4.Fejezet

Voltera

-Hé Bells. Mit csinálsz, csak nem alszol?-kérdezte Emmet röhögve majd lehuppant a mellettem levő székre.

-Nagyon vicces Emmett. Amúgy meg nem alszom csak elmerültem a gondolataimba.

-Ha szabad megkérdeznem min gondolkodtál ennyire elmélyülten?

-Csak arra próbálok rájönni, hogy mit akarhat tőlünk Aro, amit nem mondhatott el telefonon keresztül.

-És rájöttél már valamire?

-Nem Emmett még nem. Ami a legszebb, hogy még a képességeim segítségével se sikerült rájönnöm. Azt az egy dolgot már tudom, hogy nem akar tőlünk semmi rosszat. Ami azért megnyugtató, mert így legalább nem lesz harc. Nem igazán akarom, hogy közülünk bárkinek bármi baja essen, de ha még is harcra kerül a sor én, majd megvédelek titeket.

-Köszi Hugi. Amúgy tudjuk, hogy rád mindig mindenbe számíthatunk. Te kiállsz mellettünk, ha kell. Amúgy én örülnék egy kis csetepaténak. Túl sok mostanában a fölös energiám. Nincs kivel levezetnem. Már Jasper se szokott velem csak úgy birkózni.

-Miért és a medve pajtásaiddal mi a gond? Talán már ők se szeretnek veled harcolni? Nem lehet, hogy úgy gondolják nem vagy számukra megfelelő ellenfél?- incselkedtem Emmettel.

-Ez most fájt Bella. A lelki világomba tapostál. Olyan gonosz tudsz lenni néha. Már tudom honnan örökölték a gyerekek ezt a tulajdonságukat. Amúgy nincs igazad. A medvék nem olyan jó ellenfelek, mint mondjuk egy magunk fajta. A medvék hamar bedobják a törölközött. Ami meg Jaspert illeti ő csak simán gyáva. Fél, hogy porig alázom.

-Ezt hallotam.-szólt az emlitett.-Amúgy meg nincs igazad Emmett. Csak azért nem állok le veled harcolni, mert van jobb dolgom annál.

-Mi? Talán az, hogy ha Alice füttyent egyet, akkor te azonnal, mint egy papucs szaladj hozzá, és hogy megkérdezd „Mit parancsolsz Édes Gazdám?”

-Emmett ezzel most elintézted a sorsodat. Ha leszálltunk a gépről megfizetsz ezért. –sziszegte neki Jasper.

-Na alig várom már kis papucs.

-Emmett fejezd már be a piszkálódást. Amúgy meg te is ezt csinálod ha Rosalie szól. Ennyi erővel akkor te nem papucs, vagy hanem mamusz. - mondtam Emmettnek.

-Ez nem igaz. Én nem vagyok olyan, mint Jasper. Engem senki se ugráltathat. - húzta ki magát büszkén.

-Én nem vagyok ebben olyan biztos. - néztem rá mosolyogva ugyan is hallottam Rosalie gondolatait, aki épp azon gondolkodott, hogy majd el akar menni, vásárolni és Emmettet akarja magával vinni.

-Emmett. - Na, kezdődik gondoltam magamba.

-Tessék Rose bébi? kérdezte meg Emmett mit sem sejtve semmit.

-Arra gondoltam, hogy ha vége van ennek az egész ügynek, akkor elmehetnénk majd vásárolni. Fel kellene egy kicsit frissítenem a ruhatáramat. Na, mit szólsz?

- Muszáj? Tudod jól, hogy utálok vásárolni. Tök unalmas az egész. Nem lenne gond, hogy ha helyettem Alice vagy Bella menne el? -Fogta könyörgőre a dolgot Emmet.

-Nem Emmett Cullen. Most nincs kedvem a lányokkal menni. Tehát nincs vita. Amúgy meg nem kérdeztem, hogy eljössz-e velem, hanem kijelentettem, hogy jönnöd kell. Megértettük egymást?

-Igen Rose.-válaszolta megadóan, majd lehajtotta a fejét.

-Na mi van papucs. Mit is mondtál az előbb? Ja, igen azt, hogy neked nem parancsol senki. Akkor hogy is van most ez a dolog? –kérdezte Jasper huncut vigyorral az arcán. Emmett csak küldet Jasper felé egy fanyar vigyort majd visszament a saját helyére én pedig folytattam a kutakodást.

A gépünk leszállt Olaszországba.

-Na végre. Már azt hittem, hogy soha nem érünk ide. Iszonyat unalmas volt.

-Ez van Bella. De azért még is ez a legkényelmesebb mondja az utazásnak. Gondold el, hogy ha futva tettük volna meg ezt az utat, akkor még át is kellett volna úszni az Óceánt, és ha nem muszáj nem igazán szeretek vizes lenni. A víztől tönkre ment volna a ruhám és a hajam is.

Hát igen ez Rosalie. Mindig csak az érdekli, hogy jól nézzen ki.
A reptéren kocsikat béreltünk magunknak és azzal mentünk el egészen Volterába. Hál istennek már besötétedett így nem kellett attól félnünk, hogy meglátnak minket a napon. Már vagy húsz perce lehettünk úton, amikor megláttunk Voltera hatalmas tornyait és kő épületeit. A város falainál hagytuk az autókat és emberi tempóba indultunk meg a kapu felé ahol két fekete köpenyes alak várt minket.

-Üdvözölek titeket Volterába Cullenek. A Volturi már nagyon várt titeket.-

-Köszönjük szépen Felix és Demetri. Ha megtennétek, kísérjetek minket hozzájuk.-kérte őket Carlisle nyugodt hangom, míg belül éreztem, hogy a hangja ellenére eléggé nyugtalan. Nem csodálkoztam rajta. Féltet minket. Féltette a családját. Neki és Esmének mi voltunk a legfontosabbak az életükbe. értünk bármire képesek lennének.

-Kövessetek-mondta Demetri majd elindult. Esme és Carlise követték Őt. Őket követte az Emmett és Rosalie páros, míg utánuk Alice és Jasper ment. Én leghátul mentem Felix-el.

-Jó újra látni téged Bella. Rég találkoztunk már.- szólított meg mézes mázosan hangon Felix.

-Igen elég rég. Nekem is öröm újra látni téged. –mondtam neki cseppnyi gúnnyal a hangomba.

-Lehet sokan mondták már neked Bella, de jól áll neked a halál. Gyönyörűen nézel ki.
-Köszönöm a bókodat Felix, de kérlek, tartsd magadat ahhoz, amit már egyszer megbeszéltünk.

-Azóta se gondolkoztál el kettőnkről? Pedig olyan szép pár lennénk mi ketten.
Mindent megadnák neked mindent, ami csak kérsz.

-Köszönök Felix, de a válaszom nem. Mondtam. Barátok lehetünk, de annál több soha.

-Jó megértettem, de ha netán meggondolnád magadat az ajánlatom áll. -Nem mondtam neki erre semmit. Amúgy is mindegy hogy mit mondok neki úgy se hallja meg.
Többet nem szóltunk egymáshoz Felix-el. Csöndben mentünk tovább. A többieknek se volt kedvük igazán beszélni, mindenki szorongva várta, hogy mi lesz majd. Kb 2-3 perc séta után elértünk egy nagy terem ajtajához ahol valószínűleg a Volturi három tagja foglalt helyet. Név szerint Aro, Marcus és Caius. A három halált jelentő név.
Demerti és Felix előre mentek, hogy értesítsék őket, hogy megérkeztünk. Pár pillanat múlva Felix jött vissza, hogy beinvitáljon minket. Mikor beléptünk a terembe a három vezető ott várt minket. Aro mosolyogva köszöntött minket. Mellette pedig ott állt Ő. De az nem lehet. Ő nem lehet itt. Ő meghalt.