Az Alkonyat fogságában

Ez a történet onnan folytatódik, mikor Edward elhagyja Bellát és az egész
Cullen –család elköltözik Forks-ból. Itt Bella nem barátkozik össze Jacobbal, hanem Ő is elköltözik.


(Bella szemszöge)


Egy éve annak, hogy elhagytam Forks-ot és Londonba költöztem. Charlie nagyon szomorú volt, amikor bejelentettem, hogy elköltözök. Nem akartam magára hagyni, de nem tudtam volna ott maradni. Forks-ban minden rá és a családjára emlékeztetett volna. Nagyon hiányoznak. Hiányzik Esme anyai szeretete, Carlisle nyugodtsága. Ők ketten olyanok voltak, mint a pótszüleim. Rájuk mindig számíthattam. Hiányzik Alice is, aki a legjobb barátnőm volt. Mellette mindig vidám voltam, de a nevetése hiányzik a legjobban. A nevetése olyan volt, mint ha ezer csengetjük szólt volna. Jasper is hiányzik. Igaz soha nem voltunk közeli viszonyba. Ő friss vegetáriánusnak számított, ezért nehezen tudta elviselni a vérem illatát. Sajnáltam is ezért, hiszen miattam kellett szenvednie. A mackós Emmett is hiányzott. Mindig meg tudott nevetetni. Igazából azon röhögött ő is és Jasper is, mert én egyfolytában bénáztam és vicces helyzetekbe hoztam magam. A mindig gyönyörű és utálatos Rose is hiányzott. A legjobban mégis életem szerelme hiányzott. Ő, aki ha rám nézett elkáprázatott azzal a gyönyörű aranybarna szemeivel. De nem csak a szemei váltották ki belőlem azt az állapotot. Az illata, a teste, az egész lénye hipnotizált. Nagyon hiányzik minden. Mikor elment nem hagyott nekem mást hátra csak az emlékét és azt az ürességet, ami a szívemben van. Vajon hol lehet most és mit csinál? Bella ezt most azonnal fejezd be. Szóltam magamra. Nem gondolhatsz rá, hiszen elhagyott. Azt mondta, hogy nem szeret és, hogy nem vagy elég jó neki. Hát igen. Ebben igaza volt. Hiszen ő maga a tökély, míg én csak egy átlagos emberlány vagyok. Barna haj és szem. Átlagos alkat és magasság. Igaz nem vagyok teljesen átlagos. Iszonyat béna vagyok, hiszen még a saját lábamban is képes vagyok megbotlani. Az agyam is fordítottan működik, hiszen egy vámpírba szerettem bele és a napjaim nagy részét hét vámpír társaságában töltöttem, ahelyett, hogy féltem volna tőlük. A legtöbb embert, ha vámpírral találkozik, az agyuk figyelmezteti őket, hogy veszélyben vannak, és ha tehetik, akkor elkerüli őket. Velem ez nem így történt. Én nem féltem tőlük, sőt egyenesen vonzódtam hozzájuk. Ilyen nincs. Már megint a vámpírokra gondolok, és ha így folytatom, tovább megint rá fogok gondolni, pedig az utat kellene figyelnem. Mire rájöttem, hogy vezetek már késő volt. Észrevettem, hogy letértem az útról és épp egy fa felé tartok. Időm se volt már arra, hogy elrántsam a kormányt. Egyenesen belehajtottam a fába. Hatalmas zajt csaptam, mert ugyan is nem kötöttem be a biztonsági övemet és a szélvédőn keresztül kiestem a kocsiból és egy árokba estem. Na, itt aztán senki se talál meg. Ennek két oka is volt. Az egyik, hogy ez egy erdő melletti kis kerülő út és itt nagyon ritkán járnak. A másik, hogy itt az árokban senki nem venne észre. Tudtam, hogy itt a vég. El fogok vérezni. Most senki nincs itt, hogy megmentsen. Nem féltem attól, hogy meg kell halnom, hiszen élnem se volt már miért. Vártam a halált. Éreztem, hogy kezdem elveszíteni az eszméletemet és kezdtem egyre rosszabbul érezni magamat a vérem illatától. Még egyszer utoljára elsuttogtam, hogy SZERETLEK EDWARD! Majd elnyelt a sötétség.


(Alice szemszöge)


Olyan hülye volt a bátyám. Ez volt élete legrosszabb döntése. Miért hitte azt, hogy Bellának jobb nélküle. Bella nem egy átlagos ember. Ő soha nem fog minket elfelejteni, ugyan, úgy ahogy mi sem. De nem elég, hogy szenvednünk kell Bella hiánya miatt, de még Edward is elment. Itt hagyott minket is. Egy nap elment vadászni és utána már nem jött többet haza. Elmentünk keresni őt, de csak pusztítást találtunk lépten – nyomon, de őt sehol. Esme ettől csak még jobban kikészült. Ha tehetné, egész nap sírna. Ami azt illeti én is. Jasper is teljesen ki van. Ő mindannyiunk szomorúságát átérzi. Úgy segítenék rajta, de tőlem is csak a negatív érzéseket kapja. Még Emmett se tudja jókedvre deríteni. Már neki sincs kedve mókázni. Naphosszat csak a tévé előtt ül. Rose-ra is átterjedt a szomorúságunk. Neki is hiányzik Edward, de még Bella is. Carlisle sincs soha itthon, állandóan a kórházban van. Holnapra közös vadászatot szerveztem. Van egy olyan érzésem, hogy holnap gyökerestül meg fog változni az életünk. Remélem az a változás jót fog jelenteni.

Másnap délelőtt.

Az erdőben futottunk. Már szét akartunk válni, amikor megéreztem egy ismerős illatot.

- Ti is érzitek? Olyan ismerős, de nem tudom honnan - kérdeztem a többiektől.

- Érzem, de én se tudom, hogy kié lehet – mondta Carlisle.

A többiek is tanácstalanok voltak kivéve Jasper. Az ő arca hitetlenkedő volt.

- Ő nem lehet! – suttogta Jasper majd elindult az illat irányába. Mi is követtük. Hajtott minket a kíváncsiság. Egyszer csak kiabálást hallottunk.

- CARLISLE! Gyere gyorsan. Segítened kell! –kiabálta kétségbe esve Jasper.
Nekünk sem kellett több. Gyorsabban kezdtünk el futni. Kiértünk az erdőből és láttuk, hogy Jasper egy lány mellett térdel. Mikor közelebb mentünk akkor láttuk, hogy az nem más, mint BELLA!

- Uram isten BELLA! – kiabáltam majd hozzá siettem.

Szegény eszméletlen volt és mindene tiszta vér. A szíve is alig vert már. Haldoklott. Az nem lehet. Nem halhat meg. Carlisle is Bella mellett termett és megvizsgálta.

- Carlisle meg tudod menteni?- kérdezte aggodalmasan Esme.

- Már nem segíthetek rajta. Nagyon sok vért vesztett - mondta Carlisle szomorúan.
Esme ha lehetett még jobban magába süllyedt. Mindenkinek rossz volt ez.

- Carlisle. Mi lenne, ha átváltoztatnánk? – kérdezte Emmett.

- Igen Carlisle. Emmettnek igaza van. Tedd meg kérlek - könyörögtem neki.

- Edward nem örülne neki. Tudjátok, hogy mit mondott.

- Ez igaz, de Edward elhagyott minket. Amúgy meg ő se akarná, hogy Bella idő előtt meghaljon – győzködtem tovább.

- Rendben, de csak akkor, ha mindenki ezt akarja - adta meg magát végül.
Mindenki belegyezően bólintott, még Rosalie is. Carlisle ezek után Bella nyakához hajolt és megharapta.

- Ti rendezzétek el a helyszint, addig Esme és én hazavisszük Bellát - Adta ki az utasítást apánk majd felemelte Bellát és Esmével az oldalán hazamentek. Jasper és Emmett felgyújtották az autót, Rosalie pedig eltüntette a nyomokat. Én a rendőrséget hívtam fel, hogy bejelentsem baleset történt. Mi után végeztünk mi is hazaindultunk. Épp, hogy beléptünk az ajtón látomásom támadt. Carlisle-t telefonon keresték a kórházból, hogy neki kell kimenni a helyszínre. Mikor vége lett a látomásomnak meg is szólalt Carlilse telefonja. A harmadik csörgésre felvette.

- Igen. Tessék?- szólt bele. - Mindjárt ott vagyok - mondta és letette, majd felénk fordult. – Nekem kell kimenni a helyszínre. Kérlek, addig figyeljetek Bellára – mondta majd adott egy csókot Esmének és elindult a kocsijához. Mivel nem volt semmi dolgom, felmentem Bellához. Mellette akartam lenni. Mikor beléptem a szobába láttam, hogy Bella nyugodtan fekszik az ágyon. Úgy nézett ki, mint aki alszik, pedig iszonyat nagy kínt élhet át. Egyetlen egy arcizma se rezdült. Három napon át így feküdt. Harmadik napon végre befejeződött az átalakulása és szép lassan kinyitotta a szemet. Furcsa lehetett neki. Bella felült az ágyon és körbe nézett. Megakadt rajtunk a szeme, majd egy hatalmas mosoly jelent meg ajkain. Kipattant az ágyból és vámpír sebességének köszönhetően, fél másodperc alatt átvágott a szobán és a nyakamba vetette magát.

- Ó Alice! Olyan jó titeket újra látni - mondat Bella.

- Nekünk is öröm - mondtam már én is mosolyogva.

Ezek után elengedett és a többieket is megölelte.

- Üdv újra köreinkben hugi. Most már te is a családhoz tartozol. Mit szólnál, ha elmennénk vadászni és utána megnézhetnénk melyikünk az erősebb - mondta neki Emmett majd és csontropogtató ölelésben részesítette Bellát.

- Mehetünk. Már úgy is nagyon kapar a torkom - mondta neki Bella.

- Akkor már tudod, hogy mi lett belőled? – kérdezte Tőle Carlisle.

- Igen és köszönöm, hogy megmentettétek az életemet. De lenne egy kérdésem. Hol van Edward? Ugye nem miattam nincs itt?- kérdezte Bella kétségbe esve.

- Ne aggódj Bella. Edward nem miattad nincs itt. Ha visszajöttök a vadászatból, akkor majd mindent elmondunk és neked is mindent el kell mondanod – mondta Neki Carlisle.

- Rendben. Akkor indulhatunk? - kérdezte Bella Emmettől.

- Csak utánad – mondta Emmett, majd az ablak felé mutatott.

Bella kiugrott az ablakon nyomába Emmettel és Rosalie-val. Esme és Carlisle is elvonult. Jasperre néztem, akinek egy levakarhatatlan mosoly volt az arcán.

- Látom már jobban érzed magad - mondtam neki.

- Igen. Bella újra boldogságot hozott a mi kis unalmas életünkbe. Már csak Edward hiányzik - mondta.

- Ebben igazad van. Csak reménykedhetünk, hogy egyszer újra visszatér hozzánk - mondtam Jaspernek majd kinéztem az ablakon. Alkonyat van újra. Megint vége van egy napnak, de holnap új nap kell teli boldogsággal és reménnyel. Csak remélni tudjuk, hogy minden olyan lesz, mint rég.

Belláék egy óra múlva tértek haza a vadászatból. Emmett szerint elsőre sikerült neki és még azt is mondta, hogy ügyes is volt. Mindannyian leültünk a nappaliba, hogy megbeszéljük a dolgokat. Elmondtuk Bellának, hogy nem sokkal ideérkezésünk után Edward elment és az óta nem tudunk róla semmit. Nagyon le volt törve ez miatt. Látszott rajta, hogy még mindig szereti Edwardot.
Ő is elmondta, hogy nem sokkal utánunk elköltözött ő is és, hogy épp az iskolába tartott, amikor történt a baleset. Mikor Esme megkérte, hogy részletezze elmondta, hogy pont ránk gondolt és nem figyelt az útra és ezért ment neki a fának. Ezek szerint mi okoztuk Bella balesetét. Még jó, hogy időben odaértünk és meg tudtuk menteni.


Már lassan öt éve annak, hogy Bella velünk van. Újra mindenki boldog. Igaz hiányzik Edward, de nem tudunk, ellenne mit tenni. Önszántából hagyott el minket. Épp költözés előtt álltunk, amikor hirtelen látomásom támadt. Edward épp a Volturihoz tartott, hogy megölesse magát. Gyorsan lefutottam a nappaliba és mindenkit odarendeljek, hogy elmondjam nekik a látomásomat. Bella és Esme a hír hallatán teljesen magukba zuhantak. A többiek is teljesen meglepődtek. Nem érették Edward cselekedetét.

- Alice! Meg tudjuk még akadályozni?-kérdezte Apám.

- Nem tudom. Holnapra már Volterába lesz. Ha Aroék nem teljesítik egyből a kérését, akkor még meg tudjuk akadályozni - mondtam neki.

- Akkor még mire várunk. Indulás – adta ki az utasítást apánk.

Mindannyian elindulunk az ajtó felé majd őrült futásba kezdtünk, hogy megakadályozzunk egy szörnyű katasztrófát. Ha jól számoltuk, akkor mi holnap estére meg is érkeznénk Volterrába. Reméljük a Volturi vár a döntéssel.

(Bella szemszöge)


Mikor Alice elmondta a látomását teljesen magamba zuhantam. Nem akarom, hogy Edward meghaljon. Az azt jelentené, hogy soha többé nem láthatom. Eddig legalább reménykedhettem abba, hogy még egyszer viszont láthatom. Meg érte volna rá újra várni, hiszen még mindig szeret és mindig is szeretett. Alice-ék elmondták, hogy Edward csak azért hazudta nekem azt, hogy nem szeret, hogy könnyebben el tudjam felejteni, ami valljuk be lehetetlen lett volna. Carlisle szerint holnap után estére Volterrában leszünk. Út közben meséltek nekem a Volturiról, hogy addig is teljen valamivel az idő.
Éjjel nappal futottunk megállás nélkül. Nem kellett megállnunk, pihenni, hiszen mi soha nem fáradunk el. Estére elértük Volterra kapuit. Két őr állt kint a kapuknál. Az egyik valami Felix volt, a másik pedig Demetri. Mind a kettőjüknek vörös szemei voltak. Ők nem állatokat öltek, hanem embereket. Kirázott a hideg a gondolattól. Én nem tudnék megölni egy embert se a vére miatt.
Carlisle megkérte őket, hogy kísérjenek a mesterükhöz. Teljesítették Carlisle kérését és bevezettek minket egy hatalmas ajtón ahol a három vezető ült. Aro, Marcus és Caius.

- Mi járatban vagytok erre? Drága barátom és ki ez a kis tünemény veletek?- kérdezte Aro mézes-mázosan.

- A fiam miatt. Arra szeretnénk kérni titeket, hogy utasítsátok vissza kérését. Ez az ifjú hölgy pedig Bella a lányom - mondta Carlisle és rám mutatott. Köszönés képp biccentettem nekik.

- Üdvözöllek nálunk Bella. És ne aggódj, barátom a fiad kérését vissza fogjuk utasítani. Nem ált szándékunkba megölni. Igaz gondolkodási időt kértünk, de már akkor meg volt a döntésünk. Holnap reggel tér ide vissza. Ha akarjátok, addig itt maradhattok. Legalább jobban megismerhetnénk az új családtagotokat - mondta Aro majd rám mosolygott. Azt hittem, hogy elhányom magam. Olyan álszent egy vámpír. Carlisle elfogadta a meghívást és az éjszakát Aroék körében töltöttük. Aronak nagyon tetszett a képességem. Tetszett neki, hogy nem látja a gondolataimat. Végre elérkezett a reggel. Mindjárt láthatom Edwardot. Aro azt mondta, hogy várjuk meg őt egy másik helyiségbe, hogy meglepetés legyünk neki. Felix vezetésével átkísértek minket egy másik szobába. Azt mondta majd szól, ha mehetünk. Alig vártam már. Tíz perc múlva Felix visszatért a szobába és mondta, hogy kövessük. Mikor az ajtó elé értünk Carlisle megállt és megkért, hogy itt kint várjak. Nem igazán akartam teljesíteni a kérését, de még is csak ő az apám ezért megtettem, amire kért. A hallgatózást nem tiltotta meg ezért elkezdtem fülelni.
Edward nagyon kiakadt mikor meglátta a többieket. Dühöngött. Megmondta nekik, hogy menjenek el, de Carlisle-ék egy tapodtat se mozdultak.

- Edward mond, mért akarod magadat megöletni? - kérdezte tőle Carlisle.

- Azért mert Bella meghalt. Ha ő nincs, többé akkor én se akarok - mondta neki Edward.

- De hiszen te hagytad el. Vele maradhattál volna. Senki se mondta neked, hogy hagyd el - mondta neki Alice.

- Sajnálom Edward, de Alice-nek igaza van. Ez csak a te hibád. Vele maradhattál volna, és akkor még mindig élne - fűzte tovább Emmett.

- Tudom. És ezért szenvedek a legjobban. Azért is mentem vissza Forks-ba, hogy megkeressem és elmondjam neki, hogy mennyire szeretem és sajnálom - mondta Edward megtörve.

Miért nem mondják el, hogy élek? Miért akarják, hogy szenvedjen? Gondoltam. Néhány pillanattal később kinyílt az ajtó és Rose jött ki rajta.

- Gyere, de maradj csendben - mondta ellentmondást nem tűrően majd megfogta a kezem és besétáltunk az ajtón.

Nem láttam Edwardot, mert a többiek pont úgy álltak, hogy eltakarjanak előle.

- Mit tennél meg Edward azért, hogy újra láthasd Bellát? –kérdezte tőle Alice.

- Bármit. Az égvilágon bármit megtennék, hogy újra a karjaimban tarthassam - mondta neki Edward meggyötörten.

- És ha láthatnád őt, de már nem olyan lenne, mint volt akkor is akarnád még? –folytatta tovább Alice.

- Mégis miről beszélsz? Soha többet nem láthatom, hiszen meghalt – mondta neki Edward.

Emmett és Jasper hirtelen elröhögték magukat.

- Na ja! Ha úgy vesszük Bella tényleg meghalt, de így mindenkinek jó. Jól áll neki a halál - mondta Emmett és közbe majdnem megfulladt a röhögéstől.

- Ebben igazad van - fűzte hozzá Jasper.

- Nektek teljesen elment az eszetek? Hogy tudtok Bella halálából viccet csinálni?- kérdezte Edward dühösen.

- Ó öcskös mi olyat tudunk, amit te nem. Igazam van hugi? Látom rajtad, hogy te is csak nevetsz ezen az egészen, de még Rose, Alice, Esme és Carlisle is alig tudja visszatartani a nevetést - mondta Emmett.

- Igaz bátyuskám, lehet, hogy számunkra ez vicces, de ő nem tudja a történteket - mondtam neki mosolyogva. - Lehet, hogy ha tudná, akkor ő is csatlakozna hozzánk.
Erre a mondatomra Emmett és Jasper félre állt és akkor szembetaláltam magam Edwarddal. Olyan meglepődött fejet vágott, hogy kitört belőlem a nevetés. Az egész terem az én csilingelő nevetésemtől zengett, amihez később a többiek nevetése is társult.

- És ilyenkor nincs nálam fényképezőgép. Alice miért nem hoztad el? Ezt meg kellett volna örökíteni. Ilyen bamba fejet még soha nem láttam. És Te Jasper?- kérdezte tőle hahotázva Emmett.

- Nem, de ha Edward nem változtat a vonásain, akkor Bella képes és megfullad a röhögéstől - mondta Jasper.

- De nem csak én. Nektek se kell sok hozzá bátyuskáim - mondtam nekik majd közelebb léptem hozzájuk és együtt nevettünk tovább.

- Amúgy miért nem mondtátok el neki, hogy élek? Miért tettétek fel neki azokat a kérdéseket?- kérdeztem Alice-től.

- Ja csak azért, hogy egy kicsit érezze a döntése súlyát és, hogy ne kezdjen el velünk ordibálni, hogy miért változtattunk át - mondta Alice mosolyogva.

- De hát ez, hogy lehet? - kérdezte Edward döbbenten.

- Tudod mikor mi elköltöztünk, rá nem sokkal Bella is elhagyta Forks-ot és ő is Londonba költözött. Egyik nap elmentünk vadászni és megéreztem egy ismerős illatot, akkor még nem tudtuk, hogy kié. Egyedül Jasper ismerte fel Bella illatát. Elkezdtük követni az illatot és akkor láttuk meg Bellát, aki egy árokba fekszik véresen. Autó balesetet szenvedet és már a halálán volt, amikor megkértük Carlislet, hogy változtassa át, mert tudtam, hogy előbb utóbb úgy is rájössz arra, hogy hiba volt elhagyni őt. Akkor ott Carlisle átváltoztatta és az óta Bella velünk él. Röviden ennyi - mondta Alice.
Mikor Alice végzett a történet mesélésével közelebb mentem Edwardhoz, majd a füléhez hajoltam és belesúgtam neki azt a két szót, ami eddig nem mondhattam neki:

- Hiányoztál! Szeretlek!- súgtam neki majd megcsókoltam. Ő is visszacsókolt. Olyan szenvedélyesen csókolt meg, mint még eddig soha. Ő szakította meg a csókunkat.

- Én is szeretlek, és nagyon sajnálom. Ígérem, soha többé nem hagylak el - mondta majd újra megcsókolt.

- Szerintem akkor lassan indulhatunk is – mondta Carlisle. - Köszönjük a vendéglátást kedves barátom!

- Gyertek máskor is - mondta Aro. - Viszlát Cullenek.
Mindannyian elköszöntünk majd ki-ki a saját párjával futásnak indult. Nagyon boldog voltam, hiszen visszakaptam Életem Szerelmét és Boldogan élhetünk Örökön Örökké.


Vége

14.fejezet

Válaszok


(Edward szemszöge)

Mikor Bellával megszakítottuk a csókunkat elindultunk a nappaliba a többiekhez. Már mindenki elfoglalt egy helyet. Rosalie az egyik fotelbe ült, míg Emmett a karfán foglalt helyet, közben Rose vállait ölelte. A kanapén Esme, Carlisle és Jasper ült, míg Alice előttük a földön, a szőnyegen. Ezek szerint nekem és Bellának a másik fotel jutott. Leültem a fotelbe majd Bellát az ölembe akartam húzni, de ő nem engedte. Hátat fordított nekem és Alice-hez sétált, majd leült mellé a földre és Alice-re mosolygott. Miért nem ült az ölembe? Talán még mindig haragszik Rám? De az előbb már bevallotta, hogy szeret és meg is csókolt. Mi lehet a baj? Nem kellett sokat várnom, hogy megtudjam az okát. Bella Alice-hez hajolt majd súgót neki valamit, amit én nem hallhattam, mert olyan halkan mondta, hogy szerintem még a húgom se értette meg, de tévedtem, mert a húgom bólogatott neki.

- Elmondanátok, hogy mi folyik itt?- kérdezte Emmett.

- Bátyuskám ne kíváncsiskodjál, mert hamar megöregszel - mondta Bella majd mindenki hangos nevetésbe tört ki. Még én is. Rég nevettem már teljes szívemből.

- Ha mindenki kinevette mára már magát, akkor elkezdhetnénk azt, amiért lejöttünk. - mondta Carlisle.

Bella már épp felállni készült mikor Jasper rá szólt.

- Maradj ott ahol vagy. Nem akarom, hogy Edward közelébe menjél!- szólt rá élesen.
Mért nem akarja, hogy Bella a közelembe jöjjön? De hát mért? Ő nem akarja, hogy boldogok legyünk? Bellán is láttam, hogy nem érti, mire akar kilyukadni Jasper. Legközelebb csak annyit láttam, hogy Bella bólogat és bűntudatosan néz rám. Ezek szerint ő is a közelembe akar lenni, de van valami, amiért nem lehet. Nagyon érdekel, hogy mi lehet.

- Ne aggódj Edward. Nemsokára megtudod. - mondta Nekem Jasper. Valószínűleg megérezte, hogy nagyon furdal a kíváncsiság.

- Rendben. Akkor elkezdjük?- kérdeztem. – Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi történt veletek az elmúlt években. Tehát meséljetek.

- Mi érdekel Edward?- kérdezte Esme.

- Hát először is, az hogy-hogy lett Bella vámpír. Ki változtatta át?- ezek érdekeltek a legjobban.

- Bellát…- kezdte volna Alice mikor Bella közbe vágott.

- Ezt nem Alice. Ezt nem szabad tudnia. Azt meg már tudja, hogy Carlisle változtatott át. Ennyi bőven elég. Nem kell az okáról tudnia. - mondta Bella kissé idegesen. Miért nem tudhatom. Mit akar eltitkolni előlem?

- Bella joga van, hogy megtudja. Most már ő is újra a családunkhoz tarozik és ő is érintett ebben –mondta neki Esme.

- Nem ezt soha, de soha nem tudhatja meg. Nem tudhatjuk, hogy reagálna rá. Ezt nem kockáztathatom meg. Ennyit nem ér. Nem akarom se őt se a gyerekeket elveszíteni. Tehát ha bárki elmeri neki mondani, akkor tényleg elmegyek innen és soha senki nem fog engem többet látni. Megértettétek? – mondta Bella dühösen és ellentmondást nem tűrő hangon.

- Ha ezt akarod, akkor legyen így. Ti is megértettétek?- kérdezte Carlisle.

- Igen - mondták egyszerre.

- Akkor mire vagy még kíváncsi Edward?– kérdezte apám.

- A másik kérdésem Alice egyik emlékéhez tartozik. Az érdekel, hogy mért bántottad Bellát?- mondtam nekik a második kérdésemet. Mikor körbenéztem láttam, hogy mindenkit kényesen érint ez a téma, főleg a két érintettet. Bellát és Carlisle-t. Azt is láttam, hogy Alice félve néz Bellára, akinek a szeme szikrákat szórt. Ezek szerint erről se szabadott volna tudnom.

- Alice. Miért mutattad meg neki azt az emléket. Megbeszéltük, hogy az csak ránk tartozik. Egy egyszerű kis félreértés volt köztem és Carlisle között. Semmi több! - sziszegte kedvesem.

- Bella én nem nevezném azt semmiségnek. Te és Carlisle egymásnak estetek. Alig lehetett titeket szétszedni. És Carlisle-nál az nagy szó. Tudod jól, hogy ő irtózik az erőszaktól. –mondta Neki Alice. Rajta is látszott, hogy elég ideges.

- Azt kaptam, amit megérdemeltem. Annak a vámpírnak okoztam fájdalmat, aki megmentette az életemet –mondta neki kedvesem.

- Bella. Alice-nek igaza van. Joga van tudni róla. És ez nem csak a te hibád volt. Én is ugyan annyira hibás voltam – mondta neki Carlisle higgadtan.

- De akkor azt is meg kell tudnia - esett kétségbe Bella.

- Ne aggódj már. Ezért nem fogja megutálni Edwardot és Nessit. Te se haragudtál meg rájuk –mondta Alice Bellának már sokkal nyugodtabban. Miért haragudnák meg a saját gyerekeimre? Ezt nem értem.

- Rendben, de akkor mutassátok meg neki. Ez a legegyszerűbb - mondta Bella.

- Majd én megmutatok mindent - mondta Alice. - Edward figyelj.

„ A nappaliba találtam magam, de mindent Alice szemén keresztül láttam. Épp Jasperre gondolt mikor a lépcső felé kapta a tekintetét ahonnan Bella és Carlilse sétált le mosolyogva.

- Na mi baja van Bellának? – kérdezte aggódva Esme.

- Ezt majd Bella elmondja. –mondta Carlilse és Bellára nézet. Bella vett egy mély levegőt majd belekezdett.

- Terhes vagyok. Babákat várok Edwardtól –mondta kedvesem mosolyogva és megsimogatta hasát.

- De az, hogy lehet? És, hogy érted azt, hogy babákat? –kérdezte még mindig Esme, de látszott rajta, hogy boldog.

- Carlisle hallotta a szívverésüket és ebből megállapította, hogy ketten vannak - mondta kedvesem még mindig mosolyogva.

- Jaj kicsim gratulálok. Edward is olyan boldog lenne, ha itt lenne. Most ő is apa lehetne. –mondta Esme.

- Kisbaba lesz a családban. Jaj, de jó. Nagynéni leszek - örvendezett Alice, majd Bella nyakába vetette magát. - El kell majd mennünk, vásárolni neked is és a kicsiknek is majd. Olyan szép leszel majd a kismama ruhákban.”

Itt vége szakadt az emléknek, de ezt követte egy másik.

„ Most Alice szobájában voltam Jasperrel. Csak nézték egymást, mikor hirtelen egy hangos sikítás verte fel a ház csendjét. Ez Bella hangja. Bárhol, bármikor megismerném. Alice gyorsan kiszállt az ágyból és lerohant a lépcsőn. Nem hittem el azt, amit látok. Bella feküdt a kanapén véresen és vergődött.

- Carlisle segíts! Nagyon fáj. Nem bírom már - kiabálta Bella.

- Bella nyugalom. Még nem lehet itt az ideje. Alig egy hónap telt csak el. Az ismereteink alapján három hónapig tart, míg teljesen kifejlődnek a kicsik. Bella tudod jól, hogy hiába adok neked fájdalom csillapítót nem használ. Kérlek, bírd ki. Mikor ittál utoljára vért?- kérdezte tőle Carlisle. Látszott rajta, hogy egy kész idegroncs.

- Három órával ezelőtt adtam neki utoljára és akkor is majdnem két litert ivott meg - mondta Rosalie. Csak most vettem észre, hogy ő is és Esme is ott térdel Bella mellett és próbálják megnyugtatni.

- Akkor lehet, hogy egyre ritkábban kell majd őket itatni. Ezért is bántják Bellát.
– mondta Carlisle gondolkodva. –Ja és Bella szeretnélek megvizsgálni.

Odasétált Bellához majd felhúzta azt a kinyújtott pólót, ami a hasát takarta. Amit akkor láttam az egyszerűen borzalmas volt. Bella testét kék-lila foltok csúfították és látszott, hogy néhány bordája is el van törve. Mi tehette ezt Bellával?
- Bella. Nagyon csúnyák már a sebeid. Nagyon erősek a kicsik. Nem fogod kibírni. Neked egy is sok lett volna és ők most ketten vannak. Idő előtt bele fogsz halni. Nem éri meg kockáztatni –mondta neki Carlisle. Tehát akkor a gyerekek rúgásaitól ilyen Bella teste.

- Nem Carlisle. Nekem már csak ők maradtak Edwardtól. Nem engedem, hogy nekik bármi bajuk essen. Ha kell Carlisle akkor az életem árán is, de megszülőm őket – mondta neki kedvesem.

Az emlék megint változott. Carlisle dolgozószobájába voltam. Bella egy fehér műtősasztalon feküdt és mindene csupa vér volt.

- Carlisle siess, a végén még meghalnak - könyörgött neki Bella. Iszonyat rossz állapotba volt. Látszott rajta, hogy alig él, de még mindig a gyerekek miatt aggódik és nem azért, hogy meghalhat.

- Bella! Meg kell várnunk, míg hat a fájdalomcsillapító. – mondta neki Carlilsle.

- Nem érdekel, csináld. Mondtam, hogy nem halhatnak meg. Kérlek Carlisle csináld - könyörgött neki Bella.

Carlisle fogott egy szikét majd felvágta Bella hasát, majd a hasához hajolt és a fogával feltépte azt a burkot, ami Bella hasát védte. Belenyúlt az általa tágított lyukon és kiszedett egy véres kisfiút, Edwardot. Majd átadta Alice-nek és utána visszafordult Bellához majd néhány másodperccel később egy kislányt emelt ki Bella hasából. Ő volt Renessme. Őt is átadta Alicenek aki ezek után Bellához ment, hogy megmutassa neki a kicsiket. Bella arcán egy hatalmas mosoly jelent meg és a nevüket suttogta, majd már csak annyi látszott, hogy Bella lecsukja a szemeit és elernyed a teste.

- Carlisle siess. Mindjárt leáll Bella szíve. - kiabálta neki Alice.

- Tudom. Vidd ki a kicsiket. Addig én elrendezem Bellát. – mondta Carlisle, majd az emlék véget ért és újra a családommal szembe találtam magam.”

Nem tudtam hirtelen mit mondani. Teljesen lefagytam az emlékek hatása miatt. Nem gondoltam volna, hogy Bella ilyen fájdalmat és kint érzett át azért, hogy megszülje a gyerekeket. Az életét adta azért, hogy ők élhessenek. Ez volt Bella. Neki mindenki fontosabb volt.

- Van valamilyen kérdésed Edward? Akarod, hogy folytassuk vagy majd később –kérdezte apám.

- Igen folytassuk, de előtte lenne néhány kérdésem – mondtam.

- Hallgatunk. Mit szeretnél tudni? – kérdezte Apám.

- Először is azt, hogy Bellának miért kellett vért innia? A másik pedig, hogy mért kellett a fogadat használnod ahhoz, hogy felnyisd Bella hasát? – tettem fel azt a két kérdést, ami érdekelt.

- Bellának azért kellett vért innia, mert mivel, hogy Nessi és Edward félvér. Szükségük van emberi táplálékra, de vérre is. Mikor Bella terhes volt velük akkor is szükségük volt a vérre és csak úgy tudtunk nekik vért adni, ha Bella megitta. A másik kérdésedre a válasz pedig az, hogy az a burok, ami a kicsiket védte olyan kemény volt, mint a mi bőrűnk, tehát csak egy magunk fajta vagy egy vérfarkas tudta volna átszakítani. Ezért is kellett a fogamat használni. Van még valami vagy folytathatjuk? – kérdezte apám.

- Folytathatjuk - mondtam.

„Újra egy emléket láttam, de most apám szemszögéből.

- Bella ezt nem teheted - kiabálta apám.

- De igen. Carlisle már nincs miért élnem. A gyerekek is megtalálták a párjukat és boldogok. Én nem akarom ezt elrontani azzal, hogy folyton csak búslakodok. Tudjátok jól, hogy nagyon hiányzik és, hogy nem tudok tovább élni nélküle. Ha ő nincs, én se akarok tovább élni. Értsétek már meg - mondta neki Bella szintén dühösen.

- Tudjuk Bella, de akkor se ez a megoldás. Hát ezért mentettem meg az életedet, hogy utána megöleted magad? Hát ezt érdemlem? – kérdezte Carlisle dühösen.

- Nem tudom, hogy akkor miért mentettél meg. Tudod jól, hogy már akkor is a halált kívántam. Eddig is csak azért viseltem el ezt az életet, mert nem akartam a gyerekeknek fájdalmat okozni. Soha nem fogom neked megköszönni, hogy egy szörnyet csináltál belőlem, és ezért iszonyatosan gyűlöllek. Én nem akarok már tovább így létezni. Inkább meghalok mint, hogy így éljek az örök időkig egyedül. Csak Edward miatt választottam volna ezt az életet. Miatta el tudtam volna viselni. Tehát had döntsek én a saját életemről. És ha most megbocsátotok, akkor én most megyek - sziszegte neki kedvesem. Nem hittem el, hogy ez Bella. Soha senkivel nem beszélt volna így, főleg nem azzal a vámpírral, akit a világon a legjobban tisztelt, úgy ahogy én.

- Nem mész innen sehova. Itt maradsz. Azzal, hogy ha megöleted, magad csak nekünk okozol még több fájdalmat. Esme újra elvesztené egy gyerekét és Alice is a legjobb barátnőjét. Elég volt nekik Edward halála. Nem akarom, hogy egy olyan hálátlan miatt, mint te újra szenvedjen a családom – köpte neki a szavakat Carlisle. Abba a pillanatba megvetette Bellát, azért amit tenni készült.

- Úgy sem tudsz megállítani - sziszegte neki Bella.

- Majd meglátjuk. - mondta neki Carlisle majd rátámadt Bellára. Hirtelen érhette őt a támadás, mert a földön kötött ki. Carlisle kihasználta ezt a helyzetet és leszorította Bellát a földre, csak, hogy ő erősebb volt és gyomorszájon rúgta Carlisle-t aki egy fának esett. Bella felpattant és Carlisle elé futott majd nyakánál fogva felemelte a földről.

- Bella! Carlisle kérlek, fejezzétek be. Elég legyen. Ezek nem ti vagytok. Kérlek titeket, hogy beszéljük meg a dolgokat - kiabálta nekik Esme aggódva. De mintha meg se hallották volna. Mind a ketten gyilkos tekintettel néztek egymásra. Carlisle újra Bellára támadt. Most ő rúgta hasba Bellát, aki földön csúszott végig, amíg meg nem állította egy fa. Carlisle gyorsan Bellára vetette magát és ütni kezdte ahol érte. Bella ezek után már nem kezdett el védekezni. Hagyta magát.

- Emmett, Jasper, Rosalie, Alice!- kiabált nekik Esme. - Fogjátok le Bellát és Carlisle-t és vigyétek el őket az erdőbe. Gyerünk.
Mind a négyen egyszerre indultak el. A lányok Carlisle-t hurcolták el, míg a fiúk Bellát.”

Ezzel véget is ért Apám emléke. Ez szinte jobban ledöbbentett, mint az előző emlék. Se Belláról, de apámról sem gondoltam volna ezt. Az a két vámpír esett egymásnak, akik a nyugalom mintaképei voltak.

- Sajnálom Carlisle – mondta hirtelen Bella. A hangjából csak úgy sütött a mélységes utálat maga iránt. Ránéztem az arcára, amiről csak a bűntudatott tudtam csak leolvasni. - Nem gondoltam komolyan azokat a dolgokat, amiket akkor mondtam. Örülök neki, hogy akkor megmentetted az életemet. Köszönöm. Életem végéig hálás leszek neked ezért és azért is, mert akkor megakadályoztad azt, hogy megölessem magam.

- Nem Bella én sajnálom. Melletted kellet volna állnunk. Látnunk kellet volna, hogy nem vagy boldog. Én sajnálom. Nem szabadott volna neked esnem. Amúgy is az már rég történt és a múlton nem szabad rágódnunk – mondta Neki Carlisle mosolyogva. Bella felpattant a helyéről majd Carlilsle-hoz ment és megölelte. Carlisle viszonozta. Hosszú ideig így álltak ölelkezve. Senki nem akarta megzavarni ezt a pillanatot. Esme meghatódva nézte a jelenetet. Ha tudott volna, akkor sírt volna. Az ölelkezést Bella hagyta abba. Még mielőtt teljesen elengedte volna Carlisle-t adott az arcára egy puszit majd eltávolodott. Azt hittem, hogy visszaül Alice mellé a földre, de e helyett felém vette az irányt és leült az ölembe majd nekem is adott egy puszit az arcomra és a fülembe súgta, hogy SZERETLEK.

- Nem lenne gond, hogy ha mi elvonulnánk egy kicsit? Szeretnék Edwarddal egy kicsit kettesbe lenni - mondta Bella.

- Nem baj, menjetek. Majd holnap délután folytatjuk. Ja és ne felejtsétek el, hogy holnap iskola. Edward neked is be kellene iratkoznod - mondta anyám.

- Igen tudom. Majd holnap reggel elintézem - válaszoltam neki, majd Bellával együtt felálltunk és felsétáltunk a szobánkba. Egy csoda szép éjszakát töltöttünk együtt újra elmerülve egymásban.

13.fejezet

Jake és La Push

(Bella szemszöge)

Nagyon kiakadtam Emmett-re. Nem tudom miért ilyen. Tudja nagyon jól, hogy mennyire hiányzik. Másodszorra veszítettem el azt, akit a világon a legjobban szeretek. Azt a vámpírt, akinek még emberként a szívemet és a lelkemet. Mikor újra együtt voltunk úgy éreztem, hogy újra visszakaptam a szívemet és a lelkemet, de most hogy újra nincs, Velem megint érzem a szívem tájékán érzet ürességet. Csak az üresség és az emlékeim maradtak Tőle. Nagyon hiányzik. Rossz ez a hiányérzet. Olyannak érzem Magam, mint aki nem egész. Ez így is igaz, hiszen Én csak Vele együtt alkottok egy egészet. Ő az én lelki társam. Emmett nem tudja, milyen lehet ez az érzés, hiszen Neki mindig ott volt és van is Rosalie. Soha nem kell attól félnie, hogy elveszetti, hisz ezt Én soha nem fogom engedni. De a többiek se tudják milyen érzés ez. Nekik is mindig ott volt a társuk. Egyedül Jasper tudná, hogy milyen, de nem akarom, hogy megtudja. Elég, hogy csak Én szenvedek ettől az érzéstől. Mivel nem tudják, hogy milyen rossz Nekem ezért nem is haragszom Emmett-re, meg amúgy is Ő már csak ilyen. Emmett semmilyen helyzetben nem tud komoly lenni. Akkor csak azért készültem ki annyira, mert mostanában elég ingerlékeny vagyok. Igaz már egy év telt el az óta, de egyszerűen nem tudom megszokni a hiányát. Minden percben csak Rá tudok gondolni, nem érdekel semmi. A Többiek is megszokták már ezt. Az elején még próbáltak Velem kapcsolatot teremteni, de egy idő után rájöttek, hogy nem figyelek és, hogy úgy se fogok válaszolni. Most döbbentem csak Rá, hogy milyen utálatosan is viselkedtem a családommal. Ha haza megyek az lesz az első dolgom, hogy mindenkitől bocsánatot kérek.

Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy már Jake háza előtt parkolok. Mióta Jake lett az Alfa, ennek már 70 éve, az volt az első dolga, hogy eltörölte a határvonalat. Igaz csak mi Cullenek léphetjük át azt. Azok, akik hozzánk jönnek, vendégségbe Ők nem léphetik át. Nekünk ez így is tökéletesen megfelelt, de leginkább Nekem. Mindig mikor unatkozom vagy csak egy régi barát társaságára vágyom, mindig hozzá jövök, Aki tárt karokkal fogad. Kiszálltam az autómból és emberi tempóba sétáltam el a bejáratig. Kopogtam. Igaz azt mondta ne kopogja. Mindig azt szokta mondani, hogy Én otthon vagyok Nála ezért csak nyugodtan menjek be a házba és keresem meg. Hirtelen mozgást hallottam a házba. Hallottam, hogy valaki lejön, a lépcsőn majd az ajtóhoz sétál. Kinyílt az ajtó és ott állt Ő.

-Szerbusz Jake. - mondtam Neki majd megöleltem. Már nem zavarja, hogy vámpír vagyok. Már egymás illatát és test hőmérsékletét is megszoktuk. Ilyenkor olyanok vagyunk, mintha emberek lennénk, pedig egyikőnk se az. Na, jó azért talán Jake emberibb, mint Én. Neki még vér folyik az ereibe és a szíve is dobog. A bőre is puha és selymes. Igaz, hogy a testhőmérséklete sokkal magasabb, mint egy átlagemberré és sokkal erősebb és gyorsabb Náluk. És én? Nincs vér az ereimbe, nem dobog a szívem és a bőröm is jéghideg és kőkemény. Gyors és erős is vagyok és hál istennek az egyensúlyommal sincs semmi probléma, de ami a legjobban jellemez engem és a fajtámat, hogy vérrel kell táplálkoznunk, hogy erősek maradjunk. Igaz Én és a családom nem ölünk embereket és beérjük az állatvérrel is, de vannak olyan társaink, akik csak emberi vért fogyasztanak.

-Szia Bells! Rég láttalak. Mi újság? – kérdezte Jake azzal a kisgyerekes mosolyával. Ettől a mosolytól Nekem is jobb kedvem lett és visszamosolyogtam Jake-re.

-Csak a szokásos. Semmi különös. - mondtam Neki még mindig mosolyogva.

-Na és a többi vérszopóval, akarom mondani vámpírral. Ne haragudj Bells. Nem akartam csak még mindig nem sikerült leszoknom Róla. - szabadkozott Jake.

-Nem gond. Tudom, hogy nem bántásnak szántad. Amúgy meg nincs velük se semmi. Élik a kis életüket.

-Na és Emmett még mindig szívózik Veled? - kérdezte.

-Igen. Azért is jöttem, mert megint veszekedtünk. Ha akkor nem indultam volna el Emmett már biztos nem élne. - mondtam Neki.

- Kíváncsi vagyok, hogy mivel dühített fel. Na, gyere és mesélj.- mondta Jake. Látszott rajta, hogy nagyon izgatott és a nappaliban lévő kanapé felé mutatott. Elsétáltunk a kanapéig majd leültünk egymás mellé. Várakozva nézet Rám, hogy kezdjem el. Nagy levegőt vettem és elkezdtem.

-Van egy srác a suliba, aki nagymenőnek képzeli magát, pedig egy nagy senki, de mindegy nem ez a lényeg. A hét végén lesz az iskola a bál és hát arra hívott meg. Természetesen Rosalie mikor ezt meghallotta egyből leteremtette a srácot. Hisz tudod milyen Rose. Na, mindegy nem ez a lényeg. Mikor ma hazaértünk Emmett elkezdett ezzel a sráccal baszogatni és utána Rá terelte a témát. Rászóltam, hogy fejezze be, de mivel, hogy Ő Emmett ezért tovább folytatta. Iszonyatosan összevesztünk és majdnem egymásnak estünk. Mivel, hogy nem akartam ma már hallani a hülyeségeit ezért inkább eljöttem hozzád. Remélem nem baj?- kérdeztem Jake-t.

-Jaj Bells! Tudod nagyon jól, hogy te soha nem zavarsz. A Többiek is szeretik, ha itt vagy. Imádnak téged. Főleg Seth és Leah.

-Tényleg amúgy mi van velük? Hol vannak?- kérdeztem. Az idők során nagyon jól összebarátkoztam velük. Leah-vel az elején nem igazán jöttünk ki, de most már Ő is a barátom lett.

-Őrjáraton vannak. Lenne kedved sétálni egyet a parton?- kérdezte Jake.

-Hát persze. Induljunk. - mondtam Neki mosolyogva. Lesétáltunk a törzshelyünkre és ott beszélgettünk tovább. Jake mindig meghallgatott. Ha valami problémám volt Ő mindig ott volt Nekem. Az idők során abba is beletörődött, hogy számomra csak egy személy fontos.

-Ne haragudj Jake, de most már megyek. Nem akarom, hogy Esme aggódjon. Ha van kedved, akkor valamelyik nap ugorj át. Mindenki örülni fog Neked. Legalább Emmettnek lesz egy játszópajtása. - mondtam Neki majd felálltam és elindultam a kocsim felé. Jake is felállt majd utánam sétált. Mikor elértük a kocsit Elköszöntünk egymástól majd elindultam hazafelé. Nem akartam most gyorsan vezetni. Ki akartam használni, hogy egy kicsit egyedül vagyok. Tíz perc múlva már a garázsba parkoltam. Nem akartam az ajtón át bemenni, meg mostanában inkább használtam a szobám ablakát közlekedésre, mint az ajtót. Mikor beugrottam az ablakomon megláttam Őt amint az ágyamon ül és feltehetően engem várt. Mit keres itt? Alice-t direkt megkértem, hogy figyelje, hogy mikor jön ide látogatóbba. Nem akartam vele találkozni. Nem akartam búcsúzni. Egy évvel ezelőtt pont ezért jöttem el búcsú nélkül. Na, várj csak Alice. Ezt most nagyon megbánod. Mikor szólásra nyitottam a számat láttam, hogy még jobban elkezd Rám figyelni. Azt hitte, hogy Neki fogok valamit is mondani? Akkor nagyon téved. Előbb Alice-t kell elintéznem és majd utána foglalkozok vele.

-Alice Mary Brandon Cullen. Van fél perced arra, hogy idegyere. - kiabáltam Neki.

-Tessék Bella? Mit tehetek érted?- kérdezte boldog mosollyal az arcán.

-Mit mondtam én Neked Alice. Megkértelek, nem, hogy szólj? Mért teszed, ezt velem az őrületbe kergetsz vele. Elég volt Nekem ma Emmett erre te meg ráteszel még egy lapáttal. Iszonyatosan haragszom most Rád. Nagyon vissza kell most magam fognom, hogy ne támadjak Neked. Pedig legszívesebben most ahhoz lenne kedvem. - kiabáltam az arcába. A kiabálásomra a család minden tagja bejött. Jasper védelmező leg Alice mellé állt.

-Bella Drágám mi a baj?- kérdezte Esme aggódva.

-Az, hogy megkértem Alice-t valamire és egyszerűen figyelembe se vette. Direkt akar Engem itt mindenki az őrületbe kergetni. Így is elég közel állok hozzá. Először Emmett kezd el csesztetetni, majd mikor hazajövök akkor meg egy olyan személyt találok a szobámba, akit soha többé nem akartam látni és ezzel Ti is tisztábba voltatok. Mikor hazajöttünk ez volt az egyetlen egy kikötésem. Megmondtam, hogy csak akkor maradok, hogy ha Edwarddal nem kell többet találkoznom. Mivel, hogy Ti megszegtétek a szavatokat ezért én is. Elmegyek innen. - mondtam még mindig ingerülten.

-Kicsim kérlek ne. Ne menj el. Könyörgöm, hogy maradj. - könyörgött Nekem Esme.

-Még is hova akarsz menni? -kérdezte Carlisle.

-Természetesen le La Pushba. Természetesen csak egy darabig. Majd utána meg szerintem a gyerekeket is meglátogatom. A tovább meg még nem tudom. Ja és amúgy meg szeretnék Tőletek bocsánatot kérni. Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt egy évben olyan elviselhetetlenül viselkedtem. - mondtam Nekik őszintén.

-Tudod nagyon jól, hogy nem haragszunk. Kérlek, Bella ne menj el. Most végre újra egy nagy boldog család lehetnénk. Edward is visszajött hozzánk. Újra boldogok lehettek együtt. - mondta Esme.

-HOGY MI?- kérdeztem döbbenten.

-Igazat mondott Esme. Tényleg elengedtek Aroék. - mondta Edward lágyan. Most először szólalt meg. Ránéztem és láttam rajta, hogy szomorú. Uram isten! Biztos az fájt Neki, amiket mondtam. Mért vagyok mostanában ilyen bunkó? Mért kell minden olyan embert megbántanom, aki szeret? Ezt most jól elintézted Bella.

-Ez most komoly?- kérdeztem. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy visszakapom Edwardot. Végre újra együtt lehetünk és soha senki nem választhat el minket. Földöntúli boldogság járta át egész lényemet. Úgy éreztem újra egy vagyok. Akkor azt éreztem, hogy innentől kezdve semmi rossz nem történhet. Igaz a belsőm mélyén tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Nekem itt valami nem tetszett. A Volturi nem olyan, hogy csak úgy elengedjenek valakit. Főleg olyat, akivel alkut kötöttek. Nem baj. Innen Edward már nem megy el sehova. Nem veheti el Tőlem Senki. Ő az Enyém. Boldogságomba Edward nyakába vettettem Magam és olyan szenvedélyes csókot adtam Neki, mint még eddig soha. Nem érdekeltek a Többiek. Tudtam, hogy ezzel Emmett-nek újabb szórakoztatásra adtam lehetőséget, de abban a percben nem érdekelt, sőt utána se fog. Most már rózsaszín ködbe fogom látni az egész világot. Csókunkat Carlisle köhögése zavarta meg.

-Ne haragudjatok, hogy megzavarlak Titeket, de szerintem van néhány dolog, amit meg kellene beszélnünk. és Edwardnak is rengeteg kérdése lehet-mondta komolyan Carlisle.

-Igen ebben igazad van. Edwardot furdalja a kíváncsiság. - mondta Jasper mosolyogva.

-Akkor induljunk. - mondta Carlisle majd elindult le a nappaliba. A Többiek is elindultak utána Edward és Én utoljára maradtunk a szobámba. Mennünk kellett volna, de még volt néhány dolog, amit el kellett mondanom Edwardnak. A szemeibe néztem és elkezdtem.

-Nagyon sajnálom, amit mondtam. Majd megérted nemsokára az okát is. Amúgy meg isten hozott újra itthon. Hiányoztál. - mondtam Neki mosolyogva majd hozzá simultam és a fülébe súgtam: SZERETLEK!

-Én is Nagyon Szeretlek Bella. Örökké szeretni foglak. - mondta mézédes hangján majd megcsókolt.

12.fejezet

Újra együtt?

(Alice szemszöge)

Már egy év telt el azóta mióta újra elváltunk Edwardtól. Nagyon hiányzik. Olyan jó lett volna, ha ő is velünk tartott volna. Újra Forksban vagyunk a suliban. Éppen egy nagyon unalmas órán ülök Bellával. Mostanában Bella se a legjobb társaság. Olyan, mint egy élőhalott. Egész nap a szobájában gubbaszt, és csak vadászni jár ki nagyon ritkán. Velünk is csak akkor beszél, ha kérdezzük, de akkor se mindig válaszol. Csak a teste van itt velünk. A gondolatai mindig máshol járnak, ez a más pedig általában Edward. A többieket is megviselte ez a dolog, de ők az óta újra visszatértek a régi kerékvágásba, hiszen örültünk, hogy tudtuk Edward él és bármikor láthatjuk. Ránéztem az órára. Már csak pár perc volt hátra az órából, hál istennek az is elég hamar elrepült. Bellával gyorsan összeszedtük a cuccainkat és elindultunk az ebédlő felé a többiekhez. Mikor odaértünk a többiek már elfoglalták a helyüket. Bellával beálltunk a sorba, hogy megvegyük a kajánkat. Mikor kifizettük célba vettük az asztalunkat.

- Na lányok milyen volt a napotok?- kérdezte Emmett. Ezt minden nap megkérdezi tőlünk, de általában csak én válaszolok rá. Bella soha nem reagál erre.

- Unalmas. Nem történik mostanában semmi, ami egy kicsit is izgalmas lenne - mondtam majd hirtelen látomásom támadt, de nem is egy, hanem kettő. Az egyik az volt, hogy az egyik fiú ide fog jönni és megkérdezi Bellát, hogy el kísérné-e a bálba, ami a jövő héten lesz. A másik Edwardról szólt. Hogy mi? Edwardról? Nagyon koncentráltam, hogy minden apró részletet lássak. Uram Isten Edward hazajön és nem csak látogatóba, hanem örökre. Bella ennek nagyon fog örülni és újra a régi lesz, de nem csak ő, hanem az egész család. Hatalmas mosoly terült el az arcomon.

- Alice, Alice. Mond, mit látsz?- kérdezte tőlem Jasper. Nem akartam még neki se elárulni, hogy mit láttam Edwarddal kapcsolatba. Had legyen, ez mindenkinek meglepi. Ezért csak a látomásom egyik felét mondom el.

- Semmi különös csak Bellához ide fog jönni az egyik fiú, hogy megkérdezze, hogy el megy-e vele a bálba - mondtam nekik.

- És ezért volt az a hatalmas mosoly?- kérdezte Emmett.

- Ja nem, hanem azért mert Bella helyett Rosalie fog válaszolni a fiúnak és elhajtja - mondtam. Hazudtam. Igaz volt benne igazság. Rosalie mindenkit elhajtott, aki megszólítja Bellát, tehát reménykedtem benne, hogy ezúttal is így lesz.
Már pont fel akartunk állni az asztaltól, amikor idejött az iskola „szépfiúja”, hogy megkérdezze Bellát.

- Sziasztok!- köszönt félénken. Hát igen. Hiába vagyunk szépek, attól még az emberekben benne van az, hogy féljenek tőlünk - Bella lenne kedved eljönni velem a bálba?- kérdezte. Bella egy pillantást se vetett rá. Észre se vette.

- Na idefigyelj öregem. Honnan vetted a batárságot ahhoz, hogy megszólíts minket és miért hiszed azt, hogy Bella el fog veled menni bárhova? Te egy kis senki vagy Bellához képest, tehát jobban járnál, ha eltűnnél innen. - mondta neki Rosalie nem túl kedvesen. A fiú természetesen egyből hátra arcot csinált és olyan gyorsan eltűnt amilyen gyorsan csak tudott. Hál Istennek nem derült ki a hazugságom. Nem csalódtam Rosalie-ban.

- Rosalie ez nagyon jó volt. - röhögött Emmett. Emmett jó kedve Jasperre is ráragadt és együtt nevettek tovább. A nap további része unalmasan telt. Volt még egy látomásom Edwardról, amiben megtudtam, hogy három nap múlva ér ide, valamikor a délelőtt folyamán. Szuper akkor, három nap múlva nem megyek be a suliba. Már a kocsiban ültünk és szokás szerint Bella vezetett. Elég hamar hazaértünk, köszönhetően Bella vezetési stílusának. Rosszabb volt, mint Edward, de még Emmettnél is őrültebben vezetett. Bella leparkolt a garázsba és mire mi többiek kiszálltunk, ő már sehol sem volt. Hallottuk még, hogy köszön Esmének és már el is tűnt a szobájába. Remek. Legalább vele nem lesz gond, gondoltam magamban, majd megfogtam Jasper kezét és behúztam magam után a nappaliba ahol már Esme várt minket. Ezek szerint Carlisle megint a kórházban van.

- Szia Anya! - köszöntem neki.

- Sziasztok. Na, milyen volt a mai napotok? - kérdezte mosollyal az arcán, de látszott rajta, hogy fél perccel ezelőtt még szomorú volt. Ez érthető, hiszen aggódik Belláért.

- Unalmas. - mondtam majd levetettem magam a kanapéra. Jasper is leült mellém. Emmett közben bekapcsolta a tévét és elkezdett nézni valami hülye meccset. Minden nap ezt csinálta. Egész nap a tévé előtt ült. Na, jó azért néha Rosalie-val is eltűnt egy két órácskára, szerintem nem kell részleteznem, hogy olyankor mit csináltak.

Három nap múlva.

Na, végre. Ha minden igaz Edward nemsokára megérkezik. Jaj, bárcsak már itt lenne. A többiek iskolába vannak, Carlisle és Esme pedig a dolgozószobában. Hirtelen látomásom támadt. Edward itt van, csak nem tudja eldönteni, hogy kopogjon-e vagy ne. Na, majd én ezt megoldom. Gyorsan az ajtóhoz szaladtam és kinyitottam és akkor megláttam őt.

(Edward szemszöge)

Az ajtó hirtelen kinyílt. Alice állt az ajtóban. Mikor meglátott hatalmas mosolyra húzta a száját és a nyakamba vetette magát.

- Ó Edward. Olyan jó, hogy itt vagy. Annyira örülni fog neked mindenki. Senki sem tudja, hogy jössz. Meglepetésnek szántam mindenkinek – csicseregte Alice boldogan.

- A többiek hol vannak? - kérdeztem, hiszen már látni akartam Bellát.

- Még suliban. Csak Esme és Carlisle van itthon. A többiek csak később jönnek - mondta. Ezen nagyon elszomorodtam, mert ez azt jelentette, hogy még várnom kell arra, hogy lássam Bellát.

- Esme, Carlisle!- kiabált Alice. - Gyertek, van számotokra egy kis meglepetésem.

- Mindjárt megyünk. - szólt le apám.

Pár perccel később tényleg megjelentek a lépcső tetején. Mikor megláttak egy pillanatra megtorpantak, majd úgy, mint az előbb Alice, anyám is a nyakamba vetette magát.

- Jaj fiam. Olyan jó újra látni téged. Mennyi ideig maradsz? - kérdezte Esme. Már válaszolni akartam, amikor Alice megelőzött.

- Velünk marad örökre. Soha többet nem megy el innen. –mondta húgom boldogan.

- Ez igaz?- kérdezte anyám.

- Igen. Most már veletek maradok végleg. - mondtam nekik mosolyogva. Mind a hármójuk arcán hatalmas mosoly jelent meg.

- Úgy fognak neked örülni a többiek is. Főleg Bella. Olyan szomorú és magányos mostanában. Egész nap ki se mozdul a házból. Csak vadászni jár el. Nagyon aggódom érte. Félek, hogy valami örültséget fog csinálni - mondta anyám szomorúan.

- Ne aggódj Esme. Most már minden rendbe fog jönni. Edward majd helyre rázza újra. - mondta Alice boldogan.

- Remélem - mondta anyám még mindig szomorúan.

- Amúgy sikerült Bellát megfékeznetek? – kérdeztem. Nagyon érdekelt, hogy mi történt vele, velük. Azt már tudom, hogy Bella magába fordult.

- Igen a fiúknak sikerült nagy nehezen megfékezniük, de előtte a fél erdőt kiirtotta. Iszonyat dühös volt. Ezen vezette le a dühét. Ez még mindig jobb volt, mint ha embereket ölt volna. Amúgy meg nagyon rossz állapotba került haza. Tele volt sérülésekkel és nagyon legyengült. A képességeit se tudta használni, igaz az óta se használja őket. Teljesen maga alatt van. Egyedül Jasper előtt rejti el az érzéseit. Nem akarja, hogy neki is rossz legyen - mondta apám.
Nagyon elgondolkoztam apám szavain. Belegondoltam, hogy mindezt én tettem Bellával. Miattam került ilyen állapotba. De ígérem minden ellene és a családom ellen elkövetett bűnt jóvá fogok tenni. Hirtelen Alice mellettem megdermedt, majd a szemei üvegessé váltak. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy látomása van.

- Alice. Mondd, mit látsz? - kérdeztem tőle.

- Majd megtudod. - mondta sejtelmes vigyorral. A gondolatait is eltitkolta előlem. Nem akarta, hogy a fejéből olvassam ki. Néhány perccel később meghallottam, hogy egy kocsi ráfordul az útra és eszeveszett száguldásba kezd. Na, ez biztosan Emmett lesz. Gondoltam magamba.

- Ezerszer megmondtam ennek a lánynak, hogy ne száguldozzon így. Tudom, hogy nem lehet semmi baja, de akkor is. Ha hazajön, szépen beszélek a fejével - gondolta magába Esme.

- Esme ki az, aki vezet? - kérdeztem rá a gondolatára.

- Bella. - mondta teljesen egyszerűen Alice.

Hallottam, hogy odakint a ház előtt megáll az autó és kinyitódnak az ajtók.

- Bella nem hiszem el, hogy miért vezetsz mindig ilyen gyorsan. Ha legalább sietnél valahova, mondjuk vásárolni akkor azt, mondom, hogy jó. De nem. Az első dolgod az, ha hazajössz, hogy köszönsz Esmének és utána bezárkózol a szobádba - mondta Rosalie. Hát igen ki más tehetne egy ilyen megjegyzést.

- Te Hugi megdöntötted a saját csúcsodat. Öt perc alatt értünk haza. Eddig hat volt a rekordod. - hát igen ez Emmett. Ő mindenből viccet csinál. De azt nem értem, hogy-hogy lehet, hogy Bella ilyen gyorsan vezet. Soha se szerette a száguldást. Látszik mi mindenről maradtam le.

- Hagyjátok úgy se fog válaszolni- mondta Jasper nyugodtan.

- Te hugi. Válaszoltál már annak a bájgúnárnak? - kérdezte Emmett. Kinek kellett volna válaszolnia és minek?

- Emmett, hogy tudsz ilyen hülyeségeket kérdezni? Tudod jól, hogy semmi esélye a kis talpnyalónak. Csak azért hívott el a bálba, hogy hencegjen velem. „Jaj, nézzétek én Bella Cullenel jöttem a bálra! Mindenki irigykedjen csak. Veletek úgy se állna szóba.” Na, kösz Emmett, de én egyik férfinak se vagyok a játékszere, hogy kedvére játszhasson velem. Az ilyen idiótáktól herótot kapok. - mondta kedvesem dühösen.

- Jól van, na, csak poén volt. - mentegetőzött Emmett.- De amúgy mi ütött beléd, hogy most ennyit beszéltél? Mostanában szinte mindenkit levegőnek nézel. Csak…

- Emmett most azonnal fejezd be. Nem akarom hallani a nevét. Megértetted? Csak te vagy egy tapintatlan bunkó. Mindenki megállja azt, hogy ne mondja ki a nevét, de te Emmett Cullen nem tudod. Miért nem tudsz egyszer valamit úgy csinálni, ahogy azt kellene. Ja, bocs, de tudsz. Két dolgot. Az egyik, hogy-hogy kell jól tévét nézni és fogni a távirányított, a másik meg hogy-hogy okozz örömöt Rosalienak. Ehhez a két dologhoz értesz. Semmi máshoz - mondta Bella. Nem kellet látnom ahhoz, hogy lássam milyen dühös. A hangja is bőven elég volt.

- Most azonnal vond vissza, amit mondtál és kérjél bocsánatot. - mondta neki Emmett. Az ő hangján is lehetett hallani, hogy dühös.

- Nem vonok vissza semmit. Amúgy meg miért kérjek bocsánatot, amikor te se szoktál. Egyedül Rose-tól kell bocsánatot kérnem amiatt, hogy megemlítettem egy ekkora tökfilkóval együtt. Tehát Rosalie bocsánat, és ha nem haragszotok, akkor én most megyek. – mondta Bella. Uram isten. Kérlek, ne menj el. Látni szeretnélek. Alice is megijedhetett mellettem, mert kiviharzott az ajtón ki Belláékhoz.

- Eszedbe ne jusson elmenni Bella. Most nem mehetsz sehova. Egyedül csak be a házba. - parancsolt rá Alice.

- Bocs Alice, de most nem igazán tudnám elviselni Emmettet és nem akarok neki ugrani. Most le kell higgadnom. - mondta Neki kedvesem egy kicsit lágyabban.

- És ha szabadna tudnom hova akarsz menni?- kérdezte Alice.

- Természetesen Jake-hez és a farkasokhoz le La Push-ba - mondta Bella. Hogy hova? És kihez? Nem akarom, hogy elmenjem. Jaj, Alice kérlek, állítsd meg. Ne hagyd, hogy elmenjen.

- Bella kérlek, gyere be. Van egy meglepetésem. Nagyon fogsz neki örülni. Kérlek - kérlelte Alice.

- Hagyd. Mostanában úgy se tud örülni semminek. Olyan savanyú lett, mint a citrom. - mondta Emmett még mindig komoran.

- Na jó van elég volt ebből. Szia, Alice. Mond meg Esmenek, hogy majd valamikor jövök. Elmentem. Nem akarom tovább hallgatni ezt a bunkót - mondta kedvesem majd elszáguldott az autóval.

- Hé Alice amúgy mi lett volna Bella meglepetése?- kérdezte Emmett kíváncsian. Ezek szerint visszatért a jókedve.

- Ha bementek megtudjátok. - mondta szomorúan húgom. Emmett és Rosalie lépet be először az ajtón. Őket követte Alice és Jasper. Mikor beléptek az ajtón mindannyian megdöbbentek, majd kiült a mosoly az arcukra.

- Uram Isten. Edward te itt?- kérdezte Rosalie.

- Amint látjátok igen. És itt is maradok - mondtam nekik mosolyogva.

- Jó, hogy újra itt vagy öcskös - mondta Emmett majd belebokszolt a vállamba.

- Tehát akkor Edward lett volna Bella meglepetése?- kérdezte Jasper Alice-től.

- Igen, csak, hogy Emmett elüldözte. Köszi, szépen - mondta Alice.

- Hé nem csak én vagyok a hibás, ő is ugyan olyan hibás. Beletiport a lelki világomba - mondta Emmett sértődötten.

- Emmett ne, hazudj. Neked az volt a célod, hogy Bella neked essen és, hogy harcoljatok egyet - mondat Jasper megrovóan.

- Jól van, na. Tudjátok jól, hogy ha Bella ideges, akkor jó lehet vele verekedni - mondta Emmett megadóan.

- Emmett tudod jól, hogy ez nem játék. Bella ilyenkor nagyon kiszámíthatatlan. Ez nem jó móka. Kérlek, várd meg míg rendbe jön érzelmileg és utána piszkálhatod tovább - mondta neki Carlisle.

- Edward ha akarod megvárhatod Bellát a szobájában. Úgyis az ablakon fog bejönni. Azt jobban szereti használni, mint az ajtót - mondta anyám.

- Rendben akkor megvárom ott. De melyik az ő szobája?- kérdeztem.

- Csak kövesd az illatát és megtalálod - mondta anyám mosolyogva. Azt tettem, amit mondott és követtem Bella illatát egészen fel az emeletig. Mikor a régi szobám ajtaja elé értem egy kicsit meglepődtem. Ez lenne Bella szobája? Kérdeztem magamtól. Ha igen, ha nem attól még bemegyek. Mikor beléptem a szobába minden ugyan úgy volt, mint mikor elmentem. A kanapém az ablak mellé volt tolva. A szekrényeim is a helyén volta. A CD-k is ugyan olyan sorrendben álltak. Egyedül a lejátszómat cserélték le egy modernebbre. Ugyan úgy, mint a többi elektronikai dolgot a szobába. Még az a nagy francia ágy is ott volt a szoba közepén, amit még Bellának vettünk, hogy ha itt alszik, akkor kényelmesen tudjon aludni. Egyedül a szekrény tetején lévő képek voltak újak a szobában. A legtöbb képen Bella és én voltunk, de volt itt a gyerekekről és a családról is kép. Merengésemből egy halk kopogás zökkentett ki. Az ajtó résein Alice dugta be a fejét.

- Bejöhetek?- kérdezte.

- Persze. Nyugodtan - mondtam neki.

- Bella semmit nem változtatott a szobán. Mikor megkérdeztük tőle, hogy mit akar lecserélni akkor azt mondta, hogy semmit. „Ez így tökéletes, ahogy van.”- idézte Bella szavait majd a hozzá tartozó gondolatot is megmutatta. Bella és ő a szoba közepén állnak és el vannak merülve a saját gondolataikba. Majd Bellára néz, aki sír.

- „ Bella? Megint ő?- kérdezte Alice”

- „Igen. Nagyon hiányzik. Miért volt ilyen hülye? Miért kellet magát megöletnie? Miért menekül el minden elől?- kérdezte tőle Bella.”

- „Tudod jól, hogy milyen volt. Ez volt Edward.” Mikor Alice kimondta a nevemet Bella megremeget.

- „Oh, Bella kérlek, ne haragudj. Sajnálom. Nem akartam. Tudom, hogy rossz amikor valaki kimondja a nevét.”- kért tőle bocsánatot Alice.

- „Semmi baj. Nem a te hibád. Nem kellene most szomorkodnunk, ha én nem lennék.”- mondta kedvesem. Mért mondta ezt. Ha ő nem lett volna, még mindig magányos lennék és soha nem tudtam volna meg, hogy milyen valakit szeretni és, hogy milyen a szerelem.

-„Ezt, hogy érted?”- kérdezte Alice kíváncsian.

-„Úgy Alice, hogy ha nem ismertük volna meg egymást, akkor még mindig élne, és itt lenne veletek. Bárcsak én haltam volna meg. Alice én nem akarok tovább élni. Nem tudok nélküle élni.”- mondta kedvesem kétségbe esve.

-„Bella ezt Carlisle és Esme soha nem hallhatja meg. Tudod mi volt akkor, amikor meg akartad magad öletni néhány nomád vámpírral. Ha nem láttam volna időben, akkor már tényleg halott lennél. Tudod jól, hogy Esme már csak a gondolattól rosszul lesz. Carlisle pedig kitér a hitéből. Tudod nagyon jól, hogy Carlisle soha senkit nem bántott még, de én is azt mondom, hogy akkor azt megérdemelted. Legalább azóta se jutott ez az eszedbe. Egészen mostanáig.”- mondta neki Alice szigorúan.

-„Nem is gondoltam rá mostanában. Csak most eszembe jutott, de ne aggódj, nem próbálkozok meg még egyszer vele.” - mondta Bella.

Ezzel véget is ért az emlék. Döbbenve néztem Alice-re, hogy igaz-e amit láttam. Ő csak bólintott. Nem hiszem el, hogy Bella ilyet tett volna. És főleg miattam. És mért gondolta azt, hogy ha ő nem lett volna, akkor úgymond „nem haltam volna meg.” Ő volt az, aki miatt érdemes volt élnem. Na, majd ha hazajön, akkor lesz miről beszélnünk.

- Én most megyek. Nem sokára szerintem már jön - mondta Alice majd kihátrált a szobából.

Igaza volt. Néhány óra múlva már éreztem az illatát és hallottam a kocsi hangját is. Igaza volt Esmének. Tényleg az ablakon keresztül jött be. Én leültem az ágy szélére és onnan vártam. Mikor beugrott az ablakon egyből megdermedt és csodálkozva nézett rám. Már vagy két perce állhatott ott, amikor megszólalt.

11.fejezet

Az utolsó nap együtt és a Búcsú

(Bella szemszöge)

Mikor visszaértünk a Volturi lakóhelyére egyből a nagyterembe mentünk. Mindenki elfoglalta a helyet és vártuk a Volrturi ítéletét. Igaz mindenki sejtette, hogy mi lesz a döntésük. Tíz perc hallgatás után Aro felállt és Vlagyimir elé sétált.

- Meghoztuk az ítéletet. - mondta Aro.- Mivel, hogy a királyi család ellen terveztél merényletet így az ítéleted HALÁL - mondta Aro kegyetlenül, majd a következő pillanatban már csak azt láttuk, hogy Felix és Demetri elvezetik.

- Még egyszer meg szeretném köszönni nektek, Culleneknek, hogy a segítségünkre siettetek és remélem, a köztünk lévő szövetség még sokáig megmarad - mondta Aro. Hallani lehetett a hangján, hogy komolyan beszél, és nem hazudik.

- Én is remélem barátom. És ha bármikor a segítségetekre lehetünk, csak szóljatok. Állunk rendelkezésetekre. Tudod jól, hogy mi segítünk annak, aki megérdemli és a család barátainak - mondta neki Carlisle.

- Remélem még egy darabig megtiszteltek minket, azzal, hogy itt maradtok - kérdezte Aro.

- Elfogadjuk a szíves vendéglátásokat, de csak a mai napot töltenénk már csak itt, mert lassan haza kellene mennünk. A gyerekeknek iskolába kellene menniük, Engem meg már várnak vissza a kórházba –mondta Carlisle.

- Megértem Drága barátom. Nektek fontos, hogy fenntartsátok a látszatot. Ha akartok, akkor most elmehettek, de ha valamire szükségetek van, akkor nyugodtan szóljatok. A rendelkezésetekre állunk.

- Köszönjük Aro. Ha megbocsátasz, akkor mi most elmennénk vadászni. Nem akarjuk kockáztatni az emberek életét - mondta neki Carlisle.

- Hát persze menjetek csak. Sikeres vadászatot, de ha megkérhetlek titeket, hogy mielőtt távoztok, gyertek vissza - köszönt el Aro.

- Ez csak természetes. Nem szoktunk búcsú nélkül távozni. Ránk ez nem jellemző - mondta Carlisle, majd elindult az ajtó felé.

- Carlisle - szóltam utána.

- Tessék Bella?- fordult felém, mosollyal a száján. Tehát tudja, hogy mit akarok.

- Ha nem lenne gond, akkor én kihagynám a vadászatot?- néztem rá könyörgő szemekkel.

- Nem gond Bella. Tudom, hogy neked hatalmas önuralmad van és te tudod, hogy mit akarsz. Attól még, hogy a lányom vagy te tudod mi jó neked. Amúgy is te vagy az egyedüli, akinek nem parancsolhatok. Jó szórakozást. - mondta Carlisle.

- Hogy értetted azt Carlisle, hogy egyedül Bellának nem parancsolhatsz?- kérdezte Edward kíváncsian, de ahogy így elnézem, a családomon kívül mindenkit érdekel, hogy mi ennek az oka.

- Tudod Edward ennek egyszerű oka van. Bella a második családfő. Ha én távol vagyok, akkor olyankor Ő hozza meg a szabályokat és Ő dönt mindenben. A többiek pedig elfogadják a döntéseit. Mondta Carlisle és büszkén nézett rám.

- Hogy mi?- lepődött meg Edward.

- Tehát ezért beszéltem Bellával akkor az elején és ezért mondta azt, hogy segít nekünk? –kérdezte Aro is meglepődve.

-Igen. Bízom Bella ítélőképességében és tudom, hogy mindig jól dönt. Ő is olyan, mint én. A család neki a legfontosabb. Tehát Aro ha ezen túl szeretnél majd valamit, akkor azt Bellával is nyugodtan megbeszélheted. Attól még, hogy csak száz éve vámpír olyan tudással és bölcsességgel rendelkezik, amit nekem ez alatt a hosszú idő alatt nem sikerült megtanulnom. Ő a legbölcsebb és leghiggadtabb a családban. Azért is segített neked ő a csata kivitelezésében. Ehhez is meg vannak a képességei, ugyan úgy, mint minden máshoz.

- Értem és köszönöm, hogy megosztottátok ezt velünk. - mondta Aro. - Megtiszteltetés.

- Ez csak természetes. Nem titok. Mindenki tudja. Nekünk mint már mondtam nincsenek titkaink. Nem, hogy egymás előtt, de mások előtt sem, de ha nem baj, akkor már mennénk. –mondta Carlisle.

Aro csak bólintott, hogy rendben. A többiek egyből el is tűntek. Én ezek után Edward felé fordultam, aki még mindig megdöbbenve állt mellettem.

- Lenne kedved sétálni egyet?- kérdeztem tőle.

- Persze mehetünk. - mondta, de még mindig látszott rajta, hogy egy kicsit össze van zavarodva.

Kézen fogva indultunk el, emberi tempóban. Nem akartunk elsietni semmit se. Ki akartuk élvezni minden percét annak, hogy újra együtt vagyunk. Kimentünk a kertbe ahol egy fa alatt egy gyönyörű kis pad volt. Arra ült le Edward majd engem is az ölébe húzott. Így ültünk a padon-órákon át csendben. Ez nem az a kínos csönd volt. Tudtuk jól, hogy nem kell egymásnak mondanunk semmit. Ez a pillanat így volt a szép. Nem kelletek ezekhez szavak, azzal csak elrontottuk volna a pillanat varázsát. A csöndet csak néha-néha egy-egy csókunk zavarta meg. Ezek a csókok később kezdtek egyre szenvedélyesebbé válni. Később már egymás-nyakát kezdtük el csókolgatni és egyre csak elkalandoztak ajkaink. Éreztem, hogy már nem sokáig bírom magamat visszatartani. Akartam mindenestül. Akartam, hogy újra az övé legyek testestül-lelkestül. Ő is így lehetett ezzel, mert a karjaiba kapott és felszáguldott velem a szobájába és gyöngéden lefektetett az ágyára. Végre úgy lehetünk együtt, hogy nem kellett rám vigyáznia. Nem voltam már ember. Ugyan olyan voltam, mint ő. Szabadon átadhattuk magunkat az érzéseinknek. Lassan és gyengéden bántunk egymással. Ezt a dolgot se akartuk elsietni, pedig már mindketten égtünk a vágytól. Edward vörös szemeibe néztem és ugyan azt láttam bennük mint, amit én éreztem. A mérhetetlen nagy szerelmet és vágyat. Vágytunk egymásra úgy mit azelőtt soha, a szenvedélyünk vezetett minket, de mégis gyengéden bántunk egymással.
Edward szép lassan fölém feküdt, majd birtokba vette ajkaimat. Sokáig nem váltunk el egymás ajkaitól, majd Edward szép lassan áttért a nyakamra és azt kezdte el édes csókjaival kényeztetni. Olyan isteni és felemelő érzés volt, hogy egy kósza sóhaj hagyta el ajkaimat. Erre ő még jobban rákezdett és már a kulcscsontomat és vállaimat kezdte el csókolni. Úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább. A légzésem felgyorsult és egyre több sóhaj hagyta el a számat. Ha a szívem vert volna már biztos, hogy kiugrott volna a helyéről. Edwardot magam alá fordítottam és most én kezdtem el csókolgatni ott ahol értem. Belőle is feltörtek azok a kéjes sóhajok, ezzel engem is beindított és elkezdtem simogatni ott ahol értem. Ő válaszul a feslőmet kezdte el felfele tolni, majd szép lassan lekerült rólam és azzal a lendülettel megint én kerültem alulra. A kezeivel a melleimet simogatta, míg ajkaival, az én ajkaimmal játszott. Ez alatt az idő alatt én is elkezdtem kigombolni az ingje gombjait, de olyan hosszú ideig tartott volna ezért inkább letéptem róla. Mikor az ingjétől megszabadítottam a nadrágját vettem kezelésbe és az is ugyan úgy végezte, mint az ingje. Ő ennél sokkal finomabban bánt a nadrágommal. Szép lassan vette le rólam és közben a lábaimat csókolgatta. Mind a kettőnkön már csak a fehérnemű maradt. Na, azok már nem úszták meg ilyen szépen. Mikor már semmi nem volt rajtunk újra egymás ajkaival kezdtünk el játszani, közben Edward szép lassan belém hatolt és aprókat mozgott, de nekem ez nem volt elég. Nagyon régóta kellett várnom erre a pillanatra és nem értem be ennyivel. Gyorsabban és szenvedélyesebben akartam, ezért újra magam alá fordítottam, hogy én legyek felül és, hogy én diktáljam a ritmust. Tetszett neki az ötletem, mert hangos és kéjes sóhajok hagyták el ajkait ugyan úgy, mint nekem is. Iszonyat hangosak lehettünk, de nem igazán foglalkoztunk vele. Csak az érdekelt mindkettőnket, hogy a másiknak minél több szenvedélyt és gyönyört adjunk. Egyszer mi is lehetünk önzők. Most csak magunkkal akartunk foglalkozni. Nem érdekelte egyikünket se, hogy a többiek milyen megjegyzéseket fognak tenni. Akkor még Emmett se érdekelt. Ha száz évig is azt kell hallgatnom, hogy mi milyen zajosak voltunk, az se érdekelt. Csak azt akartam, hogy végre együtt legyünk, hiszen száz évet vártunk erre a pillanatra. Tökéletes befejezése volt. Egyszerre értük el a világ legszebb gyönyörét. Még egy utolsó csókot kaptam Edwardtól majd mellém feküdt. Hát igen, mert közbe átvette az irányítást és én megint alatta kötöttem ki. Egész testemmel hozzábújtam és csak azt hallgattuk, hogy-hogy áll vissza légzésünk üteme. Nem szóltunk egymáshoz. Nem kellett semmit se mondanunk egymásnak. Elég volt csak egymás szemébe néznünk. Mindent kiolvashattunk egymás szeméből. Volt benne szenvedély, Öröm és mérhetetlen nagy szerelem.
Sokáig feküdhettünk így, mert már csak azt vettük észre, hogy hajnalodik. Akkor tudtam, hogy itt a búcsú ideje. El kell szakadnom megint attól az embertől, akit a világon a legjobban szeretek. Nem akartam tőle elbúcsúzni. Szerintem nem is tudtam volna, ezért olyat tettem vele, amit nem akartam. Jasper képességének köszönhetően kómába ejtettem. Nem akartam, hogy sokáig így legyen csak addig, amíg el nem megyek. Gyorsan felöltöztem, majd kerestem egy tollat és egy papírt, hogy levélben bocsánatot kérhessek tőle. Mikor végeztem a levéllel még egy utolsó csókot adtam szerelmem ajkaira majd távoztam a szobából, hogy megkeressem családtagjaimat.
Hamar meg is találtam őket, ugyan is még mindig a szobájukba voltak. Bekopogtam Carlilse és Esme szobájába, hiszen csak velük akartam közölni a döntésemet és nekik akartam átadni a levelet, hogy majd adják oda Edwardnak.

- Kicsim biztos, hogy ezt akarod? –kérdezte Esme.

- Igen. Így lesz a legjobb mindenkinek. És mondjátok meg Aroéknak, hogy sajnálom, hogy csak így elmentem.

- Ez természetes. Szerintem ők is meg fogják érteni. Vigyázz nagyon magadra Bella.-mondta Carlisle.

- Rendben, de ti is. Otthon találkozunk.-mondtam majd elindultam. Hazáig futottam ugyan is most ez kellett nekem ahhoz, hogy egy kissé összeszedjem magam és újra folytatni tudjam a rég meg szokott életemet.

(Edward szemszöge)

Egy gyönyörű éjszakát töltöttünk együtt Bellával. Olyan gyönyört szerzett nekem, amit sohasem éreztem. Most már örültem annak, hogy ő is vámpír. Így nem kellett visszafognom magam, mint legutóbb mikor még ember volt. Végre átadhattam magam az érzéseimnek. Nagyon elveszthettem az időérzékemet, mert már hajnalodott. Tudtam, hogy lassan itt a búcsú ideje. Újra el kell szakadnom tőle, a családomtól és a gyerekeimtől. Nagyon fognak hiányozni, de Bella a legjobban. Csak reménykedni tudok, hogy hamarosan újra láthatjuk egymást. Hirtelen nagyon álmosnak éreztem magam, de az lehetetlen. Mi vámpírok nem tudunk aludni.

Fél órával később.

- Edward gyere már. Csak Rád vár mindenki. Aro azt mondta, hogy van öt perced, hogy ott legyél.-szólt be Felix.

Mi a fene folyik itt? Hogy lehet az, hogy elaludtam és hol van Bella? Biztos ő már a többiekkel van, gondoltam magamban majd gyorsan a szekrényemhez siettem, hogy magamra kapjak valami ruhát és elköszönjek mindenkitől. Nagyon siettem, hogy az utolsó néhány percet még Bellával tudjam tölteni, de amikor beléptem a terembe nem láttam sehol csak a többieket. Nagyon megijedtem, hogy hol lehet és ez az arcomra is kiülhetett, mert apám egyből válaszolt is a reakciómra.

- Edward ne izgulj. Bella jól van. Nincs Semmi baja.-mondta Carlisle higgadtan, de láttam rajta, hogy azért még is aggódik.

- Akkor még is hol van?-kérdeztem tőle kicsit durván.

- Edward kérlek, ne húzd fel magad, de Bella elment - mondta még mindig Apám.

- És még is hova? És mikor jön vissza?-kérdeztem. Egyre idegesebb voltam már. Nem hiszem el, hogy miért kell mindent harapófogóval kihúzni belőle.

- Bella haza ment és soha többet nem is jön vissza -mondta Apám.

- Hogy mi? De hát Bella nem ment volna el úgy, hogy nem szól. És akkor, ha hazament, akkor te miért vagy ilyen feszült?-kérdeztem idegesen.

- Azért mert félek. Nem igazán volt a legjobb állapotban. Ilyenkor nem csak magára veszélyes, hanem mindenkire, tehát Edward, ha nem haragszol ez csak egy gyors búcsú lesz, mert nem akarjuk, hogy valami baj legyen. Emmett és Jasper ti kezditek és utána futva mentek Bella után. Van egy olyan érzésem, hogy a közeli erdőben van és tombol. Talán nektek sikerül őt megfékeznetek, de nagyon vigyázzatok.

- Carlisle barátom ne segítsünk? Talán ha velük tart néhány emberem meg tudjátok állítani - ajánlotta fel a segítségét Aro.

- Köszönöm, de nem kell. A fiúk majd elintézik. Néha a testvéreit is megtámadja, de utána rá jön, hogy éppen mit csinál és utána lehet vele bánni. Akkor a fiúk szépen hazaviszik. Megértettétek?-kérdezte tőlük Carlisle. A fiúk bólintottak, majd hozzám sétáltak.

- Ég veled Edward. Remélem, még látjuk egymást - mondta Jasper majd hátrább lépett, hogy ideengedje Emmettet.

- Jó kis műsort csináltatok nekünk tegnap este Bellával. Adtál okot, hogy mivel húzzam az én kis húgom idegeit. Legalább sok jó bunyó elé nézek majd. Alig várom. Remélem most is kiüthetem majd Bellát. Na, de visszatérve az eredeti témára, viszlát, Öcsikém. Én is remélem, hogy találkozunk - mondta Emmett majd Jasperrel együtt elfutottak.

- Jaj Edward! - mondta Alice és már a nyakamba is lógót. - Annyira fogsz hiányozni. Olyan rossz lesz nélküled. Hiányozni fogsz.

- Te is nekem Alice. Nem lesz, aki idegesítsen a látomásaival - mondtam neki mosolyogva. Még néhány pillanatig a nyakamon lógott, de aztán hátrább lépett, hogy aztán anyám vesse magát a nyakamba.

- Jaj Fiam! Olyan jó lenne, ha te is hazajönnél velünk. Nagyon fogsz hiányozni. – mondta anyám. Ha sírni tudott volna, már patakokban folytak volna a könnyei.

- Te is nagyon fogsz hiányozni, és ha tehetném, akkor veletek mennék. –mondtam neki majd elengedtem.

- Tudod jól, hogy nem vagyok én egy olyan érzelgős típus Edward, de azért annyit én is mondok, hogy hiányozni fogsz, és amint tudsz, gyere el hozzánk - mondta Rosalie majd ő is megölelt.

- Szia Apa!- jött oda a lányom és a fiam elköszönni. - Ígérjük, majd meglátogatunk téged hamarosan, csak jobb, ha mi is megnézzük, hogy mi van anyával - mondta Nessi, majd megölelt.

- Jó volt végre megismerni az Apánkat. Mint ahogy Nessi már az előbb mondta majd még találkozunk –mondta Fiam.

Már csak apám maradt hátra.

-Én azt hiszem, nem tudok már mit mondani, hisz a többiek már mindent elmondtak. Szóval csak annyit tudok mondani, hogy vigyázz magadra. Ja és ezt Bella adta mielőtt elment volna, és azt üzeni, hogy sajnálja, amiért használta rajtad Jasper képességét. De a levélből majd minden kiderül. Abban leírja, hogy mit miért tett. Viszlát, mindenkinek. - mondta apám, majd mindenki elment.
Újra egyedül maradtam. Már másodszorra vesztek el mindenkit, de azt sajnálom, hogy nem lehetek együtt az én Bellámmal. Miattam újra csak szenvedni fog. Nem hiszem el, hogy-hogy tudom mindig megbántani ezt az Angyalt. Hiszen Bella egy Angyal, az Én Angyalom. Kíváncsi voltam Bella levelére, de nem akartam, mindenki szeme láttára elolvasni. Ez csak Rám és Rá tartozik. Aro láthatta rajtam, hogy szeretnék egy kicsit egyedül lenni.

- Edward. Ha akarsz, akkor most elmehetsz. Nem fog senki se zavarni - mondta Aro megértően.

- Köszönöm szépen - mondtam neki majd távoztam is. A szobámba mentem, mert ott még mindig lehetett érezni Bella illatát. Szép lassan kinyitottam Bella levelét majd olvasni kezdtem:

Drága Edwardom!

Ne haragudj, hogy nem búcsúztam el tőled. Ennek az volt az oka, hogy nem is tudtam volna. Nagyon rossz a tudat, hogy újra elveszítettelek. Megígérhetem neked, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy láttál. Soha többé nem láthatjuk majd egymást. Így lesz mindenkinek a legjobb. Az elején még nagyon fog fájni, de idővel majd rendeződik minden. Száz éven át is egymás nélkül éltünk. Igaz hiányoztál és nem volt olyan nap, hogy nem gondoltam volna rád, de idővel megtanultam ezzel együtt élni és neked is sikerülni. Ja és kérlek, ne haragudj rám, amiért használtam ellened Jasper képességét és elaltattalak, de így egyszerűbb volt eljönnöm és elintézni a dolgokat. Remélem, egyszer meg tudsz majd nekem bocsátani mindenért és kérlek, ne csinálj semmi örültséget. Tudom milyen vagy. Had legyen ez az utolsó kívánságom.
Sokszor csókol és ölel

Bella

Ui: Örökké együtt. A szívemet és lelkemet nálad hagytam. Kérlek, vigyáz Rá.
Azt hittem megszakad a nem dobogó szívem. Soha többé nem akar látni, és hogy hiheti azt, hogy képes leszek még egyszer nélküle élni. Soha, de soha többet nem akarok nélküle létezni. Nem fogok semmi örültséget sem csinálni, hisz megkért rá és teljesítem az utolsó kívánságát. Oh, Bella Drágám. Én is Örökké szeretni foglak.

Egy év múlva.

- Edward figyelnél! -szólt rám Aro.

- Elnézést.-mondtam neki. Mióta a családom és Bella újra kilépett az életemből csak árnyéka vagyok régi önmagamnak. Nem tud semmi se érdekelni és Aronak is csak a terhére vagyok mostanában. Semmi hasznomat nem veszi, hiszen a gondolataim mindig csak Bellán járnak. Nagyon hiányzik.

-Edward!-szólt Aro.- Mostanában rád sem lehet ismerni. Olyan, vagy mint egy élőhalott. Most is Bellán jár az eszed?-kérdezte Aro.

-Igen. Tényleg nagyon sajnálom. - mondtam neki. Igaz volt, amit mondtam. Tényleg nagyon sajnáltam.

- Akkor attól tartok, hogy el kell, hogy bocsájtsalak. Így semmi hasznodat nem vesszük. Visszatérhetsz a családodhoz -mondta Aro mosolyogva.

- Ez most komoly?-kérdeztem. Nem mertem hinni a fülemnek.

- Igen. Akár már most indulhatsz a családod már biztos vár. Alice minden bizonyára már látta a döntésünket és elmondta a többieknek. Indulj és további szép életet –mondta Aro.

- Köszönöm szépen. És nem csak ezt, hanem minden mást, amit értem tettetek. Viszlát - mondtam és már el is viharoztam. Olyan gyorsan futottam, mint még eddig soha. Alig vártam már, hogy újra a karjaimba zárhassam az Én kis Bellámat.

Három nap múlva már Forks erdejében voltam. Már csak pár perc és újra otthon leszek. Alig várom már. Két-három perc múlva már meg is láttam a házunkat és éreztem Bella csábító illatát.

Már a verandán jártam, amikor hirtelen megtorpantam. Most mit csináljak? Kérdeztem magamtól. Bekopogjak, vagy csak simán sétáljak be. Eldöntöttem, hogy csak simán besétálok. Már a kilincsen volt a kezem amikor hirtelen kinyílt az ajtó.

10. fejezet

A harc

(Bella szemszöge)

Nagyon hamar elrepült ez a két nap. Már a harc küszöbén állunk. Aroval és Jasperrel kidolgoztuk a harc folyamatát. Megbeszéltünk minden apró részletet és, hogy a harc idején, hogy lesz a felállásunk. Megbeszéltük, hogy a szilárd pajzsomon belül lesz Aro, Marcus, Caius, Jane, Alec, Kristen, Lilly és Én. A többiek harcolni fognak, nagy sajnálatomra. Őket majd a mentális pajzsommal fogom védeni. Nem akartam, hogy a családom részt vegyen a közelharcba. Nem akartam senkit se elveszíteni, csak a Volturi katonák kevesek ahhoz, hogy egyedül elbánjanak velük. Míg mi a harcról beszéltünk addig a családom újra egymásra talált. Edward megismerte a gyerekeit és az unokáját. Megtudta, hogy hogy találkozott Nessi és Oliver, de még Edward és Kristen történetét is megismerhette. Az Ő találkozásuk szinte olyan volt, mint mikor Edward és Én találkoztunk. Szerelem volt első látásra. Ebből a szerelemből született meg Lilly. A többiek is nagyon sokat meséltek Edwardnak. Elmondtak minden apró részletet arról, hogy mi történt velünk az elmúlt száz évben. Legtöbbször Rólam volt szót. Edward kíváncsi volt bővebben is a történetemre. Megtudta, hogy mikor és miért lettem ilyen rideg és, hogy hogy születtek meg a gyerekek. A legjobban még is az érdekelte, hogy volt-e valakim. A Többiek elmondták, hogy nagyon sok udvarlóm volt és, hogy én egytől egyig az összeset elküldtem. Nekem csak Edward kellett senki más. Számomra Ő volt az első és egyben utolsó. Senki mást nem fogok szeretni csak is Edwardot.

A harc előtti utolsó napon mindenki nagyon ideges és feszült volt. Nem igazán tudtuk, hogy mire számítsunk. Jaspernek és Nekem is be kellett vetnem a képességemet, hogy egy kicsit nyugodtabb legyen a helyzet. Egyedül talán Emmett volt, aki nem volt ideges. Próbálta a többieket is szórakoztatni a hülye poénjaival, de senki nem díjazta ezért elég hamar fel is adta. Emmett után talán még én voltam az, aki a legnyugodtabb volt. Igaz én csak a családomat féltettem, de Őket nagyon.

Eljött a harc napja. Ha azt mondtam, hogy tegnap mindenki nagyon ideges és feszült volt akkor nagyon tévedtem. Se Jasper, se Én nem értünk el semmit már a képességeinkkel. Tudtuk, hogy hamarosan el kell indulnunk ki az erdőbe. Nem akartuk, hogy az emberek valamit is megsejtsenek, ezért inkább eléjük megyünk.

- Itt az idő - szólalt meg Aro.

Mindenki elindult a vezetők után. Aro, Marcus és Caius mentek legelöl. Őket követték a Volturi testőrök és Edward, utánuk pedig a családom ment ki-ki a saját párjával. A sort én zártam. Tíz perc futás után elértük a csata helyet. A Volturi katonák elfoglalták a helyüket, míg a családom egymástól búcsúzott el. Nálunk ez már bevett szokás volt, hogy az utolsó perceket mindenki a párjával töltötte. Egyedül Nekem nem volt senkim, ezért én is elfoglaltam a helyemet Aro mellet.

- Jönnek - mondtam majd arra felé fordultam ahol az ellenség fog kilépni a fák közül.
Mindenki abba az irányba fordult amerre Én.

- Kristen! Gyere ide Lillyvel - szóltam Neki. Még egy utolsó csókot váltottak Edward-dal majd beálltak leghátulra, hogy ha netalántán baj lenne, akkor el tudjanak menekülni.
Néhány perccel később meg is láttuk az ellenségeinket, ahogy kilépnek az erdő fái közül és felsorakoznak velünk szembe.

- Áh, a Volturi és a nagyra becsült Cullen család. Öröm Titeket újra látni - mondta Vlagyimir.

-Számomra nem öröm, hogy újra látlak-mondta Neki Aro ridegen.- Mit akarsz itt?

- Oh hát csak az Engem megillető helyet akarom elfoglalni. Elvettétek Tőlem azt, ami az enyém. Adjátok vissza, mert ha nem, akkor mind meghaltok - mondta Aronak gúnyosan.

- Itt akik megfognak halni azok Ti lesztek. Tehát jobban jártok, ha most azonnal eltakarodtok innen - mondtam Nekik.

- Jaj, Bella Drágám hát te is itt vagy? Mi közöd van Neked ezekhez? Azt hittem, te jobb körökben forogsz. Nem gondoltam volna, hogy lesüllyedsz az Ő szintjükre. Amúgy ha már így találkoztunk, mi a válaszod a házassági ajánlatomra? Tudod jól, hogy mellettem úgy élhetnél, mint egy királynő. Na, mi a válaszod? - kérdezte mézes-mázos hangon.
Láttam, hogy Edward erre a kérdésre felmordul. „Jaj, Istenem olyan aranyos, amikor féltékeny. Bella térj észhez!” - Szóltam Magamra.

- Természetesen nem. Akkor se lennék a feleséged, ha te lennél az utolsó vámpír a világon. Inkább meghalok, mint hogy hozzád legyen valami közöm - mondtam Neki sziszegve.

-Kár érte. Akkor Neked is velük együtt kell halnod - mondta Vlagyimir.

Tudtam, hogy eddig tudtuk halasztani a harcot. A pajzsaimat felvontam magunk körül és a többiekre is kiterjesztettem egyesével. Láttam Vlagyimir gondolatába, hogy mindjárt kiadja a parancsot, hogy támadjanak meg minket. Gondolatba mindenkinek üzentem, hogy készüljenek fel, mert mindjárt Nekünk támadnak. Aronak is mondtam, hogy nincs köztük senki olyan, aki különleges képességekkel bír. Ugyan is Aro megkért, hogy mielőtt elkezdődik a harc, mérjem fel Őket, mert annak ajánlatot akart tenni.

- Támadás - adta ki a parancsot Vlagyimir.

Megrohamoztak minket a vámpírok és ezzel elkezdődött a harc. Éreztem, hogy Jane és Alec is beveti a különleges képességüket, hogy ezzel is segítség a többieket. Én a harcra koncentráltam, hogy ha netán valakinek segítség kell, akkor segíteni tudjak. Nem akartam, hogy valaki is meghaljon közülünk. Felix-re és Emmett-re mentek a legtöbben, mert Őket ítélték a veszélyesebbnek. Hamar rá kellett jönniük, hogy ez nem így van. Jasper elég sokat harcolt régebben így Neki volt a legtöbb tehetsége a harcban. Ezért is kezdték Őt is egyre többen támadni. Edward-ra és a fiamra is sokan támadtak, hiszen Ők ki tudták hallgatni az ellenség gondolatait és ezért minden mozdulatukat előre látták. A harc lassan a végéhez közeledett, amikor láttam, hogy Edward a földre kerül, és épp megölni készülnek. Nem hagyhattam. Nem akartam még egyszer elveszíteni. Azt a fájdalmat még egyszer nem tudnám elviselni.
- Renata, használd a pajzsod! - kiabáltam Neki és én azzal a lendülettel megszüntettem a pajzsomat és Edward segítségére siettem. Leszedtem Róla a vámpírokat és azzal a lendülettel az összeset meg is öltem, majd felsegítettem Edwardot a földről.

- Bella? - nézett Rám döbbenten - Miért segítettél?

- Azért mert szeretlek, és nem akarlak többé elveszíteni - mondtam Neki majd magamhoz húztam és szenvedélyesen megcsókoltam. Újra az ajkaimon éreztem az ajkait. Azt az érzést, amit akkor éreztem egyszerűen lehetetlen elmondani. Ezt át kell érezni. Mikor éreztem, hogy Ő is visszacsókol, még szenvedélyesebben kezdtem el csókolni, és ha lehetett, akkor még közelebb húztam magamhoz a tarkójánál fogva. Ő is a derekamra tette az egyik kezét, míg a másikkal a hátamat kezdte el simogatni. Jóleső borzongás futott végig a testemen. Akkor úgy éreztem, hogy csak Én és Ő vagyunk a világon senki más. Abban a pillanatban mindent elfelejtettem és azt kívántam, bárcsak ez a pillanat örökké tartana. A szenvedélyes csókunknak Emmett kiabálása vetett véget.

- Nem akarlak Titeket megzavarni fiatalok. Örülök, hogy újra egymásra találtatok, de ez most nem a megfelelő pillanat. Ugyan is, ha nem vettétek volna észre egy harc kellős közepén állunk és szükség lenne a segítségetekre. Amúgy meg én is a részese szeretnék lenni. Mindent látni akarok. Kíváncsi vagyok a pikáns részletekre.- mondat már a végét mosolyogva Emmett.

Még egy utolsó csókot váltottunk egymással majd újra belevetettük magunkat a harcba. Ezúttal én is a családommal együtt harcoltam. Mivel, hogy már nem voltak olyan sokan így elég hamar végeztünk a többivel. Egyedül Vlagyimirt hagytuk életbe, hogy az Ő sorsáról a Volturi döntsön. A harc végén mindenki a társához sietett, hogy meggyőződhessen róla, nem esett-e semmi baja. Én is Edward nyakába ugrotta, hogy újra megcsókolhassam. Akkora lendülettel vetettem Rá magam, hogy megingott a hirtelen súlyom alatt és mind a ketten a földön fekve kötöttünk ki hangos nevetés közepette. Nevetésünkhöz a többiek is csatlakoztak így az egész erdő a mi nevetésünktől zengett. Tényleg elég nevetséges volt a helyzet, amit Emmett még egy poénnal is megfűszerezett.

- Na, de fiatalok. Ezt nem itt kellene mindenki szeme láttára. Ezt a szobába kellene. Igaz én díjaznám, ha látnánk egy kis entyem-pentyemet, de nem hinném, hogy mindenki így van vele. Arra meg inkább nem is mondok semmit, hogy ha Ti most itt elkezdenétek Jasper közelébe, Ő is leteperné Alice-t. Így már gruppenbe is csinálhatnátok és abból Én se akarnék kimaradni. Tudjátok, hogy szeretem az extrém helyzeteket. - mondta, majd egy hatalmas röhögésben tört ki.
Ha még mindig el tudnék pirulni, most már biztos, hogy olyan lennék, mint egy rák, de ahogy így elnézem, ezzel nem csak én vagyok, így hanem Edward is. Mikor már mindenki abbahagyta a nevetést elindultunk vissza a várba, hogy megbeszéljük a dolgokat és eldöntse a Volturi, hogy mi legyen Vlagyimir sorsa. Ugyan olyan felállásba indultunk vissza, mint ahogy jöttünk csak azzal az egy különbséggel, hogy ezúttal Edward hátra maradt velem. Már épp indulni akartam, amikor szembe fordított magával és megcsókolt. A csók végén elvált Tőlem, de csak annyira, hogy a szemembe nézzen.

- Szeretlek Bella - mondta szerelmem.

- Én is szeretlek Edward. Hiányoztál - mondtam Neki és újra csókba forrtunk össze. Ebbe a csókunkba beleadtuk minden szerelmünk, amit egymás iránt érzünk. A csók végén elszakadtunk egymástól majd kézen fogva indultunk el a többiek után. Olyan boldogságot éreztem, mint már rég. Mellette újra az a Bella voltam, aki rég. Újra embernek éreztem magam. Akkor még nem tudtam, hogy ennek a boldogságnak nemsokára vége lesz.

9.fejezet

Vadászat

(Bella szemszöge)

Egészen az erdő közepéig futottunk együtt. Onnan négy felé váltunk szét. Alice, Jasper, Emmett és Rosalie mentek egy csoportba. Ők Dél felé vették az utat. Edward, Kristen, Lilly, Nessi és Oliver kelet felé vették az irányt, míg Esme és Carlisle nyugat felé indultak el. Edward és én észak felé indultunk el. Jól összehozták ezt nekünk a többiek. Mielőtt elmentek volna Alice-től és Emmett-től kaptam egy elég sejtelmes mosolyt. Na, gondoltam ezek készülnek valamire, de nem fog nekik sikerülni. Attól még, hogy Edwardal maradtam kettesbe nem fog történni semmi.

-Induljunk.-mondtam Edwardnak majd elkezdtem futni. Hamar utolért.

-Bella beszélhetünk?-kérdezte Edward.

-Miről akarsz beszélni? Szerintem nekünk nincs miről beszélni.-mondtam Neki nem túl kedvesen.

-Kérlek csak hallgass végig. - szinte már könyörgött Nekem.

-Rendben van, hallgatlak, de gyors legyél. Vadászni is szeretnék.-még mindig elég rideg volt a hangom.

- Csak bocsánatot szerettem volna kérni, azért amit tettem. Nagyon sajnálom. Tudom, hogy nincs, mentség arra, amit veled és a gyerekekkel tettem, de meg kell értened, hogy a te biztonságod érdekében cselekedtem így. Nem tudtam volna elviselni, ha az én hülyeségem miatt neked kellett volna meghalnod. Abba beleörültem volna. Mindent azért tettem, mert szeretlek. És még mindig nagyon szeretlek.-mondta Edward. Láttam a szemében, hogy minden, amit mondott igaz és valóban így gondolja és azt is elhiszem, hogy szeret, de mind ez túl késő.

-Edward én is szeretlek és örülök, hogy élsz és újra láthattalak, de ezekkel a dolgokkal elkéstél. Nem tudok neked megbocsátani. Talán néhány év múlva. Sajnálom. -mondtam Neki már sokkal kellemesebb hangnemben. –Mehetünk tovább?

-Igen. –mondta Edward.

Elindultunk és elég hamar találtam magamnak egy szarvast, amivel elég hamar végeztem. Miután végeztem szememmel Edwardot kerestem. Egy Tőlem nem mesze lévő fán állt és onnan figyelt.

-Te nem vadászol?-kérdeztem Tőle kíváncsian.

-Nem. Tudod Nekem nem szabad állatokra vadásznom. Ez a Volturi egyik szabálya. Amúgy nagyon ügyes vagy. Szépen csináltad. - dicsért meg.

-Köszi. Emmett volt a tanárom. Igaz vele mindig csak medvékre vadásztunk. Nem tudom, mit élvez abban, hogy mielőtt végez, az állattal eljátszadozik vele.

-Ez Emmett. Ő így szeret vadászni. Neki ez izgalmas. Ebben leli örömét. Kérdezhetek valamit Bella?

-Persze Edward. Nyugodtan kérdezhetsz. –kíváncsi vagyok, hogy mit akar.

-Mióta itt vagytok eddig soha nem néztél a szemembe. Mi ennek az oka?

-A szemed színe miatt.-mondtam, de láttam, hogy nem igazán érti.-Tudod én imádtam a szemed színét. Olyan szép aranybarna volt. Gondolom, tudod, hogy akkor, amikor még ember voltam milyen hatást értél el nálam, amikor a szemedbe néztem.-bólintott, hogy igen. - Na és én azokat a szemeket akarom megjegyezni nem pedig a vörös szemeidet. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de addig, amíg ilyen a szemed nem is fogok a szemeidbe nézni.

-Értem és köszönöm szépen, hogy ilyen őszinte vagy velem. Elárulnád nekem még azt, hogy milyen képességeid vannak, persze ha nem titok?-kérdezte Edward.

-Nem titok. Aro is tisztába van a képességeimmel. Azért is hívott minket segíteni. Mondhatni mi sokkal erősebbek vagyunk, mint a Volturi. Aro azért is kötött velünk szövetséget. Fél Tőlünk. Tudod nagy segítség nekünk az, hogy Alice látja a jövőt, de Jasper képességének is néha jó hasznát vettük. Hála neki nagyon sok harcot kerültünk el. Sikerült Neki lecsillapítania az ellenfelet és le tudtunk ülni normálisan beszélgetni. Edwardnak a képessége ugyan az, mint a tied. Tud olvasni mások gondolatába. Nessi ennek az ellentétje. Ő a saját gondolatait tudja megmutatni másoknak. Az én képességem elég összetett. Van egy pajzsom, ami az elmémet védi minden mentális képességgel szemben. Ezért nem tudsz se te, se Aro a gondolataimba olvasni. Ezért nem is hat rám se Jane, se Alec képessége. A másik képességem meg az, hogy bárki képességét át tudom venni, de nem csak rövid időre, hanem véglegesen. Ehhez vagy az kell, hogy a pajzsom alá vonjam vagy meg kell érintenem az illetőt. –mondanivalóm végére eléggé elgondolkodott Edward.

-Mennyi képességed van pontosan?-kérdezte kíváncsian.

-Sajnos erre nem tudok neked igazán válaszolni, mert magam se tudom. De mondok néhányat, ha akarod. –kérdeztem Tőle kedvesen.

-Persze. Nagyon érdekel.-mondta örömmel Edward.

-Na már most. Tudok magam köré egy szilárd pajzsot kiterjeszteni, ami a fizikai erőktől véd meg. Tudom irányítani az időjárást és a földi elemeket. Na meg mindenkinek a képességét a családból, a Volturiból, a Denali-klánból és még sorolhatnám. Utazásaink során nagyon sok vámpírral találkoztam, akinek átvettem a képességét és Carlisle is elküldőt nagyon sok helyre, hogy tovább bővítsem a tudásomat. Mindezt nem azért tettem, mert hatalmat akartam magamnak szerezni, hanem hogy a családomat meg tudjam védeni. Nekem Ők a legfontosabbak. -A mondat végére felnéztem Edwardra, aki úgy állt ott, mint egy kőszobor. -Edward minden rendben? Valami baj van?

-Nem Bella nincs semmi baj, csak nekem ez egy kicsit meglepő. Nem tudom elhinni, hogy ez te vagy. Eddig is erős voltál, de most még erősebb vagy. Soha nem álltál szilárd lábakon. Mindig az a csetlős-botlós ember lány voltál. Most meg egy gyönyörű, erős és rideg vámpír áll előttem. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nekem a régi Bella jobban tetszik.-mondta Edward.

-Nem haragszom Edward, csak annyit akarok hozzáfűzni, hogy én ugyan olyan vagyok, mint rég csak azt az oldalamat csak a családom láthatja. Ez az én álarcom. Ezzel tudom megvédeni a családomat. Ha nem mutatom magam gyengének, hanem erősnek és magabiztosnak senki nem mer velünk kikezdeni. Amióta én is Cullen vagyok, azóta a vámpírok még nagyobb tisztelettel néznek ránk. Egyszer mikor Emmett és Rosalie elutaztak néhány nomád vámpír meg akarta támadni Őket, de észrevették Rosalie nyakába a címerünkkel díszített nyakéket egyből meghátráltak és a bocsánatukért esedeztek. Sokkal jobban félnek Tőlünk a vámpírok, mint a Volturitól, de mi ezt a félelmet nem ara használjuk ki, hogy uralkodjunk a többi vámpíron, hanem, hogy a családunk biztonságba legyen. Ezzel tudjuk magunkat megvédeni. Ebből a családból kerültél te ki Edward. Ezt a családot hagytad te magad után hátra. Te is velünk együtt lehetnél boldog és a gyerekeidet is láthattad volna felnőni. Láthattad volna az első lépéseiket, hallottad volna az első szavukat. Ott lehettél volna, amikor először mentünk el velük vadászni. Olyan ügyesek voltak. Edward örült volna, ha az apja megdicséri és annak is, hogy ha lett volna egy olyan ember, akire felnézhetett volna. Tudod, hogy milyen rossz volt nekik nélküled felnőniük? Míg kicsik voltak minden nap megkértek valakit, hogy meséljen Rólad, de ez általában én voltam. Az esti mesék is Rólad szóltak. Hiába hallottak már minden történetet ezerszer soha nem unták meg. Minden szép pillanatból kimaradtál a saját hülyeséged miatt. –a végén már sírva fakadtam, mert már nem bírtam tovább, túl sok volt a keserű emlék.

-Sajnálom Bella. Ha tehetném, mindent másképp csinálnák. Én is örültem volna mindennek, de már nem tudok semmit se tenni.

-De Edward tudsz. Igaz nem tudod megváltoztatni a múltat, de a gyerekeidet és a családodat boldoggá tehet még. Még jóváteheted a hibáidat. - mondtam neki még mindig megtörve.

-És téged Bella? Téged már nem tudnálak boldoggá tenni?-kérdezte reménykedve Edward.

-Sajnálom Edward, de engem csak akkor tudnál boldoggá tenni, ha hazajönnél velünk a harc után.

-Bella. Tudod nagyon jól, hogy nem tudok innen elmenni. Csak Aro bocsáthat el, de ez soha sem fog eljönni, mert nagyon ragaszkodik hozzám.-mondta Edward szomorúan.

Éreztem a szavaiból, hogy Ő is szeretne velünk lenni. Én is szeretném. Szeretném újra érezni azt a mámorítóan finom illatát. Szeretnék újra a biztonságot jelentő karjaiba lenni. Akarom, hogy azok a kemény és mégis puha, finom ajkak az én ajkaimat kényeztessék, és hogy testünk és lelkünk újra egy legyen. De amire a legjobba vágyok, hogy újra belenézzek azokba a gyönyörű aranybarna szemeibe, hogy újra elveszek bennük. Szeretném újra érezni azt, hogy milyen gondtalannak lenni, de ezt csak az Ő karjaiba lehetséges. De mind ez csak az én vágyaim maradnak. Soha többet nem lehetek azzal a férfival, akit a legjobban szeretek.

-Szerintem ideje lenne visszaindulnunk. -mondta Edward letörten.

-Igen igazad van. Már biztos várnak minket. -helyeseltem.

Leugrott mellém a fáról és együtt indultunk el a többiekhez. 2-3 perc múlva már a többieknél voltunk.

-Na milyen volt a vadászat?-Kérdezte Alice.

-Volt valami?-füzte hozzá Emmett.

-Jó volt, de csak én vadásztam. És nektek milyen volt? És amúgy Emmett nem volt semmi csak beszélgetünk.-mondtam neki mosolyogva.

-Nekünk is nagyon jó volt a vadászat. Jól laktam egy hatalmas nagy medvével. Amúgy meg Bella nem hiszek Neked. Ha csak te egyedül vadásztál és utána meg beszélgettek az nem tart ennyi ideig. Amúgy meg beszélgetni lehet máshol is.-mondta Emmett azzal a kaján vigyorával. Látszott rajta, hogy tényleg nem hisz nekem.

-Ha nem hiszed el, akkor megmutatom.-mondtam Emmetnek majd megfogtam a fejét és megmutattam az előbb történteket.

-Ó a franca Bella. Azt hittem, hogy legalább láthatok egy kis ingyen pornót. Nem hiszem el, hogy hogy bírtátok ki azt, hogy ne támadjátok le egymást. Jasper azt mondta, hogy alig bírjátok ki, hogy ne támadjatok egymásra. –mondta Emmett szomorúan.

-Ne aggódj Emmett mert még mindig érzem és egyre erősebben. Főleg Bella felől. Szerintem most is csak fantáziál. -röhögöt Jasper.

-Ebből elég legyen fiuk. Ne velem foglalkozzatok, mert megkeserülitek. -fenyegettem meg Őket.

-Na Bella ne már. Ne fogd már vissza magad. Látni akarok egy kis ingyen pornót.-mondta Emmet és Jasperrel elröhögték magukat.
Na, én szóltam. Alice láthatta, hogy mire készülök, mert szólt a többieknek, hogy vigyázzanak. Támadóállásba álltam és Neki támadtam a két fiúnak. Jaspert ellöktem míg Emmettnek hátraszorítottam a karjait, hogy ne tudjon megmozdulni.

-Nem voltam az előbb érthető. Megkértelek titeket, hogy fejezzétek be. Nem? Ha tovább folytatjátok, nem fogjátok ennyivel megúszni.-sziszegtem Neki.

-Ne haragudj Bella. Ígérem, befejezzük.-mondta Emmett.

-Ajánlom is. Remélem te is megértetted Jasper?

-Igen Bella, sajnáljuk.-mondta lehajtott fejjel.

-Köszönöm. És most már induljunk.-mondtam majd mindannyian elindultunk vissza.