11.fejezet

Az utolsó nap együtt és a Búcsú

(Bella szemszöge)

Mikor visszaértünk a Volturi lakóhelyére egyből a nagyterembe mentünk. Mindenki elfoglalta a helyet és vártuk a Volrturi ítéletét. Igaz mindenki sejtette, hogy mi lesz a döntésük. Tíz perc hallgatás után Aro felállt és Vlagyimir elé sétált.

- Meghoztuk az ítéletet. - mondta Aro.- Mivel, hogy a királyi család ellen terveztél merényletet így az ítéleted HALÁL - mondta Aro kegyetlenül, majd a következő pillanatban már csak azt láttuk, hogy Felix és Demetri elvezetik.

- Még egyszer meg szeretném köszönni nektek, Culleneknek, hogy a segítségünkre siettetek és remélem, a köztünk lévő szövetség még sokáig megmarad - mondta Aro. Hallani lehetett a hangján, hogy komolyan beszél, és nem hazudik.

- Én is remélem barátom. És ha bármikor a segítségetekre lehetünk, csak szóljatok. Állunk rendelkezésetekre. Tudod jól, hogy mi segítünk annak, aki megérdemli és a család barátainak - mondta neki Carlisle.

- Remélem még egy darabig megtiszteltek minket, azzal, hogy itt maradtok - kérdezte Aro.

- Elfogadjuk a szíves vendéglátásokat, de csak a mai napot töltenénk már csak itt, mert lassan haza kellene mennünk. A gyerekeknek iskolába kellene menniük, Engem meg már várnak vissza a kórházba –mondta Carlisle.

- Megértem Drága barátom. Nektek fontos, hogy fenntartsátok a látszatot. Ha akartok, akkor most elmehettek, de ha valamire szükségetek van, akkor nyugodtan szóljatok. A rendelkezésetekre állunk.

- Köszönjük Aro. Ha megbocsátasz, akkor mi most elmennénk vadászni. Nem akarjuk kockáztatni az emberek életét - mondta neki Carlisle.

- Hát persze menjetek csak. Sikeres vadászatot, de ha megkérhetlek titeket, hogy mielőtt távoztok, gyertek vissza - köszönt el Aro.

- Ez csak természetes. Nem szoktunk búcsú nélkül távozni. Ránk ez nem jellemző - mondta Carlisle, majd elindult az ajtó felé.

- Carlisle - szóltam utána.

- Tessék Bella?- fordult felém, mosollyal a száján. Tehát tudja, hogy mit akarok.

- Ha nem lenne gond, akkor én kihagynám a vadászatot?- néztem rá könyörgő szemekkel.

- Nem gond Bella. Tudom, hogy neked hatalmas önuralmad van és te tudod, hogy mit akarsz. Attól még, hogy a lányom vagy te tudod mi jó neked. Amúgy is te vagy az egyedüli, akinek nem parancsolhatok. Jó szórakozást. - mondta Carlisle.

- Hogy értetted azt Carlisle, hogy egyedül Bellának nem parancsolhatsz?- kérdezte Edward kíváncsian, de ahogy így elnézem, a családomon kívül mindenkit érdekel, hogy mi ennek az oka.

- Tudod Edward ennek egyszerű oka van. Bella a második családfő. Ha én távol vagyok, akkor olyankor Ő hozza meg a szabályokat és Ő dönt mindenben. A többiek pedig elfogadják a döntéseit. Mondta Carlisle és büszkén nézett rám.

- Hogy mi?- lepődött meg Edward.

- Tehát ezért beszéltem Bellával akkor az elején és ezért mondta azt, hogy segít nekünk? –kérdezte Aro is meglepődve.

-Igen. Bízom Bella ítélőképességében és tudom, hogy mindig jól dönt. Ő is olyan, mint én. A család neki a legfontosabb. Tehát Aro ha ezen túl szeretnél majd valamit, akkor azt Bellával is nyugodtan megbeszélheted. Attól még, hogy csak száz éve vámpír olyan tudással és bölcsességgel rendelkezik, amit nekem ez alatt a hosszú idő alatt nem sikerült megtanulnom. Ő a legbölcsebb és leghiggadtabb a családban. Azért is segített neked ő a csata kivitelezésében. Ehhez is meg vannak a képességei, ugyan úgy, mint minden máshoz.

- Értem és köszönöm, hogy megosztottátok ezt velünk. - mondta Aro. - Megtiszteltetés.

- Ez csak természetes. Nem titok. Mindenki tudja. Nekünk mint már mondtam nincsenek titkaink. Nem, hogy egymás előtt, de mások előtt sem, de ha nem baj, akkor már mennénk. –mondta Carlisle.

Aro csak bólintott, hogy rendben. A többiek egyből el is tűntek. Én ezek után Edward felé fordultam, aki még mindig megdöbbenve állt mellettem.

- Lenne kedved sétálni egyet?- kérdeztem tőle.

- Persze mehetünk. - mondta, de még mindig látszott rajta, hogy egy kicsit össze van zavarodva.

Kézen fogva indultunk el, emberi tempóban. Nem akartunk elsietni semmit se. Ki akartuk élvezni minden percét annak, hogy újra együtt vagyunk. Kimentünk a kertbe ahol egy fa alatt egy gyönyörű kis pad volt. Arra ült le Edward majd engem is az ölébe húzott. Így ültünk a padon-órákon át csendben. Ez nem az a kínos csönd volt. Tudtuk jól, hogy nem kell egymásnak mondanunk semmit. Ez a pillanat így volt a szép. Nem kelletek ezekhez szavak, azzal csak elrontottuk volna a pillanat varázsát. A csöndet csak néha-néha egy-egy csókunk zavarta meg. Ezek a csókok később kezdtek egyre szenvedélyesebbé válni. Később már egymás-nyakát kezdtük el csókolgatni és egyre csak elkalandoztak ajkaink. Éreztem, hogy már nem sokáig bírom magamat visszatartani. Akartam mindenestül. Akartam, hogy újra az övé legyek testestül-lelkestül. Ő is így lehetett ezzel, mert a karjaiba kapott és felszáguldott velem a szobájába és gyöngéden lefektetett az ágyára. Végre úgy lehetünk együtt, hogy nem kellett rám vigyáznia. Nem voltam már ember. Ugyan olyan voltam, mint ő. Szabadon átadhattuk magunkat az érzéseinknek. Lassan és gyengéden bántunk egymással. Ezt a dolgot se akartuk elsietni, pedig már mindketten égtünk a vágytól. Edward vörös szemeibe néztem és ugyan azt láttam bennük mint, amit én éreztem. A mérhetetlen nagy szerelmet és vágyat. Vágytunk egymásra úgy mit azelőtt soha, a szenvedélyünk vezetett minket, de mégis gyengéden bántunk egymással.
Edward szép lassan fölém feküdt, majd birtokba vette ajkaimat. Sokáig nem váltunk el egymás ajkaitól, majd Edward szép lassan áttért a nyakamra és azt kezdte el édes csókjaival kényeztetni. Olyan isteni és felemelő érzés volt, hogy egy kósza sóhaj hagyta el ajkaimat. Erre ő még jobban rákezdett és már a kulcscsontomat és vállaimat kezdte el csókolni. Úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább. A légzésem felgyorsult és egyre több sóhaj hagyta el a számat. Ha a szívem vert volna már biztos, hogy kiugrott volna a helyéről. Edwardot magam alá fordítottam és most én kezdtem el csókolgatni ott ahol értem. Belőle is feltörtek azok a kéjes sóhajok, ezzel engem is beindított és elkezdtem simogatni ott ahol értem. Ő válaszul a feslőmet kezdte el felfele tolni, majd szép lassan lekerült rólam és azzal a lendülettel megint én kerültem alulra. A kezeivel a melleimet simogatta, míg ajkaival, az én ajkaimmal játszott. Ez alatt az idő alatt én is elkezdtem kigombolni az ingje gombjait, de olyan hosszú ideig tartott volna ezért inkább letéptem róla. Mikor az ingjétől megszabadítottam a nadrágját vettem kezelésbe és az is ugyan úgy végezte, mint az ingje. Ő ennél sokkal finomabban bánt a nadrágommal. Szép lassan vette le rólam és közben a lábaimat csókolgatta. Mind a kettőnkön már csak a fehérnemű maradt. Na, azok már nem úszták meg ilyen szépen. Mikor már semmi nem volt rajtunk újra egymás ajkaival kezdtünk el játszani, közben Edward szép lassan belém hatolt és aprókat mozgott, de nekem ez nem volt elég. Nagyon régóta kellett várnom erre a pillanatra és nem értem be ennyivel. Gyorsabban és szenvedélyesebben akartam, ezért újra magam alá fordítottam, hogy én legyek felül és, hogy én diktáljam a ritmust. Tetszett neki az ötletem, mert hangos és kéjes sóhajok hagyták el ajkait ugyan úgy, mint nekem is. Iszonyat hangosak lehettünk, de nem igazán foglalkoztunk vele. Csak az érdekelt mindkettőnket, hogy a másiknak minél több szenvedélyt és gyönyört adjunk. Egyszer mi is lehetünk önzők. Most csak magunkkal akartunk foglalkozni. Nem érdekelte egyikünket se, hogy a többiek milyen megjegyzéseket fognak tenni. Akkor még Emmett se érdekelt. Ha száz évig is azt kell hallgatnom, hogy mi milyen zajosak voltunk, az se érdekelt. Csak azt akartam, hogy végre együtt legyünk, hiszen száz évet vártunk erre a pillanatra. Tökéletes befejezése volt. Egyszerre értük el a világ legszebb gyönyörét. Még egy utolsó csókot kaptam Edwardtól majd mellém feküdt. Hát igen, mert közbe átvette az irányítást és én megint alatta kötöttem ki. Egész testemmel hozzábújtam és csak azt hallgattuk, hogy-hogy áll vissza légzésünk üteme. Nem szóltunk egymáshoz. Nem kellett semmit se mondanunk egymásnak. Elég volt csak egymás szemébe néznünk. Mindent kiolvashattunk egymás szeméből. Volt benne szenvedély, Öröm és mérhetetlen nagy szerelem.
Sokáig feküdhettünk így, mert már csak azt vettük észre, hogy hajnalodik. Akkor tudtam, hogy itt a búcsú ideje. El kell szakadnom megint attól az embertől, akit a világon a legjobban szeretek. Nem akartam tőle elbúcsúzni. Szerintem nem is tudtam volna, ezért olyat tettem vele, amit nem akartam. Jasper képességének köszönhetően kómába ejtettem. Nem akartam, hogy sokáig így legyen csak addig, amíg el nem megyek. Gyorsan felöltöztem, majd kerestem egy tollat és egy papírt, hogy levélben bocsánatot kérhessek tőle. Mikor végeztem a levéllel még egy utolsó csókot adtam szerelmem ajkaira majd távoztam a szobából, hogy megkeressem családtagjaimat.
Hamar meg is találtam őket, ugyan is még mindig a szobájukba voltak. Bekopogtam Carlilse és Esme szobájába, hiszen csak velük akartam közölni a döntésemet és nekik akartam átadni a levelet, hogy majd adják oda Edwardnak.

- Kicsim biztos, hogy ezt akarod? –kérdezte Esme.

- Igen. Így lesz a legjobb mindenkinek. És mondjátok meg Aroéknak, hogy sajnálom, hogy csak így elmentem.

- Ez természetes. Szerintem ők is meg fogják érteni. Vigyázz nagyon magadra Bella.-mondta Carlisle.

- Rendben, de ti is. Otthon találkozunk.-mondtam majd elindultam. Hazáig futottam ugyan is most ez kellett nekem ahhoz, hogy egy kissé összeszedjem magam és újra folytatni tudjam a rég meg szokott életemet.

(Edward szemszöge)

Egy gyönyörű éjszakát töltöttünk együtt Bellával. Olyan gyönyört szerzett nekem, amit sohasem éreztem. Most már örültem annak, hogy ő is vámpír. Így nem kellett visszafognom magam, mint legutóbb mikor még ember volt. Végre átadhattam magam az érzéseimnek. Nagyon elveszthettem az időérzékemet, mert már hajnalodott. Tudtam, hogy lassan itt a búcsú ideje. Újra el kell szakadnom tőle, a családomtól és a gyerekeimtől. Nagyon fognak hiányozni, de Bella a legjobban. Csak reménykedni tudok, hogy hamarosan újra láthatjuk egymást. Hirtelen nagyon álmosnak éreztem magam, de az lehetetlen. Mi vámpírok nem tudunk aludni.

Fél órával később.

- Edward gyere már. Csak Rád vár mindenki. Aro azt mondta, hogy van öt perced, hogy ott legyél.-szólt be Felix.

Mi a fene folyik itt? Hogy lehet az, hogy elaludtam és hol van Bella? Biztos ő már a többiekkel van, gondoltam magamban majd gyorsan a szekrényemhez siettem, hogy magamra kapjak valami ruhát és elköszönjek mindenkitől. Nagyon siettem, hogy az utolsó néhány percet még Bellával tudjam tölteni, de amikor beléptem a terembe nem láttam sehol csak a többieket. Nagyon megijedtem, hogy hol lehet és ez az arcomra is kiülhetett, mert apám egyből válaszolt is a reakciómra.

- Edward ne izgulj. Bella jól van. Nincs Semmi baja.-mondta Carlisle higgadtan, de láttam rajta, hogy azért még is aggódik.

- Akkor még is hol van?-kérdeztem tőle kicsit durván.

- Edward kérlek, ne húzd fel magad, de Bella elment - mondta még mindig Apám.

- És még is hova? És mikor jön vissza?-kérdeztem. Egyre idegesebb voltam már. Nem hiszem el, hogy miért kell mindent harapófogóval kihúzni belőle.

- Bella haza ment és soha többet nem is jön vissza -mondta Apám.

- Hogy mi? De hát Bella nem ment volna el úgy, hogy nem szól. És akkor, ha hazament, akkor te miért vagy ilyen feszült?-kérdeztem idegesen.

- Azért mert félek. Nem igazán volt a legjobb állapotban. Ilyenkor nem csak magára veszélyes, hanem mindenkire, tehát Edward, ha nem haragszol ez csak egy gyors búcsú lesz, mert nem akarjuk, hogy valami baj legyen. Emmett és Jasper ti kezditek és utána futva mentek Bella után. Van egy olyan érzésem, hogy a közeli erdőben van és tombol. Talán nektek sikerül őt megfékeznetek, de nagyon vigyázzatok.

- Carlisle barátom ne segítsünk? Talán ha velük tart néhány emberem meg tudjátok állítani - ajánlotta fel a segítségét Aro.

- Köszönöm, de nem kell. A fiúk majd elintézik. Néha a testvéreit is megtámadja, de utána rá jön, hogy éppen mit csinál és utána lehet vele bánni. Akkor a fiúk szépen hazaviszik. Megértettétek?-kérdezte tőlük Carlisle. A fiúk bólintottak, majd hozzám sétáltak.

- Ég veled Edward. Remélem, még látjuk egymást - mondta Jasper majd hátrább lépett, hogy ideengedje Emmettet.

- Jó kis műsort csináltatok nekünk tegnap este Bellával. Adtál okot, hogy mivel húzzam az én kis húgom idegeit. Legalább sok jó bunyó elé nézek majd. Alig várom. Remélem most is kiüthetem majd Bellát. Na, de visszatérve az eredeti témára, viszlát, Öcsikém. Én is remélem, hogy találkozunk - mondta Emmett majd Jasperrel együtt elfutottak.

- Jaj Edward! - mondta Alice és már a nyakamba is lógót. - Annyira fogsz hiányozni. Olyan rossz lesz nélküled. Hiányozni fogsz.

- Te is nekem Alice. Nem lesz, aki idegesítsen a látomásaival - mondtam neki mosolyogva. Még néhány pillanatig a nyakamon lógott, de aztán hátrább lépett, hogy aztán anyám vesse magát a nyakamba.

- Jaj Fiam! Olyan jó lenne, ha te is hazajönnél velünk. Nagyon fogsz hiányozni. – mondta anyám. Ha sírni tudott volna, már patakokban folytak volna a könnyei.

- Te is nagyon fogsz hiányozni, és ha tehetném, akkor veletek mennék. –mondtam neki majd elengedtem.

- Tudod jól, hogy nem vagyok én egy olyan érzelgős típus Edward, de azért annyit én is mondok, hogy hiányozni fogsz, és amint tudsz, gyere el hozzánk - mondta Rosalie majd ő is megölelt.

- Szia Apa!- jött oda a lányom és a fiam elköszönni. - Ígérjük, majd meglátogatunk téged hamarosan, csak jobb, ha mi is megnézzük, hogy mi van anyával - mondta Nessi, majd megölelt.

- Jó volt végre megismerni az Apánkat. Mint ahogy Nessi már az előbb mondta majd még találkozunk –mondta Fiam.

Már csak apám maradt hátra.

-Én azt hiszem, nem tudok már mit mondani, hisz a többiek már mindent elmondtak. Szóval csak annyit tudok mondani, hogy vigyázz magadra. Ja és ezt Bella adta mielőtt elment volna, és azt üzeni, hogy sajnálja, amiért használta rajtad Jasper képességét. De a levélből majd minden kiderül. Abban leírja, hogy mit miért tett. Viszlát, mindenkinek. - mondta apám, majd mindenki elment.
Újra egyedül maradtam. Már másodszorra vesztek el mindenkit, de azt sajnálom, hogy nem lehetek együtt az én Bellámmal. Miattam újra csak szenvedni fog. Nem hiszem el, hogy-hogy tudom mindig megbántani ezt az Angyalt. Hiszen Bella egy Angyal, az Én Angyalom. Kíváncsi voltam Bella levelére, de nem akartam, mindenki szeme láttára elolvasni. Ez csak Rám és Rá tartozik. Aro láthatta rajtam, hogy szeretnék egy kicsit egyedül lenni.

- Edward. Ha akarsz, akkor most elmehetsz. Nem fog senki se zavarni - mondta Aro megértően.

- Köszönöm szépen - mondtam neki majd távoztam is. A szobámba mentem, mert ott még mindig lehetett érezni Bella illatát. Szép lassan kinyitottam Bella levelét majd olvasni kezdtem:

Drága Edwardom!

Ne haragudj, hogy nem búcsúztam el tőled. Ennek az volt az oka, hogy nem is tudtam volna. Nagyon rossz a tudat, hogy újra elveszítettelek. Megígérhetem neked, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy láttál. Soha többé nem láthatjuk majd egymást. Így lesz mindenkinek a legjobb. Az elején még nagyon fog fájni, de idővel majd rendeződik minden. Száz éven át is egymás nélkül éltünk. Igaz hiányoztál és nem volt olyan nap, hogy nem gondoltam volna rád, de idővel megtanultam ezzel együtt élni és neked is sikerülni. Ja és kérlek, ne haragudj rám, amiért használtam ellened Jasper képességét és elaltattalak, de így egyszerűbb volt eljönnöm és elintézni a dolgokat. Remélem, egyszer meg tudsz majd nekem bocsátani mindenért és kérlek, ne csinálj semmi örültséget. Tudom milyen vagy. Had legyen ez az utolsó kívánságom.
Sokszor csókol és ölel

Bella

Ui: Örökké együtt. A szívemet és lelkemet nálad hagytam. Kérlek, vigyáz Rá.
Azt hittem megszakad a nem dobogó szívem. Soha többé nem akar látni, és hogy hiheti azt, hogy képes leszek még egyszer nélküle élni. Soha, de soha többet nem akarok nélküle létezni. Nem fogok semmi örültséget sem csinálni, hisz megkért rá és teljesítem az utolsó kívánságát. Oh, Bella Drágám. Én is Örökké szeretni foglak.

Egy év múlva.

- Edward figyelnél! -szólt rám Aro.

- Elnézést.-mondtam neki. Mióta a családom és Bella újra kilépett az életemből csak árnyéka vagyok régi önmagamnak. Nem tud semmi se érdekelni és Aronak is csak a terhére vagyok mostanában. Semmi hasznomat nem veszi, hiszen a gondolataim mindig csak Bellán járnak. Nagyon hiányzik.

-Edward!-szólt Aro.- Mostanában rád sem lehet ismerni. Olyan, vagy mint egy élőhalott. Most is Bellán jár az eszed?-kérdezte Aro.

-Igen. Tényleg nagyon sajnálom. - mondtam neki. Igaz volt, amit mondtam. Tényleg nagyon sajnáltam.

- Akkor attól tartok, hogy el kell, hogy bocsájtsalak. Így semmi hasznodat nem vesszük. Visszatérhetsz a családodhoz -mondta Aro mosolyogva.

- Ez most komoly?-kérdeztem. Nem mertem hinni a fülemnek.

- Igen. Akár már most indulhatsz a családod már biztos vár. Alice minden bizonyára már látta a döntésünket és elmondta a többieknek. Indulj és további szép életet –mondta Aro.

- Köszönöm szépen. És nem csak ezt, hanem minden mást, amit értem tettetek. Viszlát - mondtam és már el is viharoztam. Olyan gyorsan futottam, mint még eddig soha. Alig vártam már, hogy újra a karjaimba zárhassam az Én kis Bellámat.

Három nap múlva már Forks erdejében voltam. Már csak pár perc és újra otthon leszek. Alig várom már. Két-három perc múlva már meg is láttam a házunkat és éreztem Bella csábító illatát.

Már a verandán jártam, amikor hirtelen megtorpantam. Most mit csináljak? Kérdeztem magamtól. Bekopogjak, vagy csak simán sétáljak be. Eldöntöttem, hogy csak simán besétálok. Már a kilincsen volt a kezem amikor hirtelen kinyílt az ajtó.