3. Fejezet

Út az ismeretlenbe

-Emmett, Rosalie gyertek már. Csak rátok várunk. -szólt föl Esme.

-Mindjárt megyünk- szólt vissza Rosalie.

-Ezt nem hiszem el. Nekik mért pontindulás előtt kellett egymásra találniuk?- Dühöngőt Jasper. Majd a többit gondolatba folytatta. „Mi is kibírjuk Alice-el, hogy ne támadjuk le egymást, pedig nehezemre esik vissza fogni magamat főleg, hogy ők ketten az érzéseikkel még jobban megőrjítenek engem. Oh, Alice, ha tudnád, hogy nem sokon múlik, hogy mi is a szobánkba kössünk ki.”-már nem bírtam tovább visszatartani a kitörni készülő nevetésemet.

-Bella valami baj van?

-Nem Carlisle nincs semmi baj.-mondtam neki mosolyogva, majd Jasperre pillantottam, aki csodálkozva nézet rám, hogy mi bajom lehet, hogy mitől lett ilyen hamar ennyire jó kedvem. Mivel nem jött rá ezért gondolatba kérdezte meg.

-„Bella mi történt?”-mivel nem akartam neki hangosan válaszolni így csak a fejemre mutattam. Egyből megértette a dolgokat és zavartan fordult el tőlem.
-Na mi van Bella mi volt ennyire mulatságos? Csak a te nevetésedtől zenget az egész ház. –jött le Emmett Rosalie-val kézen fogva és az arcán azzal a szokásos vigyorral.
-Semmi különös Emmett, csak jó kedvem van és hallottam egy elég mókás gondolatot.

-És mi volt az és kitől származott. Tudod jól, hogy engem semmi olyan helyzetből nem hagyhatok ki, ami vicces. Gyerünk, Bella ne harapófogóval kelljen kihúzni belőled.
-Igen Bella ki vele. Mi is kíváncsiak vagyunk-csatlakoztak a többiek a győzködéshez.
Kérdőn néztem Jasperre, hogy most mi legyen. Ő csak bólintott.

-Jasper gondolatai voltak és azon gondolkodott, hogy tudtok ti állandóan az ágyban kikötni és, hogy neki milyen nehezére esik az, hogy visszafogja magát ne, hogy letámadja Alice-t. Ugyan is elég sok neki a saját érzéseit kordába tartani és erre ti még rátettetek még egy lapáttal. Mondatom végére mindenki hangos nevetésben tört ki kivéve Jasper.

-Ilyen nincs. Nem gondoltam volna Jasper, hogy neked ilyen gondolataid is vannak. Csak nem féltékeny vagy? Talán neked nem ad meg mindent Alice, amit kérsz?-kérdezte Emmett hatalmas mosollyal az arcán.

-Köszönjük szépen Emmett, de nincs semmi gond a mi szexuális életünkkel, és amúgy ha tudni akarod, én megadok mindent Jaspernek amit csak kér. Jó lenne, ha a saját dolgaiddal foglalkoznál. Ugyan is, ha ti szobán vagytok, olyankor tőletek zeng az egész ház. Néha már attól félek, hogy kidőlnek a ház falai.-és ezt mind egy szuszra mondta el barátnőm.

-Igaz ez Jasper? Tényleg mindent megad neked Alice?

-Emmett most már tényleg fogd be, mert esküszöm, hogy megbánod.

-Oh csak nem fenyegetőzünk?- incselkedett tovább Emmett. Már majdnem egymásnak estek amikor Carlisle közbe szólt.

-Fejezétek be. Inkább induljunk, mert még a végén lekéssük a gépet. Majd elindult Esmével az oldalán ki a házból. Mi is követtük a példájukat és elindultunk a kocsik felé. Én a testvéreimmel mentem kocsival, míg Esme és Carlisle ketten mentek Carlisle kocsijával. A Seattle reptérig kocsival mentük és onnan repülővel mentünk Olaszországig. A kocsi úton csak Alice csicsergő hangját lehetett hallani, ugyan is a fiuk még mindig nem álltak egymással szóba. Mikor megérkeztünk a reptérre még volt a gép indulásáig 1 óránk. Carlisle –al úgy számoltuk, hogy körülbelül holnap alkonyatra már Volterába leszünk. Mivel, hogy még volt egy óránk a gép indulásáig úgy döntöttem felhívom a gyerekeket, hogy elmondjam nekik, hogy el kellet utaznunk Olaszországba. Először Nessit hivtam fel. Két csörgés után felvette.

-„Szia Anya! Mi van veletek?”-szólt bele lányom a telefonba.
-Szia Kincsem. Jól vagyunk. És ti?
-"Mi is jól, köszi. Olyan jó Oliverrel. És London is gyönyörű. Amúgy volt, okod hogy hívtál?"

-Igen. Nessi figyel . Most egy pár napig nem leszünk otthon. El kellett mennünk Olaszországba.

-"Történt valami? Miért kell oda mennetek? Edward tudja már?"-kérdezte riadt hangon.

-Nyugodj meg kicsim. Nincs semmi baj. Nem tudjuk mi történt ugyan is Aro nem mond el. Azt mondta, hogy majd személyesen elmondja. Nem Edward még nem tudja utánad akartam felhívni. -mondtam neki nyugodt hangon.

-"Hagyd Anya majd én felhívom. Úgy is rég beszéltem vele. Nem gond?"

-Nem de hogy is. Akkor majd még beszélünk, de most mennem kell. Mindjárt indul a gépünk. Mond meg neki, hogy puszilom Őket és persze titeket is.

-"Rendben átadom. Mi is pusziljuk a többieket. Szia"

-Átadom. Szia! – búcsúztam el lányomtól. Amit leraktam a telefont Alice táncolt elém.

-Na sikerült velük beszélned?-kérdezte.

-Csak Nessivel beszéltem, azt mondta, hogy majd Ő felhívja Edwardékat mert beszélni akart már vele amúgy is.

-Ja értem. Gyere, menjünk vissza a többiekhez. Mindjárt indul a gépünk.
Mikor odaértünk a többiekhez nekik is elmondtam mit beszéltem a lányommal és átadtam az üdvözletüket.
Az első osztályra vett nekünk jegyeket Alice. Tudni illik, mi imádjuk a kényelmet és az első osztályon mindenki kényelembe helyezheti magát. Az út nagyon hosszú Olaszországig és még át is kell szállnunk. Igaz, hogy mi soha nem fáradunk el, de az ilyen hosszú utazások mindig unalmasak. Már alig vártam, hogy leszálljon a gépünk és megérkezünk arra a helyre, amit az épeszű vámpírok próbálnak elkerülni. Mi mégis oda tartunk és nem önszántunkból.