5. fejezet

Az ismerős idegen

Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy Őt látom. Életem szerelmét, akiről azt hittük, hogy már 100 éve meghalt és most itt áll előttünk. Ugyan úgy néz ki, mint akkor. Nem tudtam hinni a szememnek ezért belehallgattam a családom gondolataiba is, mert a szememet nem akartam levenni róla. Féltem, hogy ha egyet pislogok, eltűnik.

-„Ez nem lehet igaz, hogy lehet, Ő nem lehet itt.”-Jasper

-„Hát nem tudom, hogy csinálta ezt az Öcskös, de még a vigyor is az arcomra fagyot”-igen Emmettnek még ilyen helyzetekben is meg marad a humorérzéke.

-„Hogy lehet az, hogy én ezt nem láttam, de még Bella se.”- ilyenkor úgy sajnálom Alice-t.

-„A kis hülye. Miatta szenvedet az egész család, mert azt hittük, hogy meghalt. Erre meg itt szolgálja a Volturit.”- igen ez Rosalie volt.

-„A fiam él. Az én fiam él és nem halt meg. Él. Él. Él.”-Esme-nek és Carlisle-nak ugyan azok a gondolatok jártak a fejükbe. És hogy én mit gondoljak erről az egészről? Nem tudom. Nem tudom, hogy mit tegyek. Nem is tudtam ezen sokáig gondolkodni, mert Carlisle kérő tekintettel nézet rám és gondolatba megkért, hogy vegyem át most tőle a családfő szerepét. Csak egy aprót bólintottam neki válaszul és előre léptem Arohoz. Megköszörültem a torkomat, hogy üdvözölni tudjam őket. Eközben már nem néztem Edwardot.

-Üdvözölek Benneteket. Carlisle a bocsánatotokat kéri, amiért nem Ő üdvözöl Titeket, de jelen pillanatban nem igazán tud szóhoz jutni.

-Semmi gond Bella. Megértjük. Csak egy valamit nem értek. Te hogy hogy nem vagy olyan állapotba, mint a többiek, mert tudomásom szerint ti…

-Ne haragudj, hogy közbevágok, de az érzéseim csak rám tartoznak. Meg azt hittem ismersz már annyira, hogy tud mire, hogy reagálok. De ha nem haragszol, akkor azt mondanám, hogy térjünk a tárgyra. Miért hívattál minket?

-Rendben ahogy gondolod Bella drágám. Az igazság az, hogy a segítségeteket akarjuk kérni. Pontosabban a te és a gyerekeid segítségét. A románokról ugye hallottál már?-egy apró biccentéssel jeleztem neki, hogy a válaszom igen.-Na már most a kémeim jelentése szerint megakarnak minket támadni. Csak az a baj, hogy mi elég kevesen vagyunk ahhoz, hogy megvédjük magunkat és mivel, hogy te vagy a legerősebb és legtehetségesebb vámpír és a tehetségedet a gyerekeid is örökölték ezért nagy hasznotokat vennénk a harc során. Na, mi a válaszod?

- Segítek, de a gyerekeimet és a családomat hagyd ki ebből az egészből. Megegyeztünk?

-Ahogy óhajtod.

-Azt már nem. Én nem fogok, semmi olyan dologból kimaradni ahol harc van.-Úgy tűnik Emmett magához tért.

-Emmett azt hittem ezt már megbeszéltük idefele jövet. Megmondtam, ha harcra kerül, sor ti kimaradtok belőle. Nem fogom egyikőtök életét se kockáztatni. Megérteted?

-Nem Bella. Amúgy is az ilyen dolgokat szavazással szoktuk eldönteni. Ez nem egyemberes döntés.

-Igen Bella. Most az egyszer Emmett –el kell egyetértenem. Ez nem csak téged érint, hanem az egész családot is.

-Ezt nem hiszem el Jasper. Mért pont most fordulsz ellenem? Amúgy meg nem tudunk szavazni, mert, nincs itt az egész család. Nessi és Edward hiányzik.-sziszegtem neki a fogaimon keresztül.

-Már nem. Mi is itt vagyunk.-szólalt meg fiam azon a gyönyörű bársonyos hangján, amit az apjától örökölt.

-Mit kerestek ti itt?

-Tudod amikor Nessi hívott és elmondta, hogy hova jöttök úgy döntöttünk, hogy mi is eljövünk és segítünk, ha kell.-majd odajöttek és megöleltek.

-Tehát akkor ezért akartál te beszélni vele? –kérdeztem Nessitől.

-Igen. Kérlek, ezért ne haragudj rám.

-Már miért haragudnék? Nem tudok rátok haragudni. Amúgy a többiek hol vannak?

-Ők a város közelébe vannak. Nekik tényleg nem kell belekeveredniük ebbe a
helyzetbe. Ez csak ránk Cullenekre tartozik. Amúgy mi történt a többiekkel?

-Hoszzú. Majd elmondom.

- Elnézést, hogy megzavarom ezt a családi kupaktanácsot, de akkor mi a válaszod? –kérdezte Aro türelmetlenül.

-Ha nem haragszol, akkor ezt megbeszélném, még akkor a többiekkel csak előtte egy kicsit magukhoz térítem őket. Aro csak egy biccentéssel válaszolt.

- Te Bells.

- Tessék Emmett.

- Hogy akarod őket magukhoz téríteni?

- Természetesen egy enyhe kis áramot fogok a testükbe vezetni. Ne aggódjatok. Nem fog bajuk esni és fájni se fog nekik, csak annyira, hogy magukhoz térjenek. Rendben?
Mind a ketten csak bólintottak.
Először a két lányhoz mentem oda. Megfogtam a kezüket és egy enyhe elektromos áramot jutattam a szervezetükbe. Mind a ketten pislogtak egyet majd rám néztek. Ebből tudtam, hogy rám figyelnek. Majd ugyan ezt a műveletet elvégeztem Carlisle-on és Esme-n is.

-Ne haragudjatok, hogy ehhez a módszerhez folyamodtam csak meg kellene beszélnünk néhány dolgot.

-Nem baj Bella. Igen persze. Akkor beavatnál minket a dolgokba?-kért meg Carlisle.
Gyorsan összefoglaltam a helyzetet majd Carlisle kijelentette, hogy szavazzunk.

-Esme te, hogy döntesz?

-Ha mindenki marad, akkor én is maradok.

-Oké. Emett?

- Természetesen én itt maradok harcolni. Végre lesz egy kis bunyó.

-Rosalie?

-Én haza akarok menni. Nincs kedvem másokért az életemet kockáztatni. Remélem, megértitek.

-Megértjük. Alice?

-Maradok és segítek.

-Jasper?

-Én ott vagyok ahol Alice. Ha Ő marad, akkor én is.

-Nessi?

-Természetesen maradok.

-Oké. Edward?

-Én maradok. Nekem ott a helyem ahol Bella is van.-Ez után a mondat után kaptam tőle abból a jól ismert féloldalas mosolyból. Hát igen ezt is tőle örökölte.

-Te Carlisle?- kérdeztem meg tőle.

-Én oda megyek ahol a családom is van.

-Akkor ez el van döntve.-foglaltam össze majd Arohoz fordultam. –Maradunk és segítünk nektek megvédeni Volterát.

-Köszönjük szépen a segítségeteket. Akkor szerintem már mindent megbeszéltünk. Ha akarjátok, akkor elfoglalhatjátok szobátokat.

-Ha nem haragszol meg Aro nekem még lenne néhány kérdésem.

-Nyugodtan kérdez csak Bella.

-Az első, hogy mikorra várhatók a támadok, és hogy hol találkozzunk velük? A másikat, pedig ha nem gond másnak tenném fel.

-Persze semmi gond. Az erdő felöl fognak érkezni és kb 3 nap múlva érnek ide. Ha akarsz, akkor nyugodtan kérdezzél bárkitől.

-Köszönöm. mondtam neki, majd a felé a vámpír felé fordultam, akitől kérdezni akartam.

-Mi a francot keresel te itt. Tudod, hogy milyen egy mocskos, undorító dolog volt Tőled az, amit tettél? Elhitetted az egész családoddal, hogy meghaltál Ők majdnem beleörültek a gyászba, míg te itt vígan élted az életedet? –Iszonyat dühös voltam rá. Rám nézet majd lehajtotta fejét és csendben állt tovább a helyén.

-Edward Cullen. Most azonnal válaszoljál, mert ha nem esküszöm, megkeserülöd. -Már támadó állásba helyezkedtem, amikor észrevettem, hogy a két bátyám a két oldalamon helyezkedik el, hogy ha meg akarnám támadni meg tudjanak állítani. Mint ha sikerülne nekik.
Újra Edwardra emeltem a tekintetemet, de ő még mindig ugyan úgy állt és nem úgy tűnt, mint aki meg akarna szólalni. Na, akkor végleg elszakadt nálam a cérna és lerázva magamról a két bátyámat elé álltam és akkora pofont lekevertem neki, hogy az ütés erejétől a falnak csapódott.

-Nem szólok többet. Ha most se mondasz, egy szót se akkor ígérem, nem fogod ennyivel megúszni. Most még mondhatni visszafogtam magamat.

-Na ja persze. Ha te visszafogtad volna magadat, akkor nem csapódott volna neki a falnak.-röhögöt Emmett.

- Akarod a pofon másik felét? Mert ha nem akkor azt ajánlom, hogy most azonnal fejezd be a poénkodást.

-Bella kérlek, nyugodj le. Meg tudjuk ezt normálisan is beszélni szerintem.

-Carlise. Még most is Őt véded, aki miatt a családod majdnem széthullott.

-Sajnálom Bella, de Ő még mindig a fiam. Ugye megérted?- megadóan sóhajtottam fel, majd visszaléptem Edward mellé, aki a fülemhez hajolt és bársonyos hangján nyugtatgatott.

-Edward kérlek, kezd el a beszámolódat. Bella már előbb feltette a kérdéseket, amire választ várunk. –kérte fiát.

-Csak most szólok, hogy ha nem kezded el magadtól, akkor más módszerhez fogok nyúlni, hogy ki szedjem belőled és elhiheted nem lesz kellemes. Mert a mit Jane csinál, az csak simogatás én nem leszek veled ilyen kedves.-sziszegtem neki.

-Jasper kérlek, nyugtasd le Bellát.

-Próbálom Carlisle, de nem megy. Nagyon dühös, de szerintem te is tudod, hogy miért ilyen.

-Igen. Alice kérlek, nézd meg, hogy lesz –e valami baj? Újra meg fogja támadni Edwardot?

-Nem tudom. Bella fejezd be. Mért nem engeded, hogy lássam? Te már tudod, hogy mi lesz a beszélgetésünk vége?

-Nem Alice. Ugyan is nem csak a te képességedet blokkolom, hanem itt mindenkiét. Még a sajátomat is. Így mindenkinek jó lesz.

-Bella.

-Igen Carlisle? Arra kérlek, hogy most menj ki innen. Mivel most nem igazán tudsz uralkodni magadon. Jobb lesz, ha kimész.

-Nem fogok kimenni. Kíváncsi vagyok a gyenge kis magyarázatára és nem utólag akarok mindent megtudni. Ő Tőle akarok mindent hallani.

-Nem Bella. Sajnálom, de most ki kell menned. Nem akarom és szerintem te se, hogy legyen egy újabb kitörésed. Emlékez mi volt legutóbb. Akkor szerencsék volt, mert nem volt senki a közvetlen közeledbe így csak az erdőt pusztítottad ki körülötted, de most mindenki itt van. Kérlek, lányom menj ki.
A hideg kirázott mindig mikor arra az estére gondoltam. Pedig akkor csak Emmett húzott fel. Igaz mentségemre legyen, hogy akkor még újszülöttnek számítottam.

-Rendben kimegyek. -adtam meg magam végül.

-Köszönöm. Ja és mielőtt kimennél, bemutatnád az új családtagjainkat? Szerintem sokan nem tudják, hogy kik Ők.

-Igen. Ő itt –mutattam lányomra-Renessme Cullen, Ő pedig –mutatta, fiamra -Edward Cullen. Ők az én gyermekeim.

-Bella valamit elfelejtettél nem? Elfejtetett, elmondani, hogy ki az apjuk.

-Carlisle muszáj. Nem kell erről senkinek se tudnia. Elég, ha mi tudjuk.

-Mi is akarjuk tudni, hogy ki az apánk anya. Kérlek, mond el.-kérlelt Nessi.

-Rendben. Az apátok ott áll Aro mellett. Edward az apátok.-miután ezt elmondtam sarkon fordultam és elindultam ki a teremből, amikor valaki a nevemen szólított.

-Bella!

-Mit akarsz Felix?-kérdeztem unottan.

-Csak gondoltam most jól esne neked egy kis társaság. Nem lenne kedved sétálni egyet?

-Miért is ne. Mehetünk.

Felix a karját nyújtotta nekem, amit én most szívesen elfogadtam majd együtt léptünk ki a teremből. Még hallottam egy dühös morgást majd futásnak eredtünk. Belevetettük magunkat a sötétségbe.