10. fejezet

A harc

(Bella szemszöge)

Nagyon hamar elrepült ez a két nap. Már a harc küszöbén állunk. Aroval és Jasperrel kidolgoztuk a harc folyamatát. Megbeszéltünk minden apró részletet és, hogy a harc idején, hogy lesz a felállásunk. Megbeszéltük, hogy a szilárd pajzsomon belül lesz Aro, Marcus, Caius, Jane, Alec, Kristen, Lilly és Én. A többiek harcolni fognak, nagy sajnálatomra. Őket majd a mentális pajzsommal fogom védeni. Nem akartam, hogy a családom részt vegyen a közelharcba. Nem akartam senkit se elveszíteni, csak a Volturi katonák kevesek ahhoz, hogy egyedül elbánjanak velük. Míg mi a harcról beszéltünk addig a családom újra egymásra talált. Edward megismerte a gyerekeit és az unokáját. Megtudta, hogy hogy találkozott Nessi és Oliver, de még Edward és Kristen történetét is megismerhette. Az Ő találkozásuk szinte olyan volt, mint mikor Edward és Én találkoztunk. Szerelem volt első látásra. Ebből a szerelemből született meg Lilly. A többiek is nagyon sokat meséltek Edwardnak. Elmondtak minden apró részletet arról, hogy mi történt velünk az elmúlt száz évben. Legtöbbször Rólam volt szót. Edward kíváncsi volt bővebben is a történetemre. Megtudta, hogy mikor és miért lettem ilyen rideg és, hogy hogy születtek meg a gyerekek. A legjobban még is az érdekelte, hogy volt-e valakim. A Többiek elmondták, hogy nagyon sok udvarlóm volt és, hogy én egytől egyig az összeset elküldtem. Nekem csak Edward kellett senki más. Számomra Ő volt az első és egyben utolsó. Senki mást nem fogok szeretni csak is Edwardot.

A harc előtti utolsó napon mindenki nagyon ideges és feszült volt. Nem igazán tudtuk, hogy mire számítsunk. Jaspernek és Nekem is be kellett vetnem a képességemet, hogy egy kicsit nyugodtabb legyen a helyzet. Egyedül talán Emmett volt, aki nem volt ideges. Próbálta a többieket is szórakoztatni a hülye poénjaival, de senki nem díjazta ezért elég hamar fel is adta. Emmett után talán még én voltam az, aki a legnyugodtabb volt. Igaz én csak a családomat féltettem, de Őket nagyon.

Eljött a harc napja. Ha azt mondtam, hogy tegnap mindenki nagyon ideges és feszült volt akkor nagyon tévedtem. Se Jasper, se Én nem értünk el semmit már a képességeinkkel. Tudtuk, hogy hamarosan el kell indulnunk ki az erdőbe. Nem akartuk, hogy az emberek valamit is megsejtsenek, ezért inkább eléjük megyünk.

- Itt az idő - szólalt meg Aro.

Mindenki elindult a vezetők után. Aro, Marcus és Caius mentek legelöl. Őket követték a Volturi testőrök és Edward, utánuk pedig a családom ment ki-ki a saját párjával. A sort én zártam. Tíz perc futás után elértük a csata helyet. A Volturi katonák elfoglalták a helyüket, míg a családom egymástól búcsúzott el. Nálunk ez már bevett szokás volt, hogy az utolsó perceket mindenki a párjával töltötte. Egyedül Nekem nem volt senkim, ezért én is elfoglaltam a helyemet Aro mellet.

- Jönnek - mondtam majd arra felé fordultam ahol az ellenség fog kilépni a fák közül.
Mindenki abba az irányba fordult amerre Én.

- Kristen! Gyere ide Lillyvel - szóltam Neki. Még egy utolsó csókot váltottak Edward-dal majd beálltak leghátulra, hogy ha netalántán baj lenne, akkor el tudjanak menekülni.
Néhány perccel később meg is láttuk az ellenségeinket, ahogy kilépnek az erdő fái közül és felsorakoznak velünk szembe.

- Áh, a Volturi és a nagyra becsült Cullen család. Öröm Titeket újra látni - mondta Vlagyimir.

-Számomra nem öröm, hogy újra látlak-mondta Neki Aro ridegen.- Mit akarsz itt?

- Oh hát csak az Engem megillető helyet akarom elfoglalni. Elvettétek Tőlem azt, ami az enyém. Adjátok vissza, mert ha nem, akkor mind meghaltok - mondta Aronak gúnyosan.

- Itt akik megfognak halni azok Ti lesztek. Tehát jobban jártok, ha most azonnal eltakarodtok innen - mondtam Nekik.

- Jaj, Bella Drágám hát te is itt vagy? Mi közöd van Neked ezekhez? Azt hittem, te jobb körökben forogsz. Nem gondoltam volna, hogy lesüllyedsz az Ő szintjükre. Amúgy ha már így találkoztunk, mi a válaszod a házassági ajánlatomra? Tudod jól, hogy mellettem úgy élhetnél, mint egy királynő. Na, mi a válaszod? - kérdezte mézes-mázos hangon.
Láttam, hogy Edward erre a kérdésre felmordul. „Jaj, Istenem olyan aranyos, amikor féltékeny. Bella térj észhez!” - Szóltam Magamra.

- Természetesen nem. Akkor se lennék a feleséged, ha te lennél az utolsó vámpír a világon. Inkább meghalok, mint hogy hozzád legyen valami közöm - mondtam Neki sziszegve.

-Kár érte. Akkor Neked is velük együtt kell halnod - mondta Vlagyimir.

Tudtam, hogy eddig tudtuk halasztani a harcot. A pajzsaimat felvontam magunk körül és a többiekre is kiterjesztettem egyesével. Láttam Vlagyimir gondolatába, hogy mindjárt kiadja a parancsot, hogy támadjanak meg minket. Gondolatba mindenkinek üzentem, hogy készüljenek fel, mert mindjárt Nekünk támadnak. Aronak is mondtam, hogy nincs köztük senki olyan, aki különleges képességekkel bír. Ugyan is Aro megkért, hogy mielőtt elkezdődik a harc, mérjem fel Őket, mert annak ajánlatot akart tenni.

- Támadás - adta ki a parancsot Vlagyimir.

Megrohamoztak minket a vámpírok és ezzel elkezdődött a harc. Éreztem, hogy Jane és Alec is beveti a különleges képességüket, hogy ezzel is segítség a többieket. Én a harcra koncentráltam, hogy ha netán valakinek segítség kell, akkor segíteni tudjak. Nem akartam, hogy valaki is meghaljon közülünk. Felix-re és Emmett-re mentek a legtöbben, mert Őket ítélték a veszélyesebbnek. Hamar rá kellett jönniük, hogy ez nem így van. Jasper elég sokat harcolt régebben így Neki volt a legtöbb tehetsége a harcban. Ezért is kezdték Őt is egyre többen támadni. Edward-ra és a fiamra is sokan támadtak, hiszen Ők ki tudták hallgatni az ellenség gondolatait és ezért minden mozdulatukat előre látták. A harc lassan a végéhez közeledett, amikor láttam, hogy Edward a földre kerül, és épp megölni készülnek. Nem hagyhattam. Nem akartam még egyszer elveszíteni. Azt a fájdalmat még egyszer nem tudnám elviselni.
- Renata, használd a pajzsod! - kiabáltam Neki és én azzal a lendülettel megszüntettem a pajzsomat és Edward segítségére siettem. Leszedtem Róla a vámpírokat és azzal a lendülettel az összeset meg is öltem, majd felsegítettem Edwardot a földről.

- Bella? - nézett Rám döbbenten - Miért segítettél?

- Azért mert szeretlek, és nem akarlak többé elveszíteni - mondtam Neki majd magamhoz húztam és szenvedélyesen megcsókoltam. Újra az ajkaimon éreztem az ajkait. Azt az érzést, amit akkor éreztem egyszerűen lehetetlen elmondani. Ezt át kell érezni. Mikor éreztem, hogy Ő is visszacsókol, még szenvedélyesebben kezdtem el csókolni, és ha lehetett, akkor még közelebb húztam magamhoz a tarkójánál fogva. Ő is a derekamra tette az egyik kezét, míg a másikkal a hátamat kezdte el simogatni. Jóleső borzongás futott végig a testemen. Akkor úgy éreztem, hogy csak Én és Ő vagyunk a világon senki más. Abban a pillanatban mindent elfelejtettem és azt kívántam, bárcsak ez a pillanat örökké tartana. A szenvedélyes csókunknak Emmett kiabálása vetett véget.

- Nem akarlak Titeket megzavarni fiatalok. Örülök, hogy újra egymásra találtatok, de ez most nem a megfelelő pillanat. Ugyan is, ha nem vettétek volna észre egy harc kellős közepén állunk és szükség lenne a segítségetekre. Amúgy meg én is a részese szeretnék lenni. Mindent látni akarok. Kíváncsi vagyok a pikáns részletekre.- mondat már a végét mosolyogva Emmett.

Még egy utolsó csókot váltottunk egymással majd újra belevetettük magunkat a harcba. Ezúttal én is a családommal együtt harcoltam. Mivel, hogy már nem voltak olyan sokan így elég hamar végeztünk a többivel. Egyedül Vlagyimirt hagytuk életbe, hogy az Ő sorsáról a Volturi döntsön. A harc végén mindenki a társához sietett, hogy meggyőződhessen róla, nem esett-e semmi baja. Én is Edward nyakába ugrotta, hogy újra megcsókolhassam. Akkora lendülettel vetettem Rá magam, hogy megingott a hirtelen súlyom alatt és mind a ketten a földön fekve kötöttünk ki hangos nevetés közepette. Nevetésünkhöz a többiek is csatlakoztak így az egész erdő a mi nevetésünktől zengett. Tényleg elég nevetséges volt a helyzet, amit Emmett még egy poénnal is megfűszerezett.

- Na, de fiatalok. Ezt nem itt kellene mindenki szeme láttára. Ezt a szobába kellene. Igaz én díjaznám, ha látnánk egy kis entyem-pentyemet, de nem hinném, hogy mindenki így van vele. Arra meg inkább nem is mondok semmit, hogy ha Ti most itt elkezdenétek Jasper közelébe, Ő is leteperné Alice-t. Így már gruppenbe is csinálhatnátok és abból Én se akarnék kimaradni. Tudjátok, hogy szeretem az extrém helyzeteket. - mondta, majd egy hatalmas röhögésben tört ki.
Ha még mindig el tudnék pirulni, most már biztos, hogy olyan lennék, mint egy rák, de ahogy így elnézem, ezzel nem csak én vagyok, így hanem Edward is. Mikor már mindenki abbahagyta a nevetést elindultunk vissza a várba, hogy megbeszéljük a dolgokat és eldöntse a Volturi, hogy mi legyen Vlagyimir sorsa. Ugyan olyan felállásba indultunk vissza, mint ahogy jöttünk csak azzal az egy különbséggel, hogy ezúttal Edward hátra maradt velem. Már épp indulni akartam, amikor szembe fordított magával és megcsókolt. A csók végén elvált Tőlem, de csak annyira, hogy a szemembe nézzen.

- Szeretlek Bella - mondta szerelmem.

- Én is szeretlek Edward. Hiányoztál - mondtam Neki és újra csókba forrtunk össze. Ebbe a csókunkba beleadtuk minden szerelmünk, amit egymás iránt érzünk. A csók végén elszakadtunk egymástól majd kézen fogva indultunk el a többiek után. Olyan boldogságot éreztem, mint már rég. Mellette újra az a Bella voltam, aki rég. Újra embernek éreztem magam. Akkor még nem tudtam, hogy ennek a boldogságnak nemsokára vége lesz.