A bál 2/1

(Edward szemszöge)

- Elárulnátok, hogy mért jöttünk ide? – kérdeztem.

- Hát nem világos? – kérdezte felháborodva Alice. – Természetesen azért, hogy vásároljunk.

- Azt értem, de mért pont estélyi ruhát és szmokingot? – kérdeztem. Még mindig nem volt világos előttem, hogy mire készül Alice és, hogy ennek mért örül annyira Bella.

- Jaj istenem Edward, hát ennyire nem világos. A hétvégi iskola bálra veszünk magunknak ruhákat – mondta Alice boldogan. Na, ettől teljesen ledöbbentem. Mért örülne Bella annak, hogy mi a hétvégén bálra megyünk. Soha nem szerette, ha mi vagyunk a középpontba, és ha mi elmegyünk, akkor az elkerülhetetlen lenne. Kíváncsi vagyok, hogy mitől gondolta meg magát.

- Bella! – szóltam neki.

- Tessék Edward. Hallgatlak – mondta kedvesem mosolyogva. Még mindig csillogott a szeme a boldogságtól.

- Tudom, hogy hülye kérdés lesz, de te mért örülsz annyira, hogy elmegyünk a bálba? Eddig soha nem szerettél a középpontba lenni. Most még is mért várod ennyire?

- Jaj Edward ez tényleg egy elég hülye kérdés volt. Azért mert eddig soha nem volt alkalmam elmenni mióta vámpír vagyok, és hát most legalább van egy kísérőm, akivel szívesen elmennék, feltéve, ha elhívsz – mondta majd lehajtotta a fejét és úgy várta a válaszomat. Az álla alá nyúltam, hogy fel tudjam emelni a fejét és, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Micsoda kérdés volt ez Bella. Még szép, hogy veled szeretnék elmenni a bálra és alig várom, már, hogy menjünk. Isabella. Lenne kedved elkísérni az iskolai bálra? – kérdeztem és közben elmosolyogtam.

- Hát persze. – mondta kedvesem majd a nyakamba ugrott és megcsókolt. –Köszönöm!- suttogta a fülembe.

- Nem én köszönöm, hogy vagy nekem. Szeretlek – mondtam neki majd megcsókoltam. Mikor véget ért a csókunk elhúzódott, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Én is szeretlek Edward Cullen – mondta azon a csodálatosan érzéki hangján.

- Khm… Nem akarunk zavarni titeket, de jó lenne, ha már bemennénk. Alig várom már, hogy felpróbálhassam ezeket a gyönyörű szép ruhákat - mondta Alice.

- Mintha nem tudnád, melyik ruhába leszel Hugi. Szerintem már akkor tudtad mit veszel fel, amikor még csak gondolkoztál rajta – mondta neki Emmett.

- Ez igaz, de akkor is. Imádok vásárolni és lehet, hogy meggondolom magamat és még se azt a ruhát veszem meg. Tudjátok, a látomásaim változhatnak – mondta Alice kis mindentudóan.

- Na jó menjünk –adtam meg magam. Megfogtam szerelmem kezét és elkezdtem befelé húzni az ajtón. Mikor beljebb értünk teljesen megfagytam. Iszonyat nagy volt a választék, és ahogy a Húgaimat ismertem ők ezeket itt mind fel fogják próbálni, ami azt jelenti, hogy egy ideig ki nem szabadulunk innen. A testvéreim is ilyen dolgokon gondolkozhattak, mert ők is teljesen megfagytak miután körbenéztek. Emmett tért először magához, aki hangot is adott a mi problémánknak.

- Nem gondoljátok komolyan, hogy ezt itt ti mind felpróbáljátok? Mire itt végeztek addigra teljesen besötétedik. Én meg nem fogok addig itt gubbasztani az egyik sarokba – mondta Emmett dühösen.

- Ki mondta, hogy ti itt lesztek. Azt hiszed engedni, fogjuk, hogy lássátok, milyen ruhát veszünk magunknak? Az nektek meglepetés lesz. Nektek csak addig kell itt lennetek, amíg a ti ruháitokat megvesszük, aztán húztok haza a picsába. Nem kell az nekünk, hogy itt rontsátok a levegőt. Remélem megértettétek – kelt ki teljesen magából Alice.

- Jól van hugi nyugi. Megértettük. Nem kell így felkapni a vizet. Hidd el nem fogunk láb alatt lenni. Sőt! Szerintem mi fejvesztve fogunk kirohanni a boltból. Igaz öcskös? –kérdezte Emmett, majd jól oldalba bökte Jaspert.

- Ebben az egy dologban igazad van. Szerintem most semmivel nem tudnának minket rávenni arra, hogy itt maradjunk. Na, jó talán Bella rá tudná venni Edwardot ha, akarná – mondta Jasper de közben majd meg fulladt a röhögéstől.

- Szerintem nem talán, hanem biztos. Mióta visszajött mindig Bella mellett sündörög, és ha hívják, akkor, mint egy pincsi, már szalad is. Nem igaz Edward? – kérdezte Emmett majd újra elkezdtek Jasperrel hangosan nevetni.

- Emmett McCarthy Cullen! – kiabált rá hirtelen szerelmem, majd megfogta a karját és elkezdte kihúzni a boltból. Többiekre néztem, akik szintén megdöbbenve álltak, kivéve persze Alice-t, aki a kasát fogta a röhögéstől. Tehát tudja, hogy mi fog történni. Mielőtt megleshettem volna a gondolatait emberi tempóban kirohant a boltból és Bella-ék után indult. Mi is utánuk indultunk. Az erdőben meg is találtuk őket. Soha nem felejtem el azt, amit akkor láttam. Bella szinte tajtékzott a dühtől és fel alá járkált, míg Emmett az egyik fa előtt ült és teljesen meg volt rémülve. Látszott rajta, hogy ha tehetné, most eltüntetné magát. Mivel, hogy ez lehetetlen volt ezért megpróbálta magát olyan apróra összehúzni amekkorára csak tudta. Én hirtelen nagyon megijedtem. Soha nem láttam még Emmett ilyennek. Bellán is teljesen meg voltam lepődve. Ő, aki mindig a nyugalmára volt híres, most fel-alá járkál az erdőben és tombol. Nem tudtam mit csináljak. Közbeavatkozzak vagy hagyjam, hogy kedvesem kitombolja magát. Ránéztem testvéreimre hátha tőlük választ kapok. Mikor rájuk néztem láttam rajtuk, hogy a hasukat fogják a nevetéstől. Kérdőn néztem rájuk. Nem értettem, hogy mit találnak viccesnek. Mikor Alice rám nézet láthatta rajtam, hogy milyen értetlen képet vágok és gondolatba szólt hozzám.

-„ Edward ne vágj már ilyen bamba képet. Ne aggódj nem lesz semmi baj. Nem fogja Bella bántani Emmettet csak egy kicsit ráijeszt. Inkább élvezd ki a helyzetet, hogy ilyennek látod Emmett-et.”

Újra ránéztem az Emmett és Bella párosra. Még mindig ugyan az volt a felállás. Még pár perc telhetett el, így amikor Bella megállt a mászkálásba és Emmett felé fordult.

- Most mit csináljak veled? Mikor tanulod már meg, hogy velem ne szórakozz? Hányszor kértelek már meg rá? Tudod jól, hogy elviselem a poénjaidat, de néha már nagyon túlzásba tudsz esni. Utoljára kérlek meg arra, hogy vegyél vissza egy kicsit. Rendben? – kérdezte kedvesem, de még mindig látszott rajta, hogy dühös.

- Ígérem Bella és megpróbálom magamat egy kicsit visszafogni. Csak kérlek, ne néz így rám. Lehet, hogy vámpír vagyok és utánad a második legerősebb, de ettől a tekintettől még én is megijedek. Fejezd, be, kérlek – könyörgött neki Emmett. Hirtelen Bella elkezdett hangosan nevetni. Az egész erdő az ő csilingelő nevetésétől zenget. Emmett és mindenki más hitetlenkedve nézett Bellára.

- Kedvesem minden rendben? –kérdeztem meg tőle félve.

- Hát persze semmi bajom. Komolyan azt hittétek, hogy rátámadok Emmett-re egy ilyen kis apróság miatt – mondta kedvesem még mindig mosolyogva.

- Tehát nem is voltál rám dühös? – kérdezte Emmett még mindig döbbenten.

- Dehogy voltam. Már mért lettem volna? Nem engem cikiztél, hanem Edwardot. Komolyan azt hittétek, hogy haragszom Emmette-re? – kérdezte kedvesem hitetlenkedve.

- Hát ami azt illeti igen – hebegte neki Emmett.

- Jaj Bátyuskám! Hogy hihetted ezt. Tudjátok nagyon jól, hogy soha egyikkőtöket se bántanálak – mondta Bella majd leguggolt Emmett elé és megölelte. – Szeretlek titeket!

- Mi is Bells. Amúgy meg abban nem volt igazad, hogy soha egyikünket se bántanád – mondta neki Emmett. Mindannyian döbbenten néztünk rá? Nem tudtuk, hogy mért mondja ezt.

- Kifejtenéd ezt bővebben is. Nem igazán értem mire gondolsz – kérte meg Bella.

- Hát legelőszőr is ott volt Carlisle – kezdte el neki sorolni Emmett.

- Igen ebben igazad van. Azóta is próbálom jóvátenni az akkori hibámat – válaszolta neki Bella bűntudatosan.

- A másik eset pedig akkor volt mikor a Volturinál voltunk. Akkor ott Edwardnak kevertél le egy hatalmasat – mondta neki Emmett majd röhögve rám nézett. – Úgy-e, hogy akkor mekkorát kaptál Bellától?
Igen emlékszem arra a napra. Aznap láttam száz év után először a családomat és tudtam meg, hogy Bella vámpír. Igaza van Emmettnek. Tényleg hatalmas pofont kaptam Bellától. Ha elképzelem, még mindig érzem azt a fájdalmat, de végül is igazságos volt. De amit azóta se értek, hogy Bellának, hogy volt ahhoz lelki ereje, hogy megüssön, főleg ha még szeretett is és még mindig szeret. Ha én valakit szeretek, akkor nem ütöm meg. Egyszerűen nem vinne rá a lélek, hogy megtegyem. A gondolataimat Bella dühös morgása szakította félbe.

- Még hogy nem érted miért kaptad anno azt a pofont? – kérdezte idegesen kedvesem.

- Azt tudom, hogy miért kaptam, csak azt nem hogy- hogy tudtad megtenni – válaszoltam neki nyugodtan. Hoppsz. Elfejtettem, hogy olvassa a gondolataimat. Akkor tehát azt is tudja, hogy legutóbb hazudtam neki és akkor azt is tudja, hogy kihallgattam őket. Ilyen nincs. Edward, hogy lehettél ilyen hülye. Hogy felejthettél el egy ilyen dolgot?

- Igen Edward tudom, hogy hazudtál és azt is, hogy hallottad miről beszélgettem Jasperrel. Én ezért nem haragszom rád. Amúgy meg azért is akartam elmondani a többieknek is, mert ha már te tudod, akkor hadd tudják meg ők is.

- Miről nem tudunk?- kérdezte hirtelen Alice.

- Majd ma este, ha hazaért Carlisle megtudjátok ti is. Rendben? De most menjünk vissza, hiszen vásárolni jöttünk vagy nem? – kérdezte kedvesem mosolyogva.
Hirtelen mindenkinek visszatért a jókedve. A lányok megint teljesen el voltak varázsolva a vásárlás gondolatától, még a fiuk is szívesebben indultak vissza boltba, hisz tudták, hogy csak addig kell ott lenniük, míg maguknak meg nem veszik a szmokingot, ami csak maximum tíz perc náluk és már mehetnek is haza. Én mondjuk szívesebben maradtam volna Bellával, hogy addig, amíg ő a ruhát veszi, magának meg tudjunk beszélni néhány dolgot.

- Ne is álmodj róla Edward. Nem maradhatsz itt Bellával. Te is szépen fogod magadat és hazamész a fiukkal. Megértettük egymást? – kérdezte csípősen Alice.

- Jó rendben megyek én is haza – adtam meg magam végül.
Nem baj majd este beszélek vele. Akkor legalább kettesben is leszünk. Nem fog minket majd senki se megzavarni. Teszek majd róla.
Mikor visszaértünk a boltba a lányok egyből belevetették magukat a keresésbe és felváltva hozták nekünk a ruhákat, amiket a kezünkbe nyomtak és már be is tuszkoltak minket a próbafülkékbe, hogy próbáljuk fel azokat. Mikor azt hittük, hogy csak tíz percig fog tartani hát nagyon tévedtünk. Legalább két órán át öltöztettek minket a lányok miután állításuk szerint megtalálták a tökéletes ruhadarabot. Számunkra az összes ugyan olyannak tűnt. Miután mind a hárman kifizettük a saját ruháinkat megkönnyebbülve távoztunk a boltból és már el akartunk indulnia a kijárat felé, amikor a lányok elénk álltak. Mind a hármójuknak össze volt fonva a kezük a mellkasuk előtt és kérdőn néztek Ránk.

- Még is hova lesz a séta fiúkák. Csak nem azt hittétek, hogy megvan a ruhátok és már végeztetek is? – kérdezte Rosalie kicsit gúnyosan. – Mert ha igen, akkor nagyon tévedtek. Még hátra vannak a cipőitek szóval indulás a legközelebbi cipőbolt. Sipirc

- Ezek után elkezdtek minket tolni a legközelebbi boltba. Ott is legalább egy órát töltöttünk mire sikerült kiválasztaniuk nekünk a megfelelő cipőt. Ezek után elbúcsúztunk ki-ki a maga párjától és a fiukkal együtt elindultunk a kocsim felé.

- Ezt nem hiszem el. Hogy tudnak ezek ennyi ideig válogatni. El sem hiszem. Három órájukba telt az, hogy nekünk megvegyék a dolgokat. Kíváncsi vagyok akkor ők meddig fognak válogatni saját maguknak – dühöngött Emmett majd gondolatba folytatta tovább a szitkozódást. Jasper is hasonló állapotban volt. Teljesen lestrapáltnak érzi magát. Ezért el is tervezte, hogy miután hazaértünk rögtön el is megy vadászni, hogy egy kicsit jobban érezze magát.

- Veled tartok – mondtam neki.

- Rendben ahogy gondolod – válaszolta Jasper majd visszamerült a gondolataiba.
Tudtam nagyon jól, hogy egy ideig még nem tudok majd Bellával beszélni és mivel, hogy nem volt más dolgom ezért is döntöttem úgy, hogy elkísérem Jaspert legalább addig is telik az idő. Ekkor még nem tudtam, hogy a terveimből semmi nem lesz megvalósítható, hiszen nem várt személyek vártak minket otthon.

Látomás és döbbenet

(Edward szemszöge)

Azt hittem a nap folyamán, hogy Bella elmondja nekem a kételyeit, de nem így történt. Rákérdezni se akartam, mert akkor magamat is lebuktatom. A viselkedésünk nem változott, hiszen ugyan úgy viszonyultunk egymáshoz, mint eddig. Bellával az ebédlő felé tartottunk, amikor odajött az egyik srác és a kezét nyújtotta felém.

- Szia! Mi még nem ismerjük egymást. A nevem Alex Newton és csak azt akartam mondani…
Nem tudta befejezni, mert megjelent Rosalie és rákiabált a srácra.

- Te meg mit keresel itt már megint. Nem voltam világos a múltkor? Mért kell neked mindig bepróbálkoznod Bellánál? Már egy éve egyfolytában zaklatod. Fogd már fel, hogy soha nem fog neked igent mondani. Meg amint látod, már jár valakivel úgy, hogy kopjál le és soha többet meg ne lássalak Bella közelébe - kiabálta a srác képébe Rose. A srác annyira megdöbbent, hogy nem tudod megmozdulni, majd fél perccel később észbe kapott és elrohant.

- Ez meg mi volt? – kérdeztem döbbenten. Mikor ránéztem a többiekre Ők csak röhögtek. Na, jó kivéve Rose. Ő még mindig dühös volt.

- Tudod Öcskös ő Bella udvarlója volt és egyben az iskola nagymenője. Már egy éve, hogy megtetszett Neki Bella és ráhajtott. Minden egyes alkalommal, amikor bál van, a suliban megkérdezi Bellától, hogy el megy-e vele, de mielőtt Bella válaszolhatna, Neki Rose mindig leüvölti szegény fiú fejét. – mondta Emmett, de közben majdnem megfulladt a nevetéstől.

- Most mit csináljak. Annyira egy kis…. áh, nincs semmi olyan szavam rá, ami jellemezné. Amúgy meg teljesen olyan a viselkedése, mint a valahányadik ükapjának. Le sem tagadhatnák, hogy rokonok – mérgelődött tovább Rose.

- Miért kinek a rokona? – kérdeztem kíváncsian.

- Hát nem hallottad a vezetéknevét? Azt hittem, ha meghallod, egyből rá támadsz – kérdezte meglepődve kedvesem.

Elkezdtem gondolkodni a fiú nevén. Mit is mondod, hogy hívják? Majd hirtelen beugrott. Newton. Ilyen nincs. Annak a kis féreg Mike Newtonnak a rokona. Miért Én fogom ki az ilyeneket. Hirtelen elöntött a féltékenység. Legszívesebben utána mentem volna, hogy letépjem a fejét. Mért kellett neki is pont Bellát kinéznie? Elég volt nekem, annak idején Mike. Most meg jön ez a kis Alex. Ilyen nincs.

- Látom leesett. De azért fogd vissza magad Edward. Nem igazán tudom kezelni a féltékenykedésedet. – mondta Jasper.

- Ilyen nincs az öcskös féltékeny. Ezt nem hiszem el. Még soha nem láttalak ilyennek – röhögött Emmett.

- Nyugalom Edward. Én csak a tied vagyok senki másé – suttogta kedvesem majd végigsimított arcomon. Tudta, hogy ettől megnyugszom. Így is lett.

- Köszönöm – mondtam neki majd megcsókoltam.

- Na gyertek menjünk „Ebédelni” –mikor az utolsó szót kimondta Alice macskakörmöket rajzolt a levegőbe, hogy jelezze csak jelképesen mondta az ebédelni szót.

- Kíváncsi vagyok mi a mai választék. Remélem most már lesz egy kis grizzly vér vagy bármi más – mondta Emmett, majd elkezdett röhögni a saját poénján. Egymás után elindultunk az ebédlő felé. Mikor beléptünk az ajtón megpillantottam azt az Alex gyereket, aki épp Bellát bámulta és hirtelen újra elöntött a féltékenység. Közelebb húztam magamhoz Bellát és birtoklóan átöleltem a derekát. A srác erre elkapta róla a tekintetét és az asztalt kezdte el bámulni. Odavezettem kedvesemet a sorhoz majd beálltunk, hogy megvegyük a kajánkat. Mikor végeztünk elindultunk az asztalunk felé a többiekhez.

- Ez nem igaz. Már megint nincs vér. Esküszöm szólni, fogok a titkárságon. Kérvényezni fogom, hogy áruljanak állatvért is. Utána pedig beperelem az iskolát, amiért éheztetnek minket. Minden nap üres hassal kell hazamennem. Ez nem állapot. Persze a kis emberkék mindig teli hassal mennek haza. Ez nem ér. Én is éhes vagyok! – mondta Emmett durcásan.

- Jaj Emmett! Hogy lehetsz te ekkora egy hülye? Nem értem honnan veszed ezt a sok hülyeséget. Soha nincsen semmi normális gondolatod. Te csak két dologgal kapcsolatba vannak gondolataid. Az egyik, hogy mindenből poént csinálj, a másik pedig a perverz gondolataid – mondta Neki Alice.

- Ez fájt Hugi. Amúgy meg nincs igazad. Nekem vannak értelmes gondolataim is. Kérdezd csak meg Edwardot vagy Bellát. Ők majd megmondják. Igaz, hogy vannak nekem értelmes gondolataim is? – fordult hozzám és Bellához. Én is ránéztem Bellára, akin egy ravasz mosoly volt az arcán. Tudtam, hogy mit akar csinálni. Én is erre gondoltam. Mind a ketten visszafordultunk Emmetthez és egyszerre mondtuk ki a kérdésére a választ.

- Nem. Nincs. – mondtuk egyszerre, majd mind a ketten hangos nevetésbe törtünk ki. A többiek is csatlakoztak hozzánk miután szembe találták magukat Emmett döbbent arcával. Az egész ebédlő a mi csilingelő nevetésünktől zengett. Hirtelen minden szempár ránk szegeződött. A tekintetük nem árulkodott semmi másról csak arról, hogy bolondnak néznek minket, de a gondolataik is e körül forogtak. Sokáig tartott, míg lenyugodtunk.

- Na Emmett ezt most megkaptad – mondta neki Jasper.

- Ez nem igazság. Bella és Edward hazudnak. Mielőtt válaszoltak volna sunyin összenéztek. Ezt direkt csinálták – mondta Emmett, majd bevágta a durcit.

- Most legalább megtanulod, hogy ne szórakozz velünk – mondta neki kedvesem majd odament Emmett háta mögé és átölelte. – Na, ne haragudj, kérlek. Tudod, hogy szeretlek és, hogy nem akartunk megbántani, de néha tényleg sok már belőled.

- Tudom és sajnálom. Megpróbálom majd magamat visszafogni – válaszolta neki Emmett majd hátrafordult és visszaölelte Bellát.

- Szerintem ideje lenne elindulnunk. A végén még lekéssük a következő óráinkat – mondta Jasper majd mindenki elindult a saját órája felé. Már csak 2 unalmas órát kellett végigülnünk és utána indultunk is haza. Otthon Esme várt minket.

- Sziasztok! – köszönt nekünk.

- Szia Esme! – mondtuk egyszerre majd Bella odasétált Esméhez és megpuszilta az arcát.
- Milyen volt a mai napotok?- kérdezte kedvesen anya.

- Unalmas – foglalta össze tömören Emmett. – De volt valami jó is. Bellát megint betalálta az a Newton gyerek.

- Jaj drágaságom úgy sajnállak. Nem lehet könnyű – mondta neki Esme.

- Ne aggódj. Engem nem zavar. Már megszoktam, hogy mindenki így néz rám és csak ki akar használni. Amúgy Carlilse hol van? – kérdezte kedvesem.

- Dolgozik. Majd csak este fele ér haza. Miért?

- Oh csak beszélni szeretnék vele. Van néhány dolog, amit meg kell vele osztanom, és amit majd veletek is, de előtte kíváncsi vagyok a véleményére – mondat Bella anyánknak.

Tehát velünk is meg akarja osztani azt, amit ma Jaspernek is elmondott. Kíváncsi vagyok a többieknek mi a véleményük erről. Lehet, igaza van Bellának és miattam veszélyben van a családom? Ha miattam fog történni valami is a családommal azt nem fogom túlélni. Ha mind úgy gondolják, hogy igaza van, Bellának akkor még aznap összepakolom a cuccaimat és elhagyom őket. Most talán könnyebb lenne elmenni, hiszen most azért mennék el, hogy biztonságba tudjam a családomat. Igaz fájdalmas lenne, de meg kell tennem. Nem hagyhatom, hogy bárkinek bármi baja essen. Az még nagyobb fájdalom lenne. Azt a fájdalmat már nem élném túl. Szükségem van rájuk, de legfőképpen Bellára ahhoz, hogy éljek.

- Edward! Edward! – szólongatott Bella.

- Tessék? – kérdeztem.

- Minden rendben? – kérdezte aggódva Bella.

- Igen persze. Mi baj lenne? Csak elgondolkoztam egy kicsit – hazudtam. Ez ma már a második hazugságom és mind a kétszer Bellának hazudtam. Annak a személynek, akit a világon mindennél jobban szeretek.

- Akkor jó. Lenne kedved vadászni? – kérdezte azon az ellenállhatatlan hangján.

- Igen persze. Ha akarod, akkor már indulhatunk is – mondtam neki mosolyogva majd megfogtam a kezét és már a kilincsen volt a kezem, amikor Alice utánunk kiabált.

- Álljatok meg most azonnal – kiabálta.

- Mi a baj Alice? – kérdeztem.

- Nem mehettek sehova. Ma délutánra vásárlást terveztem és nektek, fiuknak is jönnötök kell – mondta.
Látszott Emmetten, hogy nagyon nem tetszik neki Alice ötlete. Ugyan is soha nem szeretet vásárolni, menni.

- Jaj Alice muszáj nekünk is menni. Nem elég, ha ti lányok elmentek. Hidd, el nem kellünk mi is oda. Csak rontanánk a hangulaton – nyavajgot Emmett mint egy kislány.

- Igen! Mindenkinek kell jönnie. Ugyan is ez nem egy sima ruhavásárlás lesz – mondta Alice sejtelmesen.

- Mit tervezel hugi?- kérdeztem. Csak akkor viselkedett, így ha valamit titkolni akart előlünk.

- Oh Alice! – kiáltott fel hirtelen Bella, majd odarohant Alice-hez és megölelte.

- Ez nem ér. Előled soha semmit nem lehet eltitkolni. Te mindent látsz, de azért örülök. Azt hittem, hogy nem fogsz neki örülni. Legutóbb is dühös voltál rám.

- Elmondanátok nekünk is, hogy mi folyik itt?- fakadt ki hirtelen Emmett.

- Nem. Majd megtudjátok Ti is idővel és most mindenki kifelé és üljön be valamelyik kocsiba. Bella majd mutatja az utat. Indulás – adta ki a parancsot pöttöm húgom.

- Ne haragudj Edward, de a mai vadászat elmarad. Jaj, istenem alig várom már. Induljunk – mondta kedvesem majd megragadta a kezemet és kiráncigált az ajtón, majd betuszkolt a kocsiba és már indított is. Soha nem láttam még Bellát ilyen izgatottnak. Főleg nem akkor, ha vásárlásról volt szó. Kíváncsi vagyok mit láthatott Alice gondolatai közt. Engem is kíváncsivá tett ez az egész helyzet. Már nagyon akartam tudni, hogy mi lehet. Alig vártam már, hogy odaérjünk. Egészen Seattle-ig meg sem álltunk, ott is egy hatalmas pláza előtt. Bella gyorsan kézen ragadott és már vonszolt is egy bolt felé. Hátranéztem és láttam, hogy Jaspert és Emmettett is kézen fogták a lányok és vonszolják őket utánunk. Hirtelen Bella lefékezett egy bolt előtt. Mikor jobban körbenéztem akkor döbbentem rá, hogy mért mondta Alice azt, hogy ez egy különleges vásárlás lesz. Egyszerűen nem tudtam elhinni. Hitetlenségemnek hangot is adtam.

- Ez most komoly?- kérdeztem még mindig ledöbbenve. Mikor körbenéztem láttam, hogy a lányok szeme csillog a boldogságtól, míg a fiuk arcán ugyan olyan döbbenet ült, mint az ennyimén.

SORRY!!!!!!!!!!!!

Sziasztok!

Ne haragudjatok Rám, de mostanában nem igazán van időm írni. Szinte éjjel-nappal dolgoznom kell. A történetre meg általában csak egy-két percem van. Ilyenkor szoktam írni egy pár mondatot, hogy addig is előrébb legyek. Én nagyon, de nagyon próbálom megírni,de nem megy. Most is csak egy oldal van meg. Mivel, hogy jót akarok Nektek addig azt felteszem ide cím nélkül. Megpróbálom még ma megírni a történet folytatását és fel is tenni, de nem garantálok semmit. Még egyszer ne haragudjatok. Puszika mindenkinek!!!!!!!!!



"Azt hittem a nap folyamán, hogy Bella elmondja Nekem a kételyeit, de nem így történt. Rákérdezni se akartam, mert akkor magamat is lebuktatom. A viselkedésünk nem változott, hiszen ugyan úgy viszonyultunk egymáshoz, mint eddig. Bellával az ebédlő felé tartottunk, amikor odajött az egyik srác és a kezét nyújtotta felém.

-Szia! Mi még nem ismerjük egymást. A nevem Alex Newton és csak azt akartam mondani…
Nem tudta befejezni, mert megjelent Rosalie és rákiabált a srácra.

-Te meg mit keresel itt már megint. Nem voltam világos a múltkor? Mért kell Neked mindig bepróbálkoznod Bellánál? Már egy éve egyfolytában zaklatod. Fogd már fel, hogy soha nem fog Neked igent mondani. Meg amint látod, már jár valakivel úgy, hogy kopjál le és soha többet meg ne lássalak Bella közelébe. - kiabálta a srác képébe Rose. A srác annyira megdöbbent, hogy nem tudod megmozdulni, majd fél perccel később észbe kapott és elrohant.

-Ez meg mi volt? – kérdeztem döbbenten. Mikor ránéztem a többiekre Ők csak röhögtek. Na, jó kivéve Rose. Ő még mindig dühös volt.

-Tudod Öcskös Ő Bella udvarlója volt és egyben az iskola nagymenője. Már egy éve, hogy megtetszett Neki Bella és ráhajtott. Minden egyes alkalommal, amikor bál van, a suliban megkérdezi Bellától, hogy el megy-e vele, de mielőtt Bella válaszolhatna, Neki Rose mindig leüvölti szegény fiú fejét. – mondta Emmett, de közben majdnem megfulladt a nevetéstől.

-Most mit csináljak. Annyira egy kis…. áh, nincs semmi olyan szavam rá, ami jellemezné. Amúgy meg teljesen olyan a viselkedése, mint a valahányadik ükapjának. Le sem tagadhatnák, hogy rokonok. – mérgelődött tovább Rose.

-Mért kinek a rokona? – kérdeztem kíváncsian.

-Hát nem hallottad a vezetéknevét? Azt hittem, ha meghallod, egyből rá támadsz. – kérdezte meglepődve kedvesem."

Kételyek és hazugságok


(Edward szemszöge)


Másnap reggel Alice robbant be a szobánkba.

- Gyertek már. Mindenki csak rátok vár. Emmett-be már nagyon benne van a mehetnék - csicseregte Alice.

- Rendben van. Mindjárt megyünk – mondta kedvesem mosolyogva.

- Amúgy Emmett miért siet most ennyire a suliba? Soha nem szeretett oda járni - kérdeztem.

- Ez egyszerű. Most se a suli miatt akar már menni. Alig várja, hogy újra Bella vezessen. A fiúk azon szoktak fogadni, hogy Bella mennyi idő alatt teszi meg az utat a sulitól hazáig vagy fordítva. Ja meg élvezi, ahogy Bella száguld. Őrültebb a vezetési stílusa, mint a tied, vagy mint Emmett-é. Ezért Esme mindig leszidja Bellát. Igaz?- mondta Alice.

- Igen, de azt se felejtsd el, hogy Emmett szoktatott rá a gyorsaságra. Minden az ő hibája - mondta kedvesem mosolyogva.

- Nem kellett sokat unszolni téged hugi. Csak egyszer kellett ráérezned az izére és onnantól már nem volt megállás. Amúgy most ki megy majd kivel? Most, hogy Edward itt van, nem férünk be egy kocsiba hatan – kérdezte lentről Emmett.

- Nekem mindegy, hogy megyünk, de Edward velem jön. A Többit pedig rendezzétek le egymás között - kiabált vissza neki kedvesem, majd hozzám lépet. – Feltéve, ha velem akarsz jönni - incselkedet.

- Ki nem hagynám –mondtam neki majd megcsókoltam a homlokán.

- Na menjünk - mondta Alice majd megfogta Bella kezét és elkezdte lefele húzni a nappaliba. Én is elindultam utánuk. Esme a nappaliba várt már minket.

- Legyetek jók. Délután majd találkozunk. Ja és Bella ésszel legyél - dorgálta meg anyánk mosolyogva Bellát.

- Ígérem anya - mondta Bella majd megölelte Esmét és utána még hozzáfűzte. – most csak 12 perc alatt fogok a suliba érni.

- Na azt próbáld meg! – mondta Esme majd fejbe akarta verni Bellát, de ő gyorsabb volt és már csak az ajtóból szólt vissza neki, hogy délután találkozunk – Edward jó lenne, ha megnevelnéd Bellát. Emmett és Jasper csak rossz hatással voltak rá eddig.

- Ez nem is igaz. Amúgy meg Bella már nálunk is rosszabb. Az az új hobbija, hogy engem ugrat. Pedig ezt én szoktam. Elveszi a játékomat a kis boszorkány – mondta Emmett durcásan.

- Hallottam. Amúgy meg Emmett ha velünk akarsz jönni, akkor, told ki a seggedet a házból, mert különben itthon hagyunk és futva jössz suliba, de nem vámpírsebességgel, hanem emberi tempóban – szólt neki kintről Bella.

- Úgy sem mered. Amúgy meg Edward is itt van még. Szóval úgy se hagynál itt - szólt vissza neki Emmett vigyorogva.

- Te azt csak hiszed – mondta kedvesem majd hallottuk, hogy elhajt a kocsival.

- Ilyen nincs. Tényleg itt hagyott minket – háborodott fel Emmett.

- Hahahah - jött le röhögve Alice. - Ez jó volt. Én tudtam, hogy Bella el fog menni. Ja, Edward siess. Téged vár az erdő közepén. Emmett te pedig tedd be a seggedet Rose kocsijába.
Nekem se kellett több. Elindultam Bella után. Meg is találtam nem messze a háztól várt.

- Látom Alice szólt. Bocs, hogy nem vártalak meg, de nem volt most kedvem Emmett poénkodását hallgatni - mentegetőzött.

- Semmi baj. Nem volt terhemre. Ha akarod, akkor már indulhatunk - mondtam neki a kedvenc féloldalas mosolyommal.

- Nem akarsz te vezetni?- kérdezte meg Bella.

- Nekem mindegy – mondtam neki. Ez igaz is volt. Engem soha nem zavart, amikor Bella vezetett.

- Akkor üljünk be - mondta Bella majd beült a kocsiba és beindította motort. Én is gyorsan bevetettem magam az anyós ülésbe és már száguldottunk is az iskola felé. Bella tényleg elég őrült módjára vezetett. Kb. 10 perc után megpillantottam az iskola épületét. Semmit se változott azóta mióta utoljára itt jártam. Bella leparkolt arra a helyre ahol én parkoltam régen a Volvómmal. A Többiek is megérkeztek utánunk nem sokkal. Egyszerre szálltunk ki mindannyian a kocsikból majd Alice vezetésével odajöttek hozzánk. Elég feltűnő jelenség lehettünk. Igaz a többieket látták már a diákok csak engem nem, de még is megbámultak minket.

- Na gyere Edward. Ideje neked is beiratkoznod. Majd elintézzem, hogy Bellával közös legyen az órarended – mondta Alice és elkezdett húzni a bejárat felé. A többiek is követtek minket.

- Hugi ez nem volt szép dolog tőled. Miért hagytál minket otthon? Ez nagyon bántó dolog volt. A szívem teljesen meghasad – mondta tetetett fájdalommal a hangjába Emmett, még az arcára is kitett egy fájdalmas fintort.

- Jaj Emmett. Ne játszd már meg magad. Tudod, hogy nem hatsz meg vele. Amúgy meg Drága Bátyuskám a te szíved már rég nem dobog, szóval ez egy elég hülye poén volt. Tőled jobbra számítottam volna - oltotta le kedvesem.

- Na végre. Valaki legalább beolvas Emmettnek. Egyedül tőled fogadja el a negatív kritikákat úgy, hogy nem ugrik neked – mondta Jasper.

-Ó ez csak azért lehet, mert fél tőlem a kis Emm mackó. Fél, hogy megint ki fog kapni –mondta kedvesem gonosz mosollyal az arcán.

- Ebben van igazság. Emlékeztek még arra, amikor Bella még újszülött volt és először verte meg Emmettet? Akkor mindig azt hajtogatta, hogy ez azért van, mert Bella most még sokkal erősebb nála. Soha nem ismerte be volna, hogy egy lánytól kapott ki. – mondta Jasper miközben nagyokat nevetgélt. Soha nem láttam Jaspert ennyire felszabadultnak az emberek közelébe. Bella tényleg megváltoztatta az egész családod. Egyáltalán nem hallok Jasper gondolatai közt olyanokat, hogy „Milyen finom a vére.” meg hogy „Olyan jó lenne megkóstolni.” Semmi ilyen gondolata nincs. Még nem is képzeli el a szituációt, hogy hogy végezne vele. Teljesen érzéketlen lett a vér illatára. Tényleg sok hálával és köszönettel tartozunk Bellának.

- És amikor letelt az egy év újra kihívta Bellát egy erőfitogtatásra és kikapott újra. Azóta hányszor is próbálkoztál Emmett? - Kérdezte mosolyogva Alice.

- Legalább százszor. De azért nyert, mindig mert használta a hülye képességeit. Anélkül nem tudna legyőzni - mondta Emmett és még jobban kidüllesztette az izmait.

- Én csak azért használom bátyus, mert te mindig hátulról akarsz támadni. Szerintem ez se valami sportszerű. Amúgy meg csak az elején használom. Utána ki szoktam kapcsolni – mondta Bella még mindig mosolyogva.

- Hiszi a piszi. Én is ezt mondanám – mondta Emmett majd bevágta a hisztit.
Annyira belemerültem, hogy észre se vettem, hogy megérkeztünk az irodához, és hogy egy nő néz rám kíváncsi szemekkel.

- Üdvözlöm. Miben segíthetek? – kérdezte, de közben többször is megakadt és a szíve is sebesen kezdett el verni, amikor rám nézett. Hallottam, hogy Bella mellkasából egy halk morgás tör fel és gyilkos tekintettel figyeli a titkárnőt.

- Szeretnék beiratkozni. A nevem Edward Cullen – mondtam neki. Semmi elkápráztatás nem volta a hangomba, de a titkárnő még jobban elpirult és a gondolatai is megrohamoztak. „Uram isten. Olyan helyes és jóképű, de túl fiatal hozzám, de akkor is nézni és ábrándozni azért csak lehet. Azt nem büntetik. Remélem, elég sokszor össze fogok vele futni. Egyszerűen elolvadok a pillantásától. Na és a hangja. Egyszerűen lenyűgöző. Úgy érzem, ő bármit kérhet tőlem. Rögtön igent mondanék neki mindenre.” Mosolyognom kellett ezen a gondolatmeneten. A titkárnő azt hitte, hogy ez a mosoly neki szól ezért még jobban begerjedt. „Te jó ég rám mosolygott. Olyan szexi a mosolyával. Alig tudom már visszatartani magam. Már most ráugranék itt helyben. Kíváncsi vagyok, hogy hogy tud csókolni azzal az érzékien szexi ajkaival.” – hirtelen csak azt hallottam, hogy az ajtó hangosan becsapódik. Mikor hátranéztem láttam, hogy Bella nincs sehol és Jasper is elindul az ajtó felé.

- Itt vannak a papírok és egy térkép. Ezt pedig írassa alá a tanáraival és a tanítás végén hozza vissza – mondta a titkárnő. Én csak egy köszönömöt mondtam és elindultam, hogy megkeressem Bellát és Jaspert és hogy megtudjam mi történt. Elég hamar meg is találtam őket. Kint voltak az udvaron és az egyik padón ültek. Vagyis csak Bella ült. Jasper ott térdelt előtte.

- Bella kérlek, nyugodj meg. Nem mehetsz vissza. Tudod, hogy semmi butaságot nem csinálhatsz. Ne akard, hogy Esme és Carlisle csalódjon benned. Amúgy meg Edward nem tehet róla. Ez a természetünkből fakad. Nem csinált semmit – mondta neki Jasper és éreztem, hogy nyugalom hullámot küld Bella felé.

- Ne véd. Nagyon jól láttam, hogy mi volt. Láttam rajta, hogy élvezi a helyzetet és, hogy tetszik neki, amiket az a nő gondolt róla. De már nem sokáig fog ilyen gondolatai lenni. Sőt. Semmilyen gondolata nem lesz azok után, amit tenni fogok vele. Már azt is kigondoltam, hogy mit hogyan fogok csinálni. De az első és legfontosabb az, hogy szenvedni fog. Élvezettel fogom megölni - mondta Bella hidegen és élvezettel. Csak akkor vettem észre, hogy koromfeketék a szemei mikor közelebb értem. Ezek szerint ő is hallotta a titkárnő gondolatait. Jó igaza van. Tényleg egy kicsit elég durvák voltak a gondolatai. Főleg a végén. De nekem ez az egész csak nevetséges volt. Bella meg totál kiakadt tőlük. A legrosszabb nekem az volt, hogy azt hitte, hogy nekem ez mind tetszik. Hogy hihette ezt azok után mikor már százszor elmondtam neki, hogy csak őt szeretem és senki más nem kell nekem rajta kívül. Teljesen elment az esze.

- Ezt most azonnal verd ki a fejedből. Ez nem te vagy Bella. Az a Bella, akit ismerek, egy ilyenen nem akadna ki, hanem csak mosolyogna és nevetne ezen az egészen. Nem pedig ilyen forrófejű és csak az jár az eszébe, hogy hogy öljön meg egy szerencsétlen embert – próbálta meggyőzni Bellát.

- Neked is voltak hasonló gondolataid Jasper. Én mindet hallottam. Nekem itt ne játszd meg magad. Én minden apró kis taktikádról tudok. A te ötleted volt az is, amit én tervezem. Tőled vettem az ötletet. Senki se jönne rá. Hiszen te mindig tudod, hogy mit csinálsz. Nem hiába vagy te a legjobb stratéga a családban. Neked mindig jó ötleteid vannak – mondta Neki Bella egy ördögi mosoly kíséretében.

- De az már rég volt. És utálom is magam azokért a gondolatokért. Azóta már megváltoztam hála neked –válaszolta neki Jasper. Hangjában érezni lehetett a hálát.

- Én se akarok embert bántani, de annak a nőcskének halnia kell. Amúgy meg rajtad és rajtam kívül soha senki nem tudná meg. Ez csak a mi kis titkunk maradna. Még Edward se jönne rá soha. Ő most csak úgy is azzal van elfoglalva, hogy visszanyerje mindenki bizalmát. Azon kívül most semmi más nem érdekli. Alice-t pedig könnyen ki tudom játszani. Ő se látná meg. Most se látta, hogy elterveztem.

- Bella iszonyat hülyeségeket hordasz most itt össze vissza ugye tudod? Honnan veszed azt, hogy Edwardot csak az érdekli a legjobban, hogy visszanyerje a bizalmunkat? – kérdezte Jasper meglepődve.

- Ó hát ez egyszerű. Csak erre tud gondolni. Tudod, erről senki nem tud, de figyelem Edward minden egyes gondolatát. Még senkinek se mondtam eddig, de most neked elmondom. Kíváncsi vagyok a véleményedre. Tudod, eléggé furcsállom, hogy Aroék csak úgy simán elengedték Edwardot. Ez nem vall rájuk. Ismerem már annyira a szokásukat, hogy gyanakodjak. Valami tervük van és Edwardot akarják hozzá felhasználni. Nem tudom, hogy mire készülhetnek. Ne értsd, félre én nem gyanakszom Edwardra, hogy ő is benne van, és azért hallgatom ki a gondolatait, hanem azért mert hátha hallott valamit, amit ő nem tart fontosnak, de lehet, hogy nekünk az lehet. Szerinted? - Kérdezte Bella kíváncsian. Láttam rajta, hogy a szemei már nem feketék és nem a gyűlölet sugárzik a tekintetéből. Helyette újra arany barnák voltak a szemei és csak a kíváncsiság látszódott. Nagyon megdöbbentett, amit mondott. Van benne valami igazság. Aroék eddig nem igazán engedtek el eddig senkit. Sőt. Csak Elezart eddig, de őt is, csak azért mert találtak valakit, aki tehetségesebb nála.

- Lehet, hogy igazad van Bella. Ezt Carlisle is meg kellene beszélned –mondta neki Jasper. Látszott rajta, hogy valamin még mindig gondolkodik.

- Én arra gondoltam, hogy elmegyek Aroékhoz. Ott talán több mindent tudok kideríteni. És hogy ne gyanakodjanak, majd azt mondom látogatóba jöttem. Amúgy is megígértem Felixnek, hogy meglátogatom. Hisz még is csak a volt vőlegényem – mondta neki Bella majd egy nagyot sóhajtott.

- Edwardnak és a többieknek mit mondasz? Mert nem csak egy-két napról lenne szó. Amúgy még mindig nem tudom mért mondtál akkor igent Felixnek. Mindenkit nagyon megleptél vele. Képes lettél volna hozzámenni egy Volturihoz? – kérdezte Jasper kíváncsian.
Felix megkérte Bella kezét és Ő igent mondott? Hogy lehet ez? Miért nem mondta ezt el nekem senki? Bellától elvártam volna.

- Azt még nem tudom. De az igazat csak te és Carlisle fogjátok tudni. Azért mert muszáj volt. Ha akkor nem mondtam volna igent, akkor valamivel kényszerítettek volna, hogy álljak be hozzájuk és hagyjam el a családomat. Én ezt nem akartam. Ezért Aro egyességet ajánlott. Ha hozzámegyek valamelyik Volturi talpnyalóhoz, akkor békén hagy és élhetem tovább az életem. – mondta Bella szomorúan.

- Akkor megint csak a családunk miatt tetted? Mért vagy te ennyire önfeláldozó Bella? Mindig más boldogságát helyezed előtérbe. Miért van ez?

- Tudod Jasper akkor nem volt veszteni valóm. Amikor ez az egész történt még nem tudtam, hogy Edward él. De ezt hagyjuk. Nem szeretek erre emlékezni. Amúgy meg köszönöm, hogy meghallgattál. Most már megnyugodtam – mondta kedvesem majd küldött Jasper felé egy hálás mosolyt.

- Szívesen. Te is mindig segítesz nekünk. Most legalább törlesztettem egy kicsit. De most már menjünk, mert a végén még elkésünk - válaszolta Jasper majd felállt és Bellát is felsegítette. Elindultak a bejárat felé. Nem akartam, hogy megtudják, hogy kihallgattam őket ezért gyorsan bementem abba a terembe ahol az órám lesz. Rá nem sokkal Bella is belépett a terembe és odabújt hozzám.

- Ne haragudj, hogy elmentem. Szükségem volt egy kis friss levegőre – hazudta kedvesem. Ha nem hallottam volna, hogy mi történt még el is hittem volna. Nagyon jó színésznő lett belőle az évek során. Mivel nem akartam elárulni magamat és én is elég jól színészkedtem. Felöltöttem féloldalas mosolyomat és úgy válaszoltam Bellának.

- Semmi baj szerelmem. Megértem. De gyere, üljünk le. Mindjárt jön a tanár is - mondtam neki majd leültünk. Nem szerettem hazudni, főleg nem Bellának, de a helyzet most ezt kívánta. Nem hittem volna, hogy Bella képes erre. Ő már tényleg nem az a Bella, akibe Én annak idején beleszerettem. Olyan mintha mást zártak volna imádatom testébe. Ezek után már kíváncsi vagyok, mit hoz nekünk a jövő. Ez a jövő lehet fájdalmas és boldog. Remélem az utóbbi fog teljesülni.