ne haragudj Alice. Csak már megint...

-Rá gondolsz. -mondta helyettem Alice

Igen. Kérlek, ne haragudjatok rám.

-Bella mi nem haragszunk rád. Tudjuk, hogy mennyire szereted még mindig Edwardot, de el kell fogadnunk, hogy nincs többé. -mondta Emett

Igen Bella Emettnek igaza van. Nekünk is nehéz ez a helyzet, de mi megpróbáljuk túltenni magunkat a dolgon. Amit részben neked köszönhetünk. -fűzte hozzá még Jasper.

-Te voltál az, aki tartotta bennünk a lelket. Esme és Carlisle is összeomlott teljesen, hiszen a fiukat vesztették el. Nekünk is rossz volt hisz mi meg a testvérünket veszítettük el. Ha te nem lettél volna a családunk széthullott volna. Te mentettél meg minket, amivel, hálával tartozunk neked. Őrülök, hogy a családunkhoz tartozol.

-Köszönöm Rosalien.

.Nem Bella. Mi köszönjük. -mondták egyszerre a többiek.

-Megérkeztünk. –csicseregte Alice boldogan.

-Újra a Forksi gimibe.-tette hozzá Jasper.

-Kiváncsi vagyok, hogy most milyen pletykák fognak keringeni rólunk Cullenekről.- tette ezt a megállapítását Emett.

-Na ja. A legelső úgy is az lesz, hogy mi mind egymással járunk. És, hogy ez milyen felháborító dolog. Mi lenne, ha azt is tudnánk, hogy nem csak járunk, hanem házasok is vagyunk.

-Igen Rosa bébi, de ezek a szokásos pletykák. Már jó lenne, ha kitalálnának valami újat is. Az évek során már nagyon meguntam. Nem értem, hogy lehetnek az emberek ennyire unalmasak. Semmi fantáziájuk sincs.

-Kösz Emmet.

-Bocs Bella. Tudod jól, hogy te emberként is különleges voltál és most vámpírként is az vagy. Nem minden vámpírnak van két olyan csodálatos gyermeke, mint neked. Tényleg amúgy mi van velünk?

-Tegnap beszéltem velük telefonon. Élvezik a szabadságukat mind a ketten. Ja és Alice. Nessi még egyszer köszöni azt a csodaszép esküvőt, amit neki és Olivernek szerveztél. Ja és ha már itt tartunk, akkor én is megköszönöm, hogy Nessinek is és Edwardnak is megszervezted az esküvőt. Köszönöm.-néztem hálásan legjobb barátnőmre.

-Jaj Bella tudod,hogy neked mindent. –majd odajött hozzám és átöleltük egymást.

-Khm, Khm.. Nem akarom megzavarni ezt a meghitt pillanatot, de ha nem sietünk el fogunk késni.

-Megyünk már Jasper-mondtuk egyszerre barátnőmmel. Majd elindultunk a bejárat felé, hogy újra elvegyüljünk a forksi diákok között. Akkor még azt hittük, hogy ugyan olyan lesz az életünk, mint az elmúlt száz évben. Akkor még nem tudtuk, hogy egy olyan személlyel fogunk találkozni, aki megváltoztatja az életünket.