A bál 2/1

(Edward szemszöge)

- Elárulnátok, hogy mért jöttünk ide? – kérdeztem.

- Hát nem világos? – kérdezte felháborodva Alice. – Természetesen azért, hogy vásároljunk.

- Azt értem, de mért pont estélyi ruhát és szmokingot? – kérdeztem. Még mindig nem volt világos előttem, hogy mire készül Alice és, hogy ennek mért örül annyira Bella.

- Jaj istenem Edward, hát ennyire nem világos. A hétvégi iskola bálra veszünk magunknak ruhákat – mondta Alice boldogan. Na, ettől teljesen ledöbbentem. Mért örülne Bella annak, hogy mi a hétvégén bálra megyünk. Soha nem szerette, ha mi vagyunk a középpontba, és ha mi elmegyünk, akkor az elkerülhetetlen lenne. Kíváncsi vagyok, hogy mitől gondolta meg magát.

- Bella! – szóltam neki.

- Tessék Edward. Hallgatlak – mondta kedvesem mosolyogva. Még mindig csillogott a szeme a boldogságtól.

- Tudom, hogy hülye kérdés lesz, de te mért örülsz annyira, hogy elmegyünk a bálba? Eddig soha nem szerettél a középpontba lenni. Most még is mért várod ennyire?

- Jaj Edward ez tényleg egy elég hülye kérdés volt. Azért mert eddig soha nem volt alkalmam elmenni mióta vámpír vagyok, és hát most legalább van egy kísérőm, akivel szívesen elmennék, feltéve, ha elhívsz – mondta majd lehajtotta a fejét és úgy várta a válaszomat. Az álla alá nyúltam, hogy fel tudjam emelni a fejét és, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Micsoda kérdés volt ez Bella. Még szép, hogy veled szeretnék elmenni a bálra és alig várom, már, hogy menjünk. Isabella. Lenne kedved elkísérni az iskolai bálra? – kérdeztem és közben elmosolyogtam.

- Hát persze. – mondta kedvesem majd a nyakamba ugrott és megcsókolt. –Köszönöm!- suttogta a fülembe.

- Nem én köszönöm, hogy vagy nekem. Szeretlek – mondtam neki majd megcsókoltam. Mikor véget ért a csókunk elhúzódott, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Én is szeretlek Edward Cullen – mondta azon a csodálatosan érzéki hangján.

- Khm… Nem akarunk zavarni titeket, de jó lenne, ha már bemennénk. Alig várom már, hogy felpróbálhassam ezeket a gyönyörű szép ruhákat - mondta Alice.

- Mintha nem tudnád, melyik ruhába leszel Hugi. Szerintem már akkor tudtad mit veszel fel, amikor még csak gondolkoztál rajta – mondta neki Emmett.

- Ez igaz, de akkor is. Imádok vásárolni és lehet, hogy meggondolom magamat és még se azt a ruhát veszem meg. Tudjátok, a látomásaim változhatnak – mondta Alice kis mindentudóan.

- Na jó menjünk –adtam meg magam. Megfogtam szerelmem kezét és elkezdtem befelé húzni az ajtón. Mikor beljebb értünk teljesen megfagytam. Iszonyat nagy volt a választék, és ahogy a Húgaimat ismertem ők ezeket itt mind fel fogják próbálni, ami azt jelenti, hogy egy ideig ki nem szabadulunk innen. A testvéreim is ilyen dolgokon gondolkozhattak, mert ők is teljesen megfagytak miután körbenéztek. Emmett tért először magához, aki hangot is adott a mi problémánknak.

- Nem gondoljátok komolyan, hogy ezt itt ti mind felpróbáljátok? Mire itt végeztek addigra teljesen besötétedik. Én meg nem fogok addig itt gubbasztani az egyik sarokba – mondta Emmett dühösen.

- Ki mondta, hogy ti itt lesztek. Azt hiszed engedni, fogjuk, hogy lássátok, milyen ruhát veszünk magunknak? Az nektek meglepetés lesz. Nektek csak addig kell itt lennetek, amíg a ti ruháitokat megvesszük, aztán húztok haza a picsába. Nem kell az nekünk, hogy itt rontsátok a levegőt. Remélem megértettétek – kelt ki teljesen magából Alice.

- Jól van hugi nyugi. Megértettük. Nem kell így felkapni a vizet. Hidd el nem fogunk láb alatt lenni. Sőt! Szerintem mi fejvesztve fogunk kirohanni a boltból. Igaz öcskös? –kérdezte Emmett, majd jól oldalba bökte Jaspert.

- Ebben az egy dologban igazad van. Szerintem most semmivel nem tudnának minket rávenni arra, hogy itt maradjunk. Na, jó talán Bella rá tudná venni Edwardot ha, akarná – mondta Jasper de közben majd meg fulladt a röhögéstől.

- Szerintem nem talán, hanem biztos. Mióta visszajött mindig Bella mellett sündörög, és ha hívják, akkor, mint egy pincsi, már szalad is. Nem igaz Edward? – kérdezte Emmett majd újra elkezdtek Jasperrel hangosan nevetni.

- Emmett McCarthy Cullen! – kiabált rá hirtelen szerelmem, majd megfogta a karját és elkezdte kihúzni a boltból. Többiekre néztem, akik szintén megdöbbenve álltak, kivéve persze Alice-t, aki a kasát fogta a röhögéstől. Tehát tudja, hogy mi fog történni. Mielőtt megleshettem volna a gondolatait emberi tempóban kirohant a boltból és Bella-ék után indult. Mi is utánuk indultunk. Az erdőben meg is találtuk őket. Soha nem felejtem el azt, amit akkor láttam. Bella szinte tajtékzott a dühtől és fel alá járkált, míg Emmett az egyik fa előtt ült és teljesen meg volt rémülve. Látszott rajta, hogy ha tehetné, most eltüntetné magát. Mivel, hogy ez lehetetlen volt ezért megpróbálta magát olyan apróra összehúzni amekkorára csak tudta. Én hirtelen nagyon megijedtem. Soha nem láttam még Emmett ilyennek. Bellán is teljesen meg voltam lepődve. Ő, aki mindig a nyugalmára volt híres, most fel-alá járkál az erdőben és tombol. Nem tudtam mit csináljak. Közbeavatkozzak vagy hagyjam, hogy kedvesem kitombolja magát. Ránéztem testvéreimre hátha tőlük választ kapok. Mikor rájuk néztem láttam rajtuk, hogy a hasukat fogják a nevetéstől. Kérdőn néztem rájuk. Nem értettem, hogy mit találnak viccesnek. Mikor Alice rám nézet láthatta rajtam, hogy milyen értetlen képet vágok és gondolatba szólt hozzám.

-„ Edward ne vágj már ilyen bamba képet. Ne aggódj nem lesz semmi baj. Nem fogja Bella bántani Emmettet csak egy kicsit ráijeszt. Inkább élvezd ki a helyzetet, hogy ilyennek látod Emmett-et.”

Újra ránéztem az Emmett és Bella párosra. Még mindig ugyan az volt a felállás. Még pár perc telhetett el, így amikor Bella megállt a mászkálásba és Emmett felé fordult.

- Most mit csináljak veled? Mikor tanulod már meg, hogy velem ne szórakozz? Hányszor kértelek már meg rá? Tudod jól, hogy elviselem a poénjaidat, de néha már nagyon túlzásba tudsz esni. Utoljára kérlek meg arra, hogy vegyél vissza egy kicsit. Rendben? – kérdezte kedvesem, de még mindig látszott rajta, hogy dühös.

- Ígérem Bella és megpróbálom magamat egy kicsit visszafogni. Csak kérlek, ne néz így rám. Lehet, hogy vámpír vagyok és utánad a második legerősebb, de ettől a tekintettől még én is megijedek. Fejezd, be, kérlek – könyörgött neki Emmett. Hirtelen Bella elkezdett hangosan nevetni. Az egész erdő az ő csilingelő nevetésétől zenget. Emmett és mindenki más hitetlenkedve nézett Bellára.

- Kedvesem minden rendben? –kérdeztem meg tőle félve.

- Hát persze semmi bajom. Komolyan azt hittétek, hogy rátámadok Emmett-re egy ilyen kis apróság miatt – mondta kedvesem még mindig mosolyogva.

- Tehát nem is voltál rám dühös? – kérdezte Emmett még mindig döbbenten.

- Dehogy voltam. Már mért lettem volna? Nem engem cikiztél, hanem Edwardot. Komolyan azt hittétek, hogy haragszom Emmette-re? – kérdezte kedvesem hitetlenkedve.

- Hát ami azt illeti igen – hebegte neki Emmett.

- Jaj Bátyuskám! Hogy hihetted ezt. Tudjátok nagyon jól, hogy soha egyikkőtöket se bántanálak – mondta Bella majd leguggolt Emmett elé és megölelte. – Szeretlek titeket!

- Mi is Bells. Amúgy meg abban nem volt igazad, hogy soha egyikünket se bántanád – mondta neki Emmett. Mindannyian döbbenten néztünk rá? Nem tudtuk, hogy mért mondja ezt.

- Kifejtenéd ezt bővebben is. Nem igazán értem mire gondolsz – kérte meg Bella.

- Hát legelőszőr is ott volt Carlisle – kezdte el neki sorolni Emmett.

- Igen ebben igazad van. Azóta is próbálom jóvátenni az akkori hibámat – válaszolta neki Bella bűntudatosan.

- A másik eset pedig akkor volt mikor a Volturinál voltunk. Akkor ott Edwardnak kevertél le egy hatalmasat – mondta neki Emmett majd röhögve rám nézett. – Úgy-e, hogy akkor mekkorát kaptál Bellától?
Igen emlékszem arra a napra. Aznap láttam száz év után először a családomat és tudtam meg, hogy Bella vámpír. Igaza van Emmettnek. Tényleg hatalmas pofont kaptam Bellától. Ha elképzelem, még mindig érzem azt a fájdalmat, de végül is igazságos volt. De amit azóta se értek, hogy Bellának, hogy volt ahhoz lelki ereje, hogy megüssön, főleg ha még szeretett is és még mindig szeret. Ha én valakit szeretek, akkor nem ütöm meg. Egyszerűen nem vinne rá a lélek, hogy megtegyem. A gondolataimat Bella dühös morgása szakította félbe.

- Még hogy nem érted miért kaptad anno azt a pofont? – kérdezte idegesen kedvesem.

- Azt tudom, hogy miért kaptam, csak azt nem hogy- hogy tudtad megtenni – válaszoltam neki nyugodtan. Hoppsz. Elfejtettem, hogy olvassa a gondolataimat. Akkor tehát azt is tudja, hogy legutóbb hazudtam neki és akkor azt is tudja, hogy kihallgattam őket. Ilyen nincs. Edward, hogy lehettél ilyen hülye. Hogy felejthettél el egy ilyen dolgot?

- Igen Edward tudom, hogy hazudtál és azt is, hogy hallottad miről beszélgettem Jasperrel. Én ezért nem haragszom rád. Amúgy meg azért is akartam elmondani a többieknek is, mert ha már te tudod, akkor hadd tudják meg ők is.

- Miről nem tudunk?- kérdezte hirtelen Alice.

- Majd ma este, ha hazaért Carlisle megtudjátok ti is. Rendben? De most menjünk vissza, hiszen vásárolni jöttünk vagy nem? – kérdezte kedvesem mosolyogva.
Hirtelen mindenkinek visszatért a jókedve. A lányok megint teljesen el voltak varázsolva a vásárlás gondolatától, még a fiuk is szívesebben indultak vissza boltba, hisz tudták, hogy csak addig kell ott lenniük, míg maguknak meg nem veszik a szmokingot, ami csak maximum tíz perc náluk és már mehetnek is haza. Én mondjuk szívesebben maradtam volna Bellával, hogy addig, amíg ő a ruhát veszi, magának meg tudjunk beszélni néhány dolgot.

- Ne is álmodj róla Edward. Nem maradhatsz itt Bellával. Te is szépen fogod magadat és hazamész a fiukkal. Megértettük egymást? – kérdezte csípősen Alice.

- Jó rendben megyek én is haza – adtam meg magam végül.
Nem baj majd este beszélek vele. Akkor legalább kettesben is leszünk. Nem fog minket majd senki se megzavarni. Teszek majd róla.
Mikor visszaértünk a boltba a lányok egyből belevetették magukat a keresésbe és felváltva hozták nekünk a ruhákat, amiket a kezünkbe nyomtak és már be is tuszkoltak minket a próbafülkékbe, hogy próbáljuk fel azokat. Mikor azt hittük, hogy csak tíz percig fog tartani hát nagyon tévedtünk. Legalább két órán át öltöztettek minket a lányok miután állításuk szerint megtalálták a tökéletes ruhadarabot. Számunkra az összes ugyan olyannak tűnt. Miután mind a hárman kifizettük a saját ruháinkat megkönnyebbülve távoztunk a boltból és már el akartunk indulnia a kijárat felé, amikor a lányok elénk álltak. Mind a hármójuknak össze volt fonva a kezük a mellkasuk előtt és kérdőn néztek Ránk.

- Még is hova lesz a séta fiúkák. Csak nem azt hittétek, hogy megvan a ruhátok és már végeztetek is? – kérdezte Rosalie kicsit gúnyosan. – Mert ha igen, akkor nagyon tévedtek. Még hátra vannak a cipőitek szóval indulás a legközelebbi cipőbolt. Sipirc

- Ezek után elkezdtek minket tolni a legközelebbi boltba. Ott is legalább egy órát töltöttünk mire sikerült kiválasztaniuk nekünk a megfelelő cipőt. Ezek után elbúcsúztunk ki-ki a maga párjától és a fiukkal együtt elindultunk a kocsim felé.

- Ezt nem hiszem el. Hogy tudnak ezek ennyi ideig válogatni. El sem hiszem. Három órájukba telt az, hogy nekünk megvegyék a dolgokat. Kíváncsi vagyok akkor ők meddig fognak válogatni saját maguknak – dühöngött Emmett majd gondolatba folytatta tovább a szitkozódást. Jasper is hasonló állapotban volt. Teljesen lestrapáltnak érzi magát. Ezért el is tervezte, hogy miután hazaértünk rögtön el is megy vadászni, hogy egy kicsit jobban érezze magát.

- Veled tartok – mondtam neki.

- Rendben ahogy gondolod – válaszolta Jasper majd visszamerült a gondolataiba.
Tudtam nagyon jól, hogy egy ideig még nem tudok majd Bellával beszélni és mivel, hogy nem volt más dolgom ezért is döntöttem úgy, hogy elkísérem Jaspert legalább addig is telik az idő. Ekkor még nem tudtam, hogy a terveimből semmi nem lesz megvalósítható, hiszen nem várt személyek vártak minket otthon.