14.fejezet

Válaszok


(Edward szemszöge)

Mikor Bellával megszakítottuk a csókunkat elindultunk a nappaliba a többiekhez. Már mindenki elfoglalt egy helyet. Rosalie az egyik fotelbe ült, míg Emmett a karfán foglalt helyet, közben Rose vállait ölelte. A kanapén Esme, Carlisle és Jasper ült, míg Alice előttük a földön, a szőnyegen. Ezek szerint nekem és Bellának a másik fotel jutott. Leültem a fotelbe majd Bellát az ölembe akartam húzni, de ő nem engedte. Hátat fordított nekem és Alice-hez sétált, majd leült mellé a földre és Alice-re mosolygott. Miért nem ült az ölembe? Talán még mindig haragszik Rám? De az előbb már bevallotta, hogy szeret és meg is csókolt. Mi lehet a baj? Nem kellett sokat várnom, hogy megtudjam az okát. Bella Alice-hez hajolt majd súgót neki valamit, amit én nem hallhattam, mert olyan halkan mondta, hogy szerintem még a húgom se értette meg, de tévedtem, mert a húgom bólogatott neki.

- Elmondanátok, hogy mi folyik itt?- kérdezte Emmett.

- Bátyuskám ne kíváncsiskodjál, mert hamar megöregszel - mondta Bella majd mindenki hangos nevetésbe tört ki. Még én is. Rég nevettem már teljes szívemből.

- Ha mindenki kinevette mára már magát, akkor elkezdhetnénk azt, amiért lejöttünk. - mondta Carlisle.

Bella már épp felállni készült mikor Jasper rá szólt.

- Maradj ott ahol vagy. Nem akarom, hogy Edward közelébe menjél!- szólt rá élesen.
Mért nem akarja, hogy Bella a közelembe jöjjön? De hát mért? Ő nem akarja, hogy boldogok legyünk? Bellán is láttam, hogy nem érti, mire akar kilyukadni Jasper. Legközelebb csak annyit láttam, hogy Bella bólogat és bűntudatosan néz rám. Ezek szerint ő is a közelembe akar lenni, de van valami, amiért nem lehet. Nagyon érdekel, hogy mi lehet.

- Ne aggódj Edward. Nemsokára megtudod. - mondta Nekem Jasper. Valószínűleg megérezte, hogy nagyon furdal a kíváncsiság.

- Rendben. Akkor elkezdjük?- kérdeztem. – Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi történt veletek az elmúlt években. Tehát meséljetek.

- Mi érdekel Edward?- kérdezte Esme.

- Hát először is, az hogy-hogy lett Bella vámpír. Ki változtatta át?- ezek érdekeltek a legjobban.

- Bellát…- kezdte volna Alice mikor Bella közbe vágott.

- Ezt nem Alice. Ezt nem szabad tudnia. Azt meg már tudja, hogy Carlisle változtatott át. Ennyi bőven elég. Nem kell az okáról tudnia. - mondta Bella kissé idegesen. Miért nem tudhatom. Mit akar eltitkolni előlem?

- Bella joga van, hogy megtudja. Most már ő is újra a családunkhoz tarozik és ő is érintett ebben –mondta neki Esme.

- Nem ezt soha, de soha nem tudhatja meg. Nem tudhatjuk, hogy reagálna rá. Ezt nem kockáztathatom meg. Ennyit nem ér. Nem akarom se őt se a gyerekeket elveszíteni. Tehát ha bárki elmeri neki mondani, akkor tényleg elmegyek innen és soha senki nem fog engem többet látni. Megértettétek? – mondta Bella dühösen és ellentmondást nem tűrő hangon.

- Ha ezt akarod, akkor legyen így. Ti is megértettétek?- kérdezte Carlisle.

- Igen - mondták egyszerre.

- Akkor mire vagy még kíváncsi Edward?– kérdezte apám.

- A másik kérdésem Alice egyik emlékéhez tartozik. Az érdekel, hogy mért bántottad Bellát?- mondtam nekik a második kérdésemet. Mikor körbenéztem láttam, hogy mindenkit kényesen érint ez a téma, főleg a két érintettet. Bellát és Carlisle-t. Azt is láttam, hogy Alice félve néz Bellára, akinek a szeme szikrákat szórt. Ezek szerint erről se szabadott volna tudnom.

- Alice. Miért mutattad meg neki azt az emléket. Megbeszéltük, hogy az csak ránk tartozik. Egy egyszerű kis félreértés volt köztem és Carlisle között. Semmi több! - sziszegte kedvesem.

- Bella én nem nevezném azt semmiségnek. Te és Carlisle egymásnak estetek. Alig lehetett titeket szétszedni. És Carlisle-nál az nagy szó. Tudod jól, hogy ő irtózik az erőszaktól. –mondta Neki Alice. Rajta is látszott, hogy elég ideges.

- Azt kaptam, amit megérdemeltem. Annak a vámpírnak okoztam fájdalmat, aki megmentette az életemet –mondta neki kedvesem.

- Bella. Alice-nek igaza van. Joga van tudni róla. És ez nem csak a te hibád volt. Én is ugyan annyira hibás voltam – mondta neki Carlisle higgadtan.

- De akkor azt is meg kell tudnia - esett kétségbe Bella.

- Ne aggódj már. Ezért nem fogja megutálni Edwardot és Nessit. Te se haragudtál meg rájuk –mondta Alice Bellának már sokkal nyugodtabban. Miért haragudnák meg a saját gyerekeimre? Ezt nem értem.

- Rendben, de akkor mutassátok meg neki. Ez a legegyszerűbb - mondta Bella.

- Majd én megmutatok mindent - mondta Alice. - Edward figyelj.

„ A nappaliba találtam magam, de mindent Alice szemén keresztül láttam. Épp Jasperre gondolt mikor a lépcső felé kapta a tekintetét ahonnan Bella és Carlilse sétált le mosolyogva.

- Na mi baja van Bellának? – kérdezte aggódva Esme.

- Ezt majd Bella elmondja. –mondta Carlilse és Bellára nézet. Bella vett egy mély levegőt majd belekezdett.

- Terhes vagyok. Babákat várok Edwardtól –mondta kedvesem mosolyogva és megsimogatta hasát.

- De az, hogy lehet? És, hogy érted azt, hogy babákat? –kérdezte még mindig Esme, de látszott rajta, hogy boldog.

- Carlisle hallotta a szívverésüket és ebből megállapította, hogy ketten vannak - mondta kedvesem még mindig mosolyogva.

- Jaj kicsim gratulálok. Edward is olyan boldog lenne, ha itt lenne. Most ő is apa lehetne. –mondta Esme.

- Kisbaba lesz a családban. Jaj, de jó. Nagynéni leszek - örvendezett Alice, majd Bella nyakába vetette magát. - El kell majd mennünk, vásárolni neked is és a kicsiknek is majd. Olyan szép leszel majd a kismama ruhákban.”

Itt vége szakadt az emléknek, de ezt követte egy másik.

„ Most Alice szobájában voltam Jasperrel. Csak nézték egymást, mikor hirtelen egy hangos sikítás verte fel a ház csendjét. Ez Bella hangja. Bárhol, bármikor megismerném. Alice gyorsan kiszállt az ágyból és lerohant a lépcsőn. Nem hittem el azt, amit látok. Bella feküdt a kanapén véresen és vergődött.

- Carlisle segíts! Nagyon fáj. Nem bírom már - kiabálta Bella.

- Bella nyugalom. Még nem lehet itt az ideje. Alig egy hónap telt csak el. Az ismereteink alapján három hónapig tart, míg teljesen kifejlődnek a kicsik. Bella tudod jól, hogy hiába adok neked fájdalom csillapítót nem használ. Kérlek, bírd ki. Mikor ittál utoljára vért?- kérdezte tőle Carlisle. Látszott rajta, hogy egy kész idegroncs.

- Három órával ezelőtt adtam neki utoljára és akkor is majdnem két litert ivott meg - mondta Rosalie. Csak most vettem észre, hogy ő is és Esme is ott térdel Bella mellett és próbálják megnyugtatni.

- Akkor lehet, hogy egyre ritkábban kell majd őket itatni. Ezért is bántják Bellát.
– mondta Carlisle gondolkodva. –Ja és Bella szeretnélek megvizsgálni.

Odasétált Bellához majd felhúzta azt a kinyújtott pólót, ami a hasát takarta. Amit akkor láttam az egyszerűen borzalmas volt. Bella testét kék-lila foltok csúfították és látszott, hogy néhány bordája is el van törve. Mi tehette ezt Bellával?
- Bella. Nagyon csúnyák már a sebeid. Nagyon erősek a kicsik. Nem fogod kibírni. Neked egy is sok lett volna és ők most ketten vannak. Idő előtt bele fogsz halni. Nem éri meg kockáztatni –mondta neki Carlisle. Tehát akkor a gyerekek rúgásaitól ilyen Bella teste.

- Nem Carlisle. Nekem már csak ők maradtak Edwardtól. Nem engedem, hogy nekik bármi bajuk essen. Ha kell Carlisle akkor az életem árán is, de megszülőm őket – mondta neki kedvesem.

Az emlék megint változott. Carlisle dolgozószobájába voltam. Bella egy fehér műtősasztalon feküdt és mindene csupa vér volt.

- Carlisle siess, a végén még meghalnak - könyörgött neki Bella. Iszonyat rossz állapotba volt. Látszott rajta, hogy alig él, de még mindig a gyerekek miatt aggódik és nem azért, hogy meghalhat.

- Bella! Meg kell várnunk, míg hat a fájdalomcsillapító. – mondta neki Carlilsle.

- Nem érdekel, csináld. Mondtam, hogy nem halhatnak meg. Kérlek Carlisle csináld - könyörgött neki Bella.

Carlisle fogott egy szikét majd felvágta Bella hasát, majd a hasához hajolt és a fogával feltépte azt a burkot, ami Bella hasát védte. Belenyúlt az általa tágított lyukon és kiszedett egy véres kisfiút, Edwardot. Majd átadta Alice-nek és utána visszafordult Bellához majd néhány másodperccel később egy kislányt emelt ki Bella hasából. Ő volt Renessme. Őt is átadta Alicenek aki ezek után Bellához ment, hogy megmutassa neki a kicsiket. Bella arcán egy hatalmas mosoly jelent meg és a nevüket suttogta, majd már csak annyi látszott, hogy Bella lecsukja a szemeit és elernyed a teste.

- Carlisle siess. Mindjárt leáll Bella szíve. - kiabálta neki Alice.

- Tudom. Vidd ki a kicsiket. Addig én elrendezem Bellát. – mondta Carlisle, majd az emlék véget ért és újra a családommal szembe találtam magam.”

Nem tudtam hirtelen mit mondani. Teljesen lefagytam az emlékek hatása miatt. Nem gondoltam volna, hogy Bella ilyen fájdalmat és kint érzett át azért, hogy megszülje a gyerekeket. Az életét adta azért, hogy ők élhessenek. Ez volt Bella. Neki mindenki fontosabb volt.

- Van valamilyen kérdésed Edward? Akarod, hogy folytassuk vagy majd később –kérdezte apám.

- Igen folytassuk, de előtte lenne néhány kérdésem – mondtam.

- Hallgatunk. Mit szeretnél tudni? – kérdezte Apám.

- Először is azt, hogy Bellának miért kellett vért innia? A másik pedig, hogy mért kellett a fogadat használnod ahhoz, hogy felnyisd Bella hasát? – tettem fel azt a két kérdést, ami érdekelt.

- Bellának azért kellett vért innia, mert mivel, hogy Nessi és Edward félvér. Szükségük van emberi táplálékra, de vérre is. Mikor Bella terhes volt velük akkor is szükségük volt a vérre és csak úgy tudtunk nekik vért adni, ha Bella megitta. A másik kérdésedre a válasz pedig az, hogy az a burok, ami a kicsiket védte olyan kemény volt, mint a mi bőrűnk, tehát csak egy magunk fajta vagy egy vérfarkas tudta volna átszakítani. Ezért is kellett a fogamat használni. Van még valami vagy folytathatjuk? – kérdezte apám.

- Folytathatjuk - mondtam.

„Újra egy emléket láttam, de most apám szemszögéből.

- Bella ezt nem teheted - kiabálta apám.

- De igen. Carlisle már nincs miért élnem. A gyerekek is megtalálták a párjukat és boldogok. Én nem akarom ezt elrontani azzal, hogy folyton csak búslakodok. Tudjátok jól, hogy nagyon hiányzik és, hogy nem tudok tovább élni nélküle. Ha ő nincs, én se akarok tovább élni. Értsétek már meg - mondta neki Bella szintén dühösen.

- Tudjuk Bella, de akkor se ez a megoldás. Hát ezért mentettem meg az életedet, hogy utána megöleted magad? Hát ezt érdemlem? – kérdezte Carlisle dühösen.

- Nem tudom, hogy akkor miért mentettél meg. Tudod jól, hogy már akkor is a halált kívántam. Eddig is csak azért viseltem el ezt az életet, mert nem akartam a gyerekeknek fájdalmat okozni. Soha nem fogom neked megköszönni, hogy egy szörnyet csináltál belőlem, és ezért iszonyatosan gyűlöllek. Én nem akarok már tovább így létezni. Inkább meghalok mint, hogy így éljek az örök időkig egyedül. Csak Edward miatt választottam volna ezt az életet. Miatta el tudtam volna viselni. Tehát had döntsek én a saját életemről. És ha most megbocsátotok, akkor én most megyek - sziszegte neki kedvesem. Nem hittem el, hogy ez Bella. Soha senkivel nem beszélt volna így, főleg nem azzal a vámpírral, akit a világon a legjobban tisztelt, úgy ahogy én.

- Nem mész innen sehova. Itt maradsz. Azzal, hogy ha megöleted, magad csak nekünk okozol még több fájdalmat. Esme újra elvesztené egy gyerekét és Alice is a legjobb barátnőjét. Elég volt nekik Edward halála. Nem akarom, hogy egy olyan hálátlan miatt, mint te újra szenvedjen a családom – köpte neki a szavakat Carlisle. Abba a pillanatba megvetette Bellát, azért amit tenni készült.

- Úgy sem tudsz megállítani - sziszegte neki Bella.

- Majd meglátjuk. - mondta neki Carlisle majd rátámadt Bellára. Hirtelen érhette őt a támadás, mert a földön kötött ki. Carlisle kihasználta ezt a helyzetet és leszorította Bellát a földre, csak, hogy ő erősebb volt és gyomorszájon rúgta Carlisle-t aki egy fának esett. Bella felpattant és Carlisle elé futott majd nyakánál fogva felemelte a földről.

- Bella! Carlisle kérlek, fejezzétek be. Elég legyen. Ezek nem ti vagytok. Kérlek titeket, hogy beszéljük meg a dolgokat - kiabálta nekik Esme aggódva. De mintha meg se hallották volna. Mind a ketten gyilkos tekintettel néztek egymásra. Carlisle újra Bellára támadt. Most ő rúgta hasba Bellát, aki földön csúszott végig, amíg meg nem állította egy fa. Carlisle gyorsan Bellára vetette magát és ütni kezdte ahol érte. Bella ezek után már nem kezdett el védekezni. Hagyta magát.

- Emmett, Jasper, Rosalie, Alice!- kiabált nekik Esme. - Fogjátok le Bellát és Carlisle-t és vigyétek el őket az erdőbe. Gyerünk.
Mind a négyen egyszerre indultak el. A lányok Carlisle-t hurcolták el, míg a fiúk Bellát.”

Ezzel véget is ért Apám emléke. Ez szinte jobban ledöbbentett, mint az előző emlék. Se Belláról, de apámról sem gondoltam volna ezt. Az a két vámpír esett egymásnak, akik a nyugalom mintaképei voltak.

- Sajnálom Carlisle – mondta hirtelen Bella. A hangjából csak úgy sütött a mélységes utálat maga iránt. Ránéztem az arcára, amiről csak a bűntudatott tudtam csak leolvasni. - Nem gondoltam komolyan azokat a dolgokat, amiket akkor mondtam. Örülök neki, hogy akkor megmentetted az életemet. Köszönöm. Életem végéig hálás leszek neked ezért és azért is, mert akkor megakadályoztad azt, hogy megölessem magam.

- Nem Bella én sajnálom. Melletted kellet volna állnunk. Látnunk kellet volna, hogy nem vagy boldog. Én sajnálom. Nem szabadott volna neked esnem. Amúgy is az már rég történt és a múlton nem szabad rágódnunk – mondta Neki Carlisle mosolyogva. Bella felpattant a helyéről majd Carlilsle-hoz ment és megölelte. Carlisle viszonozta. Hosszú ideig így álltak ölelkezve. Senki nem akarta megzavarni ezt a pillanatot. Esme meghatódva nézte a jelenetet. Ha tudott volna, akkor sírt volna. Az ölelkezést Bella hagyta abba. Még mielőtt teljesen elengedte volna Carlisle-t adott az arcára egy puszit majd eltávolodott. Azt hittem, hogy visszaül Alice mellé a földre, de e helyett felém vette az irányt és leült az ölembe majd nekem is adott egy puszit az arcomra és a fülembe súgta, hogy SZERETLEK.

- Nem lenne gond, hogy ha mi elvonulnánk egy kicsit? Szeretnék Edwarddal egy kicsit kettesbe lenni - mondta Bella.

- Nem baj, menjetek. Majd holnap délután folytatjuk. Ja és ne felejtsétek el, hogy holnap iskola. Edward neked is be kellene iratkoznod - mondta anyám.

- Igen tudom. Majd holnap reggel elintézem - válaszoltam neki, majd Bellával együtt felálltunk és felsétáltunk a szobánkba. Egy csoda szép éjszakát töltöttünk együtt újra elmerülve egymásban.