6.fejezet

Vallatás

(Edward szemszöge)

Már 100 éve, hogy elhagytam a családomat és azt az ember lányt, aki az életemet jelentette. Akkor még is miért hagytam el Őt, az én Drága Bellámat? Azon az éjszakán mikor elmentem megtörtént az, amit már hosszú idő óta kért tőlem. Az volt életem legszebb és egyben legrosszabb éjszakája. Gyönyörű volt, mert olyan gyönyört kaptam tőle, amit sosem éreztem még. A mai napig fel tudom idézni azt az éjszakát. Ilyenkor örülök annak, hogy ilyen jó a memóriám. Minden apró részletre emlékszem. Magam elé tudom képzelni minden mozdulatát, minden sóhaját és a kéjes nyögését is. Akkor azon az estén nem vonzott a vérre illata. Csak a teste csábítása volt rám hatással. Minden mozdulatunk természetes volt. Nem gondolkoztunk semmin, csak átadtuk magunkat az érzéseinknek, vágyainknak. Akkor minden határt átléptünk. Pont ez volt a baj. Én tudtam, hogy ha megadom neki azt, amire vágyik baj lesz belőle. Így is történt. Mikor szerelmem elaludt a karjaimba végig néztem gyönyörű alakján és akkor vettem észre, hogy teli van horzsolásokkal és kék-lila foltokkal. Akkor már nem tudtam semmi másra gondolni csak arra, hogy micsoda egy szörnyeteg vagyok. Bántottam azt, akit a legjobban szerettem. Ezt nem tudtam megbocsátani magam. Tudtam, hogy el kell mennem még mielőtt, felébredne. Nem akartam megvárni azt, hogy Ő küldjön el. Abba belehaltam volna. Kibújtam mellőle, majd a ruháimat gyorsan magamra kaptam és kiugrottam az ablakon és örült futásba kezdtem. Nem tudtam, hogy hova menjek csak azt tudtam, hogy a családomhoz se mehetek haza. Nem tudnám elviselni a csalódásukat. Hiszen azzal, amit Bellával tette ezzel együtt a családomnak is csalódást okoztam, hiszen Ők bíztak benne. Hirtelen elöntött a düh. De nem Bellára és nem is a családomra voltam dühös. Csak is saját magamra. Idegességembe a fákat kezdtem el pusztítani a helyükről. Már a fél erdőt kipusztítottam, szinte amikor kezdtem lenyugodni és tisztán tudtam gondolkodni. Akkor döntöttem úgy, hogy idejövök a Volturihoz. Az eredeti tervem az volt, hogy megkérem Őket, hogy öljenek meg, mert tudtam, hogy Bella nélkül nem tudok tovább élni. 2 nap múlva elértem Volterát. A kapunál Felix és Demetri volt. Őket kértem meg hogy vezessenek Arohoz. Elmondtam Aronak hogy mért jöttem, aki visszautasította a kérésemet, de Ő ennél jobb ötletet adott nekem. Azt mondta, hogy a halál csak megváltás lenne és én nem megváltást akartam, hanem szenvedni, bűnhődni akartam tettemért. Felajánlotta, hogy álljak be hozzájuk és szolgáljam Őket. Elfogadtam az ajánlatukat. Azóta vagyok itt és Aro szolgája vagyok.

Kopogtak.

-Uram-jött be Felix és Demetri.-Megjöttek. Kint várnak.

-Rendeben köszönöm. Felix kérlek, kísérd be Őket.

-Igen Uram.

Kíváncsi vagyok kik jöhettek. Ekkor az ajtó kinyílt és nagy meglepetésemre a családom jött be rajta mögöttük pedig az én Bellám. Mikor megláttak mindenki lefagyott. Gondoltam megnézem, mi jár most a fejükbe, de nem hallottam a gondolataikat. Nem igazán foglalkoztam az okával, mert, újra Bellát kezdtem el figyelni. Istenem olyan gyönyörű. Nem is hiszem el, hogy újra látom. Ő is engem nézet majd láttam rajta, hogy valamire nagyon koncentrál majd, hogy valaminek egy aprót biccent majd előre lép.

-Üdvözöllek Benneteket. Carlisle a bocsánatotokat kéri, amiért nem Ő üdvözöl Titeket, de jelen pillanatban nem igazán tud szóhoz jutni.-szólalt meg Bella gyönyörű, csilingelő hangon. Istenem olyan szép hangja van. Teljesen elvarázsol.

-Semmi gond Bella. Megértjük. Csak egy valamit nem értek. Te hogy hogy nem vagy olyan állapotba, mint a többiek, mert tudomásom szerint ti…-akarta kérdezni Aro, de Bella közbevágót.

-Ne haragudj, hogy közbevágok, de az érzéseim csak rám tartoznak. Meg azt hittem ismersz már annyira, hogy tud mire, hogy reagálok. De ha nem haragszol, akkor azt mondanám, hogy térjünk a tárgyra. Miért hívattál minket?
Honnan ismerné már Aro Bellát? Ha ismernék egymást, akkor már rég találkoztam volna velük és nem most. Ezt nem értem. Muszáj lesz majd ezt valakitől megkérdeznem, ja és mit akarhat Aro pont az én családomtól?

-Rendben ahogy gondolod Bella drágám. Az igazság az, hogy a segítségeteket akarjuk kérni. Pontosabban a te és a gyerekeid segítségét. A románokról ugye hallottál már?-volt kedvesem egy aprót biccentet, hogy igen. A harchoz kér segítséget Aro? De hát mi olyat tud Bella, amit mi nem tudunk. Nálunk vannak a legtehetségesebb vámpírok. És várjunk, csak milyen gyerekekről van szó? Bellának gyerekei vannak?

-Na már most a kémeim jelentése szerint megakarnak minket támadni. Csak az a baj, hogy mi elég kevesen vagyunk ahhoz, hogy megvédjük magunkat és mivel, hogy te vagy a legerősebb és legtehetségesebb vámpír és a tehetségedet a gyerekeid is örökölték ezért nagy hasznotokat vennénk a harc során. Na, mi a válaszod?-kérdezte tőle Aro tisztelettel. Mióta tisztel Aro bárkit is? Ilyen jó kapcsolatba lehet Bellával?

-Segítek, de a gyerekeimet és a családomat hagyd ki ebből az egészből.
Megegyeztünk?- Bella még mindig olyan, mint rég. Ebben nem változott. Mások életét helyezi előtérbe. Inkább neki legyen baja mit valaki másnak.

-Ahogy óhajtod.-Aro nem csak tisztelettel beszél Bellával, hanem még alázatos is? Na, itt nekem valami nagyon nem tetszik. Majd szép lassan kiderítem, hogy mi volt kettőjük között.

-Azt már nem. Én nem fogok, semmi olyan dologból kimaradni ahol harc van.-Na igen. Emmett se változott semmit. Még mindig szereti fitogtatni az erejét.

-Emmett azt hittem ezt már megbeszéltük idefele jövet. Megmondtam, ha harcra kerül, sor ti kimaradtok belőle. Nem fogom egyikőtök életét se kockáztatni. Megérteted?

-Nem Bella. Amúgy is az ilyen dolgokat szavazással szoktuk eldönteni. Ez nem egyemberes döntés.

-Igen Bella. Most az egyszer Emmett –el kell egyetértenem. Ez nem csak téged érint, hanem az egész családot is.

-Ezt nem hiszem el Jasper. Mért pont most fordulsz ellenem? Amúgy meg nem tudunk szavazni, mert, nincs itt az egész család. Nessi és Edward hiányzik.

-Bella mióta van ilyen jóba Jasperrel? Ő csak Alicel van ilyen kapcsolatba. Mi történhette az alatt az idő alatt a családommal, amíg nem találkoztam velük? És ki az az Edward és Nessi?
Hirtelen két számomra teljesen idegen vámpír jelent meg. Nem is, vámpírok ezek hiszen érzem a vérük illatát és a szívük is ver. Kik lehetnek ezek? Olyan ismerősek, de még se.

-Már nem. Mi is itt vagyunk-szólalt meg a velem egykorú srác. Ő lehet az az Edward, akit az előbb emlegettek és a mellette levő lány pedig Nessi?

-Mit kerestek ti itt?-Kérdezte Bella meglepődve.

-Tudod amikor Nessi hívott és elmondta, hogy hova jöttök úgy döntöttünk, hogy mi is eljövünk és segítünk, ha kell.-mondta az a fiú majd mind a ketten megölelték Bellát.

-Tehát akkor ezért akartál te beszélni vele?- fordult a Nessinek nevezett lány felé.

-Igen. Kérlek, ezért ne haragudj rám.-kérte a lány bűnbánóan.

-Már miért haragudnék? Nem tudok rátok haragudni. Amúgy a többiek hol vannak?-igen ez a mondat teljesen Bellára jellemző. És milyen többiek? Kik lehetnek azok?

-Ők a város közelébe vannak. Nekik tényleg nem kell belekeveredniük ebbe a helyzetbe. Ez csak ránk Cullenekre tartozik. Amúgy mi történt a többiekkel?-Kérdezte megint az Edwardnak nevezett fiú. Tehát ők is Cullenek? Mégis kikhez tartozhatna?

-Hoszzú. Majd elmondom. –válaszolta neki Bella. Már épp mondani készült valamit amikor Aro közbeszólt.

-Elnézést, hogy megzavarom ezt a családi kupaktanácsot, de akkor mi a válaszod?-hát igen. Aro nem igazán a türelméről híres.

-Ha nem haragszol, akkor ezt megbeszélném, még akkor a többiekkel csak előtte egy kicsit magukhoz térítem őket.-Na erre kíváncsi vagyok, de ahogy látom nem csak én de Emmett is kíváncsian fordul Bella felé.

-Te Bells.

- Tessék Emmett.

- Hogy akarod őket magukhoz téríteni?

- Természetesen egy enyhe kis áramot fogok a testükbe vezetni. Ne aggódjatok. Nem fog bajuk esni és fájni se fog nekik, csak annyira, hogy magukhoz térjenek. Rendben?-nyugtatta meg Bella Emmettet és Jaspert. Kíváncsi vagyok, miről beszélnek. Odalépett Alichez és Rosalie-hoz és megfogta a kezüket, mire mind a két lány rá nézett, majd Esme-hez és Carlisle-hoz lépet oda és ugyan úgy megfogta a kezüket. Vajon ezt, hogy csinálta.

-Ne haragudjatok, hogy ehhez a módszerhez folyamodtam csak meg kellene beszélnünk néhány dolgot.-mondta Bella bűntudatosan.

-Nem baj Bella. Igen persze. Akkor beavatnál minket a dolgokba?-kérte meg Carlislel
Bella gyorsan összefoglalta a dolgokat mire Carlisle kijelentette, hogy szavazzanak.

-Esme te, hogy döntesz?

-Ha mindenki marad, akkor én is maradok.

-Oké. Emett?

- Természetesen én itt maradok harcolni. Végre lesz egy kis bunyó. -Rosalie?

-Én haza akarok menni. Nincs kedvem másokért az életemet kockáztatni. Remélem, megértitek.

-Megértjük. Alice?

-Maradok és segítek.

-Jasper?

-Én ott vagyok ahol Alice. Ha Ő marad, akkor én is.

-Nessi?

-Természetesen maradok.

-Oké. Edward?

-Én maradok. Nekem ott a helyem ahol Bella is van. –majd rá mosolygót pont úgy ahogy én mosolyogtam régen Bellára.

-Te Carlisle?-kérdezte meg tőle Bella. Tehát ezek szerint Bella vette át a helyemet a családba. Carlisle után ő a családfő. Kíváncsi vagyok, hogy mért pont Őt választották. Istenem annyi mindent nem értek. Olyan mintha nem is az Én családom lenne. Vagyis a volt családom. Azt hittem, hogy Esme és Alice a nyakamba fogják vetni magukat és, hogy apám is idejön üdvözölni. De e helyett csak bámultak rám és kész. Amióta meg hogy magukhoz tértek rám se néztek.

-Én oda megyek ahol a családom is van.

-Akkor ez el van döntve.- mondta Bella majd újra Aro felé fordult.

–Maradunk és segítünk nektek megvédeni Volterát. –mondta Bella magabiztosan.

-Köszönjük szépen a segítségeteket. Akkor szerintem már mindent megbeszéltünk. Ha akarjátok, akkor elfoglalhatjátok szobátokat.-mondta Aro.

-Ha nem haragszol meg Aro nekem még lenne néhány kérdésem.-szólt neki Bella.

-Nyugodtan kérdez csak Bella.

-Az első, hogy mikorra várhatók a támadok, és hogy hol találkozzunk velük? A másikat, pedig ha nem gond másnak tenném fel.-mintha Jaspert hallanám. Ő a stratéga a családba. MI van itt Bella mindenkinek átvette a szerepét?

-Persze semmi gond. Az erdő felöl fognak érkezni és kb 3 nap múlva érnek ide. Ha akarsz, akkor nyugodtan kérdezzél bárkitől.

-Köszönöm.-mondta neki Bella majd felém fordult. Kíváncsi voltam, hogy mit akar majd nekem mondani, mert valahogy tudtam, hogy tőlem akar valamit.

-Mi a francot keresel te itt. Tudod, hogy milyen egy mocskos, undorító dolog volt Tőled az, amit tettél? Elhitetted az egész családoddal, hogy meghaltál Ők majdnem beleörültek a gyászba, míg te itt vígan élted az életedet?-mondta nekem Bella dühösen. De nem csak a hangjából sugárzott a düh és a gyülölet, de a szemébe is csak ezt láttam. Nem tudtam tovább a szemeibe nézni ezért lehajtottam a fejemét és csendben maradtam. Nem tudtam, hogy mit mondhatnák neki.

-Edward Cullen. Most azonnal válaszoljál, mert ha nem esküszöm, megkeserülöd. - nem hittem a fülemnek. Bella most fenyegetett meg engem. Fél szemmel láttam, hogy Bella támadó állásba állt, és a két fivérem egyből mellette teremtek. Egyszerűen nem tudtam felfogni a helyezettet. Bella nem ilyen. Mire legközelebb felpillantottam Bella ott állt előttem és akkora pofont lekevert, hogy a falnak repültem. Ezt megérdemeltem-gondoltam magamba. Ez kijárt nekem.

-Nem szólok többet. Ha most se mondasz, egy szót se akkor ígérem, nem fogod ennyivel megúszni. Most még mondhatni visszafogtam magamat.-sziszegte a fogai közt. Ez nem Bella. Bella soha nem képes senkit se bántani. És hogy érti azt, hogy visszafogta magát. Ez a pofon olyan volt mintha Emmettől kaptam volna, de úgy hogy Ő minden erejét beleadta volna.

-Na, ja persze. Ha te visszafogtad volna magadat, akkor nem csapódott volna neki a falnak.-röhögöt Emmett.

- Akarod a pofon másik felét? Mert ha nem akkor azt ajánlom, hogy most azonnal fejezd be a poénkodást.

-Bella kérlek, nyugodj le. Meg tudjuk ezt normálisan is beszélni szerintem.

-Carlise. Még most is Őt véded, aki miatt a családod majdnem széthullott.

-Sajnálom Bella, de Ő még mindig a fiam. Ugye megérted?- Bella megadóan sóhajtott egyet és visszalépet az Edward nevű fiú mellé. A fiú pedig megnyugtató szavakat suttogott a fülébe. Pont, úgy ahogy én régen. Hirtelen elöntött a féltékenység. Hogy merészeli Bellával ugyan azt tenni, amit egyszer én tettem vele.
Edward kérlek, kezd el a beszámolódat. Bella már előbb feltette a kérdéseket, amire választ várunk.-mondta nekem apám nyugodt hangon.

-Csak most szólok, hogy ha nem kezded el magadtól, akkor más módszerhez fogok nyúlni, hogy ki szedjem belőled és elhiheted nem lesz kellemes. Mert a mit Jane csinál, az csak simogatás én nem leszek veled ilyen kedves.-Ezt nem értem, hogy érti azt, hogy amit Jane csinál az csak simogatás? Jane képességénél nincs rosszabb. Azt a fájdalmat, amit akkor átél az ember borzalmas.
Jasper kérlek, nyugtasd le Bellát.

-Próbálom Carlisle, de nem megy. Nagyon dühös, de szerintem te is tudod, hogy miért ilyen.-mi lehet az oka annak, hogy Bella így viselkedik. Számtalan kérdésem van, amire nem kapok választ.

-Igen. Alice kérlek, nézd meg, hogy lesz –e valami baj? Újra meg fogja támadni Edwardot?-kérte apám húgomat.

-Nem tudom. Bella fejezd be. Mért nem engeded, hogy lássam? Te már tudod, hogy mi lesz a beszélgetésünk vége?

-Nem Alice. Ugyan is nem csak a te képességedet blokkolom, hanem itt mindenkiét. Még a sajátomat is. Így mindenkinek jó lesz.-hogy micsoda? Tehát ezért nem hallom senkinek se a gondolatát. Még is hogy csináljak ezt Bella?

-Bella.

-Igen Carlisle? Arra kérlek, hogy most menj ki innen. Mivel most nem igazán tudsz uralkodni magadon. Jobb lesz, ha kimész.

-Nem fogok kimenni. Kíváncsi vagyok a gyenge kis magyarázatára és nem utólag akarok mindent megtudni. Ő Tőle akarok mindent hallani.

-Nem Bella. Sajnálom, de most ki kell menned. Nem akarom és szerintem te se, hogy legyen egy újabb kitörésed. Emlékez mi volt legutóbb. Akkor szerencsék volt, mert nem volt senki a közvetlen közeledbe így csak az erdőt pusztítottad ki körülötted, de most mindenki itt van. Kérlek, lányom menj ki.-hogy micsoda? Mi történt tényleg a családommal. Ez mind az én hibám lenne?

-Rendben kimegyek.-sóhajott bela megadóan.

-Köszönöm. Ja és mielőtt kimennél, bemutatnád az új családtagjainkat? Szerintem sokan nem tudják, hogy kik Ők.-kérte meg őt Carlisle. Na végre. Legalább megtudom, hogy kik Ők pontosan.

-Igen. Ő itt –mutatott a lányra-Renessme Cullen, Ő pedig –mutatott az , fiúra -Edward Cullen. Ők az én gyermekeim.-az állam majdnem leesett.

-Bella valamit elfelejtettél nem? Elfejtetett, elmondani, hogy ki az apjuk.

-Carlisle muszáj. Nem kell erről senkinek se tudnia. Elég, ha mi tudjuk.

-Mi is akarjuk tudni, hogy ki az apánk anya. Kérlek, mond el. –kérlelte a lány Bellát.

-Rendben. Az apátok ott áll Aro mellett. Edward az apátok.-hogy micsoda? Ez nem lehetséges. Nem lehetnek Ők az én gyermekeim. Ezt nem értem. Azt hittem, hogy Bella bővebb magyaráztatott ad majd, de nem így lett. Sarkon fordult és elindult az ajtó felé, amikor Felix Bella után szólt.

-Bella!

-Mit akarsz Felix?-kérdezte tőle unottan.

-Csak gondoltam most jól esne neked egy kis társaság. Nem lenne kedved sétálni egyet?

-Miért is ne. Mehetünk.-mondta neki Bella azzal a gyönyörű, ellenállhatatlan mosolyával.

Felix a karját nyújtotta felé, amit elfogadta, majd együtt léptünk ki a teremből. Egy hangos morgás tört ki belőlem. Hogy merészeli ez a mocskos megérinteni az én Bellámat? Nekem kellene most elkísérnem Őt és nem ennek a féregnek. Most éreztem úgy, hogy mindent elvesztettem. Szép lassan a családomra néztem, akik a válaszomat várják. Tudtam, hogy most mindent el kell nekik mondanom. Innen már nincs menekvés.