7.fejezet

Az igazság

(Edward szemszöge)

-Edward ha kérhetnénk akkor kezd el kérlek, mert nem tudom, hogy Bellát meddig tudjuk távol tartani.-kért meg apám. A hangja még mindig higgadt volt, de látszott rajta, hogy nagyon kíváncsi.

-Rendben. Tehát hol kezdjem?

-Az lenne a legjobb, ha a legelején. -mondta anyám. Most először szólalt meg.

-100 évvel ezelőtt azért hagytalak el titeket, mert nem tudtam volna a szemetekbe nézni azok után, amit Bellával tettem. Őszintén szólva féltem hazamenni. Féltem, hogy mit fogtok majd mondani akkor, hogy ha elmondom, hogy bántottam Bellát. Tudtam, hogy csalódást okoztam nektek. Ti és Bella is megbiztatok bennem, pedig nem érdemeltem meg. Bántottam azt a lányt, aki nekem az életemet jelentette. Nem akartam megvárni, míg Bella felébred és elküld, mert abba belehaltam volna, ezért inkább úgy döntöttem én magam megyek el. Azt nem tudtam volna elviselni. Nektek pedig azért nem mondtam el, mert nem akartam, hogy velem gyertek, hogy velem együtt szenvedjetek, mert csak én akartam szenvedni. Ezzel akartam magamat büntetni. Akkor, amikor ott hagytam Bellát még nem tudtam, hogy mit csináljak. Csak futottam és pusztítottam. Később mikor már tudtam tisztán gondolkodni akkor döntöttem úgy, hogy eljövök Olaszországba és megkérem Aroékat, hogy végezzenek velem. Mikor ideértem előálltam a kérésemmel csak hogy Aro kíváncsi volt az okára. Elmondtam neki, hogy olyan dolgot tettem, amit szégyellek és, hogy már nem akarok ez miatt tovább élni. Azt mondta, hogy megteszi, amit kérek, majd kezet fogtunk. Nem gondoltam volna, hogy belenéz a gondolataimba és akkor meglátta benne Bellát. Meg akarták ölni Bellát, mivel, hogy megtudta a titkunkat és ezzel vétett a törvényeik ellen. Aroval akkor üzletet kötöttem. Azt mondta, hogy nem fogják bántani Bellát, ha beállok hozzájuk és Őt fogom szolgálni. Nem volt más választásom. Nem akartam, hogy Bella miattam halljon meg. Így is elég szenvedést okoztam neki. Tehát ezért hagytam el Bellát és ezért nem mentem vissza soha hozzátok. –történetem befejeztével a családomra néztem, hogy lássam, mit reagálnak a történetemre.
Ó fiam.-mondat anyám majd a nyakamba vetette magát, és hogy ha tudott volna sírni már rég sírt volna.

-Edward. Nem kellett volna ezt tenned. Hát ennyire nem ismersz minket. Tudod nagyon jól, hogy a fiunk vagy. Te soha nem tudnál nekünk csalódást okozni. És Bellát is olyannak ismerted meg? Tudod nagyon jól, hogy nem úgy gondolkodik, mint más. Teljesen az ellenkezőjét teszi mindennek.

-Na ja. Ez a hülye szokása még mindig meg van. Mondjuk, ennek köszönhetik a kölykök, hogy élnek.

-Kösz Emm bácsi. Kurva rendes vagy. Tisztába vagyunk vele, hogy anya miattunk hallt meg. Nem kell minden egyes alkalommal ezt az orrunka alá dörgölnöd. Tudod nagyon jól, hogy ez a téma Edward és Anya között mindig veszekedést szít. Edward magát okolja, azért ami anyával történt, aki nem győzi elmondani minden egyes alkalommal, hogy mi vagyunk számára a legfontosabbak, és hogy miattunk öröm volt neki meghalni. Nézd meg. Megint teljesen magába van fordulva. Ha anya így meglátja, neked véged van. Ugye tudod? Nem szereti, ha szomorúak vagyunk, főleg, hogy ha Edward az.
-Nessi tudod jól, hogy milyen Emmett. Nem bántásnak szánta. Amúgy amikor nem vagytok otthon anyátokat ezzel szokta felcukkolni, hogy kiálljon ellene, de eddig minden próbálkozása kudarcba fulladt.

-Kösz Rose. Ez megnyugatató.

-Mind a ketten most azonnal fejezzétek be. –szólt Jasper dühösen.

-Jasper, de kik fejezzék be és mit?-kérdezte Alice.

-A két Edward. Mind a ketten ostorozzák magukat. Áradt belőlük a mérhetetlen nagy bűntudat.

-Látszik, hogy apja fia. Mind a kettő ugyan olyan idegesítő tud lenni és egyiket se érdekli, hogy kihallgatja mások gondolatát.

-Hé Emmett ne szívózzál már. Tudod nagyon jól, hogy nem tehetek róla. Nekem ez a képességem. Amúgy meg Anya is tud a gondolataitokban olvasni.

-Ebben igazad van Edward, de Bella nem használja. Amúgy apátok is folyton ezzel a szöveggel jött. Tényleg nagyon sokban hasonlítotok egymásra. Ja, amúgy Öcskös jó újra látni téged. Hiányoztál.

-Kösz Emmett. ti is nekem. Ja és Edward, Nessi. Remélem ti is elfogadtok majd és apátokként tekintetek rám.

-Ó hát persze.-mondta lányom és a nyakamba vetette magát. –Végre személyesen is megismerhetem az apámat és nem csak fényképekről ismerhetem. -Ujjongót.

-Én is örülök, hogy megismerhetlek téged. Jó megismerni az apámat.

-Számomra is öröm.-mondtama fiamnak, mikor hirtelen kicsapódott az ajtó és egy kislány jött be rajta.

-Apa, apa.- kiabálta majd fiam nyakába vetette magát.

-Hát te meg mit keresel itt. Anyádat, hol hagytad?

-Itt vagyok.-szólt egy lány majd Edwardhoz lépet és szenvedélyesen megcsókolta.

-Amúgy Apa Bella hozott minket ide és képzeld el Felix-el jött. Olyan rég láttam már Őt. Rég látogatott meg minket. Mikor megkérdeztem Bellát azt mondta, hogy már Ő is rég találkozott Felix-el. Ja és Oliver is velünk jött.

-Itt van Oliver?-kérdezte lányom.

-Igen. Mindjárt jön Ő is csak beszélgetnek Felix-el.

-Eléjük megyek. -mondta Nessi és már el is tűnt.

-Úgye nem baj?- Bella jelent meg az ajtóba mosolyogva.- Sikerült mindent megbeszélnetek?

-Igen Bell. Képzeld Edward mindent elmesélt. Elmonjam?

-Ne strapáld magad Emmett. Már mindent tudok és örülök, hogy ilyen jól egymásra találtatok és annak is hogy a gyerekek is boldogok.

-Bella, ha örülsz és boldog vagy akkor mért nem vagy már Edward nyakába?

-Azért Emmett mert én nem tudok neki megbocsátani. Sajnálom, hogy ezt mondom, de nekem ez nem megy.-mondta Bella. Azt hittem a szívem szakad meg. Az a személy nem bocsát meg nekem, akit a világon a legjobban szeretek

-Nem haragszunk mi rád ezért Bella. Tudjuk nagyon jól, hogy te szenvedtél a legjobban, de még is te voltál a legerősebb.-mondta Carlisle Bellának.

-Engem is beleavatnátok a dolgokba?

-Persze Edward.-mondta Rosalie. Miért pont Rosalie. Hiszen Ő sosem volt jóban Bellával.

-Másnap reggel mikor Bella felkelt és meglátta magán azt a néhány horzsolást, ami szinte észrevehetetlen volt, na, mindegy, egyből tudta, hogy te azért nem vagy vele, mert azt hiszed bántottad. Az első utunk hozzánk vezetett, mert azt hitte, hogy hazajöttél és bezárkóztál a szobádba. Közben Alice-nek látomása volt és látta, hogy meghalsz. Sokáig tartott, amíg megnyugodott annyira, hogy elmondja mi történt. Abban a pillanatban az egész család össze eset. Mind sírtunk volna, ha tudtunk volna. Nem sokkal később hallottuk Bella autóját. Alice mondta, hogy majd Ő kimegy és elmondja Bellának mi történt veled. Később már csak annyit hallottunk, hogy Bella felsikít és….

-Rosalie fejezd be most.-szólt rá hirtelen Jasper. Nem tudom mért állította le Rose-t.

-Mi van?-kérdezte Rosalie

-Csak néz rá Bellára.- szerelmem a földön térdelt mellette a fiam és anyám. Bellát vigasztalták ugyan is sírt. De hát egy vámpír nem tud sírni.

-Jasper mi történt Bellával?

-Tudod Bella ezt az időt nehezen dolgozta fel. Alice-l kint vigasztalták egymást a verandán órákon át. Egyszer csak kinyílt az ajtó. A két lány jött be rajta. Alice mellém ült le, míg Bella az emelet felé ment a te szobádba. Hallottuk becsukódni az ajtót majd utána, hogy a zárban kattan a kulcs. Bezárkózott a szobádba. 2 héten át volt bezárkózva. Nem evett, nem ivott és aludni is alig aludt. Mindig mikor elaludt rá 10 percre sikítva ébredt fel és a te nevedet kiabálta. 2 héten át ez ment, majd kinyitotta az ajtót és lesétált a nappaliba. Örülhetsz, hogy akkor nem láttad Bellát. Borzalmas látványt nyújtott. A ruhái lógtak rajta, az arca még sápadtabb volt, a szemei alatt lila karikák voltak a kialvatlanság miatt, míg a szemei vérvörösek és duzzadtak voltak a sok sírástól. Borzadva néztünk rá. Most már egyáltalán csodálkozunk rajta, hogy a gyerekek, hogy bírtak életben maradni táplálék nélkül. Mikor Esme és Carlisle meglátta egyből odasiettek hozzá. Carlisle elővette az orvosi énjét és megvizsgálta Bellát, míg Esme kaját ment el csinálni Bellának. A két lány pedig ruhát és meleg vizes fürdőt készített neki. Mikor Bella rendbe szedte magát kijött hozzánk, a nappaliba. És akkor ott változott meg a helyzetünk.