13.fejezet

Jake és La Push

(Bella szemszöge)

Nagyon kiakadtam Emmett-re. Nem tudom miért ilyen. Tudja nagyon jól, hogy mennyire hiányzik. Másodszorra veszítettem el azt, akit a világon a legjobban szeretek. Azt a vámpírt, akinek még emberként a szívemet és a lelkemet. Mikor újra együtt voltunk úgy éreztem, hogy újra visszakaptam a szívemet és a lelkemet, de most hogy újra nincs, Velem megint érzem a szívem tájékán érzet ürességet. Csak az üresség és az emlékeim maradtak Tőle. Nagyon hiányzik. Rossz ez a hiányérzet. Olyannak érzem Magam, mint aki nem egész. Ez így is igaz, hiszen Én csak Vele együtt alkottok egy egészet. Ő az én lelki társam. Emmett nem tudja, milyen lehet ez az érzés, hiszen Neki mindig ott volt és van is Rosalie. Soha nem kell attól félnie, hogy elveszetti, hisz ezt Én soha nem fogom engedni. De a többiek se tudják milyen érzés ez. Nekik is mindig ott volt a társuk. Egyedül Jasper tudná, hogy milyen, de nem akarom, hogy megtudja. Elég, hogy csak Én szenvedek ettől az érzéstől. Mivel nem tudják, hogy milyen rossz Nekem ezért nem is haragszom Emmett-re, meg amúgy is Ő már csak ilyen. Emmett semmilyen helyzetben nem tud komoly lenni. Akkor csak azért készültem ki annyira, mert mostanában elég ingerlékeny vagyok. Igaz már egy év telt el az óta, de egyszerűen nem tudom megszokni a hiányát. Minden percben csak Rá tudok gondolni, nem érdekel semmi. A Többiek is megszokták már ezt. Az elején még próbáltak Velem kapcsolatot teremteni, de egy idő után rájöttek, hogy nem figyelek és, hogy úgy se fogok válaszolni. Most döbbentem csak Rá, hogy milyen utálatosan is viselkedtem a családommal. Ha haza megyek az lesz az első dolgom, hogy mindenkitől bocsánatot kérek.

Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy már Jake háza előtt parkolok. Mióta Jake lett az Alfa, ennek már 70 éve, az volt az első dolga, hogy eltörölte a határvonalat. Igaz csak mi Cullenek léphetjük át azt. Azok, akik hozzánk jönnek, vendégségbe Ők nem léphetik át. Nekünk ez így is tökéletesen megfelelt, de leginkább Nekem. Mindig mikor unatkozom vagy csak egy régi barát társaságára vágyom, mindig hozzá jövök, Aki tárt karokkal fogad. Kiszálltam az autómból és emberi tempóba sétáltam el a bejáratig. Kopogtam. Igaz azt mondta ne kopogja. Mindig azt szokta mondani, hogy Én otthon vagyok Nála ezért csak nyugodtan menjek be a házba és keresem meg. Hirtelen mozgást hallottam a házba. Hallottam, hogy valaki lejön, a lépcsőn majd az ajtóhoz sétál. Kinyílt az ajtó és ott állt Ő.

-Szerbusz Jake. - mondtam Neki majd megöleltem. Már nem zavarja, hogy vámpír vagyok. Már egymás illatát és test hőmérsékletét is megszoktuk. Ilyenkor olyanok vagyunk, mintha emberek lennénk, pedig egyikőnk se az. Na, jó azért talán Jake emberibb, mint Én. Neki még vér folyik az ereibe és a szíve is dobog. A bőre is puha és selymes. Igaz, hogy a testhőmérséklete sokkal magasabb, mint egy átlagemberré és sokkal erősebb és gyorsabb Náluk. És én? Nincs vér az ereimbe, nem dobog a szívem és a bőröm is jéghideg és kőkemény. Gyors és erős is vagyok és hál istennek az egyensúlyommal sincs semmi probléma, de ami a legjobban jellemez engem és a fajtámat, hogy vérrel kell táplálkoznunk, hogy erősek maradjunk. Igaz Én és a családom nem ölünk embereket és beérjük az állatvérrel is, de vannak olyan társaink, akik csak emberi vért fogyasztanak.

-Szia Bells! Rég láttalak. Mi újság? – kérdezte Jake azzal a kisgyerekes mosolyával. Ettől a mosolytól Nekem is jobb kedvem lett és visszamosolyogtam Jake-re.

-Csak a szokásos. Semmi különös. - mondtam Neki még mindig mosolyogva.

-Na és a többi vérszopóval, akarom mondani vámpírral. Ne haragudj Bells. Nem akartam csak még mindig nem sikerült leszoknom Róla. - szabadkozott Jake.

-Nem gond. Tudom, hogy nem bántásnak szántad. Amúgy meg nincs velük se semmi. Élik a kis életüket.

-Na és Emmett még mindig szívózik Veled? - kérdezte.

-Igen. Azért is jöttem, mert megint veszekedtünk. Ha akkor nem indultam volna el Emmett már biztos nem élne. - mondtam Neki.

- Kíváncsi vagyok, hogy mivel dühített fel. Na, gyere és mesélj.- mondta Jake. Látszott rajta, hogy nagyon izgatott és a nappaliban lévő kanapé felé mutatott. Elsétáltunk a kanapéig majd leültünk egymás mellé. Várakozva nézet Rám, hogy kezdjem el. Nagy levegőt vettem és elkezdtem.

-Van egy srác a suliba, aki nagymenőnek képzeli magát, pedig egy nagy senki, de mindegy nem ez a lényeg. A hét végén lesz az iskola a bál és hát arra hívott meg. Természetesen Rosalie mikor ezt meghallotta egyből leteremtette a srácot. Hisz tudod milyen Rose. Na, mindegy nem ez a lényeg. Mikor ma hazaértünk Emmett elkezdett ezzel a sráccal baszogatni és utána Rá terelte a témát. Rászóltam, hogy fejezze be, de mivel, hogy Ő Emmett ezért tovább folytatta. Iszonyatosan összevesztünk és majdnem egymásnak estünk. Mivel, hogy nem akartam ma már hallani a hülyeségeit ezért inkább eljöttem hozzád. Remélem nem baj?- kérdeztem Jake-t.

-Jaj Bells! Tudod nagyon jól, hogy te soha nem zavarsz. A Többiek is szeretik, ha itt vagy. Imádnak téged. Főleg Seth és Leah.

-Tényleg amúgy mi van velük? Hol vannak?- kérdeztem. Az idők során nagyon jól összebarátkoztam velük. Leah-vel az elején nem igazán jöttünk ki, de most már Ő is a barátom lett.

-Őrjáraton vannak. Lenne kedved sétálni egyet a parton?- kérdezte Jake.

-Hát persze. Induljunk. - mondtam Neki mosolyogva. Lesétáltunk a törzshelyünkre és ott beszélgettünk tovább. Jake mindig meghallgatott. Ha valami problémám volt Ő mindig ott volt Nekem. Az idők során abba is beletörődött, hogy számomra csak egy személy fontos.

-Ne haragudj Jake, de most már megyek. Nem akarom, hogy Esme aggódjon. Ha van kedved, akkor valamelyik nap ugorj át. Mindenki örülni fog Neked. Legalább Emmettnek lesz egy játszópajtása. - mondtam Neki majd felálltam és elindultam a kocsim felé. Jake is felállt majd utánam sétált. Mikor elértük a kocsit Elköszöntünk egymástól majd elindultam hazafelé. Nem akartam most gyorsan vezetni. Ki akartam használni, hogy egy kicsit egyedül vagyok. Tíz perc múlva már a garázsba parkoltam. Nem akartam az ajtón át bemenni, meg mostanában inkább használtam a szobám ablakát közlekedésre, mint az ajtót. Mikor beugrottam az ablakomon megláttam Őt amint az ágyamon ül és feltehetően engem várt. Mit keres itt? Alice-t direkt megkértem, hogy figyelje, hogy mikor jön ide látogatóbba. Nem akartam vele találkozni. Nem akartam búcsúzni. Egy évvel ezelőtt pont ezért jöttem el búcsú nélkül. Na, várj csak Alice. Ezt most nagyon megbánod. Mikor szólásra nyitottam a számat láttam, hogy még jobban elkezd Rám figyelni. Azt hitte, hogy Neki fogok valamit is mondani? Akkor nagyon téved. Előbb Alice-t kell elintéznem és majd utána foglalkozok vele.

-Alice Mary Brandon Cullen. Van fél perced arra, hogy idegyere. - kiabáltam Neki.

-Tessék Bella? Mit tehetek érted?- kérdezte boldog mosollyal az arcán.

-Mit mondtam én Neked Alice. Megkértelek, nem, hogy szólj? Mért teszed, ezt velem az őrületbe kergetsz vele. Elég volt Nekem ma Emmett erre te meg ráteszel még egy lapáttal. Iszonyatosan haragszom most Rád. Nagyon vissza kell most magam fognom, hogy ne támadjak Neked. Pedig legszívesebben most ahhoz lenne kedvem. - kiabáltam az arcába. A kiabálásomra a család minden tagja bejött. Jasper védelmező leg Alice mellé állt.

-Bella Drágám mi a baj?- kérdezte Esme aggódva.

-Az, hogy megkértem Alice-t valamire és egyszerűen figyelembe se vette. Direkt akar Engem itt mindenki az őrületbe kergetni. Így is elég közel állok hozzá. Először Emmett kezd el csesztetetni, majd mikor hazajövök akkor meg egy olyan személyt találok a szobámba, akit soha többé nem akartam látni és ezzel Ti is tisztábba voltatok. Mikor hazajöttünk ez volt az egyetlen egy kikötésem. Megmondtam, hogy csak akkor maradok, hogy ha Edwarddal nem kell többet találkoznom. Mivel, hogy Ti megszegtétek a szavatokat ezért én is. Elmegyek innen. - mondtam még mindig ingerülten.

-Kicsim kérlek ne. Ne menj el. Könyörgöm, hogy maradj. - könyörgött Nekem Esme.

-Még is hova akarsz menni? -kérdezte Carlisle.

-Természetesen le La Pushba. Természetesen csak egy darabig. Majd utána meg szerintem a gyerekeket is meglátogatom. A tovább meg még nem tudom. Ja és amúgy meg szeretnék Tőletek bocsánatot kérni. Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt egy évben olyan elviselhetetlenül viselkedtem. - mondtam Nekik őszintén.

-Tudod nagyon jól, hogy nem haragszunk. Kérlek, Bella ne menj el. Most végre újra egy nagy boldog család lehetnénk. Edward is visszajött hozzánk. Újra boldogok lehettek együtt. - mondta Esme.

-HOGY MI?- kérdeztem döbbenten.

-Igazat mondott Esme. Tényleg elengedtek Aroék. - mondta Edward lágyan. Most először szólalt meg. Ránéztem és láttam rajta, hogy szomorú. Uram isten! Biztos az fájt Neki, amiket mondtam. Mért vagyok mostanában ilyen bunkó? Mért kell minden olyan embert megbántanom, aki szeret? Ezt most jól elintézted Bella.

-Ez most komoly?- kérdeztem. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy visszakapom Edwardot. Végre újra együtt lehetünk és soha senki nem választhat el minket. Földöntúli boldogság járta át egész lényemet. Úgy éreztem újra egy vagyok. Akkor azt éreztem, hogy innentől kezdve semmi rossz nem történhet. Igaz a belsőm mélyén tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Nekem itt valami nem tetszett. A Volturi nem olyan, hogy csak úgy elengedjenek valakit. Főleg olyat, akivel alkut kötöttek. Nem baj. Innen Edward már nem megy el sehova. Nem veheti el Tőlem Senki. Ő az Enyém. Boldogságomba Edward nyakába vettettem Magam és olyan szenvedélyes csókot adtam Neki, mint még eddig soha. Nem érdekeltek a Többiek. Tudtam, hogy ezzel Emmett-nek újabb szórakoztatásra adtam lehetőséget, de abban a percben nem érdekelt, sőt utána se fog. Most már rózsaszín ködbe fogom látni az egész világot. Csókunkat Carlisle köhögése zavarta meg.

-Ne haragudjatok, hogy megzavarlak Titeket, de szerintem van néhány dolog, amit meg kellene beszélnünk. és Edwardnak is rengeteg kérdése lehet-mondta komolyan Carlisle.

-Igen ebben igazad van. Edwardot furdalja a kíváncsiság. - mondta Jasper mosolyogva.

-Akkor induljunk. - mondta Carlisle majd elindult le a nappaliba. A Többiek is elindultak utána Edward és Én utoljára maradtunk a szobámba. Mennünk kellett volna, de még volt néhány dolog, amit el kellett mondanom Edwardnak. A szemeibe néztem és elkezdtem.

-Nagyon sajnálom, amit mondtam. Majd megérted nemsokára az okát is. Amúgy meg isten hozott újra itthon. Hiányoztál. - mondtam Neki mosolyogva majd hozzá simultam és a fülébe súgtam: SZERETLEK!

-Én is Nagyon Szeretlek Bella. Örökké szeretni foglak. - mondta mézédes hangján majd megcsókolt.