Látomás és döbbenet

(Edward szemszöge)

Azt hittem a nap folyamán, hogy Bella elmondja nekem a kételyeit, de nem így történt. Rákérdezni se akartam, mert akkor magamat is lebuktatom. A viselkedésünk nem változott, hiszen ugyan úgy viszonyultunk egymáshoz, mint eddig. Bellával az ebédlő felé tartottunk, amikor odajött az egyik srác és a kezét nyújtotta felém.

- Szia! Mi még nem ismerjük egymást. A nevem Alex Newton és csak azt akartam mondani…
Nem tudta befejezni, mert megjelent Rosalie és rákiabált a srácra.

- Te meg mit keresel itt már megint. Nem voltam világos a múltkor? Mért kell neked mindig bepróbálkoznod Bellánál? Már egy éve egyfolytában zaklatod. Fogd már fel, hogy soha nem fog neked igent mondani. Meg amint látod, már jár valakivel úgy, hogy kopjál le és soha többet meg ne lássalak Bella közelébe - kiabálta a srác képébe Rose. A srác annyira megdöbbent, hogy nem tudod megmozdulni, majd fél perccel később észbe kapott és elrohant.

- Ez meg mi volt? – kérdeztem döbbenten. Mikor ránéztem a többiekre Ők csak röhögtek. Na, jó kivéve Rose. Ő még mindig dühös volt.

- Tudod Öcskös ő Bella udvarlója volt és egyben az iskola nagymenője. Már egy éve, hogy megtetszett Neki Bella és ráhajtott. Minden egyes alkalommal, amikor bál van, a suliban megkérdezi Bellától, hogy el megy-e vele, de mielőtt Bella válaszolhatna, Neki Rose mindig leüvölti szegény fiú fejét. – mondta Emmett, de közben majdnem megfulladt a nevetéstől.

- Most mit csináljak. Annyira egy kis…. áh, nincs semmi olyan szavam rá, ami jellemezné. Amúgy meg teljesen olyan a viselkedése, mint a valahányadik ükapjának. Le sem tagadhatnák, hogy rokonok – mérgelődött tovább Rose.

- Miért kinek a rokona? – kérdeztem kíváncsian.

- Hát nem hallottad a vezetéknevét? Azt hittem, ha meghallod, egyből rá támadsz – kérdezte meglepődve kedvesem.

Elkezdtem gondolkodni a fiú nevén. Mit is mondod, hogy hívják? Majd hirtelen beugrott. Newton. Ilyen nincs. Annak a kis féreg Mike Newtonnak a rokona. Miért Én fogom ki az ilyeneket. Hirtelen elöntött a féltékenység. Legszívesebben utána mentem volna, hogy letépjem a fejét. Mért kellett neki is pont Bellát kinéznie? Elég volt nekem, annak idején Mike. Most meg jön ez a kis Alex. Ilyen nincs.

- Látom leesett. De azért fogd vissza magad Edward. Nem igazán tudom kezelni a féltékenykedésedet. – mondta Jasper.

- Ilyen nincs az öcskös féltékeny. Ezt nem hiszem el. Még soha nem láttalak ilyennek – röhögött Emmett.

- Nyugalom Edward. Én csak a tied vagyok senki másé – suttogta kedvesem majd végigsimított arcomon. Tudta, hogy ettől megnyugszom. Így is lett.

- Köszönöm – mondtam neki majd megcsókoltam.

- Na gyertek menjünk „Ebédelni” –mikor az utolsó szót kimondta Alice macskakörmöket rajzolt a levegőbe, hogy jelezze csak jelképesen mondta az ebédelni szót.

- Kíváncsi vagyok mi a mai választék. Remélem most már lesz egy kis grizzly vér vagy bármi más – mondta Emmett, majd elkezdett röhögni a saját poénján. Egymás után elindultunk az ebédlő felé. Mikor beléptünk az ajtón megpillantottam azt az Alex gyereket, aki épp Bellát bámulta és hirtelen újra elöntött a féltékenység. Közelebb húztam magamhoz Bellát és birtoklóan átöleltem a derekát. A srác erre elkapta róla a tekintetét és az asztalt kezdte el bámulni. Odavezettem kedvesemet a sorhoz majd beálltunk, hogy megvegyük a kajánkat. Mikor végeztünk elindultunk az asztalunk felé a többiekhez.

- Ez nem igaz. Már megint nincs vér. Esküszöm szólni, fogok a titkárságon. Kérvényezni fogom, hogy áruljanak állatvért is. Utána pedig beperelem az iskolát, amiért éheztetnek minket. Minden nap üres hassal kell hazamennem. Ez nem állapot. Persze a kis emberkék mindig teli hassal mennek haza. Ez nem ér. Én is éhes vagyok! – mondta Emmett durcásan.

- Jaj Emmett! Hogy lehetsz te ekkora egy hülye? Nem értem honnan veszed ezt a sok hülyeséget. Soha nincsen semmi normális gondolatod. Te csak két dologgal kapcsolatba vannak gondolataid. Az egyik, hogy mindenből poént csinálj, a másik pedig a perverz gondolataid – mondta Neki Alice.

- Ez fájt Hugi. Amúgy meg nincs igazad. Nekem vannak értelmes gondolataim is. Kérdezd csak meg Edwardot vagy Bellát. Ők majd megmondják. Igaz, hogy vannak nekem értelmes gondolataim is? – fordult hozzám és Bellához. Én is ránéztem Bellára, akin egy ravasz mosoly volt az arcán. Tudtam, hogy mit akar csinálni. Én is erre gondoltam. Mind a ketten visszafordultunk Emmetthez és egyszerre mondtuk ki a kérdésére a választ.

- Nem. Nincs. – mondtuk egyszerre, majd mind a ketten hangos nevetésbe törtünk ki. A többiek is csatlakoztak hozzánk miután szembe találták magukat Emmett döbbent arcával. Az egész ebédlő a mi csilingelő nevetésünktől zengett. Hirtelen minden szempár ránk szegeződött. A tekintetük nem árulkodott semmi másról csak arról, hogy bolondnak néznek minket, de a gondolataik is e körül forogtak. Sokáig tartott, míg lenyugodtunk.

- Na Emmett ezt most megkaptad – mondta neki Jasper.

- Ez nem igazság. Bella és Edward hazudnak. Mielőtt válaszoltak volna sunyin összenéztek. Ezt direkt csinálták – mondta Emmett, majd bevágta a durcit.

- Most legalább megtanulod, hogy ne szórakozz velünk – mondta neki kedvesem majd odament Emmett háta mögé és átölelte. – Na, ne haragudj, kérlek. Tudod, hogy szeretlek és, hogy nem akartunk megbántani, de néha tényleg sok már belőled.

- Tudom és sajnálom. Megpróbálom majd magamat visszafogni – válaszolta neki Emmett majd hátrafordult és visszaölelte Bellát.

- Szerintem ideje lenne elindulnunk. A végén még lekéssük a következő óráinkat – mondta Jasper majd mindenki elindult a saját órája felé. Már csak 2 unalmas órát kellett végigülnünk és utána indultunk is haza. Otthon Esme várt minket.

- Sziasztok! – köszönt nekünk.

- Szia Esme! – mondtuk egyszerre majd Bella odasétált Esméhez és megpuszilta az arcát.
- Milyen volt a mai napotok?- kérdezte kedvesen anya.

- Unalmas – foglalta össze tömören Emmett. – De volt valami jó is. Bellát megint betalálta az a Newton gyerek.

- Jaj drágaságom úgy sajnállak. Nem lehet könnyű – mondta neki Esme.

- Ne aggódj. Engem nem zavar. Már megszoktam, hogy mindenki így néz rám és csak ki akar használni. Amúgy Carlilse hol van? – kérdezte kedvesem.

- Dolgozik. Majd csak este fele ér haza. Miért?

- Oh csak beszélni szeretnék vele. Van néhány dolog, amit meg kell vele osztanom, és amit majd veletek is, de előtte kíváncsi vagyok a véleményére – mondat Bella anyánknak.

Tehát velünk is meg akarja osztani azt, amit ma Jaspernek is elmondott. Kíváncsi vagyok a többieknek mi a véleményük erről. Lehet, igaza van Bellának és miattam veszélyben van a családom? Ha miattam fog történni valami is a családommal azt nem fogom túlélni. Ha mind úgy gondolják, hogy igaza van, Bellának akkor még aznap összepakolom a cuccaimat és elhagyom őket. Most talán könnyebb lenne elmenni, hiszen most azért mennék el, hogy biztonságba tudjam a családomat. Igaz fájdalmas lenne, de meg kell tennem. Nem hagyhatom, hogy bárkinek bármi baja essen. Az még nagyobb fájdalom lenne. Azt a fájdalmat már nem élném túl. Szükségem van rájuk, de legfőképpen Bellára ahhoz, hogy éljek.

- Edward! Edward! – szólongatott Bella.

- Tessék? – kérdeztem.

- Minden rendben? – kérdezte aggódva Bella.

- Igen persze. Mi baj lenne? Csak elgondolkoztam egy kicsit – hazudtam. Ez ma már a második hazugságom és mind a kétszer Bellának hazudtam. Annak a személynek, akit a világon mindennél jobban szeretek.

- Akkor jó. Lenne kedved vadászni? – kérdezte azon az ellenállhatatlan hangján.

- Igen persze. Ha akarod, akkor már indulhatunk is – mondtam neki mosolyogva majd megfogtam a kezét és már a kilincsen volt a kezem, amikor Alice utánunk kiabált.

- Álljatok meg most azonnal – kiabálta.

- Mi a baj Alice? – kérdeztem.

- Nem mehettek sehova. Ma délutánra vásárlást terveztem és nektek, fiuknak is jönnötök kell – mondta.
Látszott Emmetten, hogy nagyon nem tetszik neki Alice ötlete. Ugyan is soha nem szeretet vásárolni, menni.

- Jaj Alice muszáj nekünk is menni. Nem elég, ha ti lányok elmentek. Hidd, el nem kellünk mi is oda. Csak rontanánk a hangulaton – nyavajgot Emmett mint egy kislány.

- Igen! Mindenkinek kell jönnie. Ugyan is ez nem egy sima ruhavásárlás lesz – mondta Alice sejtelmesen.

- Mit tervezel hugi?- kérdeztem. Csak akkor viselkedett, így ha valamit titkolni akart előlünk.

- Oh Alice! – kiáltott fel hirtelen Bella, majd odarohant Alice-hez és megölelte.

- Ez nem ér. Előled soha semmit nem lehet eltitkolni. Te mindent látsz, de azért örülök. Azt hittem, hogy nem fogsz neki örülni. Legutóbb is dühös voltál rám.

- Elmondanátok nekünk is, hogy mi folyik itt?- fakadt ki hirtelen Emmett.

- Nem. Majd megtudjátok Ti is idővel és most mindenki kifelé és üljön be valamelyik kocsiba. Bella majd mutatja az utat. Indulás – adta ki a parancsot pöttöm húgom.

- Ne haragudj Edward, de a mai vadászat elmarad. Jaj, istenem alig várom már. Induljunk – mondta kedvesem majd megragadta a kezemet és kiráncigált az ajtón, majd betuszkolt a kocsiba és már indított is. Soha nem láttam még Bellát ilyen izgatottnak. Főleg nem akkor, ha vásárlásról volt szó. Kíváncsi vagyok mit láthatott Alice gondolatai közt. Engem is kíváncsivá tett ez az egész helyzet. Már nagyon akartam tudni, hogy mi lehet. Alig vártam már, hogy odaérjünk. Egészen Seattle-ig meg sem álltunk, ott is egy hatalmas pláza előtt. Bella gyorsan kézen ragadott és már vonszolt is egy bolt felé. Hátranéztem és láttam, hogy Jaspert és Emmettett is kézen fogták a lányok és vonszolják őket utánunk. Hirtelen Bella lefékezett egy bolt előtt. Mikor jobban körbenéztem akkor döbbentem rá, hogy mért mondta Alice azt, hogy ez egy különleges vásárlás lesz. Egyszerűen nem tudtam elhinni. Hitetlenségemnek hangot is adtam.

- Ez most komoly?- kérdeztem még mindig ledöbbenve. Mikor körbenéztem láttam, hogy a lányok szeme csillog a boldogságtól, míg a fiuk arcán ugyan olyan döbbenet ült, mint az ennyimén.