Képek

Hoztam nektek néhány képeket. Remélem tetszeni fog. Ezzel akarlak Titeket kárpótolni amiért ennyi ideig nem volt friss.

7.fejezet

Az igazság

(Edward szemszöge)

-Edward ha kérhetnénk akkor kezd el kérlek, mert nem tudom, hogy Bellát meddig tudjuk távol tartani.-kért meg apám. A hangja még mindig higgadt volt, de látszott rajta, hogy nagyon kíváncsi.

-Rendben. Tehát hol kezdjem?

-Az lenne a legjobb, ha a legelején. -mondta anyám. Most először szólalt meg.

-100 évvel ezelőtt azért hagytalak el titeket, mert nem tudtam volna a szemetekbe nézni azok után, amit Bellával tettem. Őszintén szólva féltem hazamenni. Féltem, hogy mit fogtok majd mondani akkor, hogy ha elmondom, hogy bántottam Bellát. Tudtam, hogy csalódást okoztam nektek. Ti és Bella is megbiztatok bennem, pedig nem érdemeltem meg. Bántottam azt a lányt, aki nekem az életemet jelentette. Nem akartam megvárni, míg Bella felébred és elküld, mert abba belehaltam volna, ezért inkább úgy döntöttem én magam megyek el. Azt nem tudtam volna elviselni. Nektek pedig azért nem mondtam el, mert nem akartam, hogy velem gyertek, hogy velem együtt szenvedjetek, mert csak én akartam szenvedni. Ezzel akartam magamat büntetni. Akkor, amikor ott hagytam Bellát még nem tudtam, hogy mit csináljak. Csak futottam és pusztítottam. Később mikor már tudtam tisztán gondolkodni akkor döntöttem úgy, hogy eljövök Olaszországba és megkérem Aroékat, hogy végezzenek velem. Mikor ideértem előálltam a kérésemmel csak hogy Aro kíváncsi volt az okára. Elmondtam neki, hogy olyan dolgot tettem, amit szégyellek és, hogy már nem akarok ez miatt tovább élni. Azt mondta, hogy megteszi, amit kérek, majd kezet fogtunk. Nem gondoltam volna, hogy belenéz a gondolataimba és akkor meglátta benne Bellát. Meg akarták ölni Bellát, mivel, hogy megtudta a titkunkat és ezzel vétett a törvényeik ellen. Aroval akkor üzletet kötöttem. Azt mondta, hogy nem fogják bántani Bellát, ha beállok hozzájuk és Őt fogom szolgálni. Nem volt más választásom. Nem akartam, hogy Bella miattam halljon meg. Így is elég szenvedést okoztam neki. Tehát ezért hagytam el Bellát és ezért nem mentem vissza soha hozzátok. –történetem befejeztével a családomra néztem, hogy lássam, mit reagálnak a történetemre.
Ó fiam.-mondat anyám majd a nyakamba vetette magát, és hogy ha tudott volna sírni már rég sírt volna.

-Edward. Nem kellett volna ezt tenned. Hát ennyire nem ismersz minket. Tudod nagyon jól, hogy a fiunk vagy. Te soha nem tudnál nekünk csalódást okozni. És Bellát is olyannak ismerted meg? Tudod nagyon jól, hogy nem úgy gondolkodik, mint más. Teljesen az ellenkezőjét teszi mindennek.

-Na ja. Ez a hülye szokása még mindig meg van. Mondjuk, ennek köszönhetik a kölykök, hogy élnek.

-Kösz Emm bácsi. Kurva rendes vagy. Tisztába vagyunk vele, hogy anya miattunk hallt meg. Nem kell minden egyes alkalommal ezt az orrunka alá dörgölnöd. Tudod nagyon jól, hogy ez a téma Edward és Anya között mindig veszekedést szít. Edward magát okolja, azért ami anyával történt, aki nem győzi elmondani minden egyes alkalommal, hogy mi vagyunk számára a legfontosabbak, és hogy miattunk öröm volt neki meghalni. Nézd meg. Megint teljesen magába van fordulva. Ha anya így meglátja, neked véged van. Ugye tudod? Nem szereti, ha szomorúak vagyunk, főleg, hogy ha Edward az.
-Nessi tudod jól, hogy milyen Emmett. Nem bántásnak szánta. Amúgy amikor nem vagytok otthon anyátokat ezzel szokta felcukkolni, hogy kiálljon ellene, de eddig minden próbálkozása kudarcba fulladt.

-Kösz Rose. Ez megnyugatató.

-Mind a ketten most azonnal fejezzétek be. –szólt Jasper dühösen.

-Jasper, de kik fejezzék be és mit?-kérdezte Alice.

-A két Edward. Mind a ketten ostorozzák magukat. Áradt belőlük a mérhetetlen nagy bűntudat.

-Látszik, hogy apja fia. Mind a kettő ugyan olyan idegesítő tud lenni és egyiket se érdekli, hogy kihallgatja mások gondolatát.

-Hé Emmett ne szívózzál már. Tudod nagyon jól, hogy nem tehetek róla. Nekem ez a képességem. Amúgy meg Anya is tud a gondolataitokban olvasni.

-Ebben igazad van Edward, de Bella nem használja. Amúgy apátok is folyton ezzel a szöveggel jött. Tényleg nagyon sokban hasonlítotok egymásra. Ja, amúgy Öcskös jó újra látni téged. Hiányoztál.

-Kösz Emmett. ti is nekem. Ja és Edward, Nessi. Remélem ti is elfogadtok majd és apátokként tekintetek rám.

-Ó hát persze.-mondta lányom és a nyakamba vetette magát. –Végre személyesen is megismerhetem az apámat és nem csak fényképekről ismerhetem. -Ujjongót.

-Én is örülök, hogy megismerhetlek téged. Jó megismerni az apámat.

-Számomra is öröm.-mondtama fiamnak, mikor hirtelen kicsapódott az ajtó és egy kislány jött be rajta.

-Apa, apa.- kiabálta majd fiam nyakába vetette magát.

-Hát te meg mit keresel itt. Anyádat, hol hagytad?

-Itt vagyok.-szólt egy lány majd Edwardhoz lépet és szenvedélyesen megcsókolta.

-Amúgy Apa Bella hozott minket ide és képzeld el Felix-el jött. Olyan rég láttam már Őt. Rég látogatott meg minket. Mikor megkérdeztem Bellát azt mondta, hogy már Ő is rég találkozott Felix-el. Ja és Oliver is velünk jött.

-Itt van Oliver?-kérdezte lányom.

-Igen. Mindjárt jön Ő is csak beszélgetnek Felix-el.

-Eléjük megyek. -mondta Nessi és már el is tűnt.

-Úgye nem baj?- Bella jelent meg az ajtóba mosolyogva.- Sikerült mindent megbeszélnetek?

-Igen Bell. Képzeld Edward mindent elmesélt. Elmonjam?

-Ne strapáld magad Emmett. Már mindent tudok és örülök, hogy ilyen jól egymásra találtatok és annak is hogy a gyerekek is boldogok.

-Bella, ha örülsz és boldog vagy akkor mért nem vagy már Edward nyakába?

-Azért Emmett mert én nem tudok neki megbocsátani. Sajnálom, hogy ezt mondom, de nekem ez nem megy.-mondta Bella. Azt hittem a szívem szakad meg. Az a személy nem bocsát meg nekem, akit a világon a legjobban szeretek

-Nem haragszunk mi rád ezért Bella. Tudjuk nagyon jól, hogy te szenvedtél a legjobban, de még is te voltál a legerősebb.-mondta Carlisle Bellának.

-Engem is beleavatnátok a dolgokba?

-Persze Edward.-mondta Rosalie. Miért pont Rosalie. Hiszen Ő sosem volt jóban Bellával.

-Másnap reggel mikor Bella felkelt és meglátta magán azt a néhány horzsolást, ami szinte észrevehetetlen volt, na, mindegy, egyből tudta, hogy te azért nem vagy vele, mert azt hiszed bántottad. Az első utunk hozzánk vezetett, mert azt hitte, hogy hazajöttél és bezárkóztál a szobádba. Közben Alice-nek látomása volt és látta, hogy meghalsz. Sokáig tartott, amíg megnyugodott annyira, hogy elmondja mi történt. Abban a pillanatban az egész család össze eset. Mind sírtunk volna, ha tudtunk volna. Nem sokkal később hallottuk Bella autóját. Alice mondta, hogy majd Ő kimegy és elmondja Bellának mi történt veled. Később már csak annyit hallottunk, hogy Bella felsikít és….

-Rosalie fejezd be most.-szólt rá hirtelen Jasper. Nem tudom mért állította le Rose-t.

-Mi van?-kérdezte Rosalie

-Csak néz rá Bellára.- szerelmem a földön térdelt mellette a fiam és anyám. Bellát vigasztalták ugyan is sírt. De hát egy vámpír nem tud sírni.

-Jasper mi történt Bellával?

-Tudod Bella ezt az időt nehezen dolgozta fel. Alice-l kint vigasztalták egymást a verandán órákon át. Egyszer csak kinyílt az ajtó. A két lány jött be rajta. Alice mellém ült le, míg Bella az emelet felé ment a te szobádba. Hallottuk becsukódni az ajtót majd utána, hogy a zárban kattan a kulcs. Bezárkózott a szobádba. 2 héten át volt bezárkózva. Nem evett, nem ivott és aludni is alig aludt. Mindig mikor elaludt rá 10 percre sikítva ébredt fel és a te nevedet kiabálta. 2 héten át ez ment, majd kinyitotta az ajtót és lesétált a nappaliba. Örülhetsz, hogy akkor nem láttad Bellát. Borzalmas látványt nyújtott. A ruhái lógtak rajta, az arca még sápadtabb volt, a szemei alatt lila karikák voltak a kialvatlanság miatt, míg a szemei vérvörösek és duzzadtak voltak a sok sírástól. Borzadva néztünk rá. Most már egyáltalán csodálkozunk rajta, hogy a gyerekek, hogy bírtak életben maradni táplálék nélkül. Mikor Esme és Carlisle meglátta egyből odasiettek hozzá. Carlisle elővette az orvosi énjét és megvizsgálta Bellát, míg Esme kaját ment el csinálni Bellának. A két lány pedig ruhát és meleg vizes fürdőt készített neki. Mikor Bella rendbe szedte magát kijött hozzánk, a nappaliba. És akkor ott változott meg a helyzetünk.

6.fejezet

Vallatás

(Edward szemszöge)

Már 100 éve, hogy elhagytam a családomat és azt az ember lányt, aki az életemet jelentette. Akkor még is miért hagytam el Őt, az én Drága Bellámat? Azon az éjszakán mikor elmentem megtörtént az, amit már hosszú idő óta kért tőlem. Az volt életem legszebb és egyben legrosszabb éjszakája. Gyönyörű volt, mert olyan gyönyört kaptam tőle, amit sosem éreztem még. A mai napig fel tudom idézni azt az éjszakát. Ilyenkor örülök annak, hogy ilyen jó a memóriám. Minden apró részletre emlékszem. Magam elé tudom képzelni minden mozdulatát, minden sóhaját és a kéjes nyögését is. Akkor azon az estén nem vonzott a vérre illata. Csak a teste csábítása volt rám hatással. Minden mozdulatunk természetes volt. Nem gondolkoztunk semmin, csak átadtuk magunkat az érzéseinknek, vágyainknak. Akkor minden határt átléptünk. Pont ez volt a baj. Én tudtam, hogy ha megadom neki azt, amire vágyik baj lesz belőle. Így is történt. Mikor szerelmem elaludt a karjaimba végig néztem gyönyörű alakján és akkor vettem észre, hogy teli van horzsolásokkal és kék-lila foltokkal. Akkor már nem tudtam semmi másra gondolni csak arra, hogy micsoda egy szörnyeteg vagyok. Bántottam azt, akit a legjobban szerettem. Ezt nem tudtam megbocsátani magam. Tudtam, hogy el kell mennem még mielőtt, felébredne. Nem akartam megvárni azt, hogy Ő küldjön el. Abba belehaltam volna. Kibújtam mellőle, majd a ruháimat gyorsan magamra kaptam és kiugrottam az ablakon és örült futásba kezdtem. Nem tudtam, hogy hova menjek csak azt tudtam, hogy a családomhoz se mehetek haza. Nem tudnám elviselni a csalódásukat. Hiszen azzal, amit Bellával tette ezzel együtt a családomnak is csalódást okoztam, hiszen Ők bíztak benne. Hirtelen elöntött a düh. De nem Bellára és nem is a családomra voltam dühös. Csak is saját magamra. Idegességembe a fákat kezdtem el pusztítani a helyükről. Már a fél erdőt kipusztítottam, szinte amikor kezdtem lenyugodni és tisztán tudtam gondolkodni. Akkor döntöttem úgy, hogy idejövök a Volturihoz. Az eredeti tervem az volt, hogy megkérem Őket, hogy öljenek meg, mert tudtam, hogy Bella nélkül nem tudok tovább élni. 2 nap múlva elértem Volterát. A kapunál Felix és Demetri volt. Őket kértem meg hogy vezessenek Arohoz. Elmondtam Aronak hogy mért jöttem, aki visszautasította a kérésemet, de Ő ennél jobb ötletet adott nekem. Azt mondta, hogy a halál csak megváltás lenne és én nem megváltást akartam, hanem szenvedni, bűnhődni akartam tettemért. Felajánlotta, hogy álljak be hozzájuk és szolgáljam Őket. Elfogadtam az ajánlatukat. Azóta vagyok itt és Aro szolgája vagyok.

Kopogtak.

-Uram-jött be Felix és Demetri.-Megjöttek. Kint várnak.

-Rendeben köszönöm. Felix kérlek, kísérd be Őket.

-Igen Uram.

Kíváncsi vagyok kik jöhettek. Ekkor az ajtó kinyílt és nagy meglepetésemre a családom jött be rajta mögöttük pedig az én Bellám. Mikor megláttak mindenki lefagyott. Gondoltam megnézem, mi jár most a fejükbe, de nem hallottam a gondolataikat. Nem igazán foglalkoztam az okával, mert, újra Bellát kezdtem el figyelni. Istenem olyan gyönyörű. Nem is hiszem el, hogy újra látom. Ő is engem nézet majd láttam rajta, hogy valamire nagyon koncentrál majd, hogy valaminek egy aprót biccent majd előre lép.

-Üdvözöllek Benneteket. Carlisle a bocsánatotokat kéri, amiért nem Ő üdvözöl Titeket, de jelen pillanatban nem igazán tud szóhoz jutni.-szólalt meg Bella gyönyörű, csilingelő hangon. Istenem olyan szép hangja van. Teljesen elvarázsol.

-Semmi gond Bella. Megértjük. Csak egy valamit nem értek. Te hogy hogy nem vagy olyan állapotba, mint a többiek, mert tudomásom szerint ti…-akarta kérdezni Aro, de Bella közbevágót.

-Ne haragudj, hogy közbevágok, de az érzéseim csak rám tartoznak. Meg azt hittem ismersz már annyira, hogy tud mire, hogy reagálok. De ha nem haragszol, akkor azt mondanám, hogy térjünk a tárgyra. Miért hívattál minket?
Honnan ismerné már Aro Bellát? Ha ismernék egymást, akkor már rég találkoztam volna velük és nem most. Ezt nem értem. Muszáj lesz majd ezt valakitől megkérdeznem, ja és mit akarhat Aro pont az én családomtól?

-Rendben ahogy gondolod Bella drágám. Az igazság az, hogy a segítségeteket akarjuk kérni. Pontosabban a te és a gyerekeid segítségét. A románokról ugye hallottál már?-volt kedvesem egy aprót biccentet, hogy igen. A harchoz kér segítséget Aro? De hát mi olyat tud Bella, amit mi nem tudunk. Nálunk vannak a legtehetségesebb vámpírok. És várjunk, csak milyen gyerekekről van szó? Bellának gyerekei vannak?

-Na már most a kémeim jelentése szerint megakarnak minket támadni. Csak az a baj, hogy mi elég kevesen vagyunk ahhoz, hogy megvédjük magunkat és mivel, hogy te vagy a legerősebb és legtehetségesebb vámpír és a tehetségedet a gyerekeid is örökölték ezért nagy hasznotokat vennénk a harc során. Na, mi a válaszod?-kérdezte tőle Aro tisztelettel. Mióta tisztel Aro bárkit is? Ilyen jó kapcsolatba lehet Bellával?

-Segítek, de a gyerekeimet és a családomat hagyd ki ebből az egészből.
Megegyeztünk?- Bella még mindig olyan, mint rég. Ebben nem változott. Mások életét helyezi előtérbe. Inkább neki legyen baja mit valaki másnak.

-Ahogy óhajtod.-Aro nem csak tisztelettel beszél Bellával, hanem még alázatos is? Na, itt nekem valami nagyon nem tetszik. Majd szép lassan kiderítem, hogy mi volt kettőjük között.

-Azt már nem. Én nem fogok, semmi olyan dologból kimaradni ahol harc van.-Na igen. Emmett se változott semmit. Még mindig szereti fitogtatni az erejét.

-Emmett azt hittem ezt már megbeszéltük idefele jövet. Megmondtam, ha harcra kerül, sor ti kimaradtok belőle. Nem fogom egyikőtök életét se kockáztatni. Megérteted?

-Nem Bella. Amúgy is az ilyen dolgokat szavazással szoktuk eldönteni. Ez nem egyemberes döntés.

-Igen Bella. Most az egyszer Emmett –el kell egyetértenem. Ez nem csak téged érint, hanem az egész családot is.

-Ezt nem hiszem el Jasper. Mért pont most fordulsz ellenem? Amúgy meg nem tudunk szavazni, mert, nincs itt az egész család. Nessi és Edward hiányzik.

-Bella mióta van ilyen jóba Jasperrel? Ő csak Alicel van ilyen kapcsolatba. Mi történhette az alatt az idő alatt a családommal, amíg nem találkoztam velük? És ki az az Edward és Nessi?
Hirtelen két számomra teljesen idegen vámpír jelent meg. Nem is, vámpírok ezek hiszen érzem a vérük illatát és a szívük is ver. Kik lehetnek ezek? Olyan ismerősek, de még se.

-Már nem. Mi is itt vagyunk-szólalt meg a velem egykorú srác. Ő lehet az az Edward, akit az előbb emlegettek és a mellette levő lány pedig Nessi?

-Mit kerestek ti itt?-Kérdezte Bella meglepődve.

-Tudod amikor Nessi hívott és elmondta, hogy hova jöttök úgy döntöttünk, hogy mi is eljövünk és segítünk, ha kell.-mondta az a fiú majd mind a ketten megölelték Bellát.

-Tehát akkor ezért akartál te beszélni vele?- fordult a Nessinek nevezett lány felé.

-Igen. Kérlek, ezért ne haragudj rám.-kérte a lány bűnbánóan.

-Már miért haragudnék? Nem tudok rátok haragudni. Amúgy a többiek hol vannak?-igen ez a mondat teljesen Bellára jellemző. És milyen többiek? Kik lehetnek azok?

-Ők a város közelébe vannak. Nekik tényleg nem kell belekeveredniük ebbe a helyzetbe. Ez csak ránk Cullenekre tartozik. Amúgy mi történt a többiekkel?-Kérdezte megint az Edwardnak nevezett fiú. Tehát ők is Cullenek? Mégis kikhez tartozhatna?

-Hoszzú. Majd elmondom. –válaszolta neki Bella. Már épp mondani készült valamit amikor Aro közbeszólt.

-Elnézést, hogy megzavarom ezt a családi kupaktanácsot, de akkor mi a válaszod?-hát igen. Aro nem igazán a türelméről híres.

-Ha nem haragszol, akkor ezt megbeszélném, még akkor a többiekkel csak előtte egy kicsit magukhoz térítem őket.-Na erre kíváncsi vagyok, de ahogy látom nem csak én de Emmett is kíváncsian fordul Bella felé.

-Te Bells.

- Tessék Emmett.

- Hogy akarod őket magukhoz téríteni?

- Természetesen egy enyhe kis áramot fogok a testükbe vezetni. Ne aggódjatok. Nem fog bajuk esni és fájni se fog nekik, csak annyira, hogy magukhoz térjenek. Rendben?-nyugtatta meg Bella Emmettet és Jaspert. Kíváncsi vagyok, miről beszélnek. Odalépett Alichez és Rosalie-hoz és megfogta a kezüket, mire mind a két lány rá nézett, majd Esme-hez és Carlisle-hoz lépet oda és ugyan úgy megfogta a kezüket. Vajon ezt, hogy csinálta.

-Ne haragudjatok, hogy ehhez a módszerhez folyamodtam csak meg kellene beszélnünk néhány dolgot.-mondta Bella bűntudatosan.

-Nem baj Bella. Igen persze. Akkor beavatnál minket a dolgokba?-kérte meg Carlislel
Bella gyorsan összefoglalta a dolgokat mire Carlisle kijelentette, hogy szavazzanak.

-Esme te, hogy döntesz?

-Ha mindenki marad, akkor én is maradok.

-Oké. Emett?

- Természetesen én itt maradok harcolni. Végre lesz egy kis bunyó. -Rosalie?

-Én haza akarok menni. Nincs kedvem másokért az életemet kockáztatni. Remélem, megértitek.

-Megértjük. Alice?

-Maradok és segítek.

-Jasper?

-Én ott vagyok ahol Alice. Ha Ő marad, akkor én is.

-Nessi?

-Természetesen maradok.

-Oké. Edward?

-Én maradok. Nekem ott a helyem ahol Bella is van. –majd rá mosolygót pont úgy ahogy én mosolyogtam régen Bellára.

-Te Carlisle?-kérdezte meg tőle Bella. Tehát ezek szerint Bella vette át a helyemet a családba. Carlisle után ő a családfő. Kíváncsi vagyok, hogy mért pont Őt választották. Istenem annyi mindent nem értek. Olyan mintha nem is az Én családom lenne. Vagyis a volt családom. Azt hittem, hogy Esme és Alice a nyakamba fogják vetni magukat és, hogy apám is idejön üdvözölni. De e helyett csak bámultak rám és kész. Amióta meg hogy magukhoz tértek rám se néztek.

-Én oda megyek ahol a családom is van.

-Akkor ez el van döntve.- mondta Bella majd újra Aro felé fordult.

–Maradunk és segítünk nektek megvédeni Volterát. –mondta Bella magabiztosan.

-Köszönjük szépen a segítségeteket. Akkor szerintem már mindent megbeszéltünk. Ha akarjátok, akkor elfoglalhatjátok szobátokat.-mondta Aro.

-Ha nem haragszol meg Aro nekem még lenne néhány kérdésem.-szólt neki Bella.

-Nyugodtan kérdez csak Bella.

-Az első, hogy mikorra várhatók a támadok, és hogy hol találkozzunk velük? A másikat, pedig ha nem gond másnak tenném fel.-mintha Jaspert hallanám. Ő a stratéga a családba. MI van itt Bella mindenkinek átvette a szerepét?

-Persze semmi gond. Az erdő felöl fognak érkezni és kb 3 nap múlva érnek ide. Ha akarsz, akkor nyugodtan kérdezzél bárkitől.

-Köszönöm.-mondta neki Bella majd felém fordult. Kíváncsi voltam, hogy mit akar majd nekem mondani, mert valahogy tudtam, hogy tőlem akar valamit.

-Mi a francot keresel te itt. Tudod, hogy milyen egy mocskos, undorító dolog volt Tőled az, amit tettél? Elhitetted az egész családoddal, hogy meghaltál Ők majdnem beleörültek a gyászba, míg te itt vígan élted az életedet?-mondta nekem Bella dühösen. De nem csak a hangjából sugárzott a düh és a gyülölet, de a szemébe is csak ezt láttam. Nem tudtam tovább a szemeibe nézni ezért lehajtottam a fejemét és csendben maradtam. Nem tudtam, hogy mit mondhatnák neki.

-Edward Cullen. Most azonnal válaszoljál, mert ha nem esküszöm, megkeserülöd. - nem hittem a fülemnek. Bella most fenyegetett meg engem. Fél szemmel láttam, hogy Bella támadó állásba állt, és a két fivérem egyből mellette teremtek. Egyszerűen nem tudtam felfogni a helyezettet. Bella nem ilyen. Mire legközelebb felpillantottam Bella ott állt előttem és akkora pofont lekevert, hogy a falnak repültem. Ezt megérdemeltem-gondoltam magamba. Ez kijárt nekem.

-Nem szólok többet. Ha most se mondasz, egy szót se akkor ígérem, nem fogod ennyivel megúszni. Most még mondhatni visszafogtam magamat.-sziszegte a fogai közt. Ez nem Bella. Bella soha nem képes senkit se bántani. És hogy érti azt, hogy visszafogta magát. Ez a pofon olyan volt mintha Emmettől kaptam volna, de úgy hogy Ő minden erejét beleadta volna.

-Na, ja persze. Ha te visszafogtad volna magadat, akkor nem csapódott volna neki a falnak.-röhögöt Emmett.

- Akarod a pofon másik felét? Mert ha nem akkor azt ajánlom, hogy most azonnal fejezd be a poénkodást.

-Bella kérlek, nyugodj le. Meg tudjuk ezt normálisan is beszélni szerintem.

-Carlise. Még most is Őt véded, aki miatt a családod majdnem széthullott.

-Sajnálom Bella, de Ő még mindig a fiam. Ugye megérted?- Bella megadóan sóhajtott egyet és visszalépet az Edward nevű fiú mellé. A fiú pedig megnyugtató szavakat suttogott a fülébe. Pont, úgy ahogy én régen. Hirtelen elöntött a féltékenység. Hogy merészeli Bellával ugyan azt tenni, amit egyszer én tettem vele.
Edward kérlek, kezd el a beszámolódat. Bella már előbb feltette a kérdéseket, amire választ várunk.-mondta nekem apám nyugodt hangon.

-Csak most szólok, hogy ha nem kezded el magadtól, akkor más módszerhez fogok nyúlni, hogy ki szedjem belőled és elhiheted nem lesz kellemes. Mert a mit Jane csinál, az csak simogatás én nem leszek veled ilyen kedves.-Ezt nem értem, hogy érti azt, hogy amit Jane csinál az csak simogatás? Jane képességénél nincs rosszabb. Azt a fájdalmat, amit akkor átél az ember borzalmas.
Jasper kérlek, nyugtasd le Bellát.

-Próbálom Carlisle, de nem megy. Nagyon dühös, de szerintem te is tudod, hogy miért ilyen.-mi lehet az oka annak, hogy Bella így viselkedik. Számtalan kérdésem van, amire nem kapok választ.

-Igen. Alice kérlek, nézd meg, hogy lesz –e valami baj? Újra meg fogja támadni Edwardot?-kérte apám húgomat.

-Nem tudom. Bella fejezd be. Mért nem engeded, hogy lássam? Te már tudod, hogy mi lesz a beszélgetésünk vége?

-Nem Alice. Ugyan is nem csak a te képességedet blokkolom, hanem itt mindenkiét. Még a sajátomat is. Így mindenkinek jó lesz.-hogy micsoda? Tehát ezért nem hallom senkinek se a gondolatát. Még is hogy csináljak ezt Bella?

-Bella.

-Igen Carlisle? Arra kérlek, hogy most menj ki innen. Mivel most nem igazán tudsz uralkodni magadon. Jobb lesz, ha kimész.

-Nem fogok kimenni. Kíváncsi vagyok a gyenge kis magyarázatára és nem utólag akarok mindent megtudni. Ő Tőle akarok mindent hallani.

-Nem Bella. Sajnálom, de most ki kell menned. Nem akarom és szerintem te se, hogy legyen egy újabb kitörésed. Emlékez mi volt legutóbb. Akkor szerencsék volt, mert nem volt senki a közvetlen közeledbe így csak az erdőt pusztítottad ki körülötted, de most mindenki itt van. Kérlek, lányom menj ki.-hogy micsoda? Mi történt tényleg a családommal. Ez mind az én hibám lenne?

-Rendben kimegyek.-sóhajott bela megadóan.

-Köszönöm. Ja és mielőtt kimennél, bemutatnád az új családtagjainkat? Szerintem sokan nem tudják, hogy kik Ők.-kérte meg őt Carlisle. Na végre. Legalább megtudom, hogy kik Ők pontosan.

-Igen. Ő itt –mutatott a lányra-Renessme Cullen, Ő pedig –mutatott az , fiúra -Edward Cullen. Ők az én gyermekeim.-az állam majdnem leesett.

-Bella valamit elfelejtettél nem? Elfejtetett, elmondani, hogy ki az apjuk.

-Carlisle muszáj. Nem kell erről senkinek se tudnia. Elég, ha mi tudjuk.

-Mi is akarjuk tudni, hogy ki az apánk anya. Kérlek, mond el. –kérlelte a lány Bellát.

-Rendben. Az apátok ott áll Aro mellett. Edward az apátok.-hogy micsoda? Ez nem lehetséges. Nem lehetnek Ők az én gyermekeim. Ezt nem értem. Azt hittem, hogy Bella bővebb magyaráztatott ad majd, de nem így lett. Sarkon fordult és elindult az ajtó felé, amikor Felix Bella után szólt.

-Bella!

-Mit akarsz Felix?-kérdezte tőle unottan.

-Csak gondoltam most jól esne neked egy kis társaság. Nem lenne kedved sétálni egyet?

-Miért is ne. Mehetünk.-mondta neki Bella azzal a gyönyörű, ellenállhatatlan mosolyával.

Felix a karját nyújtotta felé, amit elfogadta, majd együtt léptünk ki a teremből. Egy hangos morgás tört ki belőlem. Hogy merészeli ez a mocskos megérinteni az én Bellámat? Nekem kellene most elkísérnem Őt és nem ennek a féregnek. Most éreztem úgy, hogy mindent elvesztettem. Szép lassan a családomra néztem, akik a válaszomat várják. Tudtam, hogy most mindent el kell nekik mondanom. Innen már nincs menekvés.

5. fejezet

Az ismerős idegen

Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy Őt látom. Életem szerelmét, akiről azt hittük, hogy már 100 éve meghalt és most itt áll előttünk. Ugyan úgy néz ki, mint akkor. Nem tudtam hinni a szememnek ezért belehallgattam a családom gondolataiba is, mert a szememet nem akartam levenni róla. Féltem, hogy ha egyet pislogok, eltűnik.

-„Ez nem lehet igaz, hogy lehet, Ő nem lehet itt.”-Jasper

-„Hát nem tudom, hogy csinálta ezt az Öcskös, de még a vigyor is az arcomra fagyot”-igen Emmettnek még ilyen helyzetekben is meg marad a humorérzéke.

-„Hogy lehet az, hogy én ezt nem láttam, de még Bella se.”- ilyenkor úgy sajnálom Alice-t.

-„A kis hülye. Miatta szenvedet az egész család, mert azt hittük, hogy meghalt. Erre meg itt szolgálja a Volturit.”- igen ez Rosalie volt.

-„A fiam él. Az én fiam él és nem halt meg. Él. Él. Él.”-Esme-nek és Carlisle-nak ugyan azok a gondolatok jártak a fejükbe. És hogy én mit gondoljak erről az egészről? Nem tudom. Nem tudom, hogy mit tegyek. Nem is tudtam ezen sokáig gondolkodni, mert Carlisle kérő tekintettel nézet rám és gondolatba megkért, hogy vegyem át most tőle a családfő szerepét. Csak egy aprót bólintottam neki válaszul és előre léptem Arohoz. Megköszörültem a torkomat, hogy üdvözölni tudjam őket. Eközben már nem néztem Edwardot.

-Üdvözölek Benneteket. Carlisle a bocsánatotokat kéri, amiért nem Ő üdvözöl Titeket, de jelen pillanatban nem igazán tud szóhoz jutni.

-Semmi gond Bella. Megértjük. Csak egy valamit nem értek. Te hogy hogy nem vagy olyan állapotba, mint a többiek, mert tudomásom szerint ti…

-Ne haragudj, hogy közbevágok, de az érzéseim csak rám tartoznak. Meg azt hittem ismersz már annyira, hogy tud mire, hogy reagálok. De ha nem haragszol, akkor azt mondanám, hogy térjünk a tárgyra. Miért hívattál minket?

-Rendben ahogy gondolod Bella drágám. Az igazság az, hogy a segítségeteket akarjuk kérni. Pontosabban a te és a gyerekeid segítségét. A románokról ugye hallottál már?-egy apró biccentéssel jeleztem neki, hogy a válaszom igen.-Na már most a kémeim jelentése szerint megakarnak minket támadni. Csak az a baj, hogy mi elég kevesen vagyunk ahhoz, hogy megvédjük magunkat és mivel, hogy te vagy a legerősebb és legtehetségesebb vámpír és a tehetségedet a gyerekeid is örökölték ezért nagy hasznotokat vennénk a harc során. Na, mi a válaszod?

- Segítek, de a gyerekeimet és a családomat hagyd ki ebből az egészből. Megegyeztünk?

-Ahogy óhajtod.

-Azt már nem. Én nem fogok, semmi olyan dologból kimaradni ahol harc van.-Úgy tűnik Emmett magához tért.

-Emmett azt hittem ezt már megbeszéltük idefele jövet. Megmondtam, ha harcra kerül, sor ti kimaradtok belőle. Nem fogom egyikőtök életét se kockáztatni. Megérteted?

-Nem Bella. Amúgy is az ilyen dolgokat szavazással szoktuk eldönteni. Ez nem egyemberes döntés.

-Igen Bella. Most az egyszer Emmett –el kell egyetértenem. Ez nem csak téged érint, hanem az egész családot is.

-Ezt nem hiszem el Jasper. Mért pont most fordulsz ellenem? Amúgy meg nem tudunk szavazni, mert, nincs itt az egész család. Nessi és Edward hiányzik.-sziszegtem neki a fogaimon keresztül.

-Már nem. Mi is itt vagyunk.-szólalt meg fiam azon a gyönyörű bársonyos hangján, amit az apjától örökölt.

-Mit kerestek ti itt?

-Tudod amikor Nessi hívott és elmondta, hogy hova jöttök úgy döntöttünk, hogy mi is eljövünk és segítünk, ha kell.-majd odajöttek és megöleltek.

-Tehát akkor ezért akartál te beszélni vele? –kérdeztem Nessitől.

-Igen. Kérlek, ezért ne haragudj rám.

-Már miért haragudnék? Nem tudok rátok haragudni. Amúgy a többiek hol vannak?

-Ők a város közelébe vannak. Nekik tényleg nem kell belekeveredniük ebbe a
helyzetbe. Ez csak ránk Cullenekre tartozik. Amúgy mi történt a többiekkel?

-Hoszzú. Majd elmondom.

- Elnézést, hogy megzavarom ezt a családi kupaktanácsot, de akkor mi a válaszod? –kérdezte Aro türelmetlenül.

-Ha nem haragszol, akkor ezt megbeszélném, még akkor a többiekkel csak előtte egy kicsit magukhoz térítem őket. Aro csak egy biccentéssel válaszolt.

- Te Bells.

- Tessék Emmett.

- Hogy akarod őket magukhoz téríteni?

- Természetesen egy enyhe kis áramot fogok a testükbe vezetni. Ne aggódjatok. Nem fog bajuk esni és fájni se fog nekik, csak annyira, hogy magukhoz térjenek. Rendben?
Mind a ketten csak bólintottak.
Először a két lányhoz mentem oda. Megfogtam a kezüket és egy enyhe elektromos áramot jutattam a szervezetükbe. Mind a ketten pislogtak egyet majd rám néztek. Ebből tudtam, hogy rám figyelnek. Majd ugyan ezt a műveletet elvégeztem Carlisle-on és Esme-n is.

-Ne haragudjatok, hogy ehhez a módszerhez folyamodtam csak meg kellene beszélnünk néhány dolgot.

-Nem baj Bella. Igen persze. Akkor beavatnál minket a dolgokba?-kért meg Carlisle.
Gyorsan összefoglaltam a helyzetet majd Carlisle kijelentette, hogy szavazzunk.

-Esme te, hogy döntesz?

-Ha mindenki marad, akkor én is maradok.

-Oké. Emett?

- Természetesen én itt maradok harcolni. Végre lesz egy kis bunyó.

-Rosalie?

-Én haza akarok menni. Nincs kedvem másokért az életemet kockáztatni. Remélem, megértitek.

-Megértjük. Alice?

-Maradok és segítek.

-Jasper?

-Én ott vagyok ahol Alice. Ha Ő marad, akkor én is.

-Nessi?

-Természetesen maradok.

-Oké. Edward?

-Én maradok. Nekem ott a helyem ahol Bella is van.-Ez után a mondat után kaptam tőle abból a jól ismert féloldalas mosolyból. Hát igen ezt is tőle örökölte.

-Te Carlisle?- kérdeztem meg tőle.

-Én oda megyek ahol a családom is van.

-Akkor ez el van döntve.-foglaltam össze majd Arohoz fordultam. –Maradunk és segítünk nektek megvédeni Volterát.

-Köszönjük szépen a segítségeteket. Akkor szerintem már mindent megbeszéltünk. Ha akarjátok, akkor elfoglalhatjátok szobátokat.

-Ha nem haragszol meg Aro nekem még lenne néhány kérdésem.

-Nyugodtan kérdez csak Bella.

-Az első, hogy mikorra várhatók a támadok, és hogy hol találkozzunk velük? A másikat, pedig ha nem gond másnak tenném fel.

-Persze semmi gond. Az erdő felöl fognak érkezni és kb 3 nap múlva érnek ide. Ha akarsz, akkor nyugodtan kérdezzél bárkitől.

-Köszönöm. mondtam neki, majd a felé a vámpír felé fordultam, akitől kérdezni akartam.

-Mi a francot keresel te itt. Tudod, hogy milyen egy mocskos, undorító dolog volt Tőled az, amit tettél? Elhitetted az egész családoddal, hogy meghaltál Ők majdnem beleörültek a gyászba, míg te itt vígan élted az életedet? –Iszonyat dühös voltam rá. Rám nézet majd lehajtotta fejét és csendben állt tovább a helyén.

-Edward Cullen. Most azonnal válaszoljál, mert ha nem esküszöm, megkeserülöd. -Már támadó állásba helyezkedtem, amikor észrevettem, hogy a két bátyám a két oldalamon helyezkedik el, hogy ha meg akarnám támadni meg tudjanak állítani. Mint ha sikerülne nekik.
Újra Edwardra emeltem a tekintetemet, de ő még mindig ugyan úgy állt és nem úgy tűnt, mint aki meg akarna szólalni. Na, akkor végleg elszakadt nálam a cérna és lerázva magamról a két bátyámat elé álltam és akkora pofont lekevertem neki, hogy az ütés erejétől a falnak csapódott.

-Nem szólok többet. Ha most se mondasz, egy szót se akkor ígérem, nem fogod ennyivel megúszni. Most még mondhatni visszafogtam magamat.

-Na ja persze. Ha te visszafogtad volna magadat, akkor nem csapódott volna neki a falnak.-röhögöt Emmett.

- Akarod a pofon másik felét? Mert ha nem akkor azt ajánlom, hogy most azonnal fejezd be a poénkodást.

-Bella kérlek, nyugodj le. Meg tudjuk ezt normálisan is beszélni szerintem.

-Carlise. Még most is Őt véded, aki miatt a családod majdnem széthullott.

-Sajnálom Bella, de Ő még mindig a fiam. Ugye megérted?- megadóan sóhajtottam fel, majd visszaléptem Edward mellé, aki a fülemhez hajolt és bársonyos hangján nyugtatgatott.

-Edward kérlek, kezd el a beszámolódat. Bella már előbb feltette a kérdéseket, amire választ várunk. –kérte fiát.

-Csak most szólok, hogy ha nem kezded el magadtól, akkor más módszerhez fogok nyúlni, hogy ki szedjem belőled és elhiheted nem lesz kellemes. Mert a mit Jane csinál, az csak simogatás én nem leszek veled ilyen kedves.-sziszegtem neki.

-Jasper kérlek, nyugtasd le Bellát.

-Próbálom Carlisle, de nem megy. Nagyon dühös, de szerintem te is tudod, hogy miért ilyen.

-Igen. Alice kérlek, nézd meg, hogy lesz –e valami baj? Újra meg fogja támadni Edwardot?

-Nem tudom. Bella fejezd be. Mért nem engeded, hogy lássam? Te már tudod, hogy mi lesz a beszélgetésünk vége?

-Nem Alice. Ugyan is nem csak a te képességedet blokkolom, hanem itt mindenkiét. Még a sajátomat is. Így mindenkinek jó lesz.

-Bella.

-Igen Carlisle? Arra kérlek, hogy most menj ki innen. Mivel most nem igazán tudsz uralkodni magadon. Jobb lesz, ha kimész.

-Nem fogok kimenni. Kíváncsi vagyok a gyenge kis magyarázatára és nem utólag akarok mindent megtudni. Ő Tőle akarok mindent hallani.

-Nem Bella. Sajnálom, de most ki kell menned. Nem akarom és szerintem te se, hogy legyen egy újabb kitörésed. Emlékez mi volt legutóbb. Akkor szerencsék volt, mert nem volt senki a közvetlen közeledbe így csak az erdőt pusztítottad ki körülötted, de most mindenki itt van. Kérlek, lányom menj ki.
A hideg kirázott mindig mikor arra az estére gondoltam. Pedig akkor csak Emmett húzott fel. Igaz mentségemre legyen, hogy akkor még újszülöttnek számítottam.

-Rendben kimegyek. -adtam meg magam végül.

-Köszönöm. Ja és mielőtt kimennél, bemutatnád az új családtagjainkat? Szerintem sokan nem tudják, hogy kik Ők.

-Igen. Ő itt –mutattam lányomra-Renessme Cullen, Ő pedig –mutatta, fiamra -Edward Cullen. Ők az én gyermekeim.

-Bella valamit elfelejtettél nem? Elfejtetett, elmondani, hogy ki az apjuk.

-Carlisle muszáj. Nem kell erről senkinek se tudnia. Elég, ha mi tudjuk.

-Mi is akarjuk tudni, hogy ki az apánk anya. Kérlek, mond el.-kérlelt Nessi.

-Rendben. Az apátok ott áll Aro mellett. Edward az apátok.-miután ezt elmondtam sarkon fordultam és elindultam ki a teremből, amikor valaki a nevemen szólított.

-Bella!

-Mit akarsz Felix?-kérdeztem unottan.

-Csak gondoltam most jól esne neked egy kis társaság. Nem lenne kedved sétálni egyet?

-Miért is ne. Mehetünk.

Felix a karját nyújtotta nekem, amit én most szívesen elfogadtam majd együtt léptünk ki a teremből. Még hallottam egy dühös morgást majd futásnak eredtünk. Belevetettük magunkat a sötétségbe.

4.Fejezet

Voltera

-Hé Bells. Mit csinálsz, csak nem alszol?-kérdezte Emmet röhögve majd lehuppant a mellettem levő székre.

-Nagyon vicces Emmett. Amúgy meg nem alszom csak elmerültem a gondolataimba.

-Ha szabad megkérdeznem min gondolkodtál ennyire elmélyülten?

-Csak arra próbálok rájönni, hogy mit akarhat tőlünk Aro, amit nem mondhatott el telefonon keresztül.

-És rájöttél már valamire?

-Nem Emmett még nem. Ami a legszebb, hogy még a képességeim segítségével se sikerült rájönnöm. Azt az egy dolgot már tudom, hogy nem akar tőlünk semmi rosszat. Ami azért megnyugtató, mert így legalább nem lesz harc. Nem igazán akarom, hogy közülünk bárkinek bármi baja essen, de ha még is harcra kerül a sor én, majd megvédelek titeket.

-Köszi Hugi. Amúgy tudjuk, hogy rád mindig mindenbe számíthatunk. Te kiállsz mellettünk, ha kell. Amúgy én örülnék egy kis csetepaténak. Túl sok mostanában a fölös energiám. Nincs kivel levezetnem. Már Jasper se szokott velem csak úgy birkózni.

-Miért és a medve pajtásaiddal mi a gond? Talán már ők se szeretnek veled harcolni? Nem lehet, hogy úgy gondolják nem vagy számukra megfelelő ellenfél?- incselkedtem Emmettel.

-Ez most fájt Bella. A lelki világomba tapostál. Olyan gonosz tudsz lenni néha. Már tudom honnan örökölték a gyerekek ezt a tulajdonságukat. Amúgy nincs igazad. A medvék nem olyan jó ellenfelek, mint mondjuk egy magunk fajta. A medvék hamar bedobják a törölközött. Ami meg Jaspert illeti ő csak simán gyáva. Fél, hogy porig alázom.

-Ezt hallotam.-szólt az emlitett.-Amúgy meg nincs igazad Emmett. Csak azért nem állok le veled harcolni, mert van jobb dolgom annál.

-Mi? Talán az, hogy ha Alice füttyent egyet, akkor te azonnal, mint egy papucs szaladj hozzá, és hogy megkérdezd „Mit parancsolsz Édes Gazdám?”

-Emmett ezzel most elintézted a sorsodat. Ha leszálltunk a gépről megfizetsz ezért. –sziszegte neki Jasper.

-Na alig várom már kis papucs.

-Emmett fejezd már be a piszkálódást. Amúgy meg te is ezt csinálod ha Rosalie szól. Ennyi erővel akkor te nem papucs, vagy hanem mamusz. - mondtam Emmettnek.

-Ez nem igaz. Én nem vagyok olyan, mint Jasper. Engem senki se ugráltathat. - húzta ki magát büszkén.

-Én nem vagyok ebben olyan biztos. - néztem rá mosolyogva ugyan is hallottam Rosalie gondolatait, aki épp azon gondolkodott, hogy majd el akar menni, vásárolni és Emmettet akarja magával vinni.

-Emmett. - Na, kezdődik gondoltam magamba.

-Tessék Rose bébi? kérdezte meg Emmett mit sem sejtve semmit.

-Arra gondoltam, hogy ha vége van ennek az egész ügynek, akkor elmehetnénk majd vásárolni. Fel kellene egy kicsit frissítenem a ruhatáramat. Na, mit szólsz?

- Muszáj? Tudod jól, hogy utálok vásárolni. Tök unalmas az egész. Nem lenne gond, hogy ha helyettem Alice vagy Bella menne el? -Fogta könyörgőre a dolgot Emmet.

-Nem Emmett Cullen. Most nincs kedvem a lányokkal menni. Tehát nincs vita. Amúgy meg nem kérdeztem, hogy eljössz-e velem, hanem kijelentettem, hogy jönnöd kell. Megértettük egymást?

-Igen Rose.-válaszolta megadóan, majd lehajtotta a fejét.

-Na mi van papucs. Mit is mondtál az előbb? Ja, igen azt, hogy neked nem parancsol senki. Akkor hogy is van most ez a dolog? –kérdezte Jasper huncut vigyorral az arcán. Emmett csak küldet Jasper felé egy fanyar vigyort majd visszament a saját helyére én pedig folytattam a kutakodást.

A gépünk leszállt Olaszországba.

-Na végre. Már azt hittem, hogy soha nem érünk ide. Iszonyat unalmas volt.

-Ez van Bella. De azért még is ez a legkényelmesebb mondja az utazásnak. Gondold el, hogy ha futva tettük volna meg ezt az utat, akkor még át is kellett volna úszni az Óceánt, és ha nem muszáj nem igazán szeretek vizes lenni. A víztől tönkre ment volna a ruhám és a hajam is.

Hát igen ez Rosalie. Mindig csak az érdekli, hogy jól nézzen ki.
A reptéren kocsikat béreltünk magunknak és azzal mentünk el egészen Volterába. Hál istennek már besötétedett így nem kellett attól félnünk, hogy meglátnak minket a napon. Már vagy húsz perce lehettünk úton, amikor megláttunk Voltera hatalmas tornyait és kő épületeit. A város falainál hagytuk az autókat és emberi tempóba indultunk meg a kapu felé ahol két fekete köpenyes alak várt minket.

-Üdvözölek titeket Volterába Cullenek. A Volturi már nagyon várt titeket.-

-Köszönjük szépen Felix és Demetri. Ha megtennétek, kísérjetek minket hozzájuk.-kérte őket Carlisle nyugodt hangom, míg belül éreztem, hogy a hangja ellenére eléggé nyugtalan. Nem csodálkoztam rajta. Féltet minket. Féltette a családját. Neki és Esmének mi voltunk a legfontosabbak az életükbe. értünk bármire képesek lennének.

-Kövessetek-mondta Demetri majd elindult. Esme és Carlise követték Őt. Őket követte az Emmett és Rosalie páros, míg utánuk Alice és Jasper ment. Én leghátul mentem Felix-el.

-Jó újra látni téged Bella. Rég találkoztunk már.- szólított meg mézes mázosan hangon Felix.

-Igen elég rég. Nekem is öröm újra látni téged. –mondtam neki cseppnyi gúnnyal a hangomba.

-Lehet sokan mondták már neked Bella, de jól áll neked a halál. Gyönyörűen nézel ki.
-Köszönöm a bókodat Felix, de kérlek, tartsd magadat ahhoz, amit már egyszer megbeszéltünk.

-Azóta se gondolkoztál el kettőnkről? Pedig olyan szép pár lennénk mi ketten.
Mindent megadnák neked mindent, ami csak kérsz.

-Köszönök Felix, de a válaszom nem. Mondtam. Barátok lehetünk, de annál több soha.

-Jó megértettem, de ha netán meggondolnád magadat az ajánlatom áll. -Nem mondtam neki erre semmit. Amúgy is mindegy hogy mit mondok neki úgy se hallja meg.
Többet nem szóltunk egymáshoz Felix-el. Csöndben mentünk tovább. A többieknek se volt kedvük igazán beszélni, mindenki szorongva várta, hogy mi lesz majd. Kb 2-3 perc séta után elértünk egy nagy terem ajtajához ahol valószínűleg a Volturi három tagja foglalt helyet. Név szerint Aro, Marcus és Caius. A három halált jelentő név.
Demerti és Felix előre mentek, hogy értesítsék őket, hogy megérkeztünk. Pár pillanat múlva Felix jött vissza, hogy beinvitáljon minket. Mikor beléptünk a terembe a három vezető ott várt minket. Aro mosolyogva köszöntött minket. Mellette pedig ott állt Ő. De az nem lehet. Ő nem lehet itt. Ő meghalt.

3. Fejezet

Út az ismeretlenbe

-Emmett, Rosalie gyertek már. Csak rátok várunk. -szólt föl Esme.

-Mindjárt megyünk- szólt vissza Rosalie.

-Ezt nem hiszem el. Nekik mért pontindulás előtt kellett egymásra találniuk?- Dühöngőt Jasper. Majd a többit gondolatba folytatta. „Mi is kibírjuk Alice-el, hogy ne támadjuk le egymást, pedig nehezemre esik vissza fogni magamat főleg, hogy ők ketten az érzéseikkel még jobban megőrjítenek engem. Oh, Alice, ha tudnád, hogy nem sokon múlik, hogy mi is a szobánkba kössünk ki.”-már nem bírtam tovább visszatartani a kitörni készülő nevetésemet.

-Bella valami baj van?

-Nem Carlisle nincs semmi baj.-mondtam neki mosolyogva, majd Jasperre pillantottam, aki csodálkozva nézet rám, hogy mi bajom lehet, hogy mitől lett ilyen hamar ennyire jó kedvem. Mivel nem jött rá ezért gondolatba kérdezte meg.

-„Bella mi történt?”-mivel nem akartam neki hangosan válaszolni így csak a fejemre mutattam. Egyből megértette a dolgokat és zavartan fordult el tőlem.
-Na mi van Bella mi volt ennyire mulatságos? Csak a te nevetésedtől zenget az egész ház. –jött le Emmett Rosalie-val kézen fogva és az arcán azzal a szokásos vigyorral.
-Semmi különös Emmett, csak jó kedvem van és hallottam egy elég mókás gondolatot.

-És mi volt az és kitől származott. Tudod jól, hogy engem semmi olyan helyzetből nem hagyhatok ki, ami vicces. Gyerünk, Bella ne harapófogóval kelljen kihúzni belőled.
-Igen Bella ki vele. Mi is kíváncsiak vagyunk-csatlakoztak a többiek a győzködéshez.
Kérdőn néztem Jasperre, hogy most mi legyen. Ő csak bólintott.

-Jasper gondolatai voltak és azon gondolkodott, hogy tudtok ti állandóan az ágyban kikötni és, hogy neki milyen nehezére esik az, hogy visszafogja magát ne, hogy letámadja Alice-t. Ugyan is elég sok neki a saját érzéseit kordába tartani és erre ti még rátettetek még egy lapáttal. Mondatom végére mindenki hangos nevetésben tört ki kivéve Jasper.

-Ilyen nincs. Nem gondoltam volna Jasper, hogy neked ilyen gondolataid is vannak. Csak nem féltékeny vagy? Talán neked nem ad meg mindent Alice, amit kérsz?-kérdezte Emmett hatalmas mosollyal az arcán.

-Köszönjük szépen Emmett, de nincs semmi gond a mi szexuális életünkkel, és amúgy ha tudni akarod, én megadok mindent Jaspernek amit csak kér. Jó lenne, ha a saját dolgaiddal foglalkoznál. Ugyan is, ha ti szobán vagytok, olyankor tőletek zeng az egész ház. Néha már attól félek, hogy kidőlnek a ház falai.-és ezt mind egy szuszra mondta el barátnőm.

-Igaz ez Jasper? Tényleg mindent megad neked Alice?

-Emmett most már tényleg fogd be, mert esküszöm, hogy megbánod.

-Oh csak nem fenyegetőzünk?- incselkedett tovább Emmett. Már majdnem egymásnak estek amikor Carlisle közbe szólt.

-Fejezétek be. Inkább induljunk, mert még a végén lekéssük a gépet. Majd elindult Esmével az oldalán ki a házból. Mi is követtük a példájukat és elindultunk a kocsik felé. Én a testvéreimmel mentem kocsival, míg Esme és Carlisle ketten mentek Carlisle kocsijával. A Seattle reptérig kocsival mentük és onnan repülővel mentünk Olaszországig. A kocsi úton csak Alice csicsergő hangját lehetett hallani, ugyan is a fiuk még mindig nem álltak egymással szóba. Mikor megérkeztünk a reptérre még volt a gép indulásáig 1 óránk. Carlisle –al úgy számoltuk, hogy körülbelül holnap alkonyatra már Volterába leszünk. Mivel, hogy még volt egy óránk a gép indulásáig úgy döntöttem felhívom a gyerekeket, hogy elmondjam nekik, hogy el kellet utaznunk Olaszországba. Először Nessit hivtam fel. Két csörgés után felvette.

-„Szia Anya! Mi van veletek?”-szólt bele lányom a telefonba.
-Szia Kincsem. Jól vagyunk. És ti?
-"Mi is jól, köszi. Olyan jó Oliverrel. És London is gyönyörű. Amúgy volt, okod hogy hívtál?"

-Igen. Nessi figyel . Most egy pár napig nem leszünk otthon. El kellett mennünk Olaszországba.

-"Történt valami? Miért kell oda mennetek? Edward tudja már?"-kérdezte riadt hangon.

-Nyugodj meg kicsim. Nincs semmi baj. Nem tudjuk mi történt ugyan is Aro nem mond el. Azt mondta, hogy majd személyesen elmondja. Nem Edward még nem tudja utánad akartam felhívni. -mondtam neki nyugodt hangon.

-"Hagyd Anya majd én felhívom. Úgy is rég beszéltem vele. Nem gond?"

-Nem de hogy is. Akkor majd még beszélünk, de most mennem kell. Mindjárt indul a gépünk. Mond meg neki, hogy puszilom Őket és persze titeket is.

-"Rendben átadom. Mi is pusziljuk a többieket. Szia"

-Átadom. Szia! – búcsúztam el lányomtól. Amit leraktam a telefont Alice táncolt elém.

-Na sikerült velük beszélned?-kérdezte.

-Csak Nessivel beszéltem, azt mondta, hogy majd Ő felhívja Edwardékat mert beszélni akart már vele amúgy is.

-Ja értem. Gyere, menjünk vissza a többiekhez. Mindjárt indul a gépünk.
Mikor odaértünk a többiekhez nekik is elmondtam mit beszéltem a lányommal és átadtam az üdvözletüket.
Az első osztályra vett nekünk jegyeket Alice. Tudni illik, mi imádjuk a kényelmet és az első osztályon mindenki kényelembe helyezheti magát. Az út nagyon hosszú Olaszországig és még át is kell szállnunk. Igaz, hogy mi soha nem fáradunk el, de az ilyen hosszú utazások mindig unalmasak. Már alig vártam, hogy leszálljon a gépünk és megérkezünk arra a helyre, amit az épeszű vámpírok próbálnak elkerülni. Mi mégis oda tartunk és nem önszántunkból.

2. Fejezet

Egy unalmas nap

Mikor beléptünk a suli épületébe hirtelen mindenki elhallgatott és felénk kapta a tekintetét. Ezzel egy időbe engem megrohamoztak a diákok gondolatai. A lányok irigykedve néztek minket, míg a fiuk a nyálukat csorgatták utánunk. Rosalie imádta ezt a helyzetet. Szeretett a középpontba lenni, míg mi többiek, ha lehetett inkább elkerültük az ilyen helyzeteket, ami elég nehéz volt tekintve, hogy vámpírok vagyunk. Természetünknél fogva mi vonzzuk magunkhoz az áldozatainak. A kinézetünk, a hangunk, az illatunk, mindenünk csábította az embereket. Ezért is voltunk mi a legtökéletesebb ragadozók.
Az első utunk a titkárságra vezetett, hogy átvegyük az órarendjeinket. Rosalie, Emmett és Jasper a 11. osztályba jelentkezett, míg Alice és én a 10. osztályba. Miután megkaptuk az órarendünket mindenki elindult a megfelelő irányba. Rosalie-nak spanyol órája volt, míg a fiuknak testnevelés. Mi Alice-el pedig irodalomra indultunk, de mielőtt mindenki elindult volna megbeszéltük, hogy az ebédlőbe találkozunk. Nagyon lassan és unalmasan teltek az órák, mivel már elég sokszor végig jártuk a gimnáziumot. Már alig vártam, hogy találkozzunk a többiekkel az ebédnél. Azok legalább nem unalmasak. Emmett és Jasper mindig szórakoztat minket valamivel. Alicel már az ebéd előtti utolsó óránkon ültünk. Már csak pár perc volt az órából amikor Alicenek hirtelen látomása támadt. Gyorsan elkezdtem a gondolataira koncentrálni, hogy mi történhetett. A látomásában Carlisle telefonon beszélgetett valakivel és nem tűnt a legboldogabbak. Majd a látomás véget ért. Alicel kérdőn néztünk egymásra.

-Szerinted mi lehet a baj?-kérdezte gondterhelt arccal.

-Nem tudom, de szerintem jobb lenne, ha az órák után sietnénk haza, hogy mielőbb megtudjuk. A többieknek is szólnunk kell majd. -mire befejeztem a mondatot ki is csengettek az óráról. Gyorsan felkaptuk a cuccainkat és kiviharoztunk a teremből, persze emberi tempóba és az ebédlő felé siettünk, hogy minél előbb találkozzunk a többiekkel, hogy megbeszéljük Alice látomását.
Mikor odaértünk még nem voltak ott a többiek ezért beálltunk, hogy vegyünk magunknak kaját. Persze csak a látszat kedvéért. Mikor sorra kerültünk kikértük a kajánkat és fizetés után megcéloztunk egy félre eső, üres asztalt. Mikor helyet foglaltunk akkor léptek be a többiek az ebédlő ajtaján. Ők is sorba álltak majd miután ők is fizettek az asztalunkhoz sétáltak.

-Sziasztok-köszönt Jasper majd Alice-nek egy csókot lehelt az ajkára.

-Na meséljetek milyenek voltak az óráitok. Történt veletek valami érdekes dolog, mert nekünk dög unalom volt. A tesi meg kész katasztrófa volt. Olyan lassúak ezek az emberek, és ami a legrosszabb az egészbe, hogy vissza kell fogni magunkat. Azt hinné az ember, vagyis a mi esetünkbe vámpír, hogy a tesi órákon levezetheti a fölös energiáit, de nem. Csak szenvedni….

-Bocsi Emmett, hogy megszakítom a mondani valódat, de most van ennél fontosabb megbeszélni valónk is.alice-nek látomása volt.

-Kíváncsi vagyok, mi lehet az. Várj, van egy tippem. Biztos azt látta, hogy a bevásárlóközpontba új ruhákat hoztak és azt akarjátok megbeszélni, hogy mikor menjetek el vásárolni.

-Hehehe. Nagyon vicces vagy Emmett, de nem. Alice azt látta, hogy Carlisle valakivel pont telefonon beszél és…

- Ebbe mi a fontos. Carlislet mindig sokan hívják, mivel, hogy orvos.

-Emmett ha hagynád, hogy Bella befejezze, akkor talán nem mondanál ilyen hülyeségeket. -szólt rá csípősen Alice.

-Bocs Bella. Folytasd csak és ígérem, nem szólok közbe megint.

-Kösz Emmett. Értékelem. Tudom, hogy nem könnyű neked csendben maradnod. Na de a lényeg az, hogy elég gondterheltnek tűnt. Olyan volt mintha nem mondtak volna el neki mindent. Kíváncsi vagyok, hogy ki telefonálhatott neki. Szerintetek?

-Bárki lehetett az. Tudjuk jól, hogy Carlislet sokan ismerik, tehát nem igazán tudunk következtetni.

-Jasper-nek igaza van. Amíg nem tudjuk ki lehetett az a titokzatos telefonáló addig nem is érdemes foglalkozni ezzel a dologgal.

-Most az egyszer igaza van a fiuknak. Ha fontos lenne Carlisle biztos, hogy szólt volna már nekünk. – Ahogy Rosalie befejezte a mondatát a zsebembe lévő kis ezüst Szinű telefon rezegni kezdett. Carlisle száma jelent meg a kijelzőn.

-Hallgatlak. - szóltam bele a telefonba.

-Szia Bella. Haza kellene jönnötök, de most. Valamit muszáj megbeszélnünk.

-Rendben van Carlisle. Azonnal indulunk.

Letettem a telefont és a többiekre néztem. Mind egyszerre bólintottak, hogy megértették. Felálltunk az asztaltól, hogy elinduljanak a parkoló felé ahol a kocsim állt. Emberi tempóba mentünk a kocsimhoz, ami egy ezüstszínű Volvo volt. Olyan, mint amilyen régen Edwardnak volt csak újabb modell.
Miután mindannyian beültünk a kocsiba beindítottam és kitolattam a kocsival, majd szinte padlóig nyomtam a gázt, hogy minél hamarabb hazaérjünk és megtudjuk mi az a nagyon fontos dolog, ami annyira aggasztotta Carlisle-t.
10 perc után már a földúton voltunk. Onnan már csak pár perc és látható lesz a nagy Cullen-ház. A ház nem sokat változott ez alatt a száz év alatt. Igaz egy kicsit rendbe kellet tenni, de nem volt vészes. A házhoz vezető út pedig annál durvább volt. Az évek során benőtték a gazok és a fák, amiktől alig lehetett már látni azt a kis ösvényt, amin mi közlekedünk. Legalább Emmett kiélhette a vágyait, ugyanis nagy örömmel vállalta azt a megtisztelő feladatott, hogy majd ő rendbe teszi az utat. Ez nem állt másból, mint az erdő egy részének kiirtásából.
Bent a háznak a része ugyan az maradt. Minden maradt a helyén és mindenki maradt a saját szobájában. Egyedül nálam történt változás. Régen az egyik vendégszoba volt kijelölve nekem, mint saját szoba, de megbeszéltem a többiekkel hogy innentől kezdve hadd használjam Edward régi szobáját. Mindenki a beleegyezését adta. Természetesen a szobán semmit se változtattam. Mindet meghagytam, úgy ahogy volt. Egyedül az elektronikai dolgokat cseréltem le modernebbre, de nem csak én, hanem mindenki. A garázsból egyből a nappali felé vettük az irányt, mert tudtuk, hogy Esme és Carlisle ott fognak várni minket. Nem is tévedtünk. Mind a ketten a kanapén ültek és beszélgettek, de amint megláttak minket mind a ketten ránk néztek.

-Sziasztok Gyerekek. Na, milyen volt az első napotok?-kérdezte Esme anyai szeretettel.

-Unalmas- Válaszoltuk mind együtt majd hangos nevetésbe törtünk ki.
A nevetésünket Carlisle szakította félbe.

-Ne haragudjatok, hogy haza hívtalak titeket, de meg kellene beszélnünk néhány nagyon fontos dolgot.

-Hallgatunk. Mi a probléma? -kérdezte Jasper

-Inkább az étkezőbe beszéljük meg ezt a dolgot -válaszolta Carlisle, majd elindult az étkező felé Esmével az oldalán, mi pedig követtük őket. Az étkezőbe ott állt Esme barna fa asztala körbe a nekünk fenntartott székekkel. Carlisle a családfő helyére ült le míg Esme a jobb oldalára. Mellette foglalt helyet Rosalie és Emmett. Én Carlisle bal oldalán foglaltam helyett, míg mellettem Alice és Jasper ült. Carlisle maga elé tette az kezeit, ujjait összetámasztotta majd rákönyökölt.

-Azért hívtalak tehát haza titeket, mert kaptam egy elég nyugtalanító telefonhívást. Olaszországba kell utaznunk a Volturihoz.

-Hogy mi?- hördült fel Rosalie.

-Jól hallottad. Aro hívott fel személyesen és arra kér minket, hogy menjük el Volterába.

-De hát mi oka van a Volturinak arra, hogy Volterába hívasson minket. Hiszen nem szegtük meg a törvényeiket.

-Nem tudom Jasper. Ez az, amiért haza hívtalak titeket. Azt mondta Aro, hogy majd ezt személyesen akarja velünk közölni. Tehát el kell döntenünk, hogy megyünk-e vagy maradunk? Ha megyünk, akkor megtudjuk az okát. Ha nem megyünk, akkor lehet, hogy okot adunk a Volturinak, hogy megtámadjanak minket, amit nem igazán szeretnék, de gondolom ti se. Ezért arra kérek mindenkit, hogy szavazzunk. Esme, mi a válaszod.

-Természetesen igen. Menjünk. Nem akarom, hogy bárkinek bármi baja essen.

-Rendben. Rosalie?

-Menjünk.

-Emmett?

-Maradjunk. Úgy is rám férne már egy kis bunyó. Meg amúgy is. Amíg Bella mellettünk van, addig legyőzhetetlenek vagyunk.

-Jasper?

-Ha lehet akkor én inkább elkerülném a harcot. Nem örülnék, ha Alice-nek valami baja esne. Tehát a válaszom az, hogy menjünk.

-Alice?

-Menjünk.

-És te Carlisle?- kérdeztem.

-Az én válaszom is az hogy menjünk.

-Akkor irány Olaszország.

-Rendben akkor ezt eldöntöttük. Alice, ha lennél szíves intézkedni. Addig a többiek induljanak pakolni.

Mindenki felállt a székből és indult pakolni, hogy ha Carlisle kiadja az utasítást akkor elinduljunk az ismeretlen felé.