8.fejezet

Bella története

(Bella szemszöge)

Miután Felix-el távoztunk a teremből eldöntöttem, hogy meglátogatom a többieket és elhozom Őket ide.

-Felix.

-Tessék Bella?

-Van kedved elkísérni a Többiekhez?

-Persze. Menjünk. Tudod jól, hogy Neked bármit. Amúgy tudod, hogy Edward nagyon féltékeny arra, hogy eljöttél velem?

-Nem tudod, mi jogon féltékenykedik. Semmi közünk nincs egymáshoz csak annyi, hogy Ő a gyerekeimnek az Apja.

-Bella. Mi lesz akkor, hogy ha gyerekek meg akarják majd ismerni? Engedni fogod Nekik?

-Igen. Nem fogom megtiltani, hogy megismerhessék egymást. Attól még, hogy én gyűlölöm Edwardot, azért amit tett nem fogok nekik semmit se megtiltani. Nekem az a legfontosabb, hogy Nessi és Edward boldog legyen. Ha Ők boldogok az apjukkal hát legyen, de itt és most elmondom és ezt Neki is el fogom mondani, hogy ha bántani meri, Őket én magam fogom Őt megölni. -ezek után nem beszéltünk többet Felixel. 10 perc múlva már a bérelt házuk előtt álltunk. Egyet kopogtam és az ajtóba Oliver tűnt fel.

-Bella! Jó téged újra látni. Hiányoztál, de legfőképpen Nessinek.

-Ti is hiányoztatok. -mondtam Olinak és megöleltem. -Kristen és Lola hol van?

-A nappaliban. Menjél csak. Örülni fognak nektek. Téged is jó látni Felix.

-Én is örülök.

-A két fiú leállt beszélgetni hisz Ők mindig is jól kijöttek egymással. Beléptem az ajtón és csak arra eszméltem, hogy valaki a karjaimba ugrik.

-Szia Nagyi!

- Szerbusz Lilly. Mit mondtam én Neked. Nem Nagyi, hanem Bella.

-Bocsi.

-Szia Bell. Mi járatban vagy erre fele? A többieket hol hagytad?-jött oda hozzám Kristen.

-Szia. Gondoltam átjövök szólni, hogy minden rendben van. Aro csak a segítségünket akarja kérni egy harchoz. Emlékszel még Edward és Nessi apjára?

-Igen, de ez most hogyan jön ide. Tudomásom szerint meghalt.

-Eddig mi is úgy tudtuk.

-Tehát az apjuk itt van és él?

-Igen.

-Tudod mi történt vele?

-Nem, mert nagyon dühös lettem, amikor megláttam és nem igazán tudtam uralkodni magamon és megtámadtam. Ezek után Carlisle megkért, hogy menjek ki.

-Bella, te megtámadtad Apu apukáját?

-Igen kicsim.

-És mért?

-Ha nagy leszel, majd elmondom. Jó?

-Jó. Ha nem baj, akkor én is megismerkedhetek vele?

-Kicsim ezt nem tőlem kell megkérdezned, hanem anyutól és aputól. Ha Ők megengedik, akkor megismerkedhetsz vele. Amúgy ha gondoljátok, visszaindulhatunk. Ennyi idő csak elég volt nekik.

-Rendeben menjünk. Már látni akarom apát. Hiányzik.

- Fiuk gyertek, indulunk vissza.

-Megyünk.-szóltak vissza egyszerre. Elindultunk vissza a többiekhez hogy újra együtt legyünk. Hisz ha vége van ennek az ügynek Nessi és Edward is haza megy, hogy éljék tovább a saját életüket. Hamar visszaértük. Úgy gondoltam, belehallgatok valakinek a gondolatába, hogy meggyőződjek róla, hogy befejezték-e a beszélgetést.

-Mehetünk?-kérdezte Kristen.

-Igen. Már mindent megbeszéltek. Erre a mondatomra Lilly kiugrott a kezemből és beszaladt az ajtón Edwardnak kiabálva.

-Apa, apa.

-Hát te meg mit keresel itt. Anyádat, hol hagytad?

-Itt vagyok-mondta Kristen majd Edwardhoz sétált és szenvedélyesen megcsókolta. Istenem olyan szépek így együtt. Ők legalább egy boldog család.

-Amúgy Apa Bella hozott minket ide és képzeld el Felix-el jött. Olyan rég láttam már Őt. Rég látogatott meg minket. Mikor megkérdeztem Bellát azt mondta, hogy már Ő is rég találkozott Felix-el. Ja és Oliver is velünk jött.

-Itt van Oliver?-kérdezte lányom.

-Igen. Mindjárt jön Ő is csak beszélgetnek Felix-el.

-Eléjük megyek. -mondta Nessi és el is tűnt.

-Úgye nem baj?-kérdeztem Edwardtól mosolyogva. -Sikerült mindent megbeszélnetek?

-Igen Bell. Képzeld Edward mindent elmesélt. Elmondjam?

-Ne strapáld magad Emmett. Már mindent tudok és örülök, hogy ilyen jól egymásra találtatok és annak is, hogy a gyerekek is boldogok.

-Bella, ha örülsz és boldog vagy akkor mért nem vagy már Edward nyakába?-kérdezte Tőlem boldogan Emmett.

-Azért Emmett mert én nem tudok neki megbocsátani. Sajnálom, hogy ezt mondom, de nekem ez nem megy.-nem akartam ezzel a kijelentésemmel senkit se megbántani, de hazudni se akartam neki. Láttam Edwardon, hogy Őt sikerült megbántanom. Láttam a szemeiben a fájdalmat és csalódást. De mit hitt? Azt hitte, hogy ha meglátom, egyből a nyakába fogok ugrani? Ahhoz túl sok volt a fájdalmam és a szenvedésem, hogy mindent megbocsássak neki.

-Nem haragszunk mi rád ezért Bella. Tudjuk nagyon jól, hogy te szenvedtél a legjobban, de még is te voltál a legerősebb.-mondta nekem Carlisle. Tudtam, hogy a családom majd megért, hiszen tudták milyen állapotba voltam akkor, amikor azt hittem Edward meghalt. Ha miatta haltak volna, meg a gyerekek, saját magam öltem volna meg.

-Engem is beleavatnátok a dolgokba?-miért érdekelheti Őt, hogy mi történt velem. Ha érdekeltem volna, akkor már rég megkeresett volna, hogy megtudja, mi van velem. Abban se igazán vagyok biztos, hogy szeret.

-Persze Edward.-mondta Rosalie. Eléggé meglepődött, amikor meghallotta, hogy Rosalie fogja neki elmondani. Hát igen. Akkor, amikor még együtt voltunk akkor még nem igazán voltunk jóban Rosalie-val. Ez a helyzet mostanra megváltozott. Mondhatni majdnem olyan jó barátnők vagyunk, mint Alice-el. De csak majdnem. Még mindig Alice a leges legjobb barátnőm. Vele tényleg mindent meg tudok beszélni.

-Másnap reggel mikor Bella felkelt és meglátta magán azt a néhány horzsolást, ami szinte észrevehetetlen volt, na, mindegy, egyből tudta, hogy te azért nem vagy vele, mert azt hiszed bántottad. Az első utunk hozzánk vezetett, mert azt hitte, hogy hazajöttél és bezárkóztál a szobádba. Közben Alice-nek látomása volt és látta, hogy meghalsz. Sokáig tartott, amíg megnyugodott annyira, hogy elmondja mi történt. Abban a pillanatban az egész család összeeset. Mind sírtunk volna, ha tudtunk volna. Nem sokkal később hallottuk Bella autóját. Alice mondta, hogy majd Ő kimegy és elmondja Bellának mi történt veled. Később már csak annyit hallottunk, hogy Bella felsikít és….
Nem tudtam tovább hallgatni. A mai napig tisztán emlékszem arra a pillanatra. Igaz az még emberi emlék volt, de akkor és ott ez belevésődött az agyamba, hogy soha ne tudjam elfelejteni azt a fájdalmas dolgot. A mai napig kikészülök Tőle. Most is a földön térdelek és sírok. De a vámpírok nem sírnak. Én igen. Olyan mélyen érint engem ez az egész, hogy képes vagyok sírni. Esme és Edward térdelt le mellém és Ők vigasztalnak. Csak nekik sikerül ilyenkor.

-Rosalie fejezd be most.-szólt rá hirtelen Jasper. Ezek szerint Ő is észrevette, hogy mi történt velem. Még szerencse, hogy nem érzi azt a fájdalmat, amit én. Szerencsére tudom blokkolni Jasper képességét. Eleget szenvedett már miattam. Nem kell mindenkinek szenvednie az én fájdalmam miatt.

-Mi van?-kérdezte Rosalie

-Csak néz rá Bellára.-mondat Jasper. Akkor megéreztem, hogy nem csak Rosalie néz rám, hanem Edward is.

-Jasper mi történt Bellával?-kérdezte Tőle Edward. Jó embertől kérdezte meg. Egyedül Jasper tudja milyen rossz volt nekem az az időszak. Ő átéreztem minden fájdalmamat.

-Tudod Bella ezt az időt nehezen dolgozta fel. Alice-l kint vigasztalták egymást a verandán órákon át. Egyszer csak kinyílt az ajtó. A két lány jött be rajta. Alice mellém ült le, míg Bella az emelet felé ment a te szobádba. Hallottuk becsukódni az ajtót majd utána, hogy a zárban kattan a kulcs. Bezárkózott a szobádba. 2 héten át volt bezárkózva. Nem evett, nem ivott és aludni is alig aludt. Mindig mikor elaludt rá 10 percre sikítva ébredt fel és a te nevedet kiabálta. 2 héten át ez ment, majd kinyitotta az ajtót és lesétált a nappaliba. Örülhetsz, hogy akkor nem láttad Bellát. Borzalmas látványt nyújtott. A ruhái lógtak rajta, az arca még sápadtabb volt, a szemei alatt lila karikák voltak a kialvatlanság miatt, míg a szemei vérvörösek és duzzadtak voltak a sok sírástól. Borzadva néztünk rá. Most már egyáltalán csodálkozunk rajta, hogy a gyerekek, hogy bírtak életben maradni táplálék nélkül. Mikor Esme és Carlisle meglátta egyből odasiettek hozzá. Carlisle elővette az orvosi énjét és megvizsgálta Bellát, míg Esme kaját ment el csinálni Bellának. A két lány pedig ruhát és meleg vizes fürdőt készített neki. Mikor Bella rendbe szedte magát kijött hozzánk, a nappaliba. És akkor ott változott meg a helyzetünk.

-Mért mi történt?-kérdezte Edward.

-Na az egy nagyon vicces és jó esett volt. Mondhatni Bellás dolog volt.-mondta Emmett. Hát igen. Ez a neki való rész.-Mikor Bella végzet a kajálással felállt, hogy kivigye a tányért a mosogató. Mikor megkerülte a kanapét elbotlott a saját lábába és egy akkorát esett, hogy a tányér kirepült a kezéből, benne a maradékkal és egyenesen Rosalie fejére esett. Mikor Bella felkelt és meglátta Rosalie fején a maradékot egyből elpirult és bocsánatot kért Rosalie-tól. Tudod, hogy mit csinált erre Rose? Elkezdet nevetni olyan hangosan, hogy az egész ház csak az Ő nevetésétől zenget. Ez a jó kedv átragadt mindenkire és együtt nevetünk mindannyian. Akkor tört meg a jég. Igaz soha nem felejtetünk el, de meg tanultunk nélküled élni.-majd elnevette magát. De nem csak Ő, hanem mindannyian. Nekem is sokkal jobb kedvem lett.

-Hát igen az látványos mutatvány volt Bellától. De azért nem csak ez az egy esése volt.

-Ja Jasper. Még jó hogy Bella odaköltözött hozzánk. Így minden esésénél jelen lehetünk. Bella sokkal érdekesebb volt, mint a tévé. Minden nap jó kis műsor csinált nekünk. Minden nap hatalmasat röhögtünk rajta. Kár, hogy már nem esik el. Miért nem tudta Bella átmenteni ezt a tulajdonságát? Még mindig azon szórakozhatnánk.
-Nektek lehet, hogy vicces volt fiuk, de nem nektek kellett állandóan kötéseket hordanotok. Carlisle már szerintem hülyét kapott, hogy állandóan engem kellet összevarrnia.

- De, hogy is Bella. Tudod jól, hogy imádom a munkámat. Neked hála volt mit csinálnom minden nap. Carlisle mondatára megint mindenki hatalmas nevetésbe tört ki.

-Mitől van mindenkinek ilyen jó kedve?-kérdezte Nessi.

-Ó csak felidéztük Anyád régi eséseit. -mondta neki Emmett.

-Ja akkor már értem. Anya tényleg elég sok vicces helyzetbe keveredett. Még vámpírként is volt néhány elég kínos helyzet. Amúgy Apa had mutassam be neked a férjemet. Ő itt Oliver.-mondta a lányom büszkén.

-Örülök hogy megismerhetlek. Jó megismerni az a vámpírt, aki boldoggá teszi a lányomat. A nevem Edward Volturi.

-Én is örülök.

-Edward neked is be kellene mutatnod a családodat nem?-kérdeztem meg fiamtól, mert már látszott Lillyn hogy nagyon kíváncsi. Teljesen olyan ez a kislány, mint én.

-De. Most akartam. Apa. Ő itt a feleségem Kristen és a lányunk Lilly.

-Szia. –köszönt neki Lilly hatalmas nagy mosollyal.-Olyan jó hogy megismerhetem a nagyapámat.-mondta Edwardnak majd a következő pillanatban már a karjaiba volt és egy hatalmas puszit nyomott az arcára.

-Ez jó volt kislány. Edward, mint nagypapa. Ez jó szöveg. Nem tudom, honnan szedi a pöttöm ezeket a dolgokat.

-Nekem van egy tippem Emmett. Tőled és az apjától. Nem tudom mért engedtem meg, hogy ti tanítsatok dolgokat Edwardnak. Mindenből viccet csinál Ő is.

-Ez nem igaz. Tudok komoly lenni, ha akarok. Amúgy nem csak engem tanítottak a hülyeségre hanem Nessit is csak Ő mindig a jó kislányt mutatta előtted.

-Na jó ezt most fejezzük be. Mit szólnátok, ha elmennénk egy nagy közös Cullen-féle vadászatra?

-Rendben menjünk. –mondták egyszerre a többiek.

-Edward te is velünk tartasz?-kérdeztem meg Edwardot. Hiába haragszom rá attól még Ő is a család tagja.-Feltéve ha Aro elenged.

-Menjetek csak és jó mulatást.

-Rendbe. Köszönjük.-mondtam Aronak és Edward -al együtt elindultunk a közeli erdőbe vadászni.